2013. február 2., szombat

Hathorok: Az eksztázis és a szív


Hathorok: Az eksztázis és a szív

Ebben az üzenetben a szívre való figyelés által létrehozott eksztázisról szeretnénk beszélni. Itt nem a szív csakráról beszélünk, hanem a fizikai szívről, magáról a szívizomról.
Ez a módszer a figyelem, vagy fókusz valamint a hála, vagy öröm egyesített alkalmazását foglalja magába.
Ahogy a figyelmed a szívedre irányítod, észreveheted a finom energia áramlását.
A mi nézőpontunk szerint a figyelem irányítása egy energia-örvény középpontjához hasonlóan működik. Ez kiváltképp a fizikai testen belül és a fizikai test körüli mezőben ( az energia meződre – amit régen aurának neveztek ) igaz.
A figyelem irányításának képessége nem csak gondolkodási, vagy agyi cselekvés, hanem a tudat sok szintjének tevékenysége. Amikor a figyelmedet a testedre, vagy az azt körülvevő energia mezőre irányítod, a finom energia azonnal áramlásba kezd az adott pont, vagy terület irányába, ami élénkítő hatással van a test sejtjeire és/vagy az energia testedet alkotó ragyogó fényszálakra.
A figyelmed valójában szubatomi szinten befolyásol, amit kvantummező-hatásnak is nevezhetsz. Ezek a mezőhatások meghatározott energiaáramlást, alakzatokat és harmóniákat hoznak létre benned.
Fontos képesség a kvantum mező megváltoztatása a figyelem irányításával, és azt tanácsoljuk, hogy gyakorold. Sokféle célra lehet használni és ezek közül csak egy az eksztázis létrehozása.
Ennél a módszernél a figyelmed, vagy a fókuszod valamint a hála vagy az öröm érzésének megtartási képességét használod. Ez a két érzés egyszerre hat az energia meződre és a fizikai szíved ritmikus mágneses kisugárzására. Az összpontosítással egyszerre érzett érzelem az eksztázis magas szintjét képes létrehozni.
Ahogy korábban említettük a tudat eksztatikus állapotának létrehozása fontos evolúciós katalizátor. Erősen javasoljuk, hogy sajátítsátok el az eksztázis állapotának egész nap folyamán történő megteremtését.
Belátjuk, hogy sokatoknak nem segíti a napi élete ilyen állapot létrehozását, de azt javasoljuk, hogy napközben találjátok meg az időt legalább pár percre, hogy ezeket az állapotokat gyakoroljátok. Egy rövid idő eltöltése eksztázisban is jobb a semminél.
Ez a gyakorlat, mint tudatos lényt, összekapcsol, és harmóniát teremt a Földdel, és a galaxison keresztüláramló fejlődési hullám segítő harmóniájával.
Ennél a módszernél figyelmedet a fizikai szívre irányítod. Amikor erre a területre irányítod a figyelmedet öröm és hála érzését hozod létre. Nem elég gondolni rájuk, hanem az öröm és hála érzése a lényeg. Ennél a módszernél a gondolat nem hozza mozgásba az eksztázis előállításához szükséges finom energiákat, hanem csak az érzés képes az energiaörvények elindítására.
Amikor a fizikai szívre koncentrálsz, hogy öröm, vagy hála érzetét hozd létre, a szív mágneses mezői energia-hullámokat kezdenek a testben áramoltatni, amelyek a szívből indulva áramlanak kifelé és az egész testet körülveszik. Amikor az energia az egész testet áthatja, magától létrejön az eksztázis, a sejtszintű eksztázis.
Kísérletezzetek ezzel a módszerrel! Figyeljétek, mi történik, amikor a szívetekre koncentráltok, hogy öröm és hála érzetét keltsétek! Fizikailag érezzétek, hogy mi játszódik le sejtszinten, amikor testetek mondjuk egytrillió sejtjére az öröm és hála koherens energiája hat!
Ha létrehoztátok a képességeteket, hogy a fent leírt módon eksztázist hozzatok létre, és bármikor, ha kedvetek tartja, szándékotok szerint képesek vagytok eksztázist megteremteni, kezdjetek kísérletezni energiamezőtökkel, amit finom energia testnek is hívnak.
Gyakoroljátok újra és újra figyelmeteket szívetekre összpontosítva az öröm és a hála érzését létrehozni. Ahogy érzitek az eksztázis létrejöttét testetekben, tegyétek át figyelmeteket a testetek körüli térre. Látók ezt az energiamezőt egy ragyogó tojáshoz hasonlatosnak látják. A tojás szélesebb része a vállaknál, a vékonyabb része pedig a lábaknál van. A mező közepén egy központi vonal, vagy tengely fut végig, amely egyúttal a fizikai test középvonalában is van és a fej tetejétől a gátig tart. A vonal a finom energia testet tartalmazó mágneses mező központi tengelye. A mező a fej felett és a láb alatt túlnyúlik pár deciméterrel, vagy néhány méterrel, sőt, akár sok méterrel is. Bizonyos magas töltésű energia állapotokban a finom energia test még ennél sokkal messzebbre is kiterjedhet.
Amikor a figyelmedet a központi tengelyről a testet körülvevő mezőre irányítod, az eksztázist kiterjeszted a fizikai testedből a mezőbe. Ez nagyon pozitív és erős harmonikus mintákat kelt, amik összhangba hoznak a galaxisotokon keresztüláramló felgyorsult evolúció hullámformáival.
Ne becsüljétek le ennek a módszernek az erejét. Habár nagyon egyszerű, nagyon hatásos és erőteljes. Magasabb rezgési és rezonancia állapotba fog juttatni benneteket. És nézőpontunk szerint ez életbevágó ahhoz, hogy átjussatok a Földet most és a jövőben elérő energiaátjárókon és átalakító energiákon.
Ezeket szerettük volna elmondani természetetekről és sorsotokról, bár nagyon valószínű, hogy csak akkor fogjátok megérteni, ha legalább az eksztázis állapotát eléritek.
Ennek az az oka, hogy a tudat viszonyítási pontját nem csak a hit, hanem az érzelmi harmónia is meghatározza. És azok számára, akiknek ismeretlen az eksztázis állapotában lenni, olyan, mintha a napfelkeltét szeretnéd elmagyarázni egy vak embernek, akinek nincs közvetlen tapasztalata arról, amiről beszélsz. Az ilyen személynek ez hiten alapuló világ lenne. Ha azonban egyszerre csak elkezdene látni, közvetlenül meg tudná tapasztalni a Napot és meggyőződni, hogy a leírásod pontos volt-e. És ami eddig a csupán mítoszok világába tartozott, valósággá válik.
És most magatokra hagyunk benneteket, azzal, amit sokan csak mítosznak látnak, bár mi magától értetődőnek tudunk. Teremtő lények vagytok, létrehozva jövőtöket és az elkövetkező generációk jövőjét. Szívetekben hordjátok a Titkok Titkát. És az ebbe a titokba vezető átjáró küszöbén az eksztázis elérésének képessége juttat át. Légy merész és találd meg utad, életformád, ami ebbe az emelkedett létállapotba visz. És tudd, hogy az eksztázis nem az út vége. Csupán a kezdete.
Próbáld ki a módszert, amit eléd tártunk. Kísérletezz a módszerekkel, amiket korábban adtunk és a későbbiekben fogunk átadni. Tudd, hogy amennyiben így teszel, belépsz az emberiséget szolgáló emelkedett lények és mesterek bensőséges lelki közösségébe. Tudd, hogy amennyiben így teszel, önmagaddal kerülsz bensőséges lelki közösségébe.
Örömmel és nevetve:
A Hathorok
©Tom Kenyon 2010. Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom webcímét: www.tomkenyon.com.
Fordító: © Bagi Ákos www.lelekmod.hu
Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése