2015. június 20., szombat

Királyok, harcosok, táltosok


A Tejúton haladó Nap és Mars szombaton kerül egy erővonalra a Nimród csillagkép legfényesebb csillagával, mely vállalásainkra irányítja figyelmünket.
Az itt haladó bolygók a rálátásról, világosságról, cselekvésről és aktív teremtésről szólnak.
Ezért hát az aktuális kérdések arra vonatkoznak, vállaljuk-e tetteink következményeit, belátjuk-e, milyen felelősséggel tartozunk teremtményeinkért, felvállaljuk-e tudatosan is saját sorsunkat.
Továbbá: vállaljuk-e azt az erőt, amit azért kaptunk, hogy küldetésünket teljesítsük. És vajon odaállunk-e tenni a dolgunkat, vagy (üres kifogásokat használva pajzsul) megfutamodunk küldetésünk, hivatásunk elől az első adandó alkalommal?Felvállaljuk-e lényünk árnyoldalait, szembe merünk-e nézni a bennünk lakozó démonokkal?Fejlődési folyamat az is, ahogyan visszavesszük a hatalmat, az irányítást saját életünk felett, és válunk fokról fokra saját sorsunk királyává.Csak érdekességképpen írom, hogy a csillagos égen Nimród király fény-nyila teríti le a Bikát, aki immár (hogy a Nap fényessége kilépett szarvcsillagai közül) a harcos saját belső, sötét (lehúzó) erőit testesíti meg. Ugyanakkor a magyar hagyomány azt tartja, hogy a táltos útjának egyik fontos beavatása, amikor megküzd a bikával.Biztos véletlen az egybeesés.Pálcák a kézben, áldás az úton.

Forrás: http://www.lilithcadmon.hu/tarisznya/kiralyok-harcosok-taltosok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése