2012. április 8., vasárnap

Szelei Magdolna Mária előadásai

1 megjegyzés:

  1. janna55

    Sziasztok!

    Már nagyon vágyjuk nagyon sokan az Új Aranykor eljövetelét, de sajnos annak még nem jött el az ideje. A következő tanítás is erről szól:
    Tandari Éva: És Ímé Hamar Eljövök – A Jelenésekről III. kötetéből

    A most következő vers már valóban mindahány Kort átfogja és megmutatja!
    „Jel. 17.10
    Király is hét van; öt már elesett, egy van, a másik még nem jött el; de amikor eljő, kevés ideig marad csak meg.”
    — E vers többféleképpen is értelmezendő. Részben utal az egymást követő, – majd eltűnő Római uralkodókra, de utal a Föld színén, a Föld megannyi országában fellelhető, egymást követő – majd elbukó rendszerekre is: az ősközösségi társadalomra, a feudalista, a kapitalista, a fasiszta, a kommunista, és a nagyon is hibás, csak nevében „demokratikus” társadalmi rendszerekre. Ezek közül öt, mert Isten nélkül kívántak eredményt elérni, lényegében már „elesett”, azaz megbukott, vagy idejét múlttá lett (mint az ősközösségi és a feudális társadalom). Most a hatodik, a demokratikusnak nevezett társadalom korszaka van, de mert ez nem a valódi Demokráciát akarja, csak a más álarc alatt megszerzett uralmi rendszert vágy kiépíteni és fenntartani, szintén nem marad sokáig, ha nyomaiban itt – ott megmarad is, ám helyét a következő rendszer veszi át, amely még ismeretlen a számotokra: ez a legkeményebb „izmus” lesz, de épp azért, mert még annak nem jött el az ideje, magam sem szólhatok róla, még munkatársamnak sem, s tán néki a legkevésbé, hisz a mi feladatunk messze-távol esik mindentől, ami a politikával kapcsolatos.
    Utal viszont e vers a későbbi Rómára is, már akként, mint a pápaság rendszerének későbbi színhelyére. Amikor azt mondja a Közlő: „király is hét van”; hét, még inkább Krisztus Akarata szerinti pápát jelent. Ezek közül „öt már elesett”: vagyis öt már elvégezte földi Útját, egy van, a másik még nem jött el; de amikor eljő, kevés ideig marad csak meg (ez egy színes bőrű pápa lesz, aki azonban nem akként végzi be földi Útját, mint az előtte lévő hat... – bár hogy miként, ismétcsak nem mondhatom meg előre, hogy ne befolyásoljam a kimondott – leírt szóval a ti Történelmetek valós menetét, hisz amiként minden, ez a történés is változhat, eshet ekként is, de másként is, hisz a lehetséges Jövő-képhez tartozik e történés is).”

    VálaszTörlés