Balázs Sándor: ÖRÖMKÖNNYCSEPP

Kép-Csíkszereda Makovecz templom


Balázs Sándor

ÖRÖMKÖNNYCSEPP

Csíkban jártam gyalogszerrel
Minap, szerre’ jöttem-mentem,
Kíváncsi szem odatekint,
Honnan neki, valaki int.
Szeretem az újat, szépet,
Régit, mit sok vihar tépett,
Szorgos-ember-kéznek nyomát,
Benne élő szép hagyományt.
Bandukoltam, nézegettem,
Kiskanyarban lépegettem.
Öreg templom köszönt reám:
Imádkozni begyere ám!
Meglepett szám épp csak nyitom,
Tátva marad, be sem csukom,
Szó se, hang se, berekedek,
Lábamból gyökeret verek..
Ott, előttem, olyan látvány!
Emberszem még nem látott tán.
Égi csoda, nem délibáb
A látomás nem lehet más.
Ölben hozták az angyalok.
Ébren vagyok, vagy álmodok?
Ámulatból döbbenetbe
Estem, mikor körbe mentem.
Deszkatemplom állt e helyben,
Régbe-nyúló nagy kehelyben.
Szentelt földje sokat látott,
Történelem, vihar szántott.
Az ősi föld újat termett,
Regös magyar-jurta termet.
Hajlékot a Jóistennek,
Menedéket Embereknek.
Ahogy épül, ahogy szépül,
Látó szem is beleszédül.
„Csodatemplom”, ahogy ott áll,
Maga már egy szentelt oltár.

Kettős tornya, tíz kapuja,
Kápráztató, igaz csoda.
Úr szeméből földre csöppent,
Igazgyöngy, egy örömkönnycsepp.