Virág Ildikó: FényLelkem...

Lelkem! Ébredj a hosszú álomból,
Vezess ki engem ebből a káoszból,
Azt hittem az élet megtagadott engem,
Amikor mint földi ember megsemmisültem.

Lelkem! Ébredj a kétségekből fel,
A sok fájdalom, nagy erővel ruházott fel,
Mert a szeretetet nem tudták elvenni tőled,
Hogy is vehetnék el azt ami Atyai Örökséged!

Lelkem! Ébredj most az illúziókból fel,
Hisz az álomból mindenképp ébredni kell,
A fényből jöttél ide, és itt mindent felejteni kell,
De ha a fény tűze új életre kel, a tűz fénye ébred fel.

Lelkem! A felejtés fátylát tépjed most el,
Fény Családod fényében sosem tévedsz el,
Benned rejlik minden erő, amire emlékezni  kell,
És az erőtlenséget, kétségeket gyorsan engedd el.

Lelkem! Fény voltál, vagy és leszel,
Kérlek súgd, hogy ezt sosem felejted el,
Mert ha ezt elfelejted, újra megsebeznek,
A sötét árnyak félelmekkel ismét átölelnek.

Lelkem! Ha rabláncod porba hull,
A Fény ereje felszabadul, s megújul,
A sötétség fátyla szertefoszlik feletted,
S ezzel szabadságod végleg visszanyerted.

Lelkem! Feladattal érkeztél, tudod,
Utad bármily nehéz el nem hagyhatod,
De ha utadon a Fénnyel szemben haladsz,
Az árnyék örökkön örökké, mögötted marad.

Lelkem! Megszületni az élet csodája,
A Fény Szeretetének csodálatos kiáradása,
Most az újjászületéseddel megtapasztalhatod,
Eggyé válni az Eggyel, mily magasztos célt hordoz.

Lelkem! A mag titkát tárd most fel,
A Virágnak szirmait immár bontani kell,
A Hajnali Nap adjon hozzá Fényt és Életet, 
Mert így a sötétségben is szórhatod fényedet.


 2017 08 28