2019. szeptember 23., hétfő

Jézus üzenete


Amíg a magad útját járod, és nem az ÉN utamat helyezed előtérbe, amellyel hatok reád, és bizonyos cselekedetek, motivációk, és tanítások ez által nyernek értelmet az életedben,- addig soha nem leszel értelmes, tudatára ébredt, kiegyensúlyozott ember, sem lelkiekben, sem szellemi tartalomban, míg nem fogadod be az ÉN Igéimet, belső sugallatok általi segítségemet és támogatásomat. A világ nagy hibája, hogy arra buzdítja az embereket, hogy kifelé figyeljenek, elvonják a figyelmet magukról, az Isteni Rendről és Törvényekről, és csak a maguk útját járják, saját kútfejük után menjenek.Az Új Kor meghatározó szerepe pedig abban rejlik,- hogy nemcsak a saját akaratod általi cselekedeteket hozol létre, hanem úgy cselekszel, hogy esszenciád, isteni tartalommal és ráhatással teljen meg,- és ezáltal tudsz olyan cselekedeteket végrehajtani, melyeket puszta emberi mivoltodból adódóan képtelen volnál. Tehát az Új Kor ismérve,- hogy saját magad megvalósításán kell dolgoznod.Magadat kell egy olyan helyzetbe hoznod, hogy ne kiszolgáltatott, hanem kiszolgáló légy. Tudatában légy teremtési képességeidnek, és ezt készséggel a közösségek szolgálatára bocsásd. Így érhettek el egy jóléti társadalmat,- egy Új, virágzó korszakot, melyben az aranykori állapot uralkodik. (részlet közvetítésemből)
Áldással és Fénnyel: Lendvay Katalin


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése