Ugrás a fő tartalomra

A hitről


      


     A hitről

 A hit az emberi élet legfontosabb eszköze. Nem lehet hitről beszélni abban az esetben, amikor az ember csak beszél valamiről, de cselekedeteiben az nem tükröződik vissza. Jézus az evangéliumban amiről beszélt Ő azt meg is cselekedte. Mindazt azért cselekedte meg, hogy igazolja azt, hogy a beszéd az elszáll, de a cselekedet az bevésődik az emberi szívekbe és ezáltal képesek lesznek ők is hasonlóan cselekedni.
Mindig csak arra képes az ember az életében, amire a lelke éppen fel van készülve. A lelket nem lehet erőszakos módon fejleszteni, csak túlerőltetni, aminek az lesz a következménye, hogy a lélek nem képes a továbbiakban felismerni azt sem, amire neki szüksége lesz a feladatához. A lélekben zajló események nagyban befolyásolják az emberei tudatot, ami a későbbiekben egyáltalán nem hasznos az ember javára, mert akkor már nem az Isten akarata szerinti életet éli, hanem a saját maga alkotta feladat vált a számára fontossá.
A hit alapja az emberi szívekben rejlő nagyon fontos esemény, ami nem engedi meglazulni az Istennel való szoros kapcsolatot. Ennek következtében a lélek képes olyan cselekedetekre, mint amit Jézus cselekedett az Ő tanítási időszakában. A betegeket gyógyította, a leprásokat megtisztította, a vaknak vissza adta a látó képességét és még lehetne sorolni azokat a cselekedeteket, amelyeknek az alapja a hit. A ti életetekben is azokat a cselekedeteket megtudjátok valósítani, amennyiben a hitetek sziklaszilárddá fog válni, és nem lesz olyan akadálya, hogy megrögzít benneteket a félelem és a hitetlenség.
Mindig arra gondoljatok, hogy a hit az alapja annak, hogy eltudtatok indulni a Jézusi Úton. A következő lépcső már egy kicsit nehezebb, hogy megtudtok-e maradni azon az úton, amelyen különböző akadályokba ütköztök ? A még magasabb lépcső az már azt várja el az úton haladó emberektől, hogy a reánehezedő teher alatt megtudja-e valósítani azt, amit előzőleg szeretett volna elvégezni, de a terhek súlya alatt elveszítette az erejét és összeroskad. Van- e kitartása és támasza, hogy mindezt megvalósítsa ? Tud –e kapaszkodni az Isteni erőbe, a szeretetbe ami átsegíti minden nehézségen ? A hit az nagyon fontos alapja az emberi életnek, mert nélküle csak külsőségben tud élni.      
A hitben gazdag ember élete vidám, nagyon magabiztos, mert tudja, hogy nincs egyedül. Bármilyen nehézségbe ütközik, van aki őt onnan kisegíti. Így egyáltalán nem teher a számára a nélkülözés sem, mert a gondviselője segít neki abban, amire neki a megélhetéséhez szüksége van. Nagyon fontos a kitartás, hogy a hit elszáll, ha csak olyan könnyű eseményként kezeli az ember.
Nem lehet hitről beszélni az emberek életében addig, amíg azt ő meg nem élte a hétköznapi életében, valamilyen formában, valamilyen eseményben. De ez a hit is csak addig marad az emberi szívekben, ameddig azt az ellentét ki nem tépi onnan. Soha nem lehet az ember biztos a dolgában, hogy neki minden olyan jól sikerül, mert az ellentét rögtön közbelép és elveszi azt a kincset az emberektől, amit ők nagyon nehezen szereztek meg. És hopp, máris eltűnt a hit az emberi szívekből, de az ellentét ravaszsága következtében az embert továbbra is abban hitegeti, hogy őneki mekkora a hite, különböző praktikái által, az ember ezt el is hiszi magáról. Innentől kezdve az ember már nem az Istenben és az ő tanításában hisz, hanem valamilyen más nagyon is hasonló eszmékben, ami az embert nagyon magabiztossá teszi az élete során.
A hitnek nagyon sok megnyilvánulási formái vannak a földön, amit az Isten nagyon nagy szeretettel ad azoknak, akik arra felkészültek és megértik az evangéliumban leírtakat, és azt a szívükkel meg is cselekszik a földi életükben. Így kerülhetett sor arra is, hogy Jézus tanítványai abban az időben ugyanúgy képesek voltak a betegek gyógyítására, a szellemektől való megtisztításra, néhány kivételes esetben, amire az ő hitük és a képességük sem volt elegendő, ott csak Jézus volt képes abban a helyzetben az ördögöt kiűzni az emberekből. De általában a tanítványai voltak azok, akiknek a hitük alapján az Isteni erő képes volt olyan csodákat tenni, mint Jézus tett a gyógyításaival.
Testvéreim a hit az Istennek az ereje, ti is részesülhettek ebből az adományból, ha képesek lesztek megcselekedni a jót az életetekben, ne arra gondoljatok, hogy „én „ nem vagyok képes semmire, hanem arra, hogy az Isten velem van és én vele, akkor már minden sikerülhet a számomra. Csak a fonalat ne engedjétek el, mindig fogjátok jó szorosan, és higgyétek el, hogy az Isten a ti életetekben is ugyanúgy működik, mint régen a tanítványok idejében. Higgyetek az Isten gondviselő, szerető erejében és megtapasztaljátok annak gyümölcseit is.                 Bízzatok magatokban, és a bennetek élő Jézusban. Ámen.
                                                                                    
