A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyógyítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyógyítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 8., szerda

A bennünk rejlő gyógyító hatalom



Mindannyiunkat élénken foglalkoztat testünk állapotának  jobbítása, gyógyítása. Vajon mi gyógyít? Hol foglal helyet a gyógyító hatalom?
Mindenki felteszi ezeket a kérdéseket. A válasz ez: a gyógyító hatalom kinek-kinek a saját tudatalattija, s e hatalmat a beteg személy szellemi hozzáállásának, attitűdjének megváltozása szabadítja fel.
A szellemi vagy vallástudományok egyetlen tudora, egyetlen pszichológus, pszichiáter, egyetlen orvos sem gyógyított meg soha egyetlen beteget sem.
A réges-régi mondás szerint “az orvos bekötözi, Isten begyógyítja a sebet”. A pszichológus vagy pszichiáter a mentális akadályok eltávolításán fáradozik, hogy azután a gyógyító hatalom felszabadulhasson, és helyreállíthassa a beteg egészségét.
A sebész sem tesz mást, mint eltávolítja a gyógyító áramlatok útját elzáró fizikai akadályokat. Egyetlen orvos vagy sebész, a szellemi tudományok egyetlen művelője se jelenti ki, hogy “meggyógyította betegét”.
A valódi gyógyító hatalmat sok névvel illetik: nevezik természetnek, istennek, kreatív intelligenciának, tudatalattinak. Különféle módszerek sokaságával lehet eltávolítani a szellemi, érzelmi, fizikai akadályokat a bennünket működtető gyógyító életerő áramlásának útjából.
Önmagad vagy más személy irányítása révén a tudatalattidban rejlő gyógyító hatalom meggyógyíthatja és meg is gyógyítja tested és lelked összes betegségét.
E gyógyító hatalom mindannyiunkban működőképes, tekintet nélkül hitre, színre, fajra. Nem szükséges egyik vagy másik felekezethez tartoznod, ha részt kívánsz venni a gyógyulási folyamatban, s élvezni kívánod gyümölcseit.
Tudatalattid akkor is begyógyítja kezeden az égést vagy vágást, ha ateistának vagy agnosztikusnak vallod magadat.
A korszerű szellemi terápia eljárása azon az igazságon alapszik, hogy tudatalattid végtelen intelligenciája és hatalma hitednek megfelelően cselekszik.
(Felhasznált irodalom: Dr Joseph Murphy:Tudatalattid csodálatos hatalma/szerkesztette:Rejtélyek szigete)

Forrás: http://rejtelyekszigete.com/nezopont/a-bennunk-rejlo-gyogyito-hatalom/

2017. február 7., kedd

Benned a gyógyító erő!


Az ördögök és démonok voltaképpen negatív elmeállapotok, amelyek azért fejlődhetnek ki, mert az ember tudatlan, és ártalmas módon használja a teremtő erőt. Minden embernek feladata, hogy menjen be a saját elméjébe, és spirituális tudatosság révén takarítsa ki elméjéből valamennyi téveszmét, dogmát, hamis hiedelmet, valamint olyan negatív állapotokat mint a neheztelés, rosszindulat, gyűlölet, féltékenység, irigység stb...
Ezek azok az "ördögök", amelyek megszállnak és kínoznak bennünket. 
A rögeszmék, a tudathasadás és általában valamennyi elmezavar kialakulásának oka az, hogy a tudatban uralkodó negatív gondolkodás méreggé kristályosodik  a tudatalattiban, és olyan, pontosan meghatározható elmeállapotokban nyilvánul meg, mint a különböző komplexusok. Mindannyiunkban megvan az erő és a képesség arra, hogy kiűzzük a démonokat, mindössze annyi a teendőnk, hogy határozottan kijelentjük, egyek vagyunk a bennünk lakozó Istennel, azután magunkban hangosan , hittel és mély érzéssel kimondjuk  az egészség, a harmónia és a békesség szavait.

Parancsolnunk kell gondolatainknak, vagyis egyszer és mindenkorra el kell utasítanunk az úgynevezett "gonosz erők" hatalmát.
Soha egyetlen pillanatra se hidd el, hogy léteznek démonok, még kevésbé, hogy hatalmuk van.

......az ember akinek az elméjét megvilágosítja az Isteni Világosság, soha, semmilyen körülmények között nem hagyja, hogy a tömegszellem negatív gondolatai eltántorítsák az Egyetlen és Oszthatatlan Legfőbb Erőbe vetett hittől...
Dr, Josefh Murphy: Benned a gyógyító erő! 










2015. május 21., csütörtök

Spirituális Gyógyulás - Dr. David R. Hawkins


Buddha azt mondta, hogy minden fájdalom és szenvedés a ragaszkodásokra és a vágyra épül.
Ha alaposabban megnézzük, a vágy a félelemből fakad,
ami a hiányérzetnek és annak a hiedelemnek a következménye, hogy az ember elkülönült Istentől.
A vágy maga egyre fokozódó frusztrációhoz és az igazságtól való elkülönültség érzéséhez vezet.
Az állandó akarás és vágyódás a csapdába ejtettség és a leigázottság érzéseihez.
Itt nincs tehát „helyes” vagy „helytelen”.
E vég nélküli frusztráció következménye a harag.
A szerzés és a vágy büszkeséghez és a veszteségtől való félelemhez visz.
Az ambíciók kudarca apátiába és bűntudatba.
Az egós álláspontok következményei tehát nem szolgálják az igazság felé történő haladást.

Érdemes megfigyelni, hogy a negatív energiamezők hajlamosak előtérbe hozni az ego valamennyi álláspontját,
és így a vágy nem marad tiszta.
Rendszerint haragot, büszkeséget, félelmet, bánatot és apátiát hoznak magukkal.
A bánatot általában félelem teli, dühös vágy kíséri, és ezek mindegyike vonzza a többit is.
Minden spirituális munka kritikus pontja az a hajlandóságot biztosító belső kapacitás, hogy az igazat mondjuk.
Ez az igazság nagyon gyakran az, hogy „nem tudom”,
és e „nem tudom”-ból születik az Istennek történő önátadás hajlandósága.
Az igazság az önátadás mozzanatán keresztül nyilvánul meg.
Nem az igazság „okozza” a fájdalmat, és hiba lenne bálványozni a fájdalmat azt gondolván,
hogy a szenvedés a Megvilágosodás fejedelmi útja.
Az éppen abból a felismerésből születik, hogy a szenvedés nem az igazságnak köszönhető,
hanem azon vonakodásunknak, hogy elengedjük a hamisságot.
Az igazság az Istennek történő megadás révén fedi fel önmagát.

Amikor spirituális munkába kezdünk, emlékezvén belső ártatlanságunkra kérjük,
hogy bukkanjon tudatosságunk felszínére az, ami nem igaz.
A folyamat így a siker bizonyítéka.
Következésképp a spirituális keresőnek címkézettek élete kissé kaotikusnak tűnhet.
Ám a belső személy örül, mert
„arra kértek, lássam meg, mi áll köztem és az igazság közé, és ez felbukkant a tudatomban,
hogy elismerjem, magaménak tudjam, újraértelmezzem és meggyógyítsam.”

Biztonságos helyet és kontextust biztosítunk a spirituális munka számára azáltal,
hogy a Szívben találjuk meg a középpontunkat – nem a fizikai szívben, hanem az abszolút együttérzésben,
abban, hogy ezen a szinten elismerjük önmagunkat a spirituális munka örömében,
és abban, hogy hálából mindennek köszönetet mondunk, ami csak felbukkan bennünk.
A spirituális gyógyulás lényegi velejárója a krízis.
Mert ebből a krízisből születik a gyógyulás.

2015. április 11., szombat

A kínai egészségmegőrzés fegyvere: a fésű







Pár nappal ezelőtt egy, a kínai orvoslást kevéssé ismerő magyar barátommal beszélgettem, megkérdeztem, mi a laikus benyomása a kínai orvoslásról? Azt válaszolta: “nagyon misztikus!” Azokat a hosszú, vékony, félelmetes acéltűket beledöfködik az emberbe, majd amikor kihúzzák, egyszerre megszűnnek a fájdalmak és enyhülnek a tünetek. Szerinte a kínai orvoslás nehezen elsajátítható, kiismerhetetlen misztérium.
Elárultam neki, hogy a kínai orvoslás márpedig nem olyan nagy ördöngösség, gyakorlatiasan használható a mindennapokban, a nagy egésztől halad a kis részletek felé, a HKO kezelési eljárásai magukon hordozzák a kínai filozófia jellegzetességeit.
Példának okáért vegyük a fésülködést, ez is egy könnyen elvégezhető, egészségmegörző-betegségmegelőző módszer.
Az ősi Kínában mindennap fésülködtek az emberek, természetesen nem akárhogyan, hanem a meridiánok haladási irányát követve. A fejünkön több tucat akupunktúrás pont található, csak a halántékunkon az epe meridián több mint húsz pontja helyezkedik el. Nincs szükség arra, hogy ismerjük a pontos helyüket, nevüket vagy hatásukat, mindössze annyi kell, hogy a lelkiismeretes fésülködés közben legyünk figyelemmel, a fejbőrünkön hol érzünk fájdalmat. Ha fájdalmat észlelünk, ott bizony vér-qi elakadás van.
Az ilyen helyeket nyugodtan masszírozzuk át az ujjbegyeinkkel. Amikor a finom dörzsölés hatására elmúlik a fájdalom, az azt jelenti, hogy a qi-vér ismét szabadon áramlik. Ha a művelet közben a bőr alatt apró csomókat vagy homokszemcseszerű képződményeket észlelünk, azokat mindenképpen masszírozzuk el jó alaposan.
A kínaiak természetes anyagú fésüt használnak,  de  mégis a legjobb fésű “alapanyag” a saját ujjaink, reszeljük le alaposan a körmeinket és kész is a hús-vér “érző fésűnk”.
Fésülködéskor a meridiánok mentén haladjunk, előről hátrafelé.

Mennyi a napi ideális időtartam? A legjobb, ha mindennap tudjuk tartani a “száz végighúzást”. Ha valaki időmilliomos és azt kérdezné, nekem napi 3000 is belefér, nem teszek kárt a fejemben? Természetesen nem! Nem kell félni a fésülködéstől, minél több, annál jobb. A HKO azt mondja, a fej (azon belül is a koronacsakrának megfelelő “baihui” pont) az “összes yang meridián találkozási pontja”, a test vérkészletének 70%-a a fejet látja el vérrel, az egész qi-vér keringési rendszer folyamatosan a fejtető felé áramlik. Ha a fejen “dugulás” keletkezik az nemcsak, hogy hajhulláshoz, fejfájáshoz, álmatlansághoz stb. vezethet, de olyan életveszélyes akut betegségek kialakulásához is hozzájárul, mint a szívkoszorúér és az agyi trombózis. Hát nem zseniális, hogy napi pár perc fésülködéssel megtornáztathatjuk, felfrissíthetjük a fejünket és még ezektől a félelmetes nyavalyáktól sem kell tartanunk?
Lehet, hogy valakiben felmerülnek kételyek, mondván “én nem merek fésülködni, mert eleve nincs sok hajam, ráadásul állandóan hullik”. A helyzet az, hogy pont ezeknek az embereknek lenne a legnagyobb szükségük a fésülködésre, mivel azok a hajszálak, amelyek már attól kihullanak, hogy csak végighúzzuk az ujjbegyeinket a fejünkön, mind gyengék vagy halottak és már csak a “szentlélek tartja” őket a fejbőr tetején… Sokszor végig se kell simítsuk a fejünket, reggeli felkeléskor azt vesszük észre, hogy a párna tele van hajjal.
Az ilyen esetekben akkor már többet ér, ha elébe megyünk a problémának és ezeket kifésüljük, a megmaradt hajszálakról pedig elmondhatjuk, hogy ők a “fejbőrünk krémje”. Olyan ez mint a gyomlálás: a fonnyadó, elszáradt hajtásokat kigyomláljuk, hogy ne vegyék el a tápanyagot az életerős zöld hajtásoktól.
Vannak, akik azért nem mernek fésülködni, mert korpás a hajuk, minden fésülködés után úgy néznek ki, mintha “hóviharba kerültek volna”, látszólag a korpa egyre csak szaporodik.
Ha képesek vagyunk tartani a napi 300-at, egy hét után azt vehetjük észre, hogy már “nem szálldosnak a hópelyhek”. Ha fésűnek az ujjunkat használjuk és a művelet után zsíros marad a kezünk, a kínai orvoslás ezt úgy nevezi, hogy “bent rekedt nedvességgel és nyákkal” küszködünk. Fésülködjünk csak tovább, ezek a tünetek, mint a korpa, maguktól meg fognak szűnni.
A HKO szerint a haj minősége és fénye a májunk és a vesénk állapotától függ. Egy másik kínai orvosi axióma, hogy “minden belső megbetegedésnek van külső megjelenési formája”, mert a belső és a külső folytonos összeköttetésben van egymással.
Mi köti össze a vesét és a májat? Nem más mint a fejünk, a rendszeres fésülködéssel, a májunk és vesénk közti átjárót is megnyitjuk.

Nincs olyan, hogy valaki dús, csillogó hajkoronát hord, de a mája és a veséje ramaty állapotban van. Természetesen olyan viszont létezik, hogy a máj és a vese állapotának javulásával a hajunk is fokozatosan “kivirul”.
Tehát fésülködéssel kezelhetjük a hajhullást, az őszülést és a fénytelen hajat, mert ez mind máj-vese gyengeségre utal.

A rendszeres fésülködés még a megfázás ellen is segít, mivel a homlokunktól hátrafelé halad a húgyhólyag meridián, amelynek elsődleges szerepe a hideg-szél ártóval való megbirkózás. Sőt a fésülködés még az öregkori szenilitás ellen is hatásos…
Szóval ne fitymáljuk le a fésülködést, ezt a mindennapi “felesleges cicomát”, mivel segít átjárhatóvá tenni a meridiánjainkat, megelőzni és kezelni számos betegséget.
A kínai orvoslás is úgy véli, hogy az “ördög a részletekben lakozik” :)

2014. szeptember 22., hétfő

Három szó... amely megelőzi és gyógyítja a rákot





A rák korunk egyik legsúlyosabb és az esetek többségében halálosnak számító betegsége. Kevesek tudnak kigyógyulni belőle és ezeket az eseteket is csodaként tartják számon. Amennyiben ismerjük kialakulásának okait és lelki hátterét és mindazokat a folyamatokat, amelyek idáig vezetnek, akkor három szóra lehet leegyszerűsíteni a megelőzést vagy a gyógyulást: NEM..., kérlek,..., elfogadom.
A rák azokat az embereket sújtja elsősorban, akik képtelenek kiállni önmagukért. Kényszeresen adnak, úgy gondolják, hogy folyamatosan adniuk és szolgálniuk kell azért, hogy szeressék őket. Nem tanulták meg szeretni és elfogadni önmagukat, így azt sem tudják elhinni, hogy mások önmagukért szerethetik őket. A folyamatos és kényszeres adakozással az a legfőbb céljuk, hogy "megvásárolják a másik ember szeretetét.
Az önbizalom-hiányból és a szeretteik elvesztésétől való félelemből fakadó folyamatos, adakozási kényszer, valamint az érdemtelenségből, az önszeretet hiányából adódó kérési és elfogadási képtelenség esetükben egy szélsőséges energia-hiányhoz vezet.
Az energiák folyamatos kifelé történő áramoltatása (adás) és a befelé történő energia áramlás blokkolása (elfogadási képtelenség) vezet oda, hogy hosszú idő alatt az ilyen beállítottságú személy életenergiája olyan szélsőséges módon lecsökken, az immunrendszere olyan mértékben leromlik, hogy a testben folyamatosan jelen lévő sejtek növekedését korlátozó tényezők nem tudnak érvényesülni és egy szélsőséges burjánzás indul meg a szervezet "leggyengébb láncszemé"-ben. A korlátok nélküli növekedés - a kiváltó okok megszüntetésének hiányában - mind a gazdaszervezet (emberi test), mind a rákos sejtek pusztulásához vezet.
Az előző mondat a leírt végkifejlet mellett, azonban egy olyan lehetőséget is sugall, amellyel - időben felismerve a kiváltó tényezőket - a megelőzésre, később felismerve azokat, a gyógyulásra is lehetőség van. A lehetőség az, hogy az érintett felismeri a betegséghez vezető lelki hátteret, azt az életfeladatot, amelyet ebben az életében bevállalt és amelyre aktuális betegsége figyelmezteti.
A jelzett életfeladat megoldásához ad "kulcs"-ot a szöveg elején már jelzett három szó. Három egyszerű szónak tűnik, de egy nagyon mélyreható, gyökeres változás, szemlélet- és életmód-váltás áll a hátterében. Alapvető felismeréseknek, és a felismerések nyomán szükséges gyakorlati lépések sorozatának kell bekövetkezniük, ahhoz, hogy a folyamat megfordítható legyen.
Mélyen eltemetett tudatalatti tartalmaknak kell a felszínre kerülniük, melyek komoly lelki traumák hatására épültek be oda. Olyan önvédelmi reakciók létjogosultságát kell megkérdőjelezni, amelyek eddigi élete során létének és ego-jának túlélését szolgálták.
Az önbizalom és az önmaga iránt érzett feltétel nélküli szeretet megerősítése mellett le kell számolni azokkal a félelmekkel is, amelyeket meglévő kapcsolatok elvesztése vagy megváltozása iránt érez. El kell engedni azokat a külső "mankókat" (személyek, helyzetek stb.), amelyek - éppen a kialakult kapcsolatokon keresztül - pótszerként szolgáltak a gyenge lábakon álló önbizalma megerősítésére.
Első feladat tehát, hogy meg kell tanulni "NEM"-et mondani, mindazokra helyzetekre, amelyeket az illető maga alakított ki, de ma már elvárásként fogalmazódik meg feléje. Új határokat kell kijelölni. Olyan határokat, amelyek további létét biztosítják.
Magabiztosan vissza kell utasítania mindazokat a feléje sugárzó elvárásokat, amelyeknek egy jó ideje már csak kényszerből vagy félelemből igyekezett megfelelni. Mindazt, amikor "NEM"-et gondolt, de "igen"-t mondott. Új szerződést kell kínálnia mindazoknak a személyeknek, akik eddig e korábbi elvárásrendszer alapján kapcsolódtak hozzá. Amennyiben nem vállalják fel az új játékszabályokat, el kell engedni őket az életéből.
A másik önbizalom-erősítő feladat, hogy meg kell tanulni kérni. Amíg a "NEM"-et mondás az energiák szükségtelen és erőn felüli kiáramlását akadályozza meg, addig a kérés ahhoz nyit utat, hogy mások segítségének elfogadásával meginduljon egy felé irányuló energia-áramlás. Míg az első az energia-mérleg kiadási oldalát csökkenti, addig a kérés a bevételi oldal növelésének lehetőségét biztosítja.
Miért a lehetőségét? Azért, mert valódi energia-áramlás csak akkor következhet be, ha a kérés nyomán adott segítséget el is tudja valaki fogadni. És ezzel jön be a képbe a harmadik szó: az elfogadás. Amennyiben szüksége van rá, akkor kéri és elfogadja a kért segítséget, de akkor is elfogadja az őszinte és önzetlen támogatást, ha azt kérés nélkül ajánlják fel számára.
A kérés és az elfogadás gyakorlásakor ugyanazokkal az - önbizalom-, és önszeretet-hiány okozta -gátakkal fog szembe találkozni, mint a "NEM"-et mondás esetében. Azokban a helyzetekben, amelyekben eddig nem mert kérni és azokkal a személyekkel szemben akik felé szintén soha nem mert igényeket megfogalmazni le kell győznie korábbi félelmeit és ki kell állni vágyai vagy jogos igényei mellett. Az új szerződés ezekre az esetekre is vonatkozik. ...és az elengedés is, amennyiben a másik fél nem akar a megváltozott feltételeknek eleget tenni.
..."NEM"-et mondás, kérés, elfogadás. Amikor erre az útra lép valaki számos félelemmel kell szembenéznie. Azokkal, amelyekkel szemben eddig homokba dugta a fejét és úgy tett, mintha nem léteznének. Kerülte a konfliktusokat, de ezzel csak azt érte el, hogy a kifelé elkerült ütközés és harc egy másik szinten - önmagában - zajlott le, tartós feszültségeket és belső konfliktust okozva. A belső konfliktusok fizikai tünetekhez, betegségekhez - és ha sokáig húzta - még komolyabb betegségekhez vezettek.
A legelső tünetek felismerésekor az lehet a kérdés: hajlandó-e megoldani a tünetet kiváltó okot, és ezzel megakadályozni  a súlyosabb következményeket. A végső stádium kérdése viszont az, hogy mi az erősebb benne, a változástól való félelem vagy az, hogy még ebben az életében megoldja azt az életfeladatot, amelyet felvállalt? Vagy: a változástól féle jobban vagy a gyógyíthatatlan rák következményeitől?
Gyökér félelmekkel kell ebben a harcban szembenézni. Félelmekkel, amelyek mindaddig lesznek, amíg nem lesz egész, egész-séges. Ezért nem számíthat arra, hogy ezek a félelmek csak úgy elmúlnak. A félelmek mellett és ellenükben kell cselekednie, bátran. Ahogy a sokszor idézett mondás tartja: "Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki a félelme ellenére mer cselekedni."
Ez sok esetben egyedül nem megy. Kérj... és fogadd el a segítséget.

2013. április 12., péntek

Tóth Gábor legújabb mp3-as CD-je



Drága Barátaim!

Küldöm szeretettel Tóth Gábor legújabb mp3-as CD-jét.
Az első előadást Szabó Attila tartja, a többit meg Tóth Gábor.
A könyv és a tea Szaffina nyersétel készítő ajándéka.
Egy nyersétel "tanfolyam", ami 3 órából áll, 10 ezer, jobb esetben
7800 Ft(Urbán Vali). A tudós Tóth Gábor 300 Ft-ért tart előadást
és főzőtanfolyamot is. Hatalmas a tudásuk közötti különbség!
Szeretem Tóth Gábort. Személyesen is ismerem őt.

Szeretettel : Ballán Maria
Kattints az alábbi linkre a letöltésekhez:
http://s1.toldacuccot.hu/letoltes?sid=a494b2f9e38be6fc99c8c27222e7f6df
A fájlokat egyenként 7 napig vagy 50 letöltésig tároljuk a szerverünkön.

Köszönjük, hogy szolgáltatásunkat választottad: ToldACuccot.hu csapat.
http://www.toldacuccot.hu

2013. március 9., szombat

Brandon Bays: Jelenlét utazás önmagadba című könyvéből.





Az érzelmek jelentik a végtelenbe vezető kaput. Ők az út vissza az Önvalódhoz, megkönnyítik az utadat a békéhez, amely mindig ott van: valódi lényeged mélyére hívnak.
Keress hát egy csendes helyet, ahol a következő néhány percben nem zavar meg senki. Ha gondolod, most beteheted a kazettádat vagy megkérheted egy barátodat, hogy olvassa fel a következőket számodra, hogy te teljesen a belső szemlélődésre koncentrálhass.
Kezdd egy imával, vagy abbéli szándékod kinyilvánításával, hogy szeretnéd megtanulni, hogyan kell az érzelmeidet szeretettel átölelni, kedvesen üdvözölve fogadni, "igent" mondani rájuk- és így tudatni egész lényeddel, hogy ebben az ölelésben bármi feljöhet, szívesen látod. Még a legrejtettebb érzelmeket, az eldugott, titkos érzéseket, a soha meg nem szólított, ismeretlen érzelmeket is szívesen látod. Fejezd ki a szándékodat, hogy még az eddig soha el nem fogadott, el nem ismert érzelmeket is szívesen látod, előjöhetnek, feltörhetnek belőled.
Ülj le csendben, hagyd, hogy lényed lenyugodjon, és engedd, hogy tudatod kitáguljon előrefelé a végtelenbe....érezd a végtelen teret magad mögött....a határtalanságot minden irányban.....Hagyd, hogy a mélység kitáruljon alattad....és fölötted is végtelenségbe vesszen az ég......Csak pihenj a nyitott jelenlétben.
Tárd a szívedet olyan szélesre mint a világ.... Elég széles legyen ahhoz, hogy ne csak a saját érzelmeidet, de a létező összes érzelmet befogadja...
Elég széles legyen ahhoz, hogy őseid érzelmei is beleférjenek....
Legyen a szereteted ölelése akkora, hogy az emberiség minden fájdalma beleférjen.....
A szereteted olyan hatalmas, mindent elfogadó, mindent átölelő, mindennel együtt érző.
Most pedig hívd elő az egyik személyes érzelmedet, hadd bukkanjon fel ebben az ölelésben.... Engedd, hogy teljes valójában, ártatlanul feltörjön.....
Semmi szükség arra, hogy megváltoztasd, meggyógyítsd, kijavítsd, elemezd.....
Egyszerűen csak üdvözöld.
Aztán engedd tudatodat testednek egy olyan részére koncentrálni, ahol a legerősebb a szorítása.....Vedd észre az ott jelentkező érzetet, ahogy megjelenik a testedben.... 
Vedd körül a feszült területet elfogadásoddal, a saját szereteteddel....
Teljes lényeddel hagyd, hogy az érzelem tudja, nyitott vagy az érzetre, amit okoz....érzed teljes erejét.....
Ha azt érzed, hogy felébred benned bárhol az ellenállás, üdvözöld azt is- természetes jelenség, hiszen mindig erre tanítottak. Rendben van, hogy így érzed, ezért tudatodat most az ellenállásra, és hagyd, hogy egy kicsit ellazuljon.
Tudathatod vele, hogy biztonságos dolog  érezni....hogy az ellenállásnak nem kell védelmeznie téged....hogy bármit érezhetsz, akármi legyen is ott....

Légy kedves magadhoz. Az érzelmekre való megnyílás valahogy úgy történik, mint ahogy egy virág kibontja szirmait.....nem lehet erőltetni, csak hagyni, csalogatni, üdvözölni, és helyet teremteni a számára, hogy teljesen virágba borulhasson.
Engedd, hogy az érzésed teljesen virágba borulhasson..... legyen még erősebb....
Ha késztetést érzel arra, hogy elfuss, hogy elkerüld az érzelem kibontakozását, vedd észre, ismerd fel, hogy jelentkezett ez a késztetés.....
Tudd, hogy ez is teljesen természetes.....
Add áldásodat rá, vedd körül saját szertő tudatoddal....
Majd ismét fordítsd vissza tudatodat az eredeti érzéshez....és engedd meg magadnak, hogy teljességgel átérezd....
Az érzelmeink eleinte félénkek lehetnek.....annyira hozzá vannak szokva ahhoz, hogy bezárjuk, lelakatoljuk, figyelmen kívül hagyjuk őket, elfutunk előlünk....
Akár az elutasítástól szenvedő gyermekek, az érzelmeid eleinte nem bíznak benned....szégyenlősnek mutatkoznak előtted....azért, mert a múltban oly gyakran fordultál el tőlük....
Úgyhogy most a lehetőség, hogy az érzelmeidhez fordulj....bármilyen érzelemről legyen is szó.....Teljes szívedből üdvözöld....akár bocsánatot is kérhetsz tőlük azért, hogy a múltban olyan szigorúan elítélted őket.....
Most viszont lényednek minden idegszálával üdvözöld......Teljesen fogadd el és öleld át, ami jön.....Jó....
Ahogy az érzés egyre erősebbé válik, legyél kíváncsi, hogy megtudd, mi van az érzelem kellős közepében....
Érezd, hogy megnyílsz, ahogy ellazulsz és megadod magad az érzelem szívében....
Nem kell javítani, módosítani, átváltoztatni semmit......
Csak engedd el magad az érzelem szívében......Keresd meg azokat a helyeket, ahol ellenállás jelentkezik......
Lazítsd el....mélyen lazulj el.....
Mi van ott?... Jó....Most, akár egy ártatlan gyermek, érezd, ahogy körülvesz, üdvözöld ezt az érzést, ahogy megnyílsz előtte.....Engedd, hogy kiteljesedjék.....akár egy virág, kibonthassa szirmait....aztán gyengéd kíváncsisággal érezd meg, hogy mi van a közepében, az új érzelem kellős közepében....
Érezd, ahogy egyre tágulsz....ahogy teljesen megnyílsz....és belehullsz, feloldódsz, kinyílsz az érzelem szívében.....
Csak lazulj el.....
Mi van itt?
(Időnként meg lehet kérdezni, hogy mi van az érzések mögött, vagy alatt, mit rejtenek.)
Folytasd így, nyílj meg még jobban, mintha gyengéden felemelnéd egy virág szirmait, és hullj bele természetesen, könnyedén még mélyebbre.
Egy bizonyos ponton előjöhet a végtelen semmi, egy fekete, tágas mező, az üresség végtelen űrje. De ez is csak újabb szirom. Csak kérdezd meg ismét, mi van a közepében, pihenj, lazulj el, maradj nyitott, és érezni fogod, hogy te is feloldódsz benne.
Végül, ha szíved nyitott, egész lényed ellazult, és örömmel üdvözöl bármit, észreveszed majd, hogy a béke, a szeretet, a fény és a szabadság hatalmas óceánjában lebegsz, minden sejtedet átitatja a kegyelem határtalan jelenléte, amely körbevesz és átjár.
Csak maradj, pihenj meg ebben, ameddig jólesik....Ha készen vagy, akár ki is nyithatod a szemedet.
A folyamat kulcsa, hogy teljesen ellazulj, hogy mindvégig nyitott maradj, és fogadj bármit, ami felmerül. Ha előjönnek az érzelmekkel kapcsolatos drámák, emlékképek, történetek, kérlek, ne merülj el bennük, ne engedd, hogy elvonják a figyelmedet- hiszen ezek a képek csak az elme trükkjei, hogy figyelmedet elvezethessék az érzelem tiszta megtapasztalásától. E képek szerepe pusztán annyi, hogy megpróbálják tudatodat lefoglalni kis elmejátékkal.
Hagyd inkább, hogy az emlékek, a képek továbbvonuljanak, közben vedd észre, milyen érzéseket próbálnak ébreszteni benned.
Maradj végig nyitott a valódi érzelemre.....és üdvözöld, ahogy teljesen kiterjed ez az érzés.
Ha egy-egy emlékkép további figyelmet, gyógyítást kíván, érdemes beszerezned a Belső utazás című könyvemet, és végigcsinálnod az Érzelmi utazási folyamatot ahhoz, hogy elengedd az elraktározott fájdalmat, hogy teljesen megérts mindent, és meg tudj bocsátani.
Most azonban ebben az egyszerű gyakorlatban hagyd, hogy felmerüljön bármilyen kép, aztán szabadon távozzon, és közben engedd, hogy tudatod egészen az éppen átélt érzelemre fókuszálhasson.
Ha egy ponton úgy érzed, ki kell nyitnod a szemedet, semmi gond, bármikor leállhatsz. Minden érzés csak néhány pillanatig tart- jönnek, mennek, ugyanúgy, mint az élet árapályhullámai. A hatalmas, végtelen jelenlét, amiben megpihensz, érintetlen marad a rajta keresztül jövő- menő érzelmek zajától....Semmi gond.
Tudd, hogy mindannyian csak most tanulgatjuk, hogyan kell érzelmeinkkel megbarátkozni, üdvözölni és átérezni őket. Minden egyes apró lépés, amit ebben a gyerekcipőben megteszünk, egy elengedettebb, ellazultabb, nyitottabb és könnyebb állapotba juttathat bennünket.
Az egész egyszerű folyamat valójában arról szól, hogy megtanulunk bízni önmagunkban. Idővel az ellenállás természetszerűleg feloldódik, ahogy lényünk egyre inkább megtapasztalja, hogyan bízzon.
Csodálatos virág vagy te is. Ideje, hogy kinyílj, és hagyd, hogy kivételes nagyságod tündököljön. Az érzelmek valójában a legjobb barátaid: ők jelentik a kaput a lelkedhez.
A megvilágosodás táncának részei.




2012. augusztus 1., szerda

Az ÚJ KOR gyógyítási technikái, átalakulás, változás





Az ÚJ KOR gyógyítási technikái, átalakulás, változás

Minden szín, minden forma hatással van a lélek szintjéről a testre.
Ahogy egyre inkább vesszük fel magasabb minőségeinket, testünk, tudatosságunk, lelkünk emelkedettsége által, új utakat választunk a gyógyuláshoz, gyógyításhoz.
Az ÚJ KOR technikái,- szín, forma, hang, a szeretet erejével történő minden olyan megnyilvánulás, ami elősegíti a test önműködő folyamatának beindulását.
Az ÚJ KOR gyógyítási technikája merőben eltér az eddigi megszokott technikáktól.
Másságát legfőképp az adja, hogy az egyénnek, mint gyógyuló, fejlődő, spirituális lénynek, egy olyan álláspontot kell felfedezni magában, vagy az őt körülvevő világában,- mely utat mutat, a gyógyulásra, a tudat fejlődésre, a megnyílásra a magasabb világok felé.
Az új életfeladatok, életszakaszok begyökereztetése már elkezdődött.
Az Új Világba lépők többsége erre az időre már megtalálta, az életével, spirituális minőségével együttrezonáló foglalkozást, technikát, gyógyítási, gyógyulási módot.
Aki eddig még nem fedte fel magában, ő is közel áll a megvalósuláshoz, csak engedni kell, hogy a Szellem ereje, és Lelke sugallata által felfedezze magában, mi az a tennivaló, az a hivatás, gyógyítási, gyógyulási, vagy akár tanítási forma, mely a lelke emelkedettsége által, egyre inkább együtthatásban van az ő eredendő lényével, és megnyilvánulási formájával.
Egy példa a könnyebb érthetőség végett a saját életemen keresztül.
Életem első szakaszában a fodrászatot éreztem legközelebb magamhoz, mint megnyilvánulási formához, kifejezési eszközhöz, amellyel a lelkem által, olyan formát, és a formán keresztül, kontaktust tudok kialakítani az emberekkel, amely által a másik ember lelkivilágára is hatást gyakorolok.
Mikor ezen a fejlődési cikluson már túl léptem, vagyis beteljesítettem ez irányú feladatom, életem újabb állomásához érkeztem, ez pedig a gyógyítás volt,- így lettem parapszichológus, aki a lélekgyógyítással foglalkozik.
Hosszú- hosszú évek és számos tapasztalat vezetett el odáig, hogy az Új Kor felé haladva felfedezzem és megértsem, hogy hiába is erőltetném, de a gyógyításnak az a bizonyos vállfaja amivel én legfőképpen foglalkoztam, a regresszió és a reinkarnációs terápia, az Új KORban már nem azt a szerepet és energiaminőséget tölti be mint annak előtte.
Kerestem kutattam, mi lehet az, amit át kellene formálnom, mi az a módszer, amivel a gyógyítás által továbbra is a lelkemen keresztül az emberekhez szólhatnék, és segítséget nyújthatnék a gyógyulásában, a spirituális fejlődésük bizonyos szakaszaiban.
Ez az út vezetett el a selyemfestéshez, így hoztam elő magamból, és segítség által, legfőképp a Felsőbb Énem segítsége által, a selyemfestés gyógyító technikáját.
Én azt gondolom, hogy a mostani időszakban mindenkinek tanácsos átgondolni, hogy az, amivel most foglalkozik, amilyen élethelyzetben van, utat mutat-e saját fejlődéséhez, saját maga megnyilvánításához, melyen keresztül akár másoknak is segítséget nyújthat, és Ő maga is előrehaladhat.
Sokan, akik fejlődő lényként vagyunk jelen a társadalomban, a FÖLD nevű Bolygón, megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból. És ez a mostani időszakban nagyon fontos dolog, mert a MI fejlődésünk, előrelépésünk, szervesen összefügg a többi emberével.
Azok, akik már felébredetek a Csipkerózsika álomból, nekik szükséges ébreszteni alvó társaikat, ráébreszteni arra, hogy ne ragaszkodjanak már foggal-körömmel a régi formákhoz, megnyilvánulásokhoz, beidegződésekhez, szakmához és hivatáshoz, élethelyzethez, párkapcsolatokhoz, mert a 2012-es év, mindenkinél (aki megengedi és észreveszi), óriási változást indít el.
Kérem, merjünk hallgatni a megérzéseinkre, belső sugallatainkra, az Isteni Útmutatásra, és ez által higgyük el, hogy egy olyan mederbe terelhetjük életünket, amely már együtt rezonál az ÚJ VILÁG rendjével.
A közben lévő változások és átalakulások persze adottak és szükségesek, és mindez egy lassú folyamat eredményeként jön létre. Ezeket a változásokat, átalakulásokat, amelyek lényünk mélyig hatolnak, csak erős hittel és akarattal tudjuk végigjárni és túlélni. De higgyük el megérni, mert ez által találjuk meg magunkban azt, akik mindig is voltunk, azt az Isteni Csodát és Minőséget, aki az eredethez, ÖnMAGához talált vissza.
Köszönöm figyelmüket, továbbra is Szeretettel és Fénnyel üdvözlök Mindenkit!
Feketéné Lendvai Katalin
Veszprém. 2012. augusztus 1.

A gyógyítással kapcsolatos tavalyi, és régebbi írásaim:http://www.leleklang.eoldal.hu/cikkek/lelekgyogyitas-alaptetelei/



Új Kor gyógyítási technikája

Gyógyítóként most a gyógyítókhoz szólok.
Azoknak a technikáknak a többsége ami eddig működött, az ÚJ RENDBEN, az ÚJ VILÁGBAN nem fog működni.
Új technikákat kell kifejleszteni annak érdekében, hogy a TEST a LÉLEK és a SZELLEM közt együtt hatás jöjjön létre.
Nem gyógyíthatjuk külön-külön őket, ahogy eddig sem tettük meg.
Az ÚJ FÖLD rezgései számos dolgot feltárnak előttünk.
Ha befelé figyelünk, ha magunkba nézünk, a mélyről elő tudjuk hozni azokat a gyógyítási technikákat amelyek örök érvényűek, időtállóak.
Kapcsolódnak a kezdethez, a Véghez, az Örök Körforgáshoz.
Kezdjük talán a hangnál.
A hangfrekvenciával sok mindent fel lehet oldani, meg lehet változtatni, át lehet írni. Gondolok arra, amikor egy olyan fokú megbetegedés jön létre az egyénben, ami teljes díszrezonanciába hozza a szervezetet.
Több ilyen esetet említenék, köztük van a rák is, vírusos fertőzések, fekélyek, sipolyok, a daganatok minden fajtája, bőrbetegségek, és bizonyos allergiás reakciók, stb…
Ezeknél a megbetegedéseknél a szervezet egy más rezonanciaszintre áll be, ami eltér a megszokott, a normálisnak mondható működéstől.
Egy más rezgéstartományba lép át, és a sejtek áramlási folyamata lelassul,- takarékra áll, és más rezonanciát bocsát ki magából mint az egészséges szervezeté.
A hangfrekvenciának nagy jövője van a jövő gyógymódjai között.
De merüljünk el mélyebben el ebben a témában.
Őseink tudták, hogy minden hang részecskékkel bír. Különböző tartományba sorolták őket, eszerint tudtak különbséget tenni.
A beteg és az egészséges szervezetnek is más a rezgéstartománya.
Egy alapfokon működő szervezetet, gyorsított tempóval tudsz módosítani, így tudsz rá hatni, hogy kizökkenjen a megszokott ritmusából, és újra felvegye azt a minőséget ami részét alkotta.
De mit kell mindehhez tennünk?
Ismernünk kell az egyén rezonanciáit, rá kell hangolódnunk szervei működésére,- meg kell éreznünk azt a ritmust amit ő képvisel.
Megpróbálom mélyebb értelemben elmagyarázni, hogy érthetővé váljék.
A kezelendő egyén egész testét lelki szemeinkkel végig pásztázzuk.
Megpróbáljuk beazonosítani milyen rezgéstartományba tartozik az egytől – tízig tartó skálán.
Mondjuk, hogy az előttünk álló egyén az ötös rezgéstartományba tartozik,- ezt azonosítottuk be. Tehát egy közepes rezgéstartománnyal bíró ember áll előttünk. Ha bővebben a dolgok mélyére nézünk, akkor láthatjuk, hogy a világ dolgaihoz és önmagához is közepesen viszonyul.
A takaréklángnál egy fokkal erősebben ég, de bizonyos közöny jellemző rá.
A következő lépés, hogy megnézzük mi okozza nála ezt a „közepes égést”.
Melyik szerv az ami lecsökkenti és ennyire lelassítja az egyén rezonanciáját. Újra „leolvasást tartunk”de most a keresett szervre koncentrálunk, - megpróbálunk egyre mélyebbre hatolni a leolvasásban.
Tételezzük fel, hogy egyénünknél a máj területénél van a diszharmonikus rezonancia. Ezt akkor olyannak látjuk, mintha a szerv a többi szerv áramlásához mérten megállt volna. Valójában nem állt meg a szerv működése, de az egész szervezethez mérten lelassult működést mutat, és ez magával vonja azt a tényt,hogy az egész szervezet az egészségesnek mondható 10-9-8-7 skáláról az ötösre lép.
Tehát itt már egy leépülési folyamat vette kezdetét.
A szervezettől a szerv ide vonja el az energiát, így lelassul az egyén sejtvibrációja, takarékon ég.

Analógiásan vizsgáljuk meg, mit jelent amikor e szerv (máj) lelassult folyamatával állunk szemben.
Többféle szempontból megközelíthetjük, ebből most csak egyet-kettőt sorolnék fel.
Az egyik ok,- olyan lelki-hatás érte az illetőt egy adott élethelyzetben, amit nem tudott/ nem tud feldolgozni, megemészteni.
Konkrétabban,- nem tud túl lépni azon a szituáción vagy szituációkon, és ez a testében feldolgozatlan, megemésztetlen kódként szerepel.
Az első időszakban általában ez még nem okoz fizikai problémát, megbetegedést, mert még nem jött le teljes fizikai szintre a történés.
Az egyén természete megváltozhat, - lobbanékonnyá válhat.
Előfordulhat az is, hogy minden átmenet nélkül, egy másnak ártalmatlannak tűnő epizód hatására, idegessé válik, dührohamot kap.
Ugye ezen egyáltalán nem csodálkozhatunk, hiszen szervezete telítve van méreggel,(feldolgozatlan, elfojtott, meg nem emésztett indulatokkal)- mivel a keletkezett problémát tárolja, nem hozza a felszínre.
Így az bármikor kitörhet belőle mint a vulkán, és valljuk be őszintén ez a jobbik esetek közé tartozik,- mert utána megkönnyebbül, és helyreáll egy gyógyulási folyamat anélkül, hogy fizikai szinten tartós károsodást okozott volna, és átterjedt volna a körülötte lévő szervekre.
Súlyosabb az eset akkor, amikor a lelki traumához a szervezet mérgezettsége is társul külső hatások által. Gondolok itt a nem megfelelő minőségű táplálék bevitelre,- kemikáliákra, olyan élelmiszerekre, amelyeket a szervezet nem tud magán keresztül áramoltatni, feldogozni, így aztán az emésztőrendszerben kicsapódik, raktározódik, és a méreg belekerül a kiválasztó rendszerbe is. Ilyenkor már egy súlyosabb esettel állunk szemben, amit több rétegben ajánlatos kezelnünk.
Először is lelki és testi szinten el kell kezdenünk a méregtelenítést.
Lelki szinten fel kell oldanunk azt az élethelyzeti problémát, ami lelassította a szerv működését, ezáltal az egész szervezetét. Ezt mindenképpen magunkba fordulással érhetjük el, de mindenképp szakember segítségét igényli.
Nem biztos, hogy egy alkalommal elegendő a lelki oldás, attól függ, milyen mélyen tárolódott a probléma.
A lelki oldással egy ütemben ajánlatos elkezdeni a test méregtelenítését is, hogy mindegyik rendszerre egyformán hassunk.
Az adott szervnél a máriatövis, homoktövis szedését javasolom, ezzel egy ütemben, vagyis folyamatos felépítő kódként (mindenképp csak a lelki oldás befejezése után) hangterápiát alkalmazhatunk.
A hangterápiának különböző formái vannak, amelynek taglalásába most nem bocsátkoznék.
A lényege mindegyik módszernek, akármelyiket is alkalmazzuk, hogy az adott szerv helyreállításával kell kezdenünk a gyógyítási folyamatot első lépésként. Második lépésként pedig az egész szervezetre kiterjedő helyreállítást kell elvégeznünk.
A szervezet teljes helyreállításában alkalmazhatunk különböző módszereket,- gondolok itt a Bach virágterápiára, Aura-Soma, homeopátiás készítmények, gyógynövények megfelelő alkalmazására.
A kristályok gyógyító rezgéseit is segítségül hívhatjuk.
A lényeg az egész rendszer helyreállításán van.
A TEST- LÉLEK- SZELLEM egységének visszaállításán.
Ezáltal alkothatunk teljességet, így hozhatjuk egységbe magunkban a bennünk lévő kódokat, amelyek egy öngyógyító folyamatot indítanak el a szervezetben.
Minden amire szükségünk van bennünk rejlik, magunkból tudjuk feltárni, MAG-unkra figyelve, de mindehhez nem árt szakember segítségét is igénybe venni.
Mindezek előtt, soha nem szabad elvesztenünk a Teremtőben lévő hitünket és bizodalmunkat.
Isten áldja Önöket!

Írta: Feketéné Lendvai Katalin



A lélekgyógyítási módszerek megújulása.

Az Új Világ kapujában állunk és rajtunk múlik, hogy hagyjuk-e szélesre tárulni e Világ kapuit.
Minden megszokottól, minden régitől, ami nem a fejlődésünket, az előrehaladásunkat szolgálja meg kell válnunk,- teljes jelenlétet igényel tőlünk ha ideérkezünk.

A Föld változási ütemével kapcsolatos lélekgyógyítási módszerek megújulásáról szeretnék beszélni.
Minden egyes ciklikus korszakváltás előtt, az emberek életszemléletében is jelentős változás következik be. Szellemben felfrissülve, lélekben megújulva várják az Új Kor eljövetelét. Az Új Kor, új időszakot jelent az emberek életében.
Tartalmi változáson mennek keresztül, amelynek hatására eldönthetik, hogy képesek-e beilleszkedni a megújuló Föld rendjébe, avagy annak ellentmondva, létezésüket egy más síkra helyezik át.
Aki nem tud a változásokkal együtt haladni, az nem tud megújulni, éppen ezért nem tud egységben élni, rezonálni a megújuló, az Új Föld rezgéseivel.
Diszharmóniába kerül önmagával, - nem tudja felvenni azt a rezgést, és vele együtt azt a ritmust, amely a bekövetkezendő korszak szerves részét képezi.  Azok az egyének, akik nem tudnak szervesen illeszkedni, előbb-utóbb egy átmenetet képeznek e Föld és a másvilág között. Energiáikat egyre inkább kivonják e földi létből és a másik világba helyezik át. Ezt javarészt anélkül teszik, hogy tudatában lennének.
A körülöttük élő emberek számára mindez nem szembetűnő jelenség, mivel a diszharmóniába került emberek még szimbiózisban élnek a világgal, de már nem szerves létezőként illeszkednek be.
Már nem élik, és nem fogadják el teljességgel az Élet Törvényeit.
Ez az átmenet nem az egyik napról a másikra következik be.
Jelentős időszakot ölel át, mire az energiáik súlypontját a másik világba helyezik át. Az emberek nagyobb hányadánál ez nem határozott döntésként jelentkezik, mivel nincs meg a szorosabb kapcsolódási pont a Magosabb Énnel, így valójában nincsenek is tudatában annak, hogy a Magos Énük milyen döntést hozott meg az életük folytatásával kapcsolatban.
Különböző emberek újra strukturálják magukat, - ami azt jelenti, hogy egy jelentős változáson mennek keresztül,- és egy idő után, hiába döntött a Magos Szellemi Énük a távozás mellett,- ők függőségi viszonyt alakítottak ki az itt lévő (régi) energiamintázattal.
Ebben az esetben torzulások következnek be az energetikai rendszerben, mint a személyiségben. Az egyén önmagától már eltávolodott, de a másik világ rezgéseit még nem fogadta be, éppen ezért egy meghasonult életformát alakít ki maga körül.
Fő motivációs rendszert választ ki magának és ez élteti, ebbe kapaszkodik, ebből nyeri az életenergiát, anélkül, hogy a tudatában lenne mindennek. Ezekre az emberekre egyfajta fásultság, közöny jellemző.
Nem tudnak örülni a világ dolgainak, nem tudnak együtt mozdulni vele,- valójában vegetálnak. Energiájukat nem a Föld szerves rendszeréből nyerik, hanem saját pótcselekvésükből merítik.
Erre az időszakra, az ilyen egyének száma jelentősen megszaporodott.
Egy önmagából, középpontból kibillent állapot jellemző rájuk, amelyben nem fő szempontot képez életükben,- a Földön maradó lét.
A legkisebb probléma hatására is elkeserednek, és nem a megoldáson, életük újra strukturálásán gondolkodnak, hanem egy menekülő pontot, kilépési pontot iktatnak be az életükbe.
Évekig eltarthat míg a megélt hatások és utóhatások következtében a Szellemi Én rádöbbenti őket, hogy szerves létezési formájukat a Földről kivonja, nem pedig megerősíti. Erre az időszakra már többnyire valamilyen degeneratív betegséget produkál a szervezetük, ami megkönnyíti az átmenetet.
A gyógyítók feladata és felelőssége, hogy ezt felismerjék és az átmenetet megkönnyítsék.

Írta: Feketéné Lendvai Katalin


A lélekgyógyítási módszerek megújulása,- változások a regresszív terápia terén és alkalmazási módján

A lélekgyógyítási módszerek megújulása.

A gyógyítók ettől az időszaktól kezdődően sokkal nagyobb felelősséggel és elszámolással tartoznak Isten felé. A gyógyítás formái és alaptézisei más szempontokra épülnek fel.
Alapbetegség meghatározásaként, a hagyományos orvoslás a test, a szerv megbetegedésének gyógyítását helyezte előtérbe. A lélek minőségére és hármas egységben betöltött szerepére már nem szenteltek különösebb figyelmet. Azok a gyógyítók, akik életükben az alternatív gyógyászatot részesítették előnyben, és ez a részüket képezi,- a mostani időszakban egy jelentős áthangoláson, átképzésen mennek keresztül.
Legfőbb értékük az érzékszervük, a belső megérzésük, tisztánlátásuk lesz.
Különböző, a múltban jól működő módszerek a jelenben egy pillanat töredéke alatt hatástalannak bizonyulnak. Ennek oka,- nincs meg az összhang a gyógyítás és a megújuló, az Új Föld rezonanciája közt.
A megújuló, az Új Föld rezonanciáival összhangot, együtt hatást kell képezniük a gyógyítási technikáknak is.
Az Új Föld, már nem kíván új fájdalommintákat teremteni, generálni. Ezért, minden esetben a gyengéd, léleknek megfelelő,- illeszkedő terápiát javasoljuk.
Jelentős változások történnek a regresszív terápia terén és alkalmazási módján.
- Nincs már helye a múltba utazásnak, a múlt fájdalmainak felszakításának.
A gyógyulást, a fájdalom felhozását és elengedését, az energetikai rendszerben lévő blokkok oldását, sikeres gyógyulást,- gyengéd, a szeretet terápiára épülő kezelések és
technikák alkalmazásával érhetjük el.

A helyreállításnak van itt a legnagyobb szerepe, amit csak Krisztusi Szeretetenergiákkal vonhatunk be, gyógyíthatunk meg.
Minden olyan módszer alkalmazása helyes, ami ezzel a minőséggel együtt rezonál és úgy fejti ki a hatását, és hoz létre tartós gyógyulást.

Krisztus idejében sem volt reinkarnációs-regressziós terápia, és Jézus Urunk mégis csodákat tett. Ráhangolódott az emberben rejtőző szellemi tartalomra, és ennek megfelelően gyógyított. Ha magunkba tudjuk fogadni, magunkon keresztül tudjuk átengedni, és oly mértékben tudjuk áramoltatni a Krisztusi energiát, amire a kezelendő egyénnek szüksége van,- akkor csodás gyógyulásokat tudunk elérni,- és csodás gyógyulásoknak lehetünk a szemtanúi, anélkül, hogy bármilyen hókusz pókuszt csinálnánk.
Fő szempontunk a másik emberre figyelés legyen,- ezzel megőrizve, a Test, a Lélek és a Szellem méltóságát.
Ha ezt betartjuk, ebben az esetben kevésbé tévedhetünk, mert érezni fogjuk, hogy vannak-e a kezelt személynek szerves kapcsolódási formái, amivel a Földhöz kötődik, és ezek élők-e.
Ha szervesen kötődik a Földhöz, és ennek ellenére mégis torzulások keletkeztek az energetikai rendszerében, akkor ez az energia,- ami maga a Fény, a Szeretet, az Egység,- AKI MAGA KRISZTUS,- mindent  felold, mindent kiegyensúlyoz és a helyére állít, a legnagyobb fájdalom megélése nélkül. Az egyensúlyi rendszer kialakítására törekszik, anélkül, hogy beavatkozott volna az illető múltjába,- jelenébe,- és jövőjébe.
Megadja számára az esélyt a gyógyulásra, de hogy ez tartóssá váljon, azért az egyénnek önmagának is minden tőle telhetőt meg kell tennie. Tartós elmélyülést igényel önmagában,- ami által felismeri a hibáit, az ebből eredendő életviteli, egészségi problémáit,- amelynek felismerése után, jelentősen illik változtatni szemléletén.
Különböző módszerekkel fokozhatjuk a gyógyulás hatásmechanizmusát,- de minden esetben csak olyan módszerekkel, amely együtt rezonál KRISZTUS és a FÖLD Törvényeivel.
A fájdalom, a fájdalomminta elengedése továbbra is célunk és fő szempontunk,- de nem azon körülmények és módszerek között, ahogy ezt eddig tettük.
A fő hangsúlyt az illető tudatosságának felébresztésére, fejlesztésére kell helyeznünk, és ehhez minden szükséges támogatást meg kell adnunk.
A kezelt személy, a jövőben önként és önállóan kell, hogy megálljon a lábán.
Nagyon fontos, hogy ne alakítson ki függőségi viszonyt terápiás kezelőjével.
Az Új Föld, az Új Energiagyógyítás alapja, már nem a fájdalom okának keresésére, keletkezésére, megértésére,azon keresztüli felhozására és elengedésére fekteti a főhangsúlyt,- hanem kizárólagosan az elengedésre, az egyensúlyi rendszer visszaállítására.
Éppen ezért a regresszív módszerek már nem az Új Energia képviselői.
Egy bizonyos kor és tudomány részét képezték, de a mostani időszaktól fogva:
- Már semmilyen szinten nem állnak szerves kapcsolódásban az Új Föld rezgéseivel és energiamintázatával.
- Azonkívül nem állnak szerves egységben a Krisztus tudat és Kristály létezési forma minőséggel.
Mivel én is e módszer szerint kezeltem,- Tudom, hogy ezt a módszert ennek ellenére rengetegen fogják továbbra is alkalmazni, mert a jól bevált módszerek közé tartozik. Viszonylag rövid időn belül lehet vele jelentős eredményeket elérni.
A jól bevált módszerektől egy varázsütésre nehezen válunk meg, főleg ha új kezelési módszer még nincs birtokunkban. Saját felelősségünk azonban, hogy ezután hogy viszonyulunk a SZERVESLÉTEZÉSHEZ, magához a FÖLDHÖZ. Mennyire tartjuk tiszteletben az Élet Törvényét és az Élet Szentségét. Mennyire fogadjuk meg és követjük Krisztus tanítását, tanácsait és nem a mi saját szempontjainkat tartjuk a legfontosabbnak,- hanem a Létezésben betöltött szerepünket helyezzük előtérbe.
Áldás!
Írta: Feketéné Lendvai Katalin


FÖLD gyógyító minták bevezetése, személyes gyógyulásunk által


Az EREDENDŐ REND visszatérésével, az eredendő gyógyító, kiegyensúlyozó minták is visszatérnek.
A fájdalom, a félelem, és az ehhez kapcsolódó mintáknak,- a megkötő energiaként jelenlévő kódoknak most itt van a teljes mértékű elengedése.
A mostani időszakban, nagyon mélyre kell ásnunk magunkban és felszínre hozva elengedni azokat a megkötő mintákat, amelyeket eddig még nem tudtunk, vagy nem volt módunkban teljes mértékig elengedni.
Ezek a minták általában a gyökerekig,- a kezdetekig nyúlnak vissza.
Az Ősbizalom megingásával különböző sérült részek keletkeztek, amelynek okaként olyan kapcsolódási pontok jöttek létre,- ami nem a teljes egységet, épséget, teljességet mintázták.
Ebből kifolyólag egy sérült minta vette kezdetét.
A sérült mintát korszakokon keresztül cipeltük magunkkal, és többnyire jó mélyen igyekeztük elrejteni magunkban,- hogy ne kelljen ezekkel a hiányosságokkal szembesülnünk.
Most, ahogy a TELJESSÉG, az EGYSÉG RENDJÉBE visszatérünk,- ezeknek a mintáknak már a legkevésbé sincs helye bennünk.
Mélyen magunkba nézve tudjuk felszínre hozni és elengedni ezeket a mintákat.
Hívjuk segítségül ebben a munkában Szellemi Segítőinket, angyali Vezetőinket.

Javaslok egy módszert, hogy kezdjük el a minta feloldását:

Kellemes körülményeket teremtve, kellően ellazulva, a Szellemi Segítők, az angyali Vezetők behívása után,- vegyünk egymás után többször mély lélegzetet, és fújjuk ki.
Az egész testünket fürdessük meg, tisztítsuk át a Levegő- Elemet segítségül hívva.
Ezután már koncentráltan lélegezzünk. Képzeljük el és érezzük, hogy minden egyes lélegzetvétellel Fényt, Békét, és gyógyító energiákat veszünk magunkhoz,- és ez szétárad az egész testünkben….
Nagyon fontos, hogy most figyeljünk a légzésünkre, mert ezáltal tudjuk a felszínre hozni a testünkben megtapadt, sérült mintákat.
A légzés által egy mélyebb, ellazultabb állapotba kerülünk, így könnyebben megérezzük, hogy hol van jelen testünkben feszültség, félelem, olyan minta, ami még megköti kiteljesedésünket.
Ha megéreztük testünkben azt a pontot ahová koncentrálódott ez a minta, - akkor kérjük újra a Szellemi Segítőinket, hogy nyújtsanak segítséget ennek feloldásában és elengedésében.
Most már tudatosan és az adott helyre összpontosítva lélegezzünk.
Újra tudatosítsuk magunkban, hogy Fényt és gyógyító energiákat lélegzünk be,- és ezt az adott helyre közvetítsük…
Majd a légzésünk által bevitt Fénnyel és gyógyító energiával megfürdetve, átitatva az adott „feltárt” területet, - azonosítsuk be az érzést, ami mintát képezte bennünk, és tudatosan felhozva magunkból, - kilélegezve, tudatosan engedjük el…
(Most nem szükséges mélyebben belemenni a dologba, hogy mitől is alakult ki bennük az adott sérülés, - csak állapítsuk meg az érzés fogalmát, konstatáljuk, és engedjük el…
Persze ha valaki késztetést érezz mégis a mélyebb megértésre, hogy értelmezni tudja a sérült minta kialakulását, - akkor nyugodtan menjen bele mélyebben a folyamatba, de mindenképpen kérje a Szellemi Segítőktől a mélyebb irányultságú vezettetést.)
….És hogy a FÖLDET a kilégzésnél, az elengedés által ne szennyezzük, - kérjük meg Angyalainkat, hogy a belőlünk kilélegzett energiát alakítsák át Fénnyé, amit a FÖLD gyógyítására felhasználhatunk…
Mielőtt befejeznénk a gyógyítási folyamatot, kérjük meg Krisztust és Földanyát, hogy hozzanak teljes egyensúlyba minket, és helyezzenek vissza a középpontunkba.
Ezután kérjük meg a Szent Elemeket, hogy hassák át testünket és hozzák egyensúlyba bennünk az elemi minőségeket.
Most már csak annyi dolgunk van, hogy átadjuk magunkat a folyamatnak és nyitottak legyünk az energiák befogadására…
Végezetül köszönjük meg Mindenkinek, Aki rész vett és segítségünkre volt a gyógyításban.
Majd a saját tempónkban, ütemes légzésekkel összekötve térjünk vissza a mindennapok világába. Szükség szerint többször megismételhetjük a folyamatot.
Az oldás részeként a gyökerekig hatolunk le és hozzuk felszínre magunkból azokat a mintákat, amelyek még korlátozták kiteljesedésünket.
Ürítsünk ki magunkból minden olyan mintát, ami még a megosztottságban valamilyen szinten fogva tart minket,- hogy aztán a TEREMTŐ FÉNNYEL feltöltekezve,- eggyé válva, kiteljesedett életet élhessünk és így lépjünk a jövőbe.
Isten áldásával további jó munkát kívánok!
Szeretettel: Feketéné Lendvai Katalin

A többi gyógyításhoz kapcsolódó írásom megtalálják a következő oldalon:http://www.leleklang.eoldal.hu/cikkek/lelekgyogyitas-alaptetelei/