A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiderül az Igazság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kiderül az Igazság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 4., vasárnap

MIKOR LESZ VÉGRE MAGYAR MAGYARORSZÁG? MAGYAR NEMZETI SZÍNHÁZ, vezetővel és társulattal?


Magyarok Mindnyájan!

(gondolatok az alábbi megnyilatkozáshoz, /jelen esetben kultúra? kérdése/ amit alább továbbküldök)
Mikor feltekintünk, nagyon szégyellhetjük magunkat, e tehetetlen
 "Ép test - Ép lélek nélküli", elkorcsosult korban élve!
""Nem elég megérezni,de felismerni kell,
Nem elég sejteni,hogy milyen kor jön el,Jövőnket – tudni kell! 
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!"
/Váci Mihály/


Rendet, hogy végre legalább, némi nemzeti elkötelezettséggel bíró emberek kerüljenek a megfelelő nemzetet vezető, illetve szakmai közéleti vezetésbe.
A rendszerváltásnak álcázott idő óta nem sikeredett egy megfelelő oktatási, kulturális, egészségügyi stb. miniszternek ezidáig megfelelni!
Közszereplő csak az lehet, aki mikor kiáll valamivel az emberek elé, akkor jó példával tud elöl-járni, Ép Testben - Ép lélekkel, igaz emberi példát oktatva/mutatva!





Ha nem állunk ki és nem tesszük, ami bennünk lakozik, akkor ebben az Isten adta földi életünkben MI sem tettünk semmit az igaz emberi, boldog szabad életért, csak az Önámításunkat szellőztetjük.
Tegyék fel már végre Önjelöltek Önmaguknak a  kérdést, (valóban színésznek - ennek-annak stb.megfelelve - születtem?) Azonosulni tud azokkal a személyiségekkel akiket -  példával elöljárva bemutat a Magyar Népnek? Tud szépen beszélni, elöljárva példát tud mutatni? Ép Testben, ép lélekkel? Jó volna most már helyére tenni dolgokat s Mindnyájunknak saját magunkat, mert addig nem lesz megbékélt újjászületés a Magyar Hazában!





"Ne fogjon senki könnyelműenA húrok pengetésihez!Nagy munkát vállal az magára,Ki most kezébe lantot vesz.Ha nem tudsz mást, mint eldalolniSaját fájdalmad s örömed:Nincs rád szüksége a világnak,S azért a szent fát félretedd.........................................Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
 ........................................"
/Petőfi Sándor/



Születésünktől fogva, aki nem tudta eldönteni minek születhetett meg emberként a földre, az Egy Anyanyelvet beszélő KözŐsségbe, mindig ismétlődik a kérdés, nem egyenrangúnak képzelve magát vele, hanem emberként e földi létben, kinek követői szeretnénk lenni?

JÉZUS vagy barabás?
Éppen itt az ideje, Döntsünk végre! Csak az Igaz Hitű, döntésképes ember tud dönteni!


Tovább meg majd lehet keresgélni a történelem során, hogy mint közéleti ember a földön, ki mit tett Népe igaz békében, szeretetben, boldogságban való életéért a földön, de most Rendet kell végre Tenni, Testben-Lélekben egyaránt!


"Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat  tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató  fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az  erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely  a nyolc boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az  erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében."



Nekünk ma élőknek nem az a dolgunk, hogy össze-vissza zavarjunk mindenkit gondolatainkkal, hanem az, hogy ma a XXI. században végre teremtsünk egy normális emberi szabad életet, mindenki próbál összezagyválni mindent, hogy utáljál meg mindent és mindenkit, "HÁT NEM, NEM és NEM! A bűn az csak bűn marad kezükhöz vér tapad, Istentől embertől ne várjon irgalmat!"

Ha egyszer létrejön a pártoskodás nélküli szabad Magyar Országgyűlés, szabad emberi élet itt a földön, majd akkor mindenki kotorássza ki a történelem mélységeiből az Igazat, de most, MA a feladat az előre való nézés és nem hátrafelé vijjogás.

Nekünk ma, Őseink Balsorsaiból tanulva Békés útját kell megtalálni, Morálisan paradigmát váltva, hogy a Koronás Turulmadár ismét lobogjon Kárpát hazánk Magyarország felett s vigye hírét mintát szolgáltatva szerte a világban, az újjászületett Magyarságnak a Szent Korona a szabadság ÉrtékRendjében.





Wass Albert fogalmazta meg az Istentől eredeztetett alapvető igazságot: ".... az Úr... megszabadítani csak akkor fog benneteket, amikor visszatértek az Ö törvényéhez s egymás szeretetében, egymás támogatásában nemzetté váltok újra. Lélekben tiszta, jellemben erős, szeretetben tántoríthatatlan, s az Úr törvényének tudásában bölcs és engedelmes nemzetté, kikben önmagára ismerhet újra a Teremtő Atya. A szeretet ereje mindenre képes, de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is"!


"A harcot melyet Őseink vívtak
Békévé oldja az Emlékezés,
s rendezni végre KözŐs dolgainkat,
ez a Mi munkánk és nem is kevés!"
/József Attila/


"HISZEK/ÜNK EGY ISTENI ÖRÖK IGAZSÁGBAN,
HISZEK/ÜNK MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁBAN!"


Isten áldja Hazánkat, Mindnyájunkat,
Mária Országa a Szent Korona eszme Értékrendjében
szeretettel,
Perjés Andrea
2012. november 3. 6:55 Hirszemle írta, <hirszemle@gmail.com>:
Verebes máris bejelentette, hogy a Nemzeti Színháznak így kell továbbmennie



2012. május 8., kedd

Nyílt levél az egészségügyről az Új Medicina tükrében



Dr. Molnár György: Nyílt levél az egészségügyről az Új Medicina tükrében


http://tudatbazis.hu/wp-content/uploads/2012/05/moln-600x335.jpg

Az ország egészségügyi ellátó rendszere a rendszerváltás óta folyamatosan válságban van. A különböző kormányok félve nyúltak az egészségügy átalakításához, pedig mindenki érzi, hogy nagy a baj. A vizit-díj, a hála pénz (para solventia), az orvosaink tömeges külföldi munkavállalása, a rezidensek képzése, bére hatalmas érzelmi hullámokat kavartak, de valójában elvonták a figyelmünket az igazi problémáktól.

A valódi kérdés az, hogy mi orvosok kire és mire esküdtünk, kinek az érdekeit képviseljük az egyetemi diploma megszerzését követően? Ez egy súlyos lelkiismereti kérdés a mindennapi gyakorlatban, amire mindannyian egyértelmű választ kell, hogy adjunk. Semmi áron nem árthatunk a ránk bízott betegeinknek, akik tőlünk várják a gyógyulásukat!

A gyógyítás szabadsága már a múlté, ma már elveszett illúzió. A gyógyszer lobbi “jóhiszemű” kollaboránsai a különböző szakmai kollégiumokon keresztül protokollokban előírják, megszabják, hogy egy orvos mit adhat, vagy mit alkalmazhat a betegének a gyógyulása érdekében. A több ezeréves Ayurvéda, Hagyományos Kínai Orvoslás, a népi gyógyászat, a fitoterápia, a több mint 200 éves homeopátia, a természetgyógyászat különböző ágazatai megtűrt, vagy tiltott kategóriákba kerültek, mert elhomályosítják a “bizonyítékokra épülő orvostudomány” szerény eredményeit.

Vitathatatlan, hogy a képalkotó diagnosztikai eljárások, a műtéti technikák, a szervátültetések, vagy a “hagyományos” orvoslás egyéb területein látványos fejlődéseknek lehetünk a szemtanúi. Ezzel együtt látnunk kell, hogy a forradalmi diagnosztikai fejlődéstől a terápiás lehetőségek, a szakmai ajánlások egyre jobban leszakadnak, tehát a betegek gyógyulási statisztikái jelentősen romlottak. Az egyetemi tankönyvek még az ismeretlen eredetű betegségek kezelésére is ismeretlen hatásmechanizmusú vegyszerek, mérgek tartós szedését ajánlják, amelyek a gyakori mellékhatásaik, szövődményeik miatt idővel újabb és újabb veszélyes mérgek szedésére kárhoztatják a kiszolgáltatott betegeket, akik már egyre kevésbé bíznak bennünk, mert közülünk sokan elárulták őket és nem az ő érdekeiket tartják szem előtt. Feltehetően sokan vannak, akik már eladták a lelküket a gyógyszer lobbinak.

A gyógyszer lobbi átgondolt, kíméletlen, emberiség ellenes propaganda hadjárata több évtizede mindent elkövet annak érdekében, hogy az emberiséget megfélemlítse, kiszolgáltatott helyzetbe sodorja, hogy a megbetegített emberek gyógyszer szedéséből extra profitot termeljen!

Egészen biztos vagyok abban, hogy valamikor az egészségügyben is lesz majd egy “nürnbergi per”, ahol senki sem kap mentséget csak pusztán azért, mert úgymond “parancsra, szakmai előírásra” cselekedett! Minden bizonnyal a legtöbb vér az onkológiai intézetek dolgozóinak a kezéhez tapad, akik persze manipulált, megtévesztett voltuk miatt az egész tevékenységüket tévesen ítélik meg. A tragédia ott kezdődik, hogy a rendkívül költséges, alacsony hatásfokú kemo-és radioterápia teljesen felesleges és veszélyes élettani szempontból is, hiszen az evolúciónk során fejlődött ki az élő szervezetünknek az az adaptációs képessége, miszerint a szövetszaporulatokkal a különböző szerveink funkcióját képesek vagyunk fokozni, ami nélkül az emberiség feltehetően már régen kipusztult volna.

Hamer doktor több mint 30 évvel ezelőtt a „Rák Vastörvényében” rögzítette az emberiség szempontjából az egyik legjelentősebb élettani, orvostudományi felfedezését, az emberi lény párhuzamosan három szinten lezajló, értelmes élettani folyamatairól.

Dr. Ryke Geerd Hamer abszolút logikusan, tárgyilagosan, biológiai-élettani szemszögből írja le a testünk normál alapállapottól eltérő működését, konkrétan az érzelmi konfliktusok hatására kialakuló szervi elváltozásokat (régi nevén megbetegedéseket), beleértve minden elváltozást, ami bizonyítottan nem mérgezés, baleset, sugárzás, stb. következménye.

Hamer doktor nem az orvostudományi egyetemeken oktatott alapfeltételezésekből indult ki, miszerint a betegség a testünk meghibásodása, génhiba vagy a kórokozóknak kikiáltott mikroorganizmusok rosszindulatú támadása, hanem azt kereste, milyen összefüggés van a lelki konfliktusok, az agy és a szervi elváltozások között. Felismerte, hogy a korábban megbetegedésnek vélt folyamatok kivétel nélkül a szervezetünk értelmes biológiai válaszreakciói egy drámaian, váratlanul, felzaklatóan, elszigetelten megélt és megoldatlan lelki (érzelmi) konfliktusra.

Klinikailag, illetve CT-vel igazolt tény, hogy a szervi elváltozásaink érzelmi konfliktusok hatására alakulnak ki, és a szervezetünk átmenetileg célzottan fokozza vagy csökkenti az elváltozásban érintett szerv funkcióját. Az érzelmi konfliktus megoldásával az elváltozás fokozódása megáll, majd az illetékes mikroorganizmusok elvégzik a szükséges visszaállítási, helyreállítási folyamatokat. Amennyiben a bizonyítatlan orvostudományi feltételezésektől eltekintünk és következtetéseinket szigorúan csak a rendelkezésre álló tények alapján vonjuk le, akkor be kell lássuk, hogy a megbetegedéseket korábban félreértelmeztük. Ugyanakkor megnyugtató tény, hogy mindannyiunk szervezetében csodálatos REND uralkodik.

Ördögien gonosz, hogy a gyógyszer lobbi közvetítői eszközként azokat a kiváló, lelkiismeretes, szorgalmas fiatalokat szemelte ki, akik többnyire őszinte hivatástudatból a beteg emberek gyógyítására esküdtek fel, és fáradságot nem ismerve, egész életükön át folyamatosan képezik magukat, igyekeznek lépést tartani az analitikus elvekre épülő orvostudomány rohamos fejlődésével. Egyik orvos sem hitte volna, hogy a gyógyszer lobbi logikusnak tűnő globális “agymosásának, manipulációjának” az áldozataivá válnak.

Az orvos kollégáim körében egyre gyakrabban szembesülök azzal a kétségbeejtő tendenciával, hogy az orvosaink leszoktak a gondolkodásról, vagyis már néhányan a “józan paraszt” eszüket sem használják. A gyógyszergyártók a saját legújabb generációjú “csodaszerük” bevezetéséhez nemzetközileg is elismert kiváló szakembereket igyekeznek megnyerni, akik megfelelő honorárium ellenében a készítmény iránti bizalmat hivatottak felépíteni. Bizonyított, hogy több esetben is a vezető szaktekintélyek úgy adták a nevüket a gyógyszergyártók által összeállított “tudományos” kutatási publikációkhoz, hogy a vizsgálatokban egyáltalán nem vettek részt. Ugyanakkor részt vehettek rekreációval egybekötött több napos nemzetközi tudományos konferenciákon, utazásokon!

Tény, hogy a gyógyszer lobbi kampányai ellenére világszerte nagyon sokan felismerték Hamer doktor fantasztikus felfedezésében rejlő lehetőségeket az egyén és az emberiség egészségének megóvása érdekében. A “szellem” már végérvényesen kiszabadult a palackból, ezért már egyre többen tudjuk, hogy a csoda bennünk van, vagyis képesek vagyunk saját magunkat meggyógyítani. Tehát nem kell tovább indokolatlanul félnünk a betegségektől, hiszen hagyományos értelemben véve betegségek valójában nincsenek, csupán az érzelmi kilengéseinkre produkálunk elváltozásokat.

A Biologika Szabadegyetem weboldalán a „GNM global” menüpontban összegyűjtötték a nemzetközi, interneten is fellelhető GNM linkeket, információforrásokat, hogy bennünket megkíméljenek az időigényes kutatásoktól. Az alábbi linket küldjék el minél több barátjukhoz, családtagjukhoz, belföldön és külföldön egyaránt, amíg nem késő! Hívják fel kezelőorvosuk, gyógyszerészük figyelmét a GNM-re, a biológiai természettörvényekre!

http://www.biologika.hu/orvostudomany/gnmglobal.html

Az általam 2007-ben megismert GNM tőlem is, a belgyógyásztól, megrázó paradigmaváltást követelt, hiszen sokáig egy elkötelezett hagyományos orvoshoz méltóan, szkeptikus módjára, hitetlenkedve védtem a “mundér” becsületét. Végül a gyógyult daganatos betegek egyre sokasodó esetei engem is “térdre kényszerítettek”. Ugyanakkor hazánk évek óta romló, riasztó egészségügyi statisztikái minden jóérzésű, lelkiismeretes orvost el kell, hogy gondolkoztassanak a hivatalos, akadémikus orvoslás szemléletének a hiányosságairól, amely az emberek lelki konfliktusait, a különböző betegségek kialakulásánál szinte alig vizsgálja, vagy, ha igen, akkor túlságosan általánosan fogalmaz, és nem vizsgálja azokat a szervi elváltozásokkal összefüggésben.

Engem kizárólag a gyógyulni vágyó betegek érdeke vezérel, és arra kérek mindenkit, hogy hozzám hasonlóan szenteljenek kellő figyelmet a biológiai természettörvényeknek, ismerjék meg az Új Medicinában leírt bio-logikus összefüggéseket. A csodás gyógyulás természetes dolog, bárki számára elérhető, aki ismeri a mechanizmusát és képes a folyamatokat irányítani. Természetesen kritikus helyzetekben, életmentő beavatkozásoknál továbbra is nagy hasznát vesszük a modern orvosi technológiáknak, kemikáliáknak.

A döntés mindig az elváltozásban érintett személy kezében van. Nem mindegy mit mondunk, nem szabad bennük félelmet kelteni, és nem erőszakolhatjuk rá egyik alternatívát sem. Az egészségügyi törvényben rögzített kötelességünk a beteg megfelelő, időben történő, tárgyilagos, elfogulatlan, korrekt tájékoztatása állapotáról, gyógyulási lehetőségeiről.

Ma már nincs bennem kétség Hamer doktor felfedezését illetően, de elismerem, hogy egyes területeken még bővítésre, finomításra szorul, amit elsősorban nekünk orvosoknak kellene elvégeznünk.

Sajnos, ma még kevés az olyan orvos, aki a praxisában az Új Medicina elveit az ajánlott szakmai irányelvekkel szemben be merné vállalni. Ennek következtében viszont nagyon sok rászorult beteg, a gyógyíthatatlannak minősített betegségének a csapdájában vergődve, időben nem ismerheti meg ezt a humánus gyógyulási utat.

Ezért arra kérek mindenkit, hogy töretlen hittel, lelkesedéssel, elszántsággal népszerűsítsük Hamer doktor által felfedezett biológiai természettörvényeket, hogy mindazok, akikre rásütik a gyógyíthatatlannak tartott malignus tumor, rosszindulatú daganat stigmáját, még időben tájékozódhassanak az emberséges öngyógyítás lehetőségéről! A beteg ember lelkét, lelki konfliktusait figyelmen kívül hagyni nem csak szakmai hiba, hanem bűn is! Sajnos, gyakorló kollégáim közül sokan még ma is kétségbe vonják a pszichoszomatikus kórképek létezését, mert ők „lelketlenek”.

Reménykedjünk, hogy egyszer végre eljön az igazság pillanata!

“Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért!”

Együtt az egészségesebb, félelem- és füstmentes jövőért!

 

Dr. Molnár György                                                          Budapest, 2012.

belgyógyász, konzulens

http://www.empatia-biomed.hu
http://www.ujmedicina.hu
http://biologika.tv

forrás:http://ujmedicina.hu/publikaciok/nyilt-level-az-egeszsegugyrol-az-uj-medicina-tukreben.html

http://tudatbazis.hu/dr-molnar-gyorgy-nyilt-level-az-egeszsegugyrol-az-uj-medicina-tukreben