Mikor új utakra térsz, a kétségek felébrednek benned.
S a kétségek megszólalnak,- Biztos ez az én utam amit Isten kijelölt számomra?
A belső csatát csakis Önmagad középre helyezésével nyerheted meg,- mert senki sem mondhatja meg neked, senki sem tudhatja mi a jó neked.
Nincs két egyforma életút, nincs két egyforma vállalás.
Ami a világ számára megdöbbentő, az számodra természetes, még ha eleinte az az emberi világban súlyként is nehezedik a válladra, de a szívedben tudod, hogy ez az elhívásod, ez a vállalásod.
Ne nézz hátra, hagyd a múltat a hátat mögött.
Ne engedd, hogy a múlt szövedéke áthasson, megbéklyózzon és egy olyan minőségbe helyezzen ami már nem a részed, mert már te sem a régi vagy, hisz napról napra újjászületsz.
S ez az újjászületés kiemel a múlt szövedékéből és egy teljesen új valóságba helyez át.
Mindezt csak a nagy lelkek képesek megtenni, mert oly nagy bennük az elhívás, hogy túl lépnek emberi részeiken, kétségeiken, félelmeiken, és felvállalják eredendő minőségüket, azt a feladatot amiért ide a Földre küldettek.
Áldás!
Szokolai-Lendvai Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése