Ítélkezés mentesen élni

Elgondolkodtató az a gondolat, hogy megpróbáljunk ítélkezés mentesen élni. Hiszen folyamatosan címkézünk, minősítünk mindent. Ez jó, az rossz, a másik helytelen, amaz piszkos vagy ronda. 
Gyermekkorunkban folyton kritizáltak, megszóltak ha nem a társadalmi norma, és elvárás szerint próbáltunk létezni. Ha boldogan rohangáltunk, ránk szóltak, neveletlenek vagyunk. Ha beszélgettünk miközben a felnőttek beszélgettek, csendre szólítottak, fel.
Az volt a jó gyerek, aki csendben ült, nem mondott ellent senkinek.
Ha nem így tettünk, érzelmileg büntettek bennünket, elmondták rossz kisfiúk, kislányok vagyunk! Beskatulyáztak, folyton másokkal hasonlítottak össze, megszóltak minket ha mások voltunk, másképpen öltöztünk, mást akartunk.
Igyekeztek megtörni, engedelmessé nevelni. Mintha az egyéniségeket, a különbségeket, büntetni kellene, és büntettek rendesen. Mindnyájan emlékszünk, apánk kiabálására, anyánk zokogására, és azokra az érzelmekre melyek ilyenkor generálódtak bennünk.
Mi pedig lázadtunk, vagy szorongtunk, tovább büntetve magunkat, azért amivel mások is bántottak.
Mindenki bántani kezdett mindenkit, van aki már előbb kezdte a bántást, kritizálást, megelőzve azt, hogy őt bántsák.
Így erősebbnek tűnt a többieknél, de belül ugyan az a szorongó gyermek maradt, aki senkinek nem volt jó!
Mostanában figyelem a bennem lévő gyermeket, aki annyira vágyott, hogy szeressék, folyamatosan figyelte mások érzelmi reakcióit, boldog volt ha elismerték igyekezetét, megfelelni akarását és milyen megsemmisülve ment el ha nem vették észre, vagy kritizálták. Hatalmas érzelmi drámák, megsértődések, minősítések, kritizálások, fölényeskedések rossz játéka ez. Belénk plántálták rendesen.
Senki nem tudta az érzelmeit jól kezelni, szorongott a szülő, a gyermek, ha nem sikerült az uniformizálás, a társadalmi közös megegyezésbe való beilleszkedés.
Igyekszem ezt az ösvényt elhagyni, senki nem tehet róla, hogy ilyen, mert ilyenné tették, ez volt a trend, és sok helyen még most is ez! De ha észre veszed, már dönthetsz másképp. Nézz az elfogadás szemén keresztül mindenkit, mert mindenki elfelejtette azt, hogy ki is valójában. Ha elfogadod félelmeivel, szorongásaival, egyszer csak kétségbeesésének, dühének, falán átlátsz. Ahogy képes vagy ezt megtenni, ugyan azt a sérült gyermeket látod meg, ami benned is lakik. Aki arra vár, hogy megvigasztalják, megértsék végre. Ne kritizálják, bántsák, rakják rossz skatulyákba.

Felfedezni, hogy mindenkiben van lelki kincs, érték, szeretni valóság!
Ha képesek vagyunk a feltételnélküliség szeretet rezgésén keresztül látni a többieket, észrevesszük a másokban elzárt, elrejtett kincset. Szeretünk csak úgy, érdekek, kritizálások nélkül és lassan mindenki megmutatja majd, valódi arcát.
Meglátod a másikban az Isten gyermeket, meglátod benne önmagadat. Megérted senki sem jobb vagy rosszabb, mert ez álarc volt, ami mögé elrejtette önvalóját, mert mindenki így csinálta. Igyekszem nem a látszatra adni, mögé nézve felfedezni, hogy minden ember CSODA!

Isten szemével látlak téged, meglátom benned a teljességet, a tökéletességet! Szeretlek!!! Nem ítélkezem feletted! El fogadlak olyannak amilyen vagy, mert szeretlek!!!! Ha szