Kegyelem

Olyan idők vannak, amikor sokan szembe kerülünk saját magunkkal, megfeszülünk egy – egy helyzetben. Most annak van itt az ideje, hogy elengedjünk mindent és hagyjuk, hogy menjen. Mennie kell a réginek, hogy az új bejöhessen. Pontosan úgy, ahogy kinőttük gyermekkori ruháinkat és lecseréltük őket, időről-időre le kell cserélnünk szerepeinket és értékrendünket is. Amikor ez nem történik meg, akkor elkezd szorítani a helyzet, ahogy a gyermekkori ruhánk is szorítana, ha azt vennénk fel reggel.

Azt tanultuk, hogy a ruhákat le kell cserélni és elhittük, hogy a szerepeinket, élethelyzeteinket nem kell. Beletörődünk sorsunkba, elfogadjuk a rosszat, miközben a jó türelmetlenül ott áll az ajtóban. Miért tesszük ezt? Miért korlátozzuk magunkat? Miért a másiknak akarunk jót, amikor közben mi magunk szenvedünk?
Nem akarjuk, mégis tesszük. Mert elhitették velünk, hogy így tesz egy jó ember…elfogad mindent!

Amikor leszülettünk a Földre azt az útravalót kaptuk, hogy éljük meg önmagunkat, tapasztaljunk és legyünk boldogok a világban. Ehhez képest feláldozzuk magunkat, boldogságunkat és szenvedünk az életünkben…Itt az ideje, hogy szembe nézzünk ezzel és véget vessünk számkivetettségünknek, szenvedésünknek. Mint mindennek, ennek is belül magunkban kell feloldódnia. Így fel kell készülnünk arra, hogy fájdalmak közepette elengedjünk mindent.

Amikor elkezded elengedni a régit, az fáj, tombol, az elméd gyártja a kifogásokat, hogy miért is ne tedd meg. S közben érzed, hogy ennek ellenére mégis meg kell tenned, a szíved diktálja ezt. Ki az úr? Ki irányít? A szívben kell eldőlnie mindennek, mert a szív az igaz, az van igazán kapcsolatban Istennel. Ő rejtette el a szívünkbe az üzenetet. Tudta, hogy az elménkbe bárki, bármit beletehet, de azt is tudta, hogy a szívünkhöz nem sikerülhet bárkinek hozzáférnie. Oda csak az jut el, aki igazán szeret téged. S ki az aki szeret? Aki melletted áll mindig, mindenben és észreveszi amikor szükséget szenvedsz. Aki lát téged és így meglátja, ha szükséged van emberi szóra, tettre, ölelésre, ideje van rád és törődik veled. Aki nem arról győz meg, hogy mondj le, hanem arról, hogy mondj nemet végre!

Az elménkben korlátok vannak, a szívünkben határok. Határok melyek csakis az életünket védik meg szorult helyzetben, nem zárnak be és korlátoznak le. Aki a szívéből tud élni, az az igazán szabad ember! Az ilyet nem lehet bezárni, nem lehet irányítani, és ez másokra nézve veszélyesnek tűnhet, de csak addig amíg ők az elméjükből élnek. Aki az elméjéből él az elveszik az elme börtönében, felad mindent és magát ítéli rabságra, akár egy egész életre. Ők azok akik jól alkalmazkodnak, jól játszanak szerepeket, csak közben bele halnak ebbe…de ez kit érdekel?! Akik táplálják mindezt azoknak csak színészek az ilyen emberek és ők csak azt nézik, hogyan játszod el a szerepedet. Vagy megtapsolnak, vagy kifütyülnek…az alakításodtól függ mindez. Nem törődik azzal, hogy belül mindezt hogyan éled meg, hogy magadból mit adsz oda érte. Bárhogy is nézzük, ők szívtelenek és így könnyen teszik mindezt. De mit tehet az akinek helyén van a szíve és érez?

Fel kell ébredni és vállalni kell azt, hogy szembe menjünk időlegesen akár mindenkivel. Igen, lázadni kell, és elsősorban saját egónk, elménk ellen, mert ő teszi, tette velünk ezt. Fel kell lázadnunk az elménk ellen és minden eddig meggyőződésünk ellenére, szívünkből kell döntéseket hozni és eszerint újra kalibrálni életünket. Természetes, hogy amíg ezt teszed elméd mindent elkövet, hogy bebizonyítsa, hogy nem jó úton jársz és nélküle nem létezhetsz, és akkor ne is beszéljünk a többiekről, akik szintén elméből élnek és bőszen győzködnek majd, hogy gondold meg…

Én azt mondom, te csak menj előre! Ne néz vissza, mert semmi értelme! Nincs már mögötted semmi amire most ebben a pillanatban szükséged lehet. Minden amire szükséged van, ott van benned! Megkaptad a múltból mindazt, amivel boldog jövőt teremthetsz.

Ereszkedj térdre, emeld fel az ég felé a két kezedet és engedj el mindent, add fel! Sírj, zokogj és engedd! A Mindenség elég erős ahhoz, hogy rendbe tegye az életedet. Engedd meg neki, hogy megtegye, hogy rendezze a sorokat végre! S mindeközben csak figyelj a szívedre! Érezd ahogy egyre hevesebben ver, ahogy örül a döntésednek és érezd ahogy az energia újra áramlani kezd benned. Új életre kelsz!

A következő pillanatban már minden más lesz…

Indulj el végre a saját utadra, ahova senki el nem kísérhet. Emlékezz a mesékre, ahogy a gyermekek elindulnak, hogy szerencsét próbáljanak a világban, s egyszer majd tapasztalatokkal telve visszatérnek. A mai világunk telis-tele van gyermekkorban megrekedt emberekkel akik elfelejtettek elindulni, otthon maradtak, mert az hiszik ettől biztonságban vannak.

Aki elindul, az segítséget kap, találkozhat másokkal, akár varázslókkal is és varázs erőre tehet szert, csodák történhetnek vele. Aki elindul, az biztonságban van, mert a Mindenség vigyázza lépteit, megbecsülik odafent azt az embert, aki valódi sorsát éli. Nincs mitől félni, nincs miért aggódni, indulni kell. Le kell dönteni az elme korlátait, hogy a szív igazsága vezethessen és életünk valódi, értékes, tapasztalatokkal telített lehessen!

Ha elindulsz az úton, minket megtalálsz és szívesen megyünk veled.

Forrás: https://talentumok.com/gondolataink-2015/kegyelem/