Buddha azt mondta, hogy minden fájdalom és szenvedés a ragaszkodásokra és a vágyra épül.
Ha alaposabban megnézzük, a vágy a félelemből fakad,
ami a hiányérzetnek és annak a hiedelemnek a következménye, hogy az ember elkülönült Istentől.
A vágy maga egyre fokozódó frusztrációhoz és az igazságtól való elkülönültség érzéséhez vezet.
Az állandó akarás és vágyódás a csapdába ejtettség és a leigázottság érzéseihez.
Itt nincs tehát „helyes” vagy „helytelen”.
E vég nélküli frusztráció következménye a harag.
A szerzés és a vágy büszkeséghez és a veszteségtől való félelemhez visz.
Az ambíciók kudarca apátiába és bűntudatba.
Az egós álláspontok következményei tehát nem szolgálják az igazság felé történő haladást.
Érdemes megfigyelni, hogy a negatív energiamezők hajlamosak előtérbe hozni az ego valamennyi álláspontját,
és így a vágy nem marad tiszta.
Rendszerint haragot, büszkeséget, félelmet, bánatot és apátiát hoznak magukkal.
A bánatot általában félelem teli, dühös vágy kíséri, és ezek mindegyike vonzza a többit is.
Minden spirituális munka kritikus pontja az a hajlandóságot biztosító belső kapacitás, hogy az igazat mondjuk.
Ez az igazság nagyon gyakran az, hogy „nem tudom”,
és e „nem tudom”-ból születik az Istennek történő önátadás hajlandósága.
Az igazság az önátadás mozzanatán keresztül nyilvánul meg.
Nem az igazság „okozza” a fájdalmat, és hiba lenne bálványozni a fájdalmat azt gondolván,
hogy a szenvedés a Megvilágosodás fejedelmi útja.
Az éppen abból a felismerésből születik, hogy a szenvedés nem az igazságnak köszönhető,
hanem azon vonakodásunknak, hogy elengedjük a hamisságot.
Az igazság az Istennek történő megadás révén fedi fel önmagát.
Amikor spirituális munkába kezdünk, emlékezvén belső ártatlanságunkra kérjük,
hogy bukkanjon tudatosságunk felszínére az, ami nem igaz.
A folyamat így a siker bizonyítéka.
Következésképp a spirituális keresőnek címkézettek élete kissé kaotikusnak tűnhet.
Ám a belső személy örül, mert
„arra kértek, lássam meg, mi áll köztem és az igazság közé, és ez felbukkant a tudatomban,
hogy elismerjem, magaménak tudjam, újraértelmezzem és meggyógyítsam.”
Biztonságos helyet és kontextust biztosítunk a spirituális munka számára azáltal,
hogy a Szívben találjuk meg a középpontunkat – nem a fizikai szívben, hanem az abszolút együttérzésben,
abban, hogy ezen a szinten elismerjük önmagunkat a spirituális munka örömében,
és abban, hogy hálából mindennek köszönetet mondunk, ami csak felbukkan bennünk.
A spirituális gyógyulás lényegi velejárója a krízis.
Mert ebből a krízisből születik a gyógyulás.
Dr. David R. Hawkins - Healing and Recovery 170-171.old
https://www.facebook.com/notes/alexovics-mikl%C3%B3s/spiritu%C3%A1lis-gy%C3%B3gyul%C3%A1s-dr-david-r-hawkins/949769471721899?pnref=story
https://www.facebook.com/notes/alexovics-mikl%C3%B3s/spiritu%C3%A1lis-gy%C3%B3gyul%C3%A1s-dr-david-r-hawkins/949769471721899?pnref=story
Szerintem nincs semmi baj a vággyal, ha azt az Isteni szenvedély hajtja. Isteni szenvedéllyel, türelmesen, a megfelelő pillanatban lépve, a vágy is kiteljesedetté válik és nem kap negatív előjelzést. Minden az egyensúlyon alapszik. Ha bennem megvan az egyensúly, vagy az arra való törekvés, és az Isteni útmutatás, akkor a megismerés felé vezet a vágyam.
VálaszTörlés