Ha nem tudsz kifényesedni, ha nem tudod lerázni
magadról legalább néhány percre vagy órára életed alacsony rezgésszámú
aggodalmait, félelmeit, mohóságait, konokelőítéleteit:
a náladnál bölcsebb és tisztább és tapasztaltabb lelkekkel sohasem kerülhetsz
kapcsolatba. Csakis azokkal, akik veled egy hullámhosszon: az aggodalmak, a
félelmek, a mohóságok és előítéletek szintjén rezegnek.
Ez így van a földi életben is.
Az ember csak a hasonlóra, a vele "egy húron pendülőre" rezeg. Ha
nem tudod áthangolni magad, az öröm, a derű, a gondoktól való szabadság
rezgéseit sohasem veszed, s benne maradsz abban a boldogtalan rezgőkörben, ahol
az emberek egymást fertőzik a gyűlölettel, a borúlátással és a reménytelen
keserűséggel.
Élni nehéz. Ma különösen az. De senki sincs
kötelezve arra, hogy ebbe a nehézségbe érzelmileg és gondolatilag
belesüppedjen, hogy elvágva magát saját távlataitól, önfényétől és derűjétől,
részt vegyen egy olyan szánalmas körtáncban, ahol a jutalmat csakis a pénz és a
karrier jelenti. Ez az adás ma zavaros és sötét. A mocsok, az önzés, a
becstelenség, a brutalitás és a képmutatás szintjén rezeg. De nemcsak ez az egy
adó működik! Vannak más adók is, amelyek mélyebbről és magasabbról, egy tágabb
életkörből, s főként a jövőd irányából sugároznak feléd: ha nem hangolódsz
rájuk, önmagad foglyává válsz.
A bizalmat, a reménységet és az alázatot meg kell előlegezni.
Én alázat alatt a teljes nyitottságot értem.
Minden jó külső és belső esemény azért történt az életemben, mert eléje
mentem.
Pontosabban szólva: lelkileg ráhangolódtam.
Mert a világ teli van üzenetekkel.
És csupán hangoltság kérdése, hogy ki, mit vesz belőle.
A holtak éppúgy üzennek, mint az élők, a költöző madarak éppúgy, mint a
virágok, a fák, a tavak, a hegyek, a sejtek, a szentek és az angyalok, mert
valójában sem a látható, sem a láthatatlan világban nincs olyan, ami ne lenne
Lélek, s ne lélegezne.
Nincs olyan tisztaság, amely ne tudna a vétekről.
És nincs olyan vétek, amely ne sóvárogna a tisztaságra.
Mert egyik a másikban benne van.
Az angyal tudja az ördög titkait.
És sajnos az ördög is tudja, hogy az angyal szívében hol rejtőzik az a
sötét pont, ahol megkísérthető.
Jézus legnagyobb küzdelme minden bizonnyal nem a Golgotán volt, hanem
amikor a pusztában megkísértette a Sátán.
Mert a Sátán, az abszolút negativitás elve sohasem kívülről érkezik, egy
másik bolygóról vagy egy másik dimenzióból mint valami Ufo - hanem lelkünk
sötét oldala, amelyet a fény keresztjével át kell húzni, és meg kell váltani.
Mert ami a fizikai világban az ellentétes
pólusok egymást váltó, lüktető, vibráló egysége, az az emberi lélekben úgy
jelenik meg, mint örökös háborúság.
Aki él, tudja, hogy drámában él.
Állandó harcban önmagával és környezetével.
Lényegében nem más ez, mint a boldogságért való küzdelem.
Mert a boldogság - mindenki érzi - valahol elveszett.
És bármennyire is kettős a világ és kettős a lelkünk természete is: a
szétszakítottságot nem viseljük el, szenvedünk tőle, és vissza akarunk találni
újra az Egybe.
Az embernek a harc nem természete.
Csak rá van kényszerülve.
S mindaddig küzdenie kell, amíg a kettősségen fölülemelkedik, megteremti az
erők harmóniáját, s az egységbe visszatalál.
A negatívot pozitívvá tenni: ez az ember
feladata.
/Forrás: Müller Péter: Kígyó és kereszt /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése