2017. február 19., vasárnap

Wass Albert: Mese a tavasz-ébresztő kis cinegéről




Már tudod azt, hogy miképpen keletkezett a tél, mely lefagyasztja az erdő zöldjét, hó alá temeti a mezőket, de azt még nem tudod, ugye, hogy mi okozza a tél végét s a tavasz érkezését? Nos, hadd mondjam el azt is. Úgy történt ez, hogy amikor az állatok és madarak irigykedése és rosszasága miatt büntetésből az Erdő Angyala elővarázsolta a telet, és a madarak sorra fölkerekedtek és útra keltek, déli, melegebb vidékek felé – kivéve a mátyásmadarat, ugye, aki miatt mindez történt, és aki elég ügyes és élelmes volt ahhoz, hogy megéljen a jég hátán is –, csodálkozva vette észre az Erdő Angyala, hogy még egy másik madár is ott maradt. Egy egészen apró, fekete fejű, kékes-szürke tollazatú kis madárka, akinek cinege volt a neve. Felborzolta tollacskáit a hideg ellen, és ugrált ide, ugrált oda, bokorról bokorra, fáról fára, és éles kis csőrével ügyesen kiszedegette a hideg elől megbúvó pondrókat a fakéreg alól. – Hát te miért maradtál itt, amikor mindenki más elment? – kérdezte az angyal. – Mert én szeretem itt, szeretem, szeretem! – csivitelte a kismadár, vidáman. – Nem félsz a hótól, hidegtől? – Szeretem itt, szeretem! Ami kukac van, meglelem! – felelte a kismadár. – S mi a neved? – mosolygott rá az angyal. – Cinege! Cinege! – Hát ide figyelj, kis cinege – mondta az angyal, elkomolyodva –, nagy szeretet s nagy hűség lakozik benned, bármilyen apró is vagy. Jutalmat érdemelsz. Tudod-e, mivel jutalmazlak meg? Rád bízom a tavaszt! Erre már abbahagyta a kis cinege az ugrándozást. – Hát azt hogyan? – bámult az angyalra. – Azt úgy – felelte az angyal –, hogy a tavaszt, aki fák gyökere alatt alussza most álmát, semmi egyéb nem ébresztheti föl, csupá
n egy kis aranycsöngettyűnek a csilingelése. Semmi egyéb, érted? Amíg az a kis aranycsengettyű meg nem szólal, addig hó borít és fagy dermeszt itt mindent. Azt a kis aranycsengettyűt pedig neked kell megkeresned, cinege! – Keresem én! Keresem én! – csivitelte lelkesen a kis cinege. – Csak azt mondd meg, hogy hol keressem!? – Hát ez nem olyan egyszerű ám, kis cinege – mosolygott az angyal –, mivel mindössze egyetlenegy ilyen aranycsengettyű van az egész világon, és azt a hóvirág tündérkéje őrzi. Ő pedig, mint a többi virágtündérkék is mind, bemenekült a tél elől a föld melegébe, hóvirág gyökerébe. Azt kell hát megtalálnod először is, a hóvirág gyökerét. Föl kell ébresztened, hogy előbújjon a föld alól, s a hóvirág tündérkéje csilingelhessen aranycsengettyűjével, és fölébreszthesse a tavaszt. Nem könnyű feladat ez ilyen kis madárnak. Elvállalod-e, cinege? Rád bízhatom-e a tavaszt? Tekergette a nyakát a kis cinege a bokor ágán ide-oda, gondolkodott, töprengett, mert bizony nehéz feladatnak látszott, és nagy felelősségnek. Végül aztán mégis csak megrázta tollait vidáman. – Megteszem, megteszem! – csiripelte nekibuzdulva. – Bízd csak reám, megteszem! Megyek is, megyek is, mert szép a tavasz, szeretem! S azzal elindult, hogy megkeresse a hóvirág gyökerét. Szökdelt, ugrált fáról fára, bokorról bokorra. – Mit csinálsz, bolond madár? – kérdezte a fenyőfa. – Eredj és húzódj be egy meleg odúba, mint mások, megvész az Isten hidege! – Nem tehetem! Nem tehetem – csivitelte a kis cinege. – Keresek, keresek, kis csengettyűt keresek, hóvirágot keresek! Azzal ment tovább, ugrált, keresett. – Bolond madár – mordult rá dideregve a mogyoróbokor –, ne mind ugrálj rajtam, maradj veszteg. Aludni akarok. – Keresek, keresek, hóvirágot keresek! – csivitelte a cinege. – Keresem, míg meglelem! – Leled a szemed világát – morgott rosszkedvűen a mogyoróbokor –, nem látod, hogy hó takar mindent? Eridj a dolgodra! – Odamegyek, odamegyek! – felelte vidáman a cinege. – Az én dolgom a tavasz! Keresem, keresem, ameddig csak meglelem! Az erdő szélén meglátta a róka. Éhes volt, mert lent a faluban zárva tartotta a tyúkokat a gazda a hó miatt, a mező egerei pedig vackukba húzódtak be, a föld alá. – Mit csinálsz, te szép kicsi madár? – kérdezte a róka, ravaszul. – Keresek, keresek! – felelte a cinege vidáman. – Aranycsengettyűt keresek! – Ó, hát ha csak annyi a bajod – mondta a róka –, azon könnyű segíteni. Van nekem csöngettyűm, kölcsön adom neked! A kis cinege elcsodálkozott. – Neked is van csengettyűd? – Van hát. Itt a nyelvem alatt, látod? Gyere, csöngethetsz vele! – De az angyal azt mondta, hogy a hóvirág csengettyűjét kell megkeresnem – aggodalmaskodott a cinege –, csak az ébresztheti föl a tavaszt! – Dehogyis csak az – fondorkodott a róka –, az én csöngettyűm hangosabb, mint a hóvirágé. Gyere, próbáld meg, ha nem hiszed! Már-már azon volt a kis cinege, hogy leszáll a rókához, és megnézi a nyelve alatt a csengettyűt, amikor a kökénybokorban megszólalt a nyúl. – Oda ne menj hozzá, kicsi madár! Ravasz a róka, vigyázz! Nincsen őkelmének semmiféle csöngettyűje, csak egy nagy éhes torka! Megbosszankodott ezen a róka, mert már szinte a szájában érezte a kis madarat. – Megállj, te semmirevaló nyúl, megbánod ezt még! Azzal beugrott a kökénybokorba, hogy elkapja a nyúl nyakát. De csak a kökénybokor tüskéi szurkálták össze az orrát, mert a nyúl se volt rest, s uccu, nekiiramodott a hólepte mezőnek. A róka meg utána. Azóta is kergeti, ha közben ki nem fáradt. A kis cinege pedig ment tovább a maga dolga után. Fáról fára, bokorról bokorra, mert bizony fontos nagy felelősség terhelte, hiszen őrajta múlott az, hogy meddig tart a tél, meddig kell éhezzenek és fázzanak az erdő állatai. Kora reggeltől késő estig ott ugrált, szökdelt fáról fára, bokorról bokorra, nap nap után. Benézett ide, benézett oda, és egyre csivitelte: – Keresek, keresek! Kis csengettyűt keresek! Hóvirág, hóvirág, merre vagy, hóvirág? Végül is egy vén erdőszéli tölgyfa megsajnálta. – Ne keresd a hóvirágot, kicsi madár, hiába keresed! Jég alatt, hó alatt, meg se hallja szavadat! – Honnan tudod? – kérdezte megütközve a kis cinege. – Onnan, lelkecském – felelte az öreg tölgyfa –, hogy itt alszik a hóvirág alattam. Hó takarja, avar takarja, fekete föld takarja. – Itt van alattad? – örvendezett a kis cinege. – Hol? Hol? – Látod azt a kis száraz gallyat a hó tetején? Pontosan ott. De hiába szólítod, úgyse hallja meg. A kis cinege azért mégis alászállt a hóra, pontosan oda, ahol az a kis száraz gally hevert. Apró kis csőrével húzni, rángatni kezdte a gallyat, míg csak el nem mozdította onnan. Aztán apró kis karmaival kaparni kezdte a fagyott havat, kaparta, kaparta, míg belefájdultak a lábacskái, és még mindig csak alig kaparászta meg a hó tetejét. Arra jött a szarvas. – Hát te mit kapirgálod a havat, kismadár? – kérdezte jó szívvel. – Lefagy a lábad, lefagy a szárnyad. Fönt a fákon van a te helyed, nem itt a hóban. – Fel kell ébresztenem a hóvirágot! – lelkendezett a kis cinege. Nála van az aranycsengettyű, mely meghozza a tavaszt! Azért próbálom elkaparni a havat, látod, hogy leszállhassak hozzá, a fagyott föld mélyére! – Hát ha csak ennyi a baj, azon könnyen segíthetünk – mondta a jó szívű szarvas, azzal fölemelte az első lábát, és nagyot kapart vele a havon. Újra kapart egyet, és csak úgy repült csülke alól a hó mindenfele. Még egyet kapart, és már nem is maradt semmi hó azon a helyen, csak fagyott falevél, és a fagyott falevél alatt fagyott fekete föld. Még rá is lehelt a jó szarvas néhányszor a fagyott földre, hadd olvadjon hamarabb. – Nos, aztán csak várnod kell, míg kibúvik a hóvirág a föld alól – mondta végül is –, többet már én se tehetek. Azzal elment, ennivalót keresni a fagyott erdőben. A kis cinege pedig odaszállt a földre, ahonnan a szarvas elkaparta volt a havat, a nagy tölgyfa lábánál. – Hóvirág! Hóvirág! Ébredj, ébredj, hóvirág! Kikelet! Kikelet! Csengetni kell, kikelet! S hát bizony csak addig-addig ugrált, szökdelt, kapirgált és csivitelt ott egyhelyben, amíg egyszerre csak elődugta kis sápadt fejét a föld alól a hóvirág. Álmosan nézett körül. – Ki ébresztett föl? Ki zavarta meg álmomat? – kérdezte durcásan. – Hiszen még hideg van! Havat látok mindenütt! – Én ébresztettelek föl, én! – csivitelte vidáman a kis cinege. – Elég volt a télből, elég volt a hidegből! Rázd meg csengettyűdet, szép kicsi hóvirág, hadd legyen tavasz! – Hát ha már fölébresztettél, kis madár – mondta a hóvirág-tündérke dideregve –, vessünk bizony véget a télnek, szaporán! Azzal elővette nyakából kis aranycsengettyűjét, és megrázta ügyesen. – Csiling-csiling! Csiling-csiling! S lám, egyszerre csak ránevetett a nap a hóra, és a hó olvadni kezdett tőle mindenütt! Megmozdult a patak is, széttörte jégbilincsét, csobogni, dalolni kezdett megint, és amerre csak vitte a tavasz hírét, kipattant ott nyomban a füzek selymes barkája. Megelevenedett ám az erdő is! A hóvirág csilingelésére előbb a kis kakasmandikó dugta elő ügyelve rózsaszín fejét, majd példáját követte a vadjácint, a dongóvirág és odakint a mezőkön a martilapi, a vadbarack és a kökény. De akkor már ott volt a kis pacsirta is, és meghirdette a világnak a tavaszt. Nagy volt az öröm, akkora nagy, hogy a kis cinegéről meg is feledkezett mindenki. De te nem feledkezel meg róla, ugye? Hideg téli időben, ha ablakodon kinézel, és meglátsz odakint egy kis, fekete fejű, kékesszürke tollazatú madárkát ide-oda szökdösni a bokrokon, jusson eszedbe, hogy ő az a kis cinege, aki meg kell lelje számodra a tavaszt. Ha jól odafigyelsz, meg is hallod, amint vidáman mondogatja: „Keresek! Keresek! Kis csengettyűt keresek!” Jól teszed, ha ablakpárkányodon enni is adsz neki, mert bizony nagy felelősséget hordoz ám szegény kis cinege, hiszen őrajta múlik a tavasz! S ha nem kell közben még élelmet is keresnie, hamarabb megleli a hóvirág búvóhelyét, és korábban lesz tavasz megint. Valahányszor szökdösni látod valahol, figyeld meg jól a szavát. Amikor csak azt hajtogatja egyre, hogy „keresek, keresek, keresek!”, akkor bizony még messzire van a tél vége. De amikor azt hallod vidám kis torkából, hogy „kikelet! kikelet! csengetni kell, kikelet!”, akkor tudhatod, hogy a kis cinege már meglelte a hóvirág tündérkéjének rejtekét, és a kis aranycsengettyű hamarosan csilingelni fog valamelyik fa alatt, és téli világodra ráébred a tavasz. Ha pedig arról kívánnál meggyőződni, hogy igazat meséltem-e: nézd meg jól közelről a hóvirágot, és meglátod benne, pontosan a közepén, az aranycsöngettyűt is.






2017. február 17., péntek

Új Tavasz, Ébredj magyar, vedd vissza magadhoz Őseid hitét!

Dávid Júlia alkotása: Anyahita


Új Tavasz,
Ébredj magyar, vedd vissza magadhoz Őseid hitét!

Oly régóta szólok hozzátok, de nem halljátok meg a hangom.
Feledésbe kerülnek igaz tanításaim, egy mítoszként élek a szívetekben, pedig ÉN igenis jelen vagyok, létezem.
Ott vagyok a mindennapjaitokban, az élet áramlásában.
Látom, hogy szenvedtek magyari népem. Látom sorsotok nehézre fordulását.
Hiába nyújtom kezem felétek, tekintetek más irányba réved. 
Oly régóta hallatom hangom,- Ébredj magyar, vedd vissza magadhoz Őseid hitét! Merj kiállni azzal a bátorsággal, ahogy Ők tették!
Ne álmodozz, ne képzelődj, ne reménykedj,- cselekedj!
Írd át a törvényt, amely a hazugságot teremti, ami a magyari népet a szakadék szélére sodorta!
Cselekedj!  Mire vársz?
Jön újabb, fényesebb nap?
Isten Szent Ege alatt minden nap fénylőn tündököl, te döntöd el fényesíted, avagy elsötétíted azt!
Magyar, ébredj magyar! Az idő már itt van és volt egykoron, s te mégis vársz.
Mire vársz? Miért nem cselekszel?
Miért hagyod, hogy Őseid otthonát ártó kéz illesse?
Miért hagyod, hogy hontalan, s megnyomorított légy?
Hogy elvegyék a házadat, otthonodat, becsületed sárba tiporják.
Mitől félsz? Miért nem mersz elindulni, nagyot gondolni, felvértezni magad Őseid erejével?
   Szomorú vagyok. Ha ez így folytatódik, nem lesz népem kihez szóljak.
Vérem, vérem, magyari népem Anyahitaként szólok hozzátok.
Sokan nem tudjátok ki vagyok, s ha meghalljátok nevem, legyintetek,- mondjátok,- badarság,- ősi történet.
A történetek, a mítoszok igazságot rejtenek magukban, ősi igazságot,- tanulnotok belőlük kellene.
Népem, népem, merj cselekedni!
Merd felemelni a fejed, visszatérni Őseid hitéhez, és merj kiállni érte!   Magyar magyart gyilkol, még ha ezt nem is a szó szoros értelmében értem, de nem sokban különbözik tőle, - mert elveszi az életerejét, megnyomorítja a lelkét, ellehetetleníti létét, földönfutóvá teszi.
Csodálkoztok, hogy beteggé vált a Nemzet?
Az ember lelke ha nincs biztonságban, egy idő után meghasonul magával, önmagát őrli fel.
A magyar nép mindig híres volt az igazságérzetéről.
Hová lett ez most belőletek?
Nem elég, hogy veszni hagyjátok az ősi földet, otthonaitokat,- lelketek is meghasonul, behódol az Ármánynak?
Magyar, magyar, ébredj magyar!
Jő új kikelet, s te vedd válladra az igazság zászlaját!
Vedd magadhoz az Igazság Kardját, mely beszédedben nyilvánuljon meg!
Állj ki magadért, a családodért, a barátodért, Nemzettársadért, s nem utolsó sorban ősi hittel telve Nemzetedért!
Ne várd azt, hogy más megcselekszi helyetted, te légy a cselekvő!Kis közösségekben kell először letisztult értékrendet alkotnotok, így terjeszkedhettek tovább, de csakis összefogással, nem a másik megítélésével léphettek előre.
Oldjátok fel az ellentéteket, egymás szemébe nézzetek, s lássátok benne a tenni akarást, a változtatás szándékát, semmi másra ne terjedjen ki a figyelmetek, ez legyen az összekötő erőtök!
Sok ima hangzott el a nép szájából, s egyik sem maradt megválaszolatlan, de tenni magatokért kell.
Ne hagyjátok elveszni az Országot, ne hagyjátok, hogy földönfutóvá váljatok!
Vértezzétek fel magatokat Őseitek szent erejével, merjétek győzelemre vinni az Igazság eszményét!
Nők s Férfiak,- ti egymást egészítsétek ki.
A magyar nő megtartó ereje által mindig hegyeket mozgatott.

Lányok, Asszonyok ébredjetek fel az álomból, merjétek felvállalni magatokat! Ébresszétek Nőtársaitokat, akik még mindig egy hamis eszmében remélnek, megfertőzik hazugságaik által a családok lelkét, s szent erejét semmisé teszik!A magyarnak mindig volt tartása, nem hasonult meg.
Tisztán átlátta az értékeket, s tudta mikor csapják be.
Hová lett ez a képességetek?
Hová lett a tartásotok, meddig tűritek mindezt?
Családok mennek tönkre, barátságok hullanak szét, emberek vállnak hajléktalanná, meggyötörté. Embertelen körülmények közt laknak, betegen, a sárban fetrengve tengetik mindennapjaikat. És ti tűrtök, még mindig tűrtök.
   Népem, népem, magyari népem, állj meg egy pillanatra, vonulj magányodba és lásd mivé lett az életed.
Gondold át mélyen mit képviselsz, milyen értékrendet hordozol a szívedben.
Gondold végig életed, lásd magad életed első pillanatától fogva, mit valósítottál meg azokból a célokból, melyeket kitűztél magad elé.
Tarts önvizsgálatot, oldozd fel magad Isten kegyelmével vétkeid alól.
Az utolsó pillanatban vagytok, hogy visszatérjetek Őseitek hitéhez, Égi Anyátok/Atyátok szentségéhez.
Szíveteket nyissátok ki az igaz szóra, és egységet alkotva hozzatok új rendeletet. Ez a rendelet csakis az igazságra épüljön, és első helyre helyezze a nép, az Ország értékét!
Kint lévő kincseteket vegyétek vissza, határaitokat érvényesítsétek!
Az igaz szó ne a porba hulljon, hanem dekrétumokba foglaltasson!
Ennyit kívántam mondani néktek.
Fényem átragyog a sötétségen, ki hív, számára utat mutatok.
Áldás reád magyar népem!
Anyahitaként jelen vagyok!
Belső Hang által legyezte: Feketéné Lendvay Katalin

Ezeket a sorokat három évvel ezelőtt jegyeztem le. Érvényessége ugyanitt van a mában. 
Vajon fel tudunk már végre ébredni magyarok, magunkhoz tudjuk venni Őseink hitét, és megcselekedni vállalt feladatunk?
Áldás!

2017. február 14., kedd

Valóságunkat hitünk formálja


"Valóságunkat hitünk formálja. Amilyen mértékben hisszük valamiről, hogy igaz, olyan mértékben válik a valóságunkká. Hitünk olyan, mint egy szűrő: mindent kiszűr, ami nem áll összhangban meggyőződésünkkel. 
Az összhang elérése mélyen gyökerező ősi vágya az embereknek. Ezért van az, hogy folyton figyeljük világunkat. 
Megpróbáljuk megérteni és ésszerűsíteni, hogy összhangba kerüljön eddigi hitünkkel, kialakult meggyőződésünkhöz kotomákat építünk magunknak.
 Ez egy pszichológiai szakkifejezés, ami azt jelenti, hogy vakfoltokat építünk. Nem vesszük észre a lehetőségeket, ha az a meggyőződésünk, hogy nincsenek lehetőségeink. 
Nem látjuk meg a siker lehetőségét, ha eleve úgy hisszük, a siker számunkra nem lehetséges. 
Ha azonban megváltoztatjuk meggyőződésünket, valóságunk is meg fog változni."

(Brian Tracy - Phoenix szeminárium)






Február 14. A Magyar néphagyomány szerint Bálint napja.



A Bálint napi időjárásból a várható termésre jósoltak.
Facsemetét is szívesen ültettek Bálint napkor abban bízva, hogy akkor hamarabb erősödik meg. Balmazújvárosban és Debrecenben úgy tartják, hogy ezen a napon választanak párt a verebek.
A hagonyiak ( Borsod megye) úgy vélték, hogyha a vadgalambok ezen a napon visszatérnek, a közelgő tavaszt jelzik.

De vajon, ki volt Valentin, azaz Bálint?
Biztos választ nem tudunk személyét illetően.
Szinte ahány könyv, annyi verzió született életéről.
Mégis, a különböző sztorikból kirajzolódik egy római pap képe, akit II. Claudius császár uralkodása idején 269. február 14-én kivégeztek.
Valószínűleg azért halt mártírhalált, mert segített az akkoriban üldözött keresztényeknek. Valentin emlékét tovább őrizték a Krisztus-hitet követők, és február 14-ét elnevezték Szent Valentin napjának. A későbbi legenda emleget még egy fiatal, vak lányt is, aki a történet szerint a börtönőr gyermeke volt.
Valentin megsajnálta, s imáival meggyógyította. Kivégzése napján pedig egy levelet küldött a lánynak azzal a felirattal: a te Valentinod...
Szent Valentin napját a keresztények február 14-én ünnepelték, pontosan egy nappal a Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepe előtt. A rómaiak szerelemünnepének jó néhány pogány eleme volt, ezért a Birodalom bukása után, 496-ban Gelasius pápa február 15-ről 14-re helyeztette át a Lupercaliat.
Elgondolása szerint egy mártír szent ünnepén könnyebb lesz Lupercalia szertartását megszabadítani a pogány rítusoktól.

A magyar néphagyomány Bálint napja.
Február 14-ét szerelmesek napjaként Magyarországon csak 1990-től ünneplik, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar néphitben nem volt e nap korábban is ünnep. Igaz, másféle.
Nálunk ugyanis az ünnep keresztény jellege volt a meghatározó, hiszen az itáliai ókeresztény vértanú, Valentin (=Bálint) legendáját nálunk is ismerték.

Olvasható az Érdy-kódexben is.
Eljutott hozzánk egy másik Bálint-történet is egy németországi püspökről, akinek az ünnepe eredetileg január 7-hez kapcsolódott.
Az ő alakja később összeolvadt a vértanú Valentin történetével, s egyszerre ünnepelték meg mindkettőt, 14-én.
A német püspök segítségében elsősorban a nyavalyatörősök és a lelki betegek bizakodtak, így e napon ők is ünnepeltek.
Akik ilyen betegségre hajlamosak voltak, azok szívesen viseltek a nyakukban úgynevezett bálintkeresztet, vagy frászkeresztet, amely a betegség elriasztására szolgált.

Bálint napjához időjóslás is tartozott.
Azt tartották, ha hideg, száraz idő van ezen a napon, akkor jó lesz az évi termés.
Nyugat-európai, főleg angol nyelvterületen éltek olyan hiedelmek, miszerint a madarak e napon párosodnak.
Ez valószínűleg kapcsolódik a nap ősi, pogány párosító jellegéhez, valamint ahhoz, hogy a madarak érkezése már a közelgő tavaszt jelzi. Magyarországon is különös kapcsolatban volt Bálint a madarakkal.
Itt nálunk is azt tartották, hogy e napon választanak párt a verebek, vagy jönnek vissza a vadgalambok.
Egyes területeken a madarak etetése is szokás volt.
Bálint Sándor néprajzkutató jegyezte fel azt a mindszenti régi magyar hagyományt, hogy e napon "csíkot söpörnek", vagyis utat vágnak a szegediek az udvaron (akár van hó, akár nincs), s oda mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak ki az ég madarainak.
A cserszegtomaji gazdák pedig Bálint napkor, még napfelkelte előtt megkerülik a birtokot, hogy a tolvaj madarakat távol tartsák a szőlőtől. Balatongyörökön hasonló szándékkal metszik meg a szőlő négy sarkán a tőkéket.

forrás: http://www.gil.hu/melitta/irasok/innenonnan.htm







A Bálint-nap, vagy ahogyan amerikanizált formában használjuk, a Valentin-nap a szerelmesek napja. Mára itthon is megkerülhetetlen „pirosbetűs“ ünnep lett, amikor is kedvesünknek valami apró figyelmességgel kedveskedünk. Ennek az ünnepnek is –mint az összes többinek –  sajátos története van, sajátos szokásokkal. Ismerkedjünk meg hát velük!
Ki is volt Szent Bálint?
Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje. A római katolikus naptár szerint 1969-ig ünnepét február 14-én tartották, amikor kivették a külön napon ünnepelt szentek sorából. Ezen a napon azonban ma is a Bálintokat, illetve Valentinokat köszöntjük népvnapjuk alkalmából. A nyugatról érkező új szokás szerint pedig február 14-e a  „szerelmesek napja“
Ki volt azonban Szent Bálint, aki az ünnep névadója lett? 
Teljes bizonyossággal nehéz lenne azonosítani azt a személyt, akihez a Bálint-napi hagyományok kötődnek. A legfőbb gondot ugyanis az okozza, hogy Szent Bálint (Valentin/Valentinus) akár három is lehetett. A három Valentinus nevű keresztény mártír közül az egyik egy pap lehetett Rómában, a másik talán püspök volt a mai Terni  városában, a harmadik vértanú pedig minden bizonnyal Africa provinciában élhetett. A szent személye, ill. születési helye és ideje sem ismert pontosan, halálának ideje pedig szintén bizonytalan.
Lupercalia és Bálint-nap
A Bálint-napnak pogány gyökere is ismert. A február közepén tartott Lupercalia római ünnep tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. Egyes források szerint ezen az ünnepen a papok az ún. „februa“ nevezetű kecskebőr szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főként a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon. Más források szerint kecskét is feláldoztak, hiszen a termékenység szimbóluma volt. A leölt kecske bőréből valójában szíjat hasítottak, és ezekkel a szíjakkal a fiatal fiúk inkább csak meglegyintették a lányokat a termékenységi rítus szerint. Ezt az ünnepséget – vagyis a Lupercalia szokást – váltotta fel idővel a Bálint-nap keresztény hagyománya.
Szent Bálintról szóló legendák
A Bálint-napi szokások eredetét sokan azzal magyarázzák, hogy Szent Bálint a 14. században a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Egy történet szerint ugyanis – mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték – Bálint a hite erejével visszaadta látását börtönőre lányának, majd február 14-i kivégzése előtt búcsúüzenetet küldött a lánynak, „A te Bálintod(tól)“ aláírással. Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. Egy másik legenda szerint Bálint pap volt II. Claudius császár idején. A császár ekkoriban határozott úgy, hogy a nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosok, ezért a fiatalabbak számára megtiltotta a házasságkötést. Bálint azonban igazságtalannak vélte a császár döntését, ezért titokban továbbra is összeadta a párokat, akiket saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztetett meg. Amikor a császár rájött arra, hogy mit tesz Bálint, halálra ítélte őt.
Bálint-napi babonák, hiedelmek
Bálint napjához számos babona, hiedelem és néphagyomány kapcsolódik. Ezen szokások legtöbbje fiatal lányoknak adott segítséget ahhoz, hogy megtalálják, meghódítsák vagy csupán megtartsák szerelmüket, életük párját.
● Ha lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mentek, megláthatták leendő férjüket. A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az volt a célja, hogy álmukban megtudják ki lesz a jövendőbeli párjuk.
● Amint megvolt a “jelölt”, újabb praktikákra volt szükség, hogy magukba bolondítsák a fiút. Egy pontosan kilenc magú alma elfogyasztása után a magokat a kiszemelt férfiú zsebébe kellett csempészni, mely által a szerelem már szinte biztos volt.
● Az eljövendő gyermekáldást is ezen a napon tudhatták meg a lányok és fiatal feleségek. Például egy félbevágott alma magjait megszámolva megjósolható volt, hogy hány gyermeke lesz valakinek.
● Érdemes volt cicát “uszítani” a lányos házhoz érkező legényre, mert ha ott egy macska a fiú lábához dörgölőzött, akkor ő abból a házból nősült.
● Azok a szerelemesek, akik örök szerelem után áhítottak, azoknak egymás haja szálát bele kellett sütni egy tésztába, és azt közösen meg kellett enni.
● Bálint-napon a madarak is hatalmas szerephez jutottak, a különböző fajták más-más férfitípust jelentettek. Úgy tartották, ha egy hajadon lány ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni és nagyon boldog lesz. Ha azonban egy tengelice repül át felette, tehetős férfi felesége lesz.
Egyszerűbb babonák is kötődnek Valentin napjához, például a reggeli szerelmes csók szerencsét hoz és ezen a napon nem szabad megsértődni vagy megharagudni.
A „kereskedelmi“ Valentin-napot az 1800-as években vezették be, és mára már ezen a napon igen csak nagy forgalmat bonyolítanak le a virágárusok, valamint az ajándék-és édességboltok az ünnephez kötődő reklámoknak köszönhetően. Magyarországon a szerelmesek napját igazából 1990-től, a rendszerváltástól tartjuk számon, mint nyugatról beáramlott ünnepet, pedig a hitvilágunkban már jóval ezelőtt is megtalálható volt . A legtöbb ember pedig ilyenkor igyekszik valamilyen szerelmes vers, sms kíséretében átadni ajándékát, meglepetését szerelmének.
Takács Henrietta
Források: tortenelemclub.com, wikipedia, csaladvilag.hu

2017. február 9., csütörtök

Virág Ildikó: NapAtyám..



Szívem vágyát elmondanám neked,
Bár szavakba önteni nem nagyon lehet.
Hallgass meg kérlek Istenem, még akkor is,
Ha nem én vagyok a legszentebb gyermeked.

Halld meg szavam szépen kérlek,
Szükségünk van Rád, ez nem kérdéses.
Nehéz idők járnak és ez még csak a kezdet,
Minden jel és érzés folyton erre figyelmeztet.

Nem magamnak kérek édes Istenem,
Földünk megmentésében reménykedem.
A földi pokolból vezess, és ments ki minket,
Szerető igazságod szükséges életfeltételeinkhez.

Sokat szenvedett már a népünk,
Dicsőségünk elsötétült, megsebzett.
Idegenek jöttek ide, kik mindent elvettek,
Kifosztottak, felosztottak és rajtunk uralkodtak.

Ma sincs ez másképp Istenem,
Demokratikus diktatúra, az mit jelent?
Fényűzés, vagy éhezés, ez az igazi szétesés?
Ki a szíve útján járna mit tegyen, hogy el ne tévedjen?

Semmi sem az aminek látszik,
Káprázatban és hazugságban élünk,
Önelégült emberek vezetik a szellemet,
Mert gyűjtik az elvakított, manipulálható lelkeket.

Segíts nekünk a keskeny úton járni,
Tiszta, fénylő  szívű, gyermekekké válni,
Megpróbáltatásainkból, hitben erősen felállni,
Igazságodra rátalálni, minden rossznak ellen állni.

SegítsÉGért kiált oly sok ember,
Lelkünk telve, homályos emlékekkel.
Vágyunk, az igaz szó, ami egyedül Tőled való,
Amit még Őseink ismertek, de a homályba elvesztek.

Globális káoszban szenvedünk,
Emberhez méltatlanná vált életünk.
Egy igazi fényhozóban reménykedünk,
Kinek irányításával a kalitkából kirepülhetünk.

Segítség nélkül, érzem elveszünk,
Egy igazi Vezetőre van szükségünk.
Ember, ember felett már nem uralkodhat,
Rendet itt a földön csak a Te küldötted rakhat.

Ne legyen többé jobb és bal oldal,
Ne oszthassa senki meg, a magyart,
Királyságot, igazságot várunk, s akarunk,
Ahol mind egyek vagyunk, és utadon haladunk.

Koronánk is várja méltó viselőjét,
Szakrális Királyunknak megjelenését,
Ki segít, és szeretetével utat mutat nekünk,
Hozzád újra méltóvá emeli nagy múltú Nemzetünk.

2017 02 07




2017. február 8., szerda

A bennünk rejlő gyógyító hatalom



Mindannyiunkat élénken foglalkoztat testünk állapotának  jobbítása, gyógyítása. Vajon mi gyógyít? Hol foglal helyet a gyógyító hatalom?
Mindenki felteszi ezeket a kérdéseket. A válasz ez: a gyógyító hatalom kinek-kinek a saját tudatalattija, s e hatalmat a beteg személy szellemi hozzáállásának, attitűdjének megváltozása szabadítja fel.
A szellemi vagy vallástudományok egyetlen tudora, egyetlen pszichológus, pszichiáter, egyetlen orvos sem gyógyított meg soha egyetlen beteget sem.
A réges-régi mondás szerint “az orvos bekötözi, Isten begyógyítja a sebet”. A pszichológus vagy pszichiáter a mentális akadályok eltávolításán fáradozik, hogy azután a gyógyító hatalom felszabadulhasson, és helyreállíthassa a beteg egészségét.
A sebész sem tesz mást, mint eltávolítja a gyógyító áramlatok útját elzáró fizikai akadályokat. Egyetlen orvos vagy sebész, a szellemi tudományok egyetlen művelője se jelenti ki, hogy “meggyógyította betegét”.
A valódi gyógyító hatalmat sok névvel illetik: nevezik természetnek, istennek, kreatív intelligenciának, tudatalattinak. Különféle módszerek sokaságával lehet eltávolítani a szellemi, érzelmi, fizikai akadályokat a bennünket működtető gyógyító életerő áramlásának útjából.
Önmagad vagy más személy irányítása révén a tudatalattidban rejlő gyógyító hatalom meggyógyíthatja és meg is gyógyítja tested és lelked összes betegségét.
E gyógyító hatalom mindannyiunkban működőképes, tekintet nélkül hitre, színre, fajra. Nem szükséges egyik vagy másik felekezethez tartoznod, ha részt kívánsz venni a gyógyulási folyamatban, s élvezni kívánod gyümölcseit.
Tudatalattid akkor is begyógyítja kezeden az égést vagy vágást, ha ateistának vagy agnosztikusnak vallod magadat.
A korszerű szellemi terápia eljárása azon az igazságon alapszik, hogy tudatalattid végtelen intelligenciája és hatalma hitednek megfelelően cselekszik.
(Felhasznált irodalom: Dr Joseph Murphy:Tudatalattid csodálatos hatalma/szerkesztette:Rejtélyek szigete)

Forrás: http://rejtelyekszigete.com/nezopont/a-bennunk-rejlo-gyogyito-hatalom/