2018. november 30., péntek

A VILÁGVÉGE TUDOMÁNYOS MAGYARÁZATA,- Hogyan lesz a globális felmelegedésből új jégkorszak?


Döbbenetes és eltitkolt !
Az USA, az Európai Unió valamennyi állama, Ausztrália, Új Zéland, Kanada államtitokká nyilvánította és hírzárlatot rendelt el a témában, a forrás Norvégia, az ott menedékjogot kapott brit tengeralattjáró kapitány  zártkörű sajtótájékoztatója alapján:
A VILÁGVÉGE TUDOMÁNYOS MAGYARÁZATA

Hogyan lesz a globális felmelegedésből új jégkorszak?

1. Kanadában évtizedek óta vizsgálják mélyfuratokkal a földtörténeti korokat és jól megállapíthatóan kiderült, hogy szinte pontos periodicitással ismétlődnek a hozzávetőlegesen a tíz-tízezer évig tartó
jégkorszakok ill. jégmentes időszakok. Ezt abból állapították meg, hogy egy-egy kb. tízezer évet felölelő rétegben találtak pollenszemeket, majd a következőben nem, a rákövetkezőben újra, majd megint nem, így tovább,majdnem teljesen  szabályos hosszúságú szakaszokban. Azt is megállapították, hogy minden valószínűség szerint jelenleg egy tízezer éves globálisan jégmentes időszak végén  járunk.

2. A globális felmelegedés tény, de akkor is éppenúgy bekövetkezne, ha ember egyáltalán nem élne a földön és ipari tevékenységével nem szennyezné a bolygót. Ezt a folyamatot az emberiség bűnének feltüntetni és ezzel lelkiismeretfurdalást kelteni pusztán félrevezetés a valóságos fatális okok eltitkolása céljából. Az emberiség tevékenysége ebben pusztán annyi, mintha odamennél egy égő felhőkarcolóhoz és a magad részéről még rádobnál egy  lapát szenet. Számít, számít, de gyakorlatilag semmit.

3. A globális felmelegedés oka geológiai természetű, egy bizonyos hosszúságú periódus alatt elfogy az aktív talajréteg ásványi anyag tartalma, ami a  fák és mindenféle növényzet életéhez nélkülözhetetlen. Ez nemcsak az erdők jól látható pusztulásában jelentkezik, hanem 1-1 fa összes levélszámának, ágsűrűségének szignifikáns csökkenésében is észlelhető, de még a fűfélék levéldúsulásának elmaradásában is jól nyomon követhető. Ez a világszerte fokozódó zöldfelület csökkenés évről-évre többezer tonna
széndioxid megkötésének elmaradásával jár és valójában ez a megállíthatatlanul  növekvő széndioxid réteg okozza az üvegházhatást.

4. A felmelegedés jelenleg már egyharmadával csökkentette az Északi Sark permanens jégtakaróját, de a nagyobb baj a Déli Sarkon van. Ott már több "kisebb", csak néhány négyzetkilométeres jégtábla darab szakadt az óceánba. Azonban van egy egybefüggő, vízben lévő részével együtt hatezer
méter vastag, háromszáz kilométer széles, magas jég-fennsík, amin már itt-ott megjelentek és szaporodnak a vízzel teli "kutak", melyek megjósolhatóan jelzik ennek a hatalmas tömbnek az olvadását és a bármikor bekövetkezhető tengerbe szakadását.

Ha ez bekövetkezik, mindössze 3 nap alatt olyan globális cunamit okoz, ami annyiban is különbözik majd a szokásos cunamiktól, hogy a pusztítása után ez a plusz vízmennyiség nem húzódik vissza, mint a földrengéses cunamiknál, mert nem lesz hova, vagyis a víz apusztítása után is a pusztítás helyén marad. Ha ez az említett hatalmas jégterület már az óceánban utazva a vízkiszorításon túl ráadásul el is olvad, a világtengerek szintjét, beleértve a beltengereket is, mint a Földközi vagy az Adria, olyannyira emeli meg, hogy a tengerpartok legalább 5-7 kilométerrel kerülnek mindenhol beljebb, eltüntetve szigetek ezreit és
olyan városokat, mint Brighton, Plymouth, Liverpool, Miami, Sydney, stb.,stb.

5. Azonban nem is ez lesz a fő baj, hanem a végeredmény, vagyis az eljegesedés. Ugyanis a jégolvadásokból az óceánokba kerülő víz édesvíz.

A mai időjárási és klimatikus viszonyokat nem a légköri események, hanem az azokat is determináló globális tengeráramlatok határozzák meg. Ha ezek nem lennének akkor csak az Egyenlítő környékén lenne többé-kevésbé elviselhető átlaghőmérséklet. Azonban a jelenlegi tengeráramlatokhoz fizikai okokból elengedhetetlen a tengervíz jelenlegi sótartalma. Só nélkül lelassulás, majd leállás várható. Nézzük példaként a Golf áramlatot, amelyet tulajdonképpen egy nagy meleg folyónak is felfoghatunk, ami az Atlanti Óceán felszínén folyik. Ezt a sótartalom különbség teszi lehetővé. Mint közismert, ez az áramlat, ami az Egyenlítő felől indul, határozza meg döntően Európa éghajlatát. Útja során amint az Északi Tengerbe ér, szintén sótartalom változás miatt a felszínről hirtelen a mélybe fordul és az alsó régiókban elindul visszafelé.

6. A brit kormány az elmúlt év őszén, a fentiek tudatában és teljes titokban tengeralattjárókat küldött az Északi Tengerhez, hogy tanulmányozzák a  mélybe forduló Golf áramlatot, méréseiket hasonlítsák
össze az eredeti adatokkal. Nos ekkor történt, hogy a tudósok a tengeralattjárókon a szokásos  adatokhoz képest már 20%-os sebességcsökkenést mértek a Golf áramlat mélybe zuhanásánál. Ekkor történt
 az azonnali államtitokká nyilvánítás is, amit több ország is átvett, kivéve  Norvégiát.

7. Ha a sótartalom csökkenés miatt leáll a Golf áramlat, (s ez a világ többi tengeráramlatára is érvényes) az érintett területeken "örök" tél következik be. Ez Európa vonatkozásában először a Brit Szigetekre, Skandináviára,  majd Észak Franciaországra terjed ki, de pár év alatt eljut egészen Afrika  északi partjáiig. Britannia az elmúlt évszázadokban arról volt közismert, hogy éghajlata mérsékelt, nincs igazán nyár, de igazán tél sem, még a  leghidegebb teleken sem hagyja el a higanyszál a fagypont körüli hőmérsékletet. Nos  ezen a télen soha nem látott hóviharok és mínusz 10 fokos lehűlés is több  helyen előfordult a szigetországban. Ekkor döntött úgy az a tengeralattjáró kapitány, akitanúja volt a méréseknek, hogy az államtitok ellenére nem hallgat tovább és kitálal a világnak.

8. Mi lesz az emberekkel? Várhatóan úgy, mint minden katasztrófa idején először segíteni próbálnak egymáson, utána pedig egymásnak esnek. Először délről indul meg majd minden bizonnyal egy hatalmas menekült áradat az elöntött tengerpartok, szigetek világából, olasz, spanyol és görög  családok
ezrei próbálnak majd megélhetést, letelepedést találni Európa belső vidékein. Utána rövidesen megfordul a menekült áradat iránya és az északi
 népesség igyekszik majd az örök tél beköszönte miatt, délibb, még lakható hőmérsékletű helyeket foglalni el. Természetesen ez nem fog menni élelemhiány, erőszak és háborús összecsapások nélkül.

9. Mi tehát a Föld jövője? Mint láthatjuk a szokásos módon várhatóan újabb tízezer évre jégkorszak következik. A jégkorszaknak az ugyancsak vele párban álló, szintén periódikusan ismétlődő erőteljes és globális vulkáni boom  vet majd véget, ugyancsak az eddigieknek megfelelően. Az élet legalábbis egysejtű szinten és a tengerekben a jég alatt valahogy ezt az időszakot is szokásosan átvészeli. A vulkáni tevékenység újra gazdagon ellátja a talajréteget ásványi anyagokkal, tehát a körforgás újra indulhat, startolhat megint a Föld vegetációja is, majd később az állatvilág is újra indulhat. Hogy lesz-e a következő jégmentes időszakban is ember a Földön ?

10. S végül. Vajon meddig tarthat ez a körforgás? Minden bizonnyal addig,
amíg ki nem fogy a Föld vulkanikus ereje is, hogy tízezer évenként globálisan megújulva megszüntesse az aktuális jégkorszakokat. Ekkor majd marad a jég és a Föld véglegesen kihűlve, halott bolygóvá, űrszemétté válik. Természetesen nincs módunk a fentiek elkerülésére, struccpolitikával sem. Egyet tehetünk. Minden napunknak maximálisan örülni kell addig és a sors különleges ajándékának tekintenünk.

 üdvözlettel

Szép napot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése