" Nem mindenkinek olyan szar ám az élete, mint hiszi. Persze ha annak érzi, akkor azzá is válik (hiszen érzékelésünk határozza meg saját szubjektív valóságunkat), de nem feltétlenül kellene annak lennie.
Nem kellene egy keserves káromkodással kinyomni az ébresztőórát reggel. Nem kellene fapofával kocsiba ülni vagy buszra szállni. Nem kellene utálni a hétfőt és várni a pénteket. Nem kellene bosszúsan nézni, ahogy a sorban előtted álló néni fizetésnél a pénztárcáját próbálja előkotorni, miközben másfél perc az életedből visszavonhatatlanul eltelik. Nem kellene folyton szidni a politikusokat, a hivatalokat, a szolgáltatókat, és úgy általában a társadalmat.
Lehetne máshogyan is élni. Ezt az élet nevű játékot lehetne vigyorogva, nem pedig vicsorogva játszani. Lehetne örülni. Mert van miért örülni. Van miért újra felkelni, nevetni, szeretni, csak a miérteket hajlamosak vagyunk könnyen elfeledni. Ha valaki a tollával ráfirkál a szép fehér papírlapunkra, akkor mérgelődünk vagy sírunk, pedig akár észre is vehetnénk, hogy mennyi üres felület van még ott. Aztán megkereshetnénk, hogy mit tudunk kezdeni a tintás papírlappal. A papírlappal, ami az életünk, és amin minden tollvonás egy negatív tapasztalat. Panaszkodunk miattuk, pedig éppen ezek a tollvonások késztetnek kreatívabb alkotásra, bölcsebb gondolkodásra, és a papír fehér részeinek megbecsülésére.
toll_szomoru
Valamit azonban sokan elvesztettek az útjuk során. Vagy talán nem is volt az övék sosem, mert gyermekként nem tanították meg nekik, felnőttként pedig semmi nem késztette őket arra, hogy megtanulják. Ez a valami a hála. Hála, hogy élnek, hála, hogy ma újra kinyithatták a szemeiket, hála, hogy van tető a fejük felett, hála, hogy egy másik élőlénytől kaphatnak szeretetet. Hála, hogy sokkal több lehetőségük van, mint amennyit észrevesznek.
A panasznak nincs fűtőértéke
Panaszkodni bárki tud. A legtöbb embernek van is miért. Tényleg. Sokan éltek már meg kemény élethelyzeteket, bosszantó pillanatokat, fájdalmas tapasztalatokat. Szinte mindenkinek van oka rá, hogy panaszkodjon. De az, hogy van okod panaszkodni, nem azt jelenti, hogy kell is panaszkodnod.
A panasz olyan, mint a rágógumi: könnyű kiköpni, de annál nehezebb megemészteni. Rágcsálhatod hosszasan, de az éhségedet ettől még nem csillapítod kicsit sem. Legfeljebb elfoglalod magad addig, amíg nem csinálsz semmit azért, hogy jól lakj, hogy jól érezd magad, hogy ne a körülményeid rabjaként éld (túl) a napjaidat. Azokat a napokat, amelyekből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésedre – és nem tudhatod, hogy mennyi.
Persze tudom… Zavar, hogy valaki seggfejként viselkedik veled. De tudod, valaki éppen most egy sötét, nyirkos, ablak nélküli pincébe zárva bármit megadna azért, hogy emberi hangot halljon. Más valaki éppen az összeomlott háza vasbeton gerendája alá szorulva könyörög, hogy akár egyetlen élőlényt is láthasson még valaha. És míg Te bármikor elkezdheted megválogatni azt, hogy kik maradjanak az életedben, és kik menjenek, addig ők ott egy ember vagy egy tárgy rabságában vergődve nincsenek döntéshelyzetben.
Tudom, milyen idegesítő tud lenni, ha leszarja a madár a frissen mosott kocsidat. Az már kevésbé, hogy van mit leszarnia. Mert vannak olyanok, akik minden egyes nap több órát gyalogolnak mezítláb azért, hogy iskolába vagy munkába járhassanak. És míg Te három perc alatt elrendezed a kellemetlenséget, ők holnap is órákat fognak gyalogolni.
Tudom, hogy zavar a rajtad lévő súlyfelesleg, és míg egyesek „tökéletes” alakkal rendelkeznek, neked lehetetlennek tűnik a lefogyás. Az élvezetekről lemondani nehéz, a mozgásra pedig „nincs energiád”. Ez szomorú, de míg Te bármikor tudsz kevesebbet enni és plusz tíz percet mozgásra szánni, addig a 6 éves szomáliai kisfiú nem tud többet enni, mert neki nincs mit.
Tudom azt is, hogy bosszantó dolog, amikor a buszra kell várnod. Át tudom érezni a fájdalmadat. Én is vártam már buszra. De vártam már életmentő infúzióra is, és azóta bármilyen kellemetlen is, ha valahonnan a busz miatt kések, mégis örülök, hogy két lábon állva várhatok.
Tudom, nagyon rossz érzés az is, hogy kirabolt egy zsebtolvaj, vagy az állam, esetleg egy gazdasági társulat tette ezt meg legálisan (mert a legális és az etikus sokszor nincs egymással átfedésben). De tudod, valakinek az egész házát elvitte a cunami, minden vagyonával együtt. Más valaki nem pénzt vesztett, hanem a karjai közt halt meg az, akit a legjobban szeretett. És míg Te dolgozhatsz keményebben vagy válthatsz életteret azért, hogy több pénzed legyen, addig aki egy embert veszített el, az bármit csinál, őt már soha nem kapja vissza.
És azt is tudom, hogy milyen zavaró, ha a párod fordítva teszi be a WC-papírt a tartóba, elfelejt venni sajtot, vagy horkol éjszakánként. De tudod, vannak, akik több száz kilométerről szeretik egymást, és csak mosolyognának a „problémáidon”. Mert ők nap mint nap egyedül alszanak el, és sokszor bármit megadnának egy ölelésért, amit Te akár a panasz helyett is megtehetsz.
osszetorve
Ha fázol és meleget szeretnél, akkor fűthetsz gázzal, elektromos árammal vagy szilárd tüzelőanyaggal. Ha egyik sincs, akkor tegyél érte, hogy legyen, mert a panasznak nincsen fűtőértéke.
Tudnál jobban is játszani
A körülményeid nem mindig rajtad múlnak, a hozzáállásod viszont igen. Senki más nem dönthet arról, hogy mit teszel, amikor reggel felkelsz az ágyadból. Bosszankodhatsz, hogy megint megtámadott az ébresztőóra, de hálás is lehetsz azért, hogy ma is kinyithattad a szemeidet. Én a keményebb úton tanultam meg ezt. Azokban a hetekben, amikor egy stroke után még elaludni is féltem, mert nem tudtam, hogy másnap felébredek-e, és ha igen, akkor milyen állapotban. Minden egyes reggel új értelmet kapott.
És új értelmet adhatsz neki Te is anélkül, hogy az életedet kellene féltened. Csak rajtad áll, hogy egy mosollyal kezded-e a napodat. Ahogy az is, hogy időnként bevillan-e az agyadba, hogy „jé, hát nekem van ágyam, van tető a fejem felett, folyik víz a csapból, nem bombázzák a házamat, hűtőben tarthatom az ételeimet.” Mert amikor eltekered a vízcsapot (de lehet, hogy már tekerned sem kell, csak az egyik ujjaddal felnyomod), jó, ha tudod, hogy vannak, akiknek ez nem adatott meg. Vagy azért, mert nincsen vízcsapjuk, vagy azért, mert nincsen kezük. Amikor pedig felkapcsolod a villanyt, és a másodperc törtrésze alatt fényárban úszik a szobád, eszedbe juthat, hogy valakinek odakint a tűz adja a fényt és a meleget.
Gyakran felejtem el én is, hogy milyen jó dolgom is van nekem. Pedig emlékszem még, hogy milyen nagy élmény volt, amikor a telkünk faházában felszereltük a villanykapcsolót, és nem kellett többet esténként petróleumlámpát gyújtanunk. Emlékszem még azokra az időkre, amikor nyaranta húszliteres kannákban hordtuk a vizet, hogy tudjunk inni, fürdeni, főzni, vagy akár csak kezet mosni. És pontosan emlékszem arra is, hogy sok évvel később, amikor már jóval kényelmesebbé vált az élet, milyen volt megéreznem a halál szelét, és egyik pillanatról a másikra szembesülnöm azzal, hogy mindent elveszíthetek. Mindent, amiből a villany és a víz a legjelentéktelenebb dolgok közé tartoznak. Mert vizet tölthetsz csapból is és kannából is annak, akit szeretsz, de ez kicsit sem számít, ha többé már nem tudsz tölteni, vagy nincs kinek töltened.
puzzle_szenvedes
Tudnál jobban is játszani. Tudnál sokkal többet is kihozni abból, amit életnek nevezünk. Vegyél elő egy puzzle-t, és kezdd el kirakni. De ezúttal – talán életedben először – ne arra koncentrálj, hogy mi hiányzik még a képből, hanem csodáld meg azokat a részeket, amik már megjelentek. Vagy azért, mert Te magad raktad ki őket, vagy azért, mert készen kaptad attól, aki szeret. Aztán próbáld meg így élni az egész életedet.
Panaszkodhatsz, hogy valaki ráfirkált a papírlapodra, vagy lehetsz hálás, hogy van papírlapod. Bosszankodhatsz, hogy mennyi kellemetlenség nehezíti az életedet, vagy örülhetsz, hogy vannak végtagjaid, van hol laknod, vannak szeretteid, és van lehetőséged arra, hogy bármelyik pillanatban elkezdd még szebbé tenni az életedet.
A boldogság nem attól függ, hogy mid van, hanem attól, hogy mit kezdesz azzal, amid van."
By Gabor
Nem kellene egy keserves káromkodással kinyomni az ébresztőórát reggel. Nem kellene fapofával kocsiba ülni vagy buszra szállni. Nem kellene utálni a hétfőt és várni a pénteket. Nem kellene bosszúsan nézni, ahogy a sorban előtted álló néni fizetésnél a pénztárcáját próbálja előkotorni, miközben másfél perc az életedből visszavonhatatlanul eltelik. Nem kellene folyton szidni a politikusokat, a hivatalokat, a szolgáltatókat, és úgy általában a társadalmat.
Lehetne máshogyan is élni. Ezt az élet nevű játékot lehetne vigyorogva, nem pedig vicsorogva játszani. Lehetne örülni. Mert van miért örülni. Van miért újra felkelni, nevetni, szeretni, csak a miérteket hajlamosak vagyunk könnyen elfeledni. Ha valaki a tollával ráfirkál a szép fehér papírlapunkra, akkor mérgelődünk vagy sírunk, pedig akár észre is vehetnénk, hogy mennyi üres felület van még ott. Aztán megkereshetnénk, hogy mit tudunk kezdeni a tintás papírlappal. A papírlappal, ami az életünk, és amin minden tollvonás egy negatív tapasztalat. Panaszkodunk miattuk, pedig éppen ezek a tollvonások késztetnek kreatívabb alkotásra, bölcsebb gondolkodásra, és a papír fehér részeinek megbecsülésére.
toll_szomoru
Valamit azonban sokan elvesztettek az útjuk során. Vagy talán nem is volt az övék sosem, mert gyermekként nem tanították meg nekik, felnőttként pedig semmi nem késztette őket arra, hogy megtanulják. Ez a valami a hála. Hála, hogy élnek, hála, hogy ma újra kinyithatták a szemeiket, hála, hogy van tető a fejük felett, hála, hogy egy másik élőlénytől kaphatnak szeretetet. Hála, hogy sokkal több lehetőségük van, mint amennyit észrevesznek.
A panasznak nincs fűtőértéke
Panaszkodni bárki tud. A legtöbb embernek van is miért. Tényleg. Sokan éltek már meg kemény élethelyzeteket, bosszantó pillanatokat, fájdalmas tapasztalatokat. Szinte mindenkinek van oka rá, hogy panaszkodjon. De az, hogy van okod panaszkodni, nem azt jelenti, hogy kell is panaszkodnod.
A panasz olyan, mint a rágógumi: könnyű kiköpni, de annál nehezebb megemészteni. Rágcsálhatod hosszasan, de az éhségedet ettől még nem csillapítod kicsit sem. Legfeljebb elfoglalod magad addig, amíg nem csinálsz semmit azért, hogy jól lakj, hogy jól érezd magad, hogy ne a körülményeid rabjaként éld (túl) a napjaidat. Azokat a napokat, amelyekből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésedre – és nem tudhatod, hogy mennyi.
Persze tudom… Zavar, hogy valaki seggfejként viselkedik veled. De tudod, valaki éppen most egy sötét, nyirkos, ablak nélküli pincébe zárva bármit megadna azért, hogy emberi hangot halljon. Más valaki éppen az összeomlott háza vasbeton gerendája alá szorulva könyörög, hogy akár egyetlen élőlényt is láthasson még valaha. És míg Te bármikor elkezdheted megválogatni azt, hogy kik maradjanak az életedben, és kik menjenek, addig ők ott egy ember vagy egy tárgy rabságában vergődve nincsenek döntéshelyzetben.
Tudom, milyen idegesítő tud lenni, ha leszarja a madár a frissen mosott kocsidat. Az már kevésbé, hogy van mit leszarnia. Mert vannak olyanok, akik minden egyes nap több órát gyalogolnak mezítláb azért, hogy iskolába vagy munkába járhassanak. És míg Te három perc alatt elrendezed a kellemetlenséget, ők holnap is órákat fognak gyalogolni.
Tudom, hogy zavar a rajtad lévő súlyfelesleg, és míg egyesek „tökéletes” alakkal rendelkeznek, neked lehetetlennek tűnik a lefogyás. Az élvezetekről lemondani nehéz, a mozgásra pedig „nincs energiád”. Ez szomorú, de míg Te bármikor tudsz kevesebbet enni és plusz tíz percet mozgásra szánni, addig a 6 éves szomáliai kisfiú nem tud többet enni, mert neki nincs mit.
Tudom azt is, hogy bosszantó dolog, amikor a buszra kell várnod. Át tudom érezni a fájdalmadat. Én is vártam már buszra. De vártam már életmentő infúzióra is, és azóta bármilyen kellemetlen is, ha valahonnan a busz miatt kések, mégis örülök, hogy két lábon állva várhatok.
Tudom, nagyon rossz érzés az is, hogy kirabolt egy zsebtolvaj, vagy az állam, esetleg egy gazdasági társulat tette ezt meg legálisan (mert a legális és az etikus sokszor nincs egymással átfedésben). De tudod, valakinek az egész házát elvitte a cunami, minden vagyonával együtt. Más valaki nem pénzt vesztett, hanem a karjai közt halt meg az, akit a legjobban szeretett. És míg Te dolgozhatsz keményebben vagy válthatsz életteret azért, hogy több pénzed legyen, addig aki egy embert veszített el, az bármit csinál, őt már soha nem kapja vissza.
És azt is tudom, hogy milyen zavaró, ha a párod fordítva teszi be a WC-papírt a tartóba, elfelejt venni sajtot, vagy horkol éjszakánként. De tudod, vannak, akik több száz kilométerről szeretik egymást, és csak mosolyognának a „problémáidon”. Mert ők nap mint nap egyedül alszanak el, és sokszor bármit megadnának egy ölelésért, amit Te akár a panasz helyett is megtehetsz.
osszetorve
Ha fázol és meleget szeretnél, akkor fűthetsz gázzal, elektromos árammal vagy szilárd tüzelőanyaggal. Ha egyik sincs, akkor tegyél érte, hogy legyen, mert a panasznak nincsen fűtőértéke.
Tudnál jobban is játszani
A körülményeid nem mindig rajtad múlnak, a hozzáállásod viszont igen. Senki más nem dönthet arról, hogy mit teszel, amikor reggel felkelsz az ágyadból. Bosszankodhatsz, hogy megint megtámadott az ébresztőóra, de hálás is lehetsz azért, hogy ma is kinyithattad a szemeidet. Én a keményebb úton tanultam meg ezt. Azokban a hetekben, amikor egy stroke után még elaludni is féltem, mert nem tudtam, hogy másnap felébredek-e, és ha igen, akkor milyen állapotban. Minden egyes reggel új értelmet kapott.
És új értelmet adhatsz neki Te is anélkül, hogy az életedet kellene féltened. Csak rajtad áll, hogy egy mosollyal kezded-e a napodat. Ahogy az is, hogy időnként bevillan-e az agyadba, hogy „jé, hát nekem van ágyam, van tető a fejem felett, folyik víz a csapból, nem bombázzák a házamat, hűtőben tarthatom az ételeimet.” Mert amikor eltekered a vízcsapot (de lehet, hogy már tekerned sem kell, csak az egyik ujjaddal felnyomod), jó, ha tudod, hogy vannak, akiknek ez nem adatott meg. Vagy azért, mert nincsen vízcsapjuk, vagy azért, mert nincsen kezük. Amikor pedig felkapcsolod a villanyt, és a másodperc törtrésze alatt fényárban úszik a szobád, eszedbe juthat, hogy valakinek odakint a tűz adja a fényt és a meleget.
Gyakran felejtem el én is, hogy milyen jó dolgom is van nekem. Pedig emlékszem még, hogy milyen nagy élmény volt, amikor a telkünk faházában felszereltük a villanykapcsolót, és nem kellett többet esténként petróleumlámpát gyújtanunk. Emlékszem még azokra az időkre, amikor nyaranta húszliteres kannákban hordtuk a vizet, hogy tudjunk inni, fürdeni, főzni, vagy akár csak kezet mosni. És pontosan emlékszem arra is, hogy sok évvel később, amikor már jóval kényelmesebbé vált az élet, milyen volt megéreznem a halál szelét, és egyik pillanatról a másikra szembesülnöm azzal, hogy mindent elveszíthetek. Mindent, amiből a villany és a víz a legjelentéktelenebb dolgok közé tartoznak. Mert vizet tölthetsz csapból is és kannából is annak, akit szeretsz, de ez kicsit sem számít, ha többé már nem tudsz tölteni, vagy nincs kinek töltened.
puzzle_szenvedes
Tudnál jobban is játszani. Tudnál sokkal többet is kihozni abból, amit életnek nevezünk. Vegyél elő egy puzzle-t, és kezdd el kirakni. De ezúttal – talán életedben először – ne arra koncentrálj, hogy mi hiányzik még a képből, hanem csodáld meg azokat a részeket, amik már megjelentek. Vagy azért, mert Te magad raktad ki őket, vagy azért, mert készen kaptad attól, aki szeret. Aztán próbáld meg így élni az egész életedet.
Panaszkodhatsz, hogy valaki ráfirkált a papírlapodra, vagy lehetsz hálás, hogy van papírlapod. Bosszankodhatsz, hogy mennyi kellemetlenség nehezíti az életedet, vagy örülhetsz, hogy vannak végtagjaid, van hol laknod, vannak szeretteid, és van lehetőséged arra, hogy bármelyik pillanatban elkezdd még szebbé tenni az életedet.
A boldogság nem attól függ, hogy mid van, hanem attól, hogy mit kezdesz azzal, amid van."
By Gabor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése