Minden sóvárgás abból ered, hogy a Lét öröme helyett az elme a külső dolgokban és a jövőben keresi az üdvösséget és a kielégülést.
Amíg én az elmém vagyok, addig egy vagyok a sóvárgásokkal, igényekkel, akarásokkal, ragaszkodásokkal és averziókkal, s rajtuk kívül nem is létezik „én".
Az csupán szimpla lehetőség, megvalósulatlan képesség, egy még kicsírázatlan mag.
Ebben az állapotban még a megszabadulás vagy a megvilágosodás iránti vágyam is csak egy újabb sóvárgás, egy jövőbeli kiteljesedés utáni áhítozás.
Ezért hát ne törekedj arra, hogy megszabadulj a vágytól vagy hogy „elérd" a megvilágosodást!
Légy jelen! Légy ott, ahol vagy, ám az elme őreként!
Buddha idézése helyett légy a Buddha, legyél a „fölébredt", amit a Buddha szó jelent.
Az emberek mérhetetlenül hosszú idő óta a szenvedés rabjai.
Azóta, hogy kiestek a kegyelem állapotából, s beléptek az idő és az elme birodalmába, elveszítve a Lét tudatosságát.
Attól a pillanattól kezdve önmagukat jelentéktelen töredékeknek érzékelték és érzékelik egy idegen univerzumban, elszakadva a Forrástól és egymástól.
Amíg az elmével azonosulsz, addig a fájdalom elkerülhetetlen. mert -spirituálisan szólva- öntudatlan vagy. Itt elsősorban az érzelmi fájdalomról beszélek, ami a testi fájdalomnak és a betegségnek is a legfőbb oka.
A neheztelés, a gyűlölet, az önsajnálat, a bűntudat, a düh, a depresszió, az irigység stb., még a legkisebb ingerültség is, a fajdalom megnyilvánulásai. És minden élvezet vagy érzelmi feldobottság magában hordozza a fájdalom magját is, a tőle elválaszthatatlan ellentétét, amely idővel szintén manifesztálódik.
Aki valaha is kipróbált már valamilyen drogot, hogy feldobódjon, az pontosan tudja, hogy a .,hegyet" elkerülhetetlenül „völgy" követi, hogy az élvezet végül a fájdalom valamilyen formájává alakul át. Sokan tudják saját tapasztalatukból, milyen könnyen és gyorsan változhat át egy bensőséges kapcsolat az élvezet forrásából a fájdalom forrásává. Magasabbról nézve mind a negatív, mind a pozitív polaritás ugyanannak az érmének a két oldala. Mindkettő annak a háttérben meghúzódó fájdalomnak a része, ami elválaszthatatlan az elmével azonosuló, egos állapottól.
A fájdalmadnak két szintje van: az a fájdalom, amit most hozol létre: illetve a múltból származó fájdalom, ami még mindig elmédben és testedben él Eckhart Tolle tanítása
Mit tegyünk a fájdalomtesttel?
Ha a spirituális tanítás, illetve tanító valódi, akkor azt mondja, hogy „Észreveszed-e, hogy többé már nem kell szenvedned? Torkig vagy-e már eléggé a szenvedéssel, vagy szeretnél még ragaszkodni hozzá?”
Mindannyian, akik ma eljöttetek ide, szenvedtetek már eleget.
Máskülönben nem lennétek itt. Bizonyos értelemben tehát a szenvedésed csodálatos dolog, mert miatta jutottál el a fejlődésedben eddig a pontig.
Én magamról tudom, hogy nem ülnék itt, ha nem lettek volna az életemben borzalmas szenvedések és fájdalmak.
Tehát a szenvedés hozott el ide. Az üzenet pedig a következő: nincs szükséged további szenvedésre, ha úgy döntesz, hogy belépsz a tudatosság új állapotába.
Ha a mennyek országát választod.
Nem kell az életnek beráncigálnia, berugdosnia téged a mennyországba.
Az fájdalmas. Velem ugyan azt tette, de most az a feladatom, hogy elmondjam: nem kell megvárnotok, hogy veletek is ez történjen! Válasszátok az új állapotot!
Képesek vagytok rá. Nem mondanám ezt mindenkinek, de nem is mindenki jön el ide.
A tény, hogy itt vagy, azt jelzi, hogy a tudatosságod megfelelő szintre jutott már ahhoz, hogy megértsd, amikor azt mondom, hogy választhatod azt az állapotot, amely mentes a szenvedéstől.
Választhatsz olyan állapotot, amelyben többé már lehetetlen szenvedni.
Ahol nem lép fel boldogtalanság. Nem olyan állapotról beszélek, amelyben bezárod magadat, és azt mondod: „Engem többé már semmi sem érinthet meg”, és falakkal veszed körül magadat.
Szó sincs ilyenről, mert ha körülbástyáznád magad, akkor a gyönyörű és jó dolgok sem érinthetnének meg!
Nem erről beszélek, hanem a teljes nyitottság állapotáról.
Az olyan intenzív jelenlét állapotáról, amelyben a boldogtalanság már sehol sem akaszkodhat rád. A boldogtalanság ugyanis csak az elme alkotta énérzetre kapaszkodhat rá, a kis énre, aki folyton a múltba és a jövőbe rohangál, és folyamatosan figyelmen kívül hagyja a jelent.
Fölfedezed, hogy a mostban nincsenek problémák, nincs boldogtalanság.
A múltban és a jövőben élő, boldogtalan én föloldódik, amint jelenlevővé válsz.
Ez a tanítás. Ez ugyanaz az üzenet, amit 2600 éve Buddha mondott el, és csak néhányan értették meg. Majd elkezdődtek a félremagyarázások.
Bekapcsolódott ugyanis az elme, és azt mondta: „Oké, akkor dolgozzuk ki szépen!
Mit is jelent ez valójában? Hogyan tudjuk kategorizálni? Miként építhetünk föl ebből egy rendszert?”
És így a gyönyörű tanításra ólomsúlyú mentális struktúra épült. Mindig ez történik.
Az elme megpróbál behatolni, és így az eredeti tanítás tisztaságára és egyszerűségére a vallás nehéz súlya rakódik. Mi pedig épp az eredeti tanítás egyszerűségéhez térünk vissza. Meg lehet szabadulni a fájdalomtól!
Ennek első lépése az, hogy megérted, miért jelenik meg fájdalom.
Azért, mert az adott pillanatban nem vagy jelen.
Azért, mert belül elszaladsz az elől, ami van, harcolsz vele, letagadod, elmenekülsz előle. Így jelenik meg a fájdalom.
Mindig így. Ha elfogadod azt, ami van, akkor az újfajta tudatosság állapota azon nyomban megjelenik. Képtelenség ezért a pillanatnyi valóság elfogadását különválasztani a gondolat nélküli éberség új állapotától. Amint tökéletesen elfogadod azt, ami éppen van, azonnal megjelenik a gondolat nélküli éberség állapota.
Az elme minden tevékenysége alapvetően arra irányul, hogy ellenálljon annak, ami van. Létének alapját a jelennel szembeni folyamatos ellenállás teremti meg.
A pillanatnyi valóság letagadása és a régi fajta tudatosság tehát összetartozik.
Ezért mi azt gyakoroljuk, hogy ne álljunk ellen annak, ami van, és így hozzáférjünk az élet erejéhez. Azonban ez még nem szabadít meg feltétlenül és azon nyomban minden fájdalomtól és szenvedéstől, mert az emberek már évezredek óta fájdalomban élnek.
A fájdalomnak energiamezeje van, amit minden ember megörököl, egyszerűen azzal, hogy beleszületik ebbe a megvilágosulatlan, fájdalommal teli, emberi állapotba.
Egy őrült állapotba. Ebbe születtél bele, ezért mindenkihez hasonlóan te is osztozol ezen az emberi fájdalmon. Amint beleszületsz ebbe a világba, máris magadra vetted a fájdalom terhét. Ezért a gyakorlatunknak és a felismerésünknek ez rendkívül fontos része.
Tehát nem valami könnyű és olcsó dologról beszélek, hogy: „Oké, mostantól kezdve mindnyájan boldogok lehetünk.”
Ennél mélyebb ügyről van szó, és nem hagyjuk figyelmen kívül a tényt, hogy egyfajta energiamezőként ott él benned az elhunyt emberek fájdalmának a maradéka.
Személyes szinten, energiamaradékként, ott él benned a gyermekkorod fájdalma is.
Különböző fájdalmas dolgok történtek veled a gyermekkorodban, és persze azt megelőzően is. De beszéljünk egyelőre csak a jelenlegi létezési formádról.
Arról a fájdalomról, amit a gyermekkorodból és az azt követő évekből cipelsz magaddal. Ezek nem tűnnek el teljesen. Fájdalom- és energiamező-maradékot hagynak hátra.
Végső soron minden energia. Ezek az energiamezők pedig összeadódnak, mert azonos frekvencián rezegnek.
Az érzelmi fájdalom így egyetlen energiatömeggé áll össze, olyan becsomósodott energiatömeggé, amelyik nem áramlik szabadon.
Olyan energiává, amit én fájdalomtestnek nevezek, s amit az emberek belül hordoznak, a fájdalom egyfajta energiamezejeként.
Ha nem ismered ezt föl, ha nem ismered meg a fájdalomtest működését, akkor bármennyi spirituális gyakorlatot végezhetsz, az újra és újra kibabrál veled, és emiatt újra és újra elveszíted a tudatosságodat. Ezért most erről akarok beszélni.
A szünet után majd kérdésekre válaszolok, és örülnék, ha főleg arról kérdeznétek, hogy miként kezeld a fájdalomtestedet, és hogyan vigyél bele jelenlétet.
Először is tudatosítom magamban, hogy létezik bennem a fájdalomnak egy energiamezeje, ami például zaklatottságként, haragként, depresszióként, feszültségként vagy félelemként manifesztálódik. Bármilyen formában is jelenik meg, az nem kellemes, hanem fájdalmas érzés. Ez a múltbeli fájdalmak maradéka, ám az időbeni távolság ellenére még mindig nagyon eleven. Magadban hordod, belül, csak éppen nem mindig vagy ennek tudatában. Erről írtam röviden a könyvem egyik fejezetében.
Most kicsit részletesebben fogok foglalkozni a jelenséggel, ami azzal jár, hogy nagyobb jelenlétet viszünk a fájdalomtestbe.
A fájdalomtest néha alszik, máskor pedig ébren van, tehát aktív.
Akkor válik aktívvá, akkor érzed a fájdalomtestedet hirtelen nagyon intenzíven, amikor az újabb fájdalomélményekből kezd mintegy „táplálkoznia”.
Ez újra és újra megtörténik, mert a fájdalomtestnek, mint egy kis lénynek, rendszeresen ennie kell.
További fájdalmas élményekre van szüksége. Ez történik, amikor valami viszonylag jelentéktelen történés hihetetlenül heves, fájdalmas reakciót vált ki belőled.
Valami apró bosszúság ér, vagy valaki mond valamit, vagy a társad tesz vagy mond valamit, vagy akár csak az történik, hogy valami eszedbe jut, és az hirtelen mély érzelmi fájdalmat vált ki belőled. Ebben a pillanatban a fájdalomtest, ez az energiamező, fölébredt alvó állapotából. Készen áll arra, hogy újabb fájdalmat kebelezzen magába.
Ezt nem magyaráztam el elég világosan az első könyvemben, majd a másodikban megteszem. A fájdalomtest kétféle módon tudja mindezt megtenni.
További fájdalomélményből táplálkozik, mert csak ezen tud élni, hiszen a fájdalomtest fájdalomenergiából áll.
Azt mondja: „Kérlek, áruld el, hol juthatnék még fájdalomhoz!”
Ha készen áll arra, hogy aktivizálódjon, akkor a gondolataidból táplálkozik.
Uralma alá vonja a gondolkodásodat. Befurakodik az elmédbe, ami nem más, mint a gondolati tevékenységed, s így az ráhangolódik a fájdalomtestedre.
Ettől kezdve minden gondolatod destruktív és fájdalmas lesz, amit a fájdalomtested persze imád. Boldogan magába habzsolja minden romboló és mélyen negatív gondolatod energiáját.
Bezabálja, és attól jól érzi magát. Eszik. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez az emberi fájdalom addiktív természete. Igen, függőségről van szó, mert a fájdalomtest szereti a fájdalmát.
Amikor a fájdalomtest átvette benned az irányítást, és sikerült elhitetnie veled, hogy ő vagy te, akkor az egész gondolkodásod teljesen ráhangolódik a fájdalomtestedre.
Az pedig táplálkozik belőle. Abban a pillanatban fájdalmat akarsz, mert abban a pillanatban a fájdalomtest vagy. És ha ekkor azt mondom neked, hogy lehetséges olyan élet, ami mentes a fájdalomtól, akkor fejbe csapsz. Mert ezt akkor a fájdalomtestnek mondanám, és a fájdalomtest ily módon reagálna a szavaimra.
A fájdalomtestnek tehát szüksége van arra, hogy időszakosan újra és újra életre keljen. Mindenki átélte már ezt a párkapcsolatában.
Megtalálod az ideális társadat, aztán néhány hét múlva egy másik, addig számodra teljesen ismeretlen oldala mutatkozik meg. Időnként szinte kis szörnyeteggé válik!
Ekkor ezt mondod magadnak: “Te jó ég!
Elképesztően hatalmas hibát követtem el!”
Nem, nem követtél el hibát. Mindenkinek van fájdalomteste. Beleértve téged is.
De önmagad esetében kicsit nehezebb észrevenni, amikor belőled bújik elő a kis szörnyeteg. Tehát a fájdalomtest használja a gondolkodásodat.
A negatív és destruktív gondolataidon él. Hogy egy konkrét fájdalomtestnél meddig tart az evés, az személyenként erősen változó.
Létezik olyan fájdalomtest, amelyik nagyon gyorsan táplálkozik. Talán csak egy-két óráig. Más fájdalomtestek hetekig vagy akár hónapokig is. Ez szélsőségnek számít.
A legextrémebb esetekben pedig a fájdalomtest folyamatosan működik, szinte nincs is szunnyadó állapota. Állandóan táplálkozik és folyamatosan aktív, de ez valóban ritka jelenség. Ritkán azonban ilyen is előfordul.
Akadnak olyan emberek, akiknek a szemébe nézve úgy érzed, hogy a fájdalomtestük néz vissza rád, s csak egy jelre vár, hogy arra fájdalommal tudjon válaszolni.
Az ilyen emberek akarják, hogy haragudj rájuk, akarják, hogy megtámadd őket.
Ők teljes mértékben a fájdalomtestük rabjai.
Az első szint tehát az, amikor a fájdalomtest a gondolkodásodból táplálkozik.
A második szinten a fájdalomtest már más emberek érzelmi fájdalmából is táplálkozik, ami rád reagálva bennük ébred.
Tehát már nem csak a gondolkodásodat használja, hanem elsősorban mások reakcióit.
A kapcsolatokban, amikor a fájdalomtest készen áll arra, hogy színre lépjen és táplálkozzon, akkor ennek megfelelő reakciót provokál ki a partnerből. Megnyomja a megfelelő gombot, mert fájdalomra éhes.
A fájdalomtest imádja a színházat! Ezért nélkülözhetetlen eleme a legtöbb kapcsolatnak a dráma. A fájdalomtestnek szüksége van a táplálásra.
Hirtelen megjelenik. A legkisebb kiváltó ingerre bekapcsol.
A másik ember reakciójából is táplálkozik, és itt kezdődik a kapcsolatban a dráma.
Azt mondja: „Még több fájdalmat akarok!” És mivel az elme már ráhangolódott a fájdalomtestedre, ezért csodálatos észérveket tud találni. Kiegészítésként heves vitát és kiabálóversenyt ad a jelenethez. Erre a másik személy fájdalomteste is fölébred, és a kettő már egymást táplálja, amíg az etetés ideje véget nem ér.
Ezt követően a két fájdalomtest pihenni tér, emészti a benyelt falatokat.
Utána a kapcsolat egy ideig ismét harmonikus. Aztán a ciklus ismét kezdődik elölről.
A fájdalomtest tehát a gondolatokból és a többiek reakcióiból táplálkozik.
Korábban említettem a boldogtalan ént, azt a mentális mintát, amivel sok ember azonosul, s ami egy boldogtalan énérzékelés.
Ha a fájdalomtest aktivizálódik, akkor ez a mentális minta fölerősödik.
Ilyenkor megnő annak a boldogtalan énnek az energiája, amelyik már eddig is azt mondogatta, hogy az élet nem elég jó, hogy úgysem sikerül semmi, hogy lemaradtál az életről stb. Belép a fájdalomtest ebbe az elmemintába, és megsokszorozza annak az energiáját. Megtízszerezi, meghúszszorozza, megszázszorozza.
Más szóval, amikor a fájdalomtest fölébred és az érzelem beáramlik ebbe a mentális mintába, akkor a boldogtalan énérzékelés rendkívüli mértékben fölerősödik, és imádja a boldogtalanságát, ugyanis épp abból áll.
Ez azonban nem egy benned élő idegen test!
Semmi sem létezik, ami ne életenergia lenne. Még a fájdalomtest is életenergia, csak olyan életenergia, amelyik nem áramlik szabadon. Valahol elakadt.
Márpedig ha az energia elakad, és nem tud szabadon áramolni, akkor fájdalom jelenik meg.
Olyan ez, mint egy folyó. Ha a folyó vize nem tud szabadon folyni, akkor a víz fölgyülemlik, és nő a víznyomás. A fájdalomtest azonban valójában csodálatos életenergia!
A víz továbbra is gyönyörű, ám benne, belül, nyomás halmozódott fel.
Hát ez a fájdalomtest. Viszont ahogy jelenlétet, tudatosságot viszel a fájdalomtestbe, az már nem tud átverni téged, nem tud rávenni, hogy teljesen azonosítsad magad ővele.
Közületek már sokan gyakorolják ezt.
Fájdalom jelentkezik, a fájdalomtest megjelenik, és akkor rájössz, hogy ez a fájdalomtested. Ez a szabadulás kezdete.
A felismerés. Amikor jön – valami kis, kiváltó inger, finom provokáció vagy akár csak egy gondolat hatására –, akkor valamilyen formában mély fájdalom jelenik meg.
Egyeseknél ez igen aktív, agresszív fájdalom.
Másoknál a fájdalom passzív formában mutatkozik meg: „Én szegény, szerencsétlen”.
Ez az áldozat fájdalma.
Teljesen mindegy, hogy melyik forma jelentkezik.
Különböző embereknél különböző jellege van a fájdalomtestnek. Lehet zavartság, nehézségérzés, feszültség vagy beszorultságérzés. Nem az számít, hogy milyen.
Ahogy megjelenik, rá fogsz ismerni. Figyelő jelenléttel fogadod.
Azt mondod: „Hoppá! Itt jön a fájdalomtestem!” Érzed az energiamezejét a testedben. Gyakran a hasadban, a napfonatnál vagy a gyomrod területén.
Néha valami borzasztó súlyként a hasadban. Egyesek egy bennük tátongó, nagy, szakadékszerű lyukként érzékelik. Vagy intenzív haragként. De bármi legyen is, figyeld. Ezért segít sokat, hogy most itt ülsz, mert a figyelő jelenlét, ami része ennek az új tudatosság állapotának, nagy erőt kap, egyszerűen attól, hogy ebben az energiamezőben tartózkodsz.
Ott lesz tehát a figyelő őr, aki szemmel tartja a fájdalmat, hogy az többé már ne használhassa az elmédet.
Nem táplálkozhat már a gondolkodásodból, mert közvetlenül figyeled.
Nem tud besurranni az elmédbe és ott boldogtalan énné válni. Így a fájdalomból csupán kavargó vagy nehéz energiamező marad vissza. ĺgy már a fájdalom nem válhat a boldogtalan énné, nem úgy érzékeled önmagadat mint egy boldogtalan lényt.
Ez a fájdalom végének a kezdete.
Eckhart Tolle tanítása
Mindannyian, akik ma eljöttetek ide, szenvedtetek már eleget.
Máskülönben nem lennétek itt. Bizonyos értelemben tehát a szenvedésed csodálatos dolog, mert miatta jutottál el a fejlődésedben eddig a pontig.
Én magamról tudom, hogy nem ülnék itt, ha nem lettek volna az életemben borzalmas szenvedések és fájdalmak.
Tehát a szenvedés hozott el ide. Az üzenet pedig a következő: nincs szükséged további szenvedésre, ha úgy döntesz, hogy belépsz a tudatosság új állapotába.
Ha a mennyek országát választod.
Nem kell az életnek beráncigálnia, berugdosnia téged a mennyországba.
Az fájdalmas. Velem ugyan azt tette, de most az a feladatom, hogy elmondjam: nem kell megvárnotok, hogy veletek is ez történjen! Válasszátok az új állapotot!
Képesek vagytok rá. Nem mondanám ezt mindenkinek, de nem is mindenki jön el ide.
A tény, hogy itt vagy, azt jelzi, hogy a tudatosságod megfelelő szintre jutott már ahhoz, hogy megértsd, amikor azt mondom, hogy választhatod azt az állapotot, amely mentes a szenvedéstől.
Választhatsz olyan állapotot, amelyben többé már lehetetlen szenvedni.
Ahol nem lép fel boldogtalanság. Nem olyan állapotról beszélek, amelyben bezárod magadat, és azt mondod: „Engem többé már semmi sem érinthet meg”, és falakkal veszed körül magadat.
Szó sincs ilyenről, mert ha körülbástyáznád magad, akkor a gyönyörű és jó dolgok sem érinthetnének meg!
Nem erről beszélek, hanem a teljes nyitottság állapotáról.
Az olyan intenzív jelenlét állapotáról, amelyben a boldogtalanság már sehol sem akaszkodhat rád. A boldogtalanság ugyanis csak az elme alkotta énérzetre kapaszkodhat rá, a kis énre, aki folyton a múltba és a jövőbe rohangál, és folyamatosan figyelmen kívül hagyja a jelent.
Fölfedezed, hogy a mostban nincsenek problémák, nincs boldogtalanság.
A múltban és a jövőben élő, boldogtalan én föloldódik, amint jelenlevővé válsz.
Ez a tanítás. Ez ugyanaz az üzenet, amit 2600 éve Buddha mondott el, és csak néhányan értették meg. Majd elkezdődtek a félremagyarázások.
Bekapcsolódott ugyanis az elme, és azt mondta: „Oké, akkor dolgozzuk ki szépen!
Mit is jelent ez valójában? Hogyan tudjuk kategorizálni? Miként építhetünk föl ebből egy rendszert?”
És így a gyönyörű tanításra ólomsúlyú mentális struktúra épült. Mindig ez történik.
Az elme megpróbál behatolni, és így az eredeti tanítás tisztaságára és egyszerűségére a vallás nehéz súlya rakódik. Mi pedig épp az eredeti tanítás egyszerűségéhez térünk vissza. Meg lehet szabadulni a fájdalomtól!
Ennek első lépése az, hogy megérted, miért jelenik meg fájdalom.
Azért, mert az adott pillanatban nem vagy jelen.
Azért, mert belül elszaladsz az elől, ami van, harcolsz vele, letagadod, elmenekülsz előle. Így jelenik meg a fájdalom.
Mindig így. Ha elfogadod azt, ami van, akkor az újfajta tudatosság állapota azon nyomban megjelenik. Képtelenség ezért a pillanatnyi valóság elfogadását különválasztani a gondolat nélküli éberség új állapotától. Amint tökéletesen elfogadod azt, ami éppen van, azonnal megjelenik a gondolat nélküli éberség állapota.
Az elme minden tevékenysége alapvetően arra irányul, hogy ellenálljon annak, ami van. Létének alapját a jelennel szembeni folyamatos ellenállás teremti meg.
A pillanatnyi valóság letagadása és a régi fajta tudatosság tehát összetartozik.
Ezért mi azt gyakoroljuk, hogy ne álljunk ellen annak, ami van, és így hozzáférjünk az élet erejéhez. Azonban ez még nem szabadít meg feltétlenül és azon nyomban minden fájdalomtól és szenvedéstől, mert az emberek már évezredek óta fájdalomban élnek.
A fájdalomnak energiamezeje van, amit minden ember megörököl, egyszerűen azzal, hogy beleszületik ebbe a megvilágosulatlan, fájdalommal teli, emberi állapotba.
Egy őrült állapotba. Ebbe születtél bele, ezért mindenkihez hasonlóan te is osztozol ezen az emberi fájdalmon. Amint beleszületsz ebbe a világba, máris magadra vetted a fájdalom terhét. Ezért a gyakorlatunknak és a felismerésünknek ez rendkívül fontos része.
Tehát nem valami könnyű és olcsó dologról beszélek, hogy: „Oké, mostantól kezdve mindnyájan boldogok lehetünk.”
Ennél mélyebb ügyről van szó, és nem hagyjuk figyelmen kívül a tényt, hogy egyfajta energiamezőként ott él benned az elhunyt emberek fájdalmának a maradéka.
Személyes szinten, energiamaradékként, ott él benned a gyermekkorod fájdalma is.
Különböző fájdalmas dolgok történtek veled a gyermekkorodban, és persze azt megelőzően is. De beszéljünk egyelőre csak a jelenlegi létezési formádról.
Arról a fájdalomról, amit a gyermekkorodból és az azt követő évekből cipelsz magaddal. Ezek nem tűnnek el teljesen. Fájdalom- és energiamező-maradékot hagynak hátra.
Végső soron minden energia. Ezek az energiamezők pedig összeadódnak, mert azonos frekvencián rezegnek.
Az érzelmi fájdalom így egyetlen energiatömeggé áll össze, olyan becsomósodott energiatömeggé, amelyik nem áramlik szabadon.
Olyan energiává, amit én fájdalomtestnek nevezek, s amit az emberek belül hordoznak, a fájdalom egyfajta energiamezejeként.
Ha nem ismered ezt föl, ha nem ismered meg a fájdalomtest működését, akkor bármennyi spirituális gyakorlatot végezhetsz, az újra és újra kibabrál veled, és emiatt újra és újra elveszíted a tudatosságodat. Ezért most erről akarok beszélni.
A szünet után majd kérdésekre válaszolok, és örülnék, ha főleg arról kérdeznétek, hogy miként kezeld a fájdalomtestedet, és hogyan vigyél bele jelenlétet.
Először is tudatosítom magamban, hogy létezik bennem a fájdalomnak egy energiamezeje, ami például zaklatottságként, haragként, depresszióként, feszültségként vagy félelemként manifesztálódik. Bármilyen formában is jelenik meg, az nem kellemes, hanem fájdalmas érzés. Ez a múltbeli fájdalmak maradéka, ám az időbeni távolság ellenére még mindig nagyon eleven. Magadban hordod, belül, csak éppen nem mindig vagy ennek tudatában. Erről írtam röviden a könyvem egyik fejezetében.
Most kicsit részletesebben fogok foglalkozni a jelenséggel, ami azzal jár, hogy nagyobb jelenlétet viszünk a fájdalomtestbe.
A fájdalomtest néha alszik, máskor pedig ébren van, tehát aktív.
Akkor válik aktívvá, akkor érzed a fájdalomtestedet hirtelen nagyon intenzíven, amikor az újabb fájdalomélményekből kezd mintegy „táplálkoznia”.
Ez újra és újra megtörténik, mert a fájdalomtestnek, mint egy kis lénynek, rendszeresen ennie kell.
További fájdalmas élményekre van szüksége. Ez történik, amikor valami viszonylag jelentéktelen történés hihetetlenül heves, fájdalmas reakciót vált ki belőled.
Valami apró bosszúság ér, vagy valaki mond valamit, vagy a társad tesz vagy mond valamit, vagy akár csak az történik, hogy valami eszedbe jut, és az hirtelen mély érzelmi fájdalmat vált ki belőled. Ebben a pillanatban a fájdalomtest, ez az energiamező, fölébredt alvó állapotából. Készen áll arra, hogy újabb fájdalmat kebelezzen magába.
Ezt nem magyaráztam el elég világosan az első könyvemben, majd a másodikban megteszem. A fájdalomtest kétféle módon tudja mindezt megtenni.
További fájdalomélményből táplálkozik, mert csak ezen tud élni, hiszen a fájdalomtest fájdalomenergiából áll.
Azt mondja: „Kérlek, áruld el, hol juthatnék még fájdalomhoz!”
Ha készen áll arra, hogy aktivizálódjon, akkor a gondolataidból táplálkozik.
Uralma alá vonja a gondolkodásodat. Befurakodik az elmédbe, ami nem más, mint a gondolati tevékenységed, s így az ráhangolódik a fájdalomtestedre.
Ettől kezdve minden gondolatod destruktív és fájdalmas lesz, amit a fájdalomtested persze imád. Boldogan magába habzsolja minden romboló és mélyen negatív gondolatod energiáját.
Bezabálja, és attól jól érzi magát. Eszik. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez az emberi fájdalom addiktív természete. Igen, függőségről van szó, mert a fájdalomtest szereti a fájdalmát.
Amikor a fájdalomtest átvette benned az irányítást, és sikerült elhitetnie veled, hogy ő vagy te, akkor az egész gondolkodásod teljesen ráhangolódik a fájdalomtestedre.
Az pedig táplálkozik belőle. Abban a pillanatban fájdalmat akarsz, mert abban a pillanatban a fájdalomtest vagy. És ha ekkor azt mondom neked, hogy lehetséges olyan élet, ami mentes a fájdalomtól, akkor fejbe csapsz. Mert ezt akkor a fájdalomtestnek mondanám, és a fájdalomtest ily módon reagálna a szavaimra.
A fájdalomtestnek tehát szüksége van arra, hogy időszakosan újra és újra életre keljen. Mindenki átélte már ezt a párkapcsolatában.
Megtalálod az ideális társadat, aztán néhány hét múlva egy másik, addig számodra teljesen ismeretlen oldala mutatkozik meg. Időnként szinte kis szörnyeteggé válik!
Ekkor ezt mondod magadnak: “Te jó ég!
Elképesztően hatalmas hibát követtem el!”
Nem, nem követtél el hibát. Mindenkinek van fájdalomteste. Beleértve téged is.
De önmagad esetében kicsit nehezebb észrevenni, amikor belőled bújik elő a kis szörnyeteg. Tehát a fájdalomtest használja a gondolkodásodat.
A negatív és destruktív gondolataidon él. Hogy egy konkrét fájdalomtestnél meddig tart az evés, az személyenként erősen változó.
Létezik olyan fájdalomtest, amelyik nagyon gyorsan táplálkozik. Talán csak egy-két óráig. Más fájdalomtestek hetekig vagy akár hónapokig is. Ez szélsőségnek számít.
A legextrémebb esetekben pedig a fájdalomtest folyamatosan működik, szinte nincs is szunnyadó állapota. Állandóan táplálkozik és folyamatosan aktív, de ez valóban ritka jelenség. Ritkán azonban ilyen is előfordul.
Akadnak olyan emberek, akiknek a szemébe nézve úgy érzed, hogy a fájdalomtestük néz vissza rád, s csak egy jelre vár, hogy arra fájdalommal tudjon válaszolni.
Az ilyen emberek akarják, hogy haragudj rájuk, akarják, hogy megtámadd őket.
Ők teljes mértékben a fájdalomtestük rabjai.
Az első szint tehát az, amikor a fájdalomtest a gondolkodásodból táplálkozik.
A második szinten a fájdalomtest már más emberek érzelmi fájdalmából is táplálkozik, ami rád reagálva bennük ébred.
Tehát már nem csak a gondolkodásodat használja, hanem elsősorban mások reakcióit.
A kapcsolatokban, amikor a fájdalomtest készen áll arra, hogy színre lépjen és táplálkozzon, akkor ennek megfelelő reakciót provokál ki a partnerből. Megnyomja a megfelelő gombot, mert fájdalomra éhes.
A fájdalomtest imádja a színházat! Ezért nélkülözhetetlen eleme a legtöbb kapcsolatnak a dráma. A fájdalomtestnek szüksége van a táplálásra.
Hirtelen megjelenik. A legkisebb kiváltó ingerre bekapcsol.
A másik ember reakciójából is táplálkozik, és itt kezdődik a kapcsolatban a dráma.
Azt mondja: „Még több fájdalmat akarok!” És mivel az elme már ráhangolódott a fájdalomtestedre, ezért csodálatos észérveket tud találni. Kiegészítésként heves vitát és kiabálóversenyt ad a jelenethez. Erre a másik személy fájdalomteste is fölébred, és a kettő már egymást táplálja, amíg az etetés ideje véget nem ér.
Ezt követően a két fájdalomtest pihenni tér, emészti a benyelt falatokat.
Utána a kapcsolat egy ideig ismét harmonikus. Aztán a ciklus ismét kezdődik elölről.
A fájdalomtest tehát a gondolatokból és a többiek reakcióiból táplálkozik.
Korábban említettem a boldogtalan ént, azt a mentális mintát, amivel sok ember azonosul, s ami egy boldogtalan énérzékelés.
Ha a fájdalomtest aktivizálódik, akkor ez a mentális minta fölerősödik.
Ilyenkor megnő annak a boldogtalan énnek az energiája, amelyik már eddig is azt mondogatta, hogy az élet nem elég jó, hogy úgysem sikerül semmi, hogy lemaradtál az életről stb. Belép a fájdalomtest ebbe az elmemintába, és megsokszorozza annak az energiáját. Megtízszerezi, meghúszszorozza, megszázszorozza.
Más szóval, amikor a fájdalomtest fölébred és az érzelem beáramlik ebbe a mentális mintába, akkor a boldogtalan énérzékelés rendkívüli mértékben fölerősödik, és imádja a boldogtalanságát, ugyanis épp abból áll.
Ez azonban nem egy benned élő idegen test!
Semmi sem létezik, ami ne életenergia lenne. Még a fájdalomtest is életenergia, csak olyan életenergia, amelyik nem áramlik szabadon. Valahol elakadt.
Márpedig ha az energia elakad, és nem tud szabadon áramolni, akkor fájdalom jelenik meg.
Olyan ez, mint egy folyó. Ha a folyó vize nem tud szabadon folyni, akkor a víz fölgyülemlik, és nő a víznyomás. A fájdalomtest azonban valójában csodálatos életenergia!
A víz továbbra is gyönyörű, ám benne, belül, nyomás halmozódott fel.
Hát ez a fájdalomtest. Viszont ahogy jelenlétet, tudatosságot viszel a fájdalomtestbe, az már nem tud átverni téged, nem tud rávenni, hogy teljesen azonosítsad magad ővele.
Közületek már sokan gyakorolják ezt.
Fájdalom jelentkezik, a fájdalomtest megjelenik, és akkor rájössz, hogy ez a fájdalomtested. Ez a szabadulás kezdete.
A felismerés. Amikor jön – valami kis, kiváltó inger, finom provokáció vagy akár csak egy gondolat hatására –, akkor valamilyen formában mély fájdalom jelenik meg.
Egyeseknél ez igen aktív, agresszív fájdalom.
Másoknál a fájdalom passzív formában mutatkozik meg: „Én szegény, szerencsétlen”.
Ez az áldozat fájdalma.
Teljesen mindegy, hogy melyik forma jelentkezik.
Különböző embereknél különböző jellege van a fájdalomtestnek. Lehet zavartság, nehézségérzés, feszültség vagy beszorultságérzés. Nem az számít, hogy milyen.
Ahogy megjelenik, rá fogsz ismerni. Figyelő jelenléttel fogadod.
Azt mondod: „Hoppá! Itt jön a fájdalomtestem!” Érzed az energiamezejét a testedben. Gyakran a hasadban, a napfonatnál vagy a gyomrod területén.
Néha valami borzasztó súlyként a hasadban. Egyesek egy bennük tátongó, nagy, szakadékszerű lyukként érzékelik. Vagy intenzív haragként. De bármi legyen is, figyeld. Ezért segít sokat, hogy most itt ülsz, mert a figyelő jelenlét, ami része ennek az új tudatosság állapotának, nagy erőt kap, egyszerűen attól, hogy ebben az energiamezőben tartózkodsz.
Ott lesz tehát a figyelő őr, aki szemmel tartja a fájdalmat, hogy az többé már ne használhassa az elmédet.
Nem táplálkozhat már a gondolkodásodból, mert közvetlenül figyeled.
Nem tud besurranni az elmédbe és ott boldogtalan énné válni. Így a fájdalomból csupán kavargó vagy nehéz energiamező marad vissza. ĺgy már a fájdalom nem válhat a boldogtalan énné, nem úgy érzékeled önmagadat mint egy boldogtalan lényt.
Ez a fájdalom végének a kezdete.
Eckhart Tolle tanítása
Forrás: www.uj-fold.hu/page.php
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése