Napom, Napom, Napom, én édes fénylő Csillagom, fényesen ragyogj....

Feketéné Lendvay Katalin: Hazatalálás

Napom, Napom, Napom, én édes fénylő Csillagom, fényesen ragyogj. Ragyogd be a jövendőt, adj egy szebb s élhetőbb jövőt!
A magyarok a szent hely felé igyekeztek, különös érzéssel lépkedtek előre.
Szívükben különös szomorúság ült, ami meghatározta egész létük. 
Tudták,- ott a szív mélyén belül óhatatlanul érezték,- változás közeleg.
Magukat a Mindenhatóra bízva lépkedtek előre.
Már nem féltek,- nincs mitől félni.
Úgy megkérgesedett a világ gyermeke, hogy már Istent is távolra űzte magából.
A változás csak szebbet, jobbat hozhat…
Lassan haladtak, minden megtett lépésüket kín övezte.
Emlékeztek a múltra, hagyományaikra, gyökereikre,- arra, amikor egymást a szeretet erejével segítették, és nem egymás ellen,- hanem egymás megsegítéséért tettek. De mivé lett ez a világ? Hisz nem bízhatsz már meg saját testvérődben…
Az Öreg hátul kullogott, kezében egy íves, faragott botot tartott. 
Ez képezte minden kincsét, örökségét, - szentségként, ereklyeként őrizte.
Élnek még igaz emberek, de oly kevesek,- fűzte tovább gondolatait.
A világ fertőssége megmételyezte legtöbbjük lelkét, és kapzsiság, mohóság lett úrrá rajtuk. Nehányan még a saját anyjukat eladnák, hogy urizáljanak…
A tisztás a lábuk alatt köves talajjá változott, egyre erőltetettebb menetben haladtak előre.
A célhoz kell érni, nem adhatjuk fel….
Találkoznunk kell a jelennel….
Megszaporázták lépteiket, s gyorsított menetben haladtak előre.
Messziről köd és füst bontakozott ki a látóhatáron.
Ahogy egyre közelebb értek, látták,- a tüzek már égnek, s összeérnek.
Minden megtett lépéssel mintha múltúkat hagyták volna maguk mögött, a fájdalom, a lélek kínja élesen szívükbe markolt.
Az Öreg mélyen felsóhajtott, megálljt parancsolt. 
Véreim, Tudóim,- fordult hátra embereihez,- kik még őrzitek ősi örökségtik, eméljétek magosra fejeteket, s büszkén vállaljátok sorsotok. 
Nem paktálunk le az ellenséggel.
Nem hagyjuk eladni a Hazánkat, Országinkat.
Ősi múltunk dicsőn viseljük, s vállaljuk bármi lesz, bárhová is visz a jövendő.
Lassan odaérünk a SZER- hez, Isten szent helyéhez, s meglátjuk mit hoz a közeljövő.
Az embereken különös didergés lett úrra, csontjukig hatolt a hideg, pedig a Nap, fénylőn és sugárzón szórta rájuk sugarait.
Nehány pillanat múlva megérkeztek a szent helyhez, az Öreg lépett előre.
Botjával a földön hármat dobbantott, mindezt a megbeszélt jel szerint tette,- aztán gatyája szárán lévő zsebéből ráérősen előhalászta szebb időket is meglátott pipáját, s komótosan megtömte.
Vártak…
De az idő teltével a türelmetlenség egyre inkább eluralkodott rajtuk, csak az Öreg maradt nyugodt, rezzenéstelen arccal nézett előre.
- Jönnek…
- Lassan ideérnek,- összeér a múlt, a jelen s a jövő.
Paták dobbanása hallatszott, porfelleg úszott közibük.
A látóhatáron most már feltűntek a lovasok.
Paták dobogása verte fel a csendet, s a várakozó emberek egy pillanat alatt megérkeztek a jelenbe. A lovasok leszálltak lovukról, és üdvözölték a jelenben várakozókat. Hosszú pillanatokra csend vette át az irányító szerepet….
- A tüzet őrzik még az Őrzök,- törte meg a csöndet az Öreg.
Ez az emberiség szent tüze, mely nem szabad, hogy kialudjon.
Őseitek egy tanítást hagytak volt reátok, melyben tudatták véletek, hogy mik a hagyományok. De közületek sokan ezt a hagyományt elmásítottátok, s pénzszerzés céljára használjátok. 
Díszes, drága bundákba, kaftánokba öltöztök, finom ételeket fogyasztatok, s közben ősi múltról, dicső honról révedeztek.
Táltosköröket, dobszólókat alakítotok, pénzért avattok, s mulatoztok.
Hová lett az igazi érték?
Ezt oly kevesen őrzitek, és adjátok tovább.
Miért megyen veszendőbe mindaz, ami a szent hitet adta, amit örökségül Őseitek reátok hagyományoztak?
Az igaz Tudó a szívével lát, s hallgat….
Dogát csendben végzi, nem pedig fennen hirdeti,- de ha kell, az igazságot kihirdeti.
Az ÚR teszi a maga dogát, ő pedig adja magát, hogy mások megsegítésért tehessen.
És persze mindezért nem vár anyagi ellentételezést.
Ki hallott már olyan dolgot, hogy egy Tátos pénzért gyógyított?
Múltunkat jelenünkbe írjuk, de tanainkat tisztán kell tartanunk!
Ősi hitről és nemzetségről csak az regölhet, ki tiszta szívében magyar, s megőrzi, továbbadja rég elfeledett igaz értékeinket.
Mélységes szomorúsággal tölt el, hogy sokan még mindig nem nőtettek fel a feladathoz, s nem értitek a dogok mibenlétét.
Önjelölt prófétákat alakíttok, s sokszor olyan dogokat mondatok, ami a legcsekélyebb mértékben sem fedi az igazságot.
A Világfelügyelő szemmel tart bennetek, Ő tudja mikor vétkeztek.
Szívetekben az őszinte, tiszta szeretet vallását kéne követnetek, s ez a SZERETET, amely mindent megad néktek.
No persze ehhez tudni kell a SZERETETET, s útját járni, szabályait pedig be illik tartani.
A Mi URUNK, volt ezt elmondta néktek,- de ti ezt sokan semmibe veszitek, elvetitek.
Az ÚR szavát ki írja felül?
S ki az a bátor, aki megmondja, mit hoz a jövendőt?
- Napom, Napom, Napom, én édes fénylő Csillagom, fényesen ragyogj.
Hozd el az igazság szentségét, egy szebb, s élhető jövőt.
- A jövő, a ti kezetekbe lett adva, s függ attól, hogy cselekedtek, - folytatta az Öreg.
Nincsenek jóslatok, dokkrimák, eldöntött dolgok.
A SZERETET mindent felülír, mindenen átvezet, csak bízzatok!
Tudjátok, hogy az ŐSTEVŐ bennetek él,- s ki ezt hiszi, s tudja, nem hiába remél.
Az igazságot hozzátok vissza hétköznapjaitokba, a hazugságot pedig tagadjátok.
Az Ősi VÉR, amely bennetek csörgedezz, megtartja a Nemzetet.
Emiképp tegyetek. 
A lovon érkezők közül sokan felhúzott szemöldökkel nézték az Öreget, s az arcokra mosolyok fagytak,- mást vártak. 
Sokan dicséretet, s hasznos evilági dolgokban reméltek.
Nincs jövendő mondás?- pusmogtak.
Az Öreg felemelte fáradt tekintetét az ÉG felé, s botjával intett társainak.
Majd a küldöttség felé fordult akik a jelenbe, s jövőbe írják sorsukat,- és széttárta karjait.
- Most csak ennyivel szolgálhatok néktek. 
- Egységet, s szeretet alkossatok. 
Bízzátok sorsotokat az Őstevőre, és az Ő tanai, intelmei szerint haladjatok tovább az utatokon. 
Meglátjátok, ha így cselekedtek, bajotok nem eshet. 
Ne árusítsátok ki a Nemzetet, s magatokból se csináljatok pojácát. 
Bölcs, s megtartott életet éljetek, s ekkor Isten is megtart bennetek…
A holnapra áldón tekintsetek, s az URAT szátokra hiába ne vegyétek, csak áldón s tisztességgel beszéljetek Róla.
Az Ő szent neve mely nektek a hitet megtartja, s reátok hagyományozza, amit nemzetségeken keresztül megőriztetek.
Ne alakítsatok önjelölt prófétákat, és főleg ne közösítsétek ki az embereket. 
Jó szó, tudás, mindenkinek jár,- hisz ez a könyörület.
Isten végtelen jósága és bölcsessége gondoskodik rólatok, ha befelé figyeltek, s a tanultak szerint cselekedtek.
Mára ennyit szóltam,- dörmögte az Öreg,- most pedig menjünk gyermekim, mert lassan ránk esteledik.
Elindult, s közben az Égre pillantott, magában pedig ezt ismételgette.
- Napom, Napom, Napom, én édes fénylő Csillagom, fényesen ragyogj.
Ragyogd be a jövendőt, adj egy szebb s élhetőbb jövőt! 
Áldás!
Szeretettel: Feketéné Lendvay Katalin