                                                                          2006.12.01.  Imre Margit                                                                              Forrás: Jézus a fény


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Húzz egy kártyát

Ősi orvoslás: Csak nyomd meg a gombot és vége a fájdalomnak!

Yin Shun Jyutsu egy japán orvos, aki szerint az egyes ujjainkon lévő “gombok” megnyomásával elfelejthetjük a fájdalmakat, a lelki akadályokat és az álmatlanságot, valamint sok más dolgot.
Hüvelykujj
Ha ezt az ujjat masszírozzuk és megnyomjuk, a gyomor problémáktól, a hasi rosszullétektől, a szorongástól, a depressziótól és a fájdalmaktól is megszabadulhatunk.
Mutatóujj
Ha a húgyhólyaggal vagy a vesével vannak problémáink, akkor nyomjuk meg a mutatóujjunkat. Ez segít megszabadulni a görcsöktől, az emésztési gondoktól, a hátfájástól és a fáradtság is kiküszöbölhető vele.
Középső ujj
Ha az idegrendszereddel vagy a májaddal van gond, akkor pár másodpercen át nyomd jó erősen a középső ujjad. Ez a technika segíti még a szív- és érrendszeri betegségeket, megszabadít a stressztől, a menstruációs fájdalmaktól, a látási problémáktól és megszünteti a fejfájást is.
Gyűrűsujj
Az emésztőrendszerünket és a tüdőnket gyógyíthatjuk ennek az ujjnak a megnyomásával.
Kisujj
Ezen az ujjon lévő “gomb” megnyomásával v…

Sarlós Boldogasszony napja július 2.

Kedveseim!

Sarlós Boldogasszony napjával nagy változások következtek be a
természetben és az életünkben is. Égi Édesanyánk sarlója elvágja a régi
szálakat, kapcsolatokat, hogy újak jöhessenek életünkbe. Egy lehetőség
életünk megújítására az Ő segítségével és jóváhagyásával.
Ismerjétek meg e napnak a dolgait és Boldogasszony erejével kezdjetek
életetek megújításához az újító erők segítségével.
Fohászkodjatok az Égi Anyához. Minél többen fordulunk oda, kérésünk
annál foganatosabb.


Áldás havának 2. napja,
Sarlós Boldogasszony ünnepe


Boldogasszonyunk e napjának az elnevezése utal a régi sarlós aratásra, amikor a nők még sarlóval arattak. Nem véletlen, hogy Boldogasszonyunk jele a Holdsarló (a Hold a nőiesség). A hagyomány szerint a férfi aratott, az asszony pedig a nyomában járva sarlójával felnyalábolta a levágott gabonát, és kötözte a kévét. 

Kalotaszegen a férfi halott fejfájára ekevasat, az asszonyokéra orsót vagy sarlót festettek. A sarló megszentelt, mind fizikai síkon, mind szellemi síkon érte…