2018. augusztus 11., szombat

CSILLAGÜZENET 185. Az Oroszlán Újhold üzenete 2018. augusztus 11.



CSILLAGÜZENET 185.

Az Oroszlán Újhold üzenete
2018. augusztus 11. 11:57, Budapest (UTC+1)
Ahogyan részletesen elmeséltük az Átlényegülés Kapujában című könyvünkben, a nagy precessziós ciklusokban létezik egy ritmus, melyben a Földünk kb. 11 ezer éven át utazik a Galaktikus éjszakában, vagyis a felejtés korszakában, míg végre beköszönt a Fény korszaka, és megkezdődhet az ébredés, az emlékezés és a szellemi fejlődés 2000 éve. A galaktikus középpont felénk áradó mennyei sugara – a Foton öv –, belép a terünkbe, hogy fénykódjaival áthassa a bolygó valamennyi létezőjének sorsát, tudatát és létezését. A Foton öv belépésének ideje mindig az Oroszlán és a Vízöntő világkorszakokban jön el, és ahogy tudjuk, ez okozza a jelenlegi Vízöntő korszakunk rendkívüli szellemi ébredését is.
Érdekes módon ez az Oroszlán-Vízöntő tengely minden év körében is fontos kapukat jelent, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a mostani Oroszlán Újhold és július 27-i a Vízöntő Telihold a Foton öv ünnepe, amikor is az Égiek üzenete alapján rendkívüli erejű Foton öv hatás és szellemi foton beáramlás várható.
Sőt azt is nagyon fontos tudatosítanunk, hogy ezek a kiemelt időpontok, de az Oroszlán jegyének egész hónapja is a mi közvetlen beavató csillagunk, a Napunk ünnepe, amikor a Nap Kapujának szakrális teréből, Solana tudatosságán keresztül nagyon komoly fénycsomagok érkeznek a bolygónkra olyan új Nap kódokkal és Mester-kódokkal, amelyek a következő hónapok Isteni Tervének és finom áthangolásainak teljes programját hordozzák majd.
Egy kis emlékeztető a felvázolt hatásról a Csillag-Sorsok című könyvünkből:
„A lelkünk emlékezete nagyon fontos képeket őriz a Nap Kapujáról, és tudat alatt mindannyian érezzük, hogy a Nap emlékezik ránk, számon tart minket, mintha egy különös, intim kapcsolatban lennénk vele, és talán éppen értünk világít, reánk sugározza fényét, amikor egy örömpercben felemeljük tekintetünket. A Nap Kapujának könyvtára, kódtára számon tartja valamennyiünk sorsfonalát, elmúlt, jelen és akár eljövendő életeit és olyan kódokat őriz rólunk, amelyek pontosan kifejezik szellemi útjainkat, a küldetésünk felvállalt feladatait és élettervünk legmagasabb rendű céljait.
Tehát a Nap Kapuján át kapcsolatba kerülünk a legmagasabb rendű sorskódjainkkal, és olyan finom energetikai áthangolást kaphatunk, amellyel visszamozdulhat az életünk arra a pályára, mely leginkább elvezethet minket majd a beteljesüléshez.
Ez a szakrális tér egy olyan kozmikus csatorna, melyen az életek közötti lélekfejlődési szakasz végpontján áthaladhatunk, s miután belénk íródnak a megfelelő személyes és az egész bolygót leképező sorskódok, tovább csökkentjük fénytestünk rezgésszintjét és folytatjuk az inkarnáció folyamatát a Föld terében.”
Összességében elmondható, hogy a mostani Újhold egy igen nagy erejű kaput jelent, amelyben a Nap és a Hold találkozása, amelyhez most a Merkúr és Pallas Athene is csatlakozik, a 10-es Házat ragyogja be az Oroszlán jegyének fényességes koronájával. Tehát az életünk színpadát helyezi a fókuszba, hogy meg tudjuk vizsgálni, hogy vajon mennyire vagyunk képesek uralni az életünket, elérni a céljainkat, és azt az életet élni, amit a lelkünk és az Isteni sorsunk diktál. Ez tengely tehát felteszi a kérdést, hogy vajon ott vagyunk-e az életünk jelen pillanatában, ami felé haladni szerettünk volna, miközben a Nap és a Hold együttrezgése fontos eszközöket szeretne a kezünkbe adni a siker eléréséhez. Az Oroszlán fenséges jegyében emelkedő MC-vel egzakt együttállásba kerülő Felszálló Holdcsomópont pedig felidézi bennünk, hogyan is kellene visszatalálnunk a saját életünk trónusához a hozzánk kapcsolódó emberi kötelékek segítségével. Úgy hogy ezt feltétel nélküli szeretettel (Merkur-Dubhe együttállás) és feltétel nélküli elfogadással tegyük. (Merak – Nap-Hold együttállás.)
A Mérleg Ascendens, amelyen ráadásul éppen Spica gyönyörű angyali bölcsője ragyog, pedig arra emlékeztet, hogy mindezt most szép nyugodtan, tisztán mérlegelve kell megtennünk, akár kompromisszumok és másokért meghozott áldozatok árán, hogy ne csupán az egónk önbeteljesítő játszmái mentén táguljunk és legyünk több, hanem valóban elérjük azokat a szakrális magasságokat, amelyben a lélek megérzi, hogy ő csak akkor lehet több, ha közben másokat is magával emel. Úgy ragyoghat igazán, ha közben mások életére ragyog, hogy fénye a körülötte élők fényét is megsokszorozza…
Mindennek tükrében tehát igazán felemelő, hogy az Oroszlán Újhold éppen a szokásos szombati Fényküldötti összefogásunk idejére esik, így közösen is dolgozhatunk azon, hogy a most beáramló, fejlődési kódokkal áthatott fényfotonok és napkódok segítségével még intenzívebben járulhassunk hozzá a kollektív ébredés és a Felemelkedés folyamatához a „Mer-Akai védelmi pajzs és az Új Felemelkedés Híd kiépítése” címmel kiadott meditációnk átélésével.
Szívből kívánjuk, hogy legyen ez egy csodaszép időszak mindenki számára, letisztuló helyzetekkel, szép szellemi örömökkel, utazással, kalanddal, és az összefogás közös élményével!
Szeretettel
Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó
Kép: Xiaodi Jin, köszönet a művésznek!
(A CD megrendelhető a +36/ 20 9828321-es számon, vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen
Ára: 3900 Ft helyett csak 3000 Ft-ért!)
u.i. az üzenethez kapcsolódó ©Antares-kódok most is megtalálhatóak a weboldalunkon: https://csillagnemzetsegek.hu/…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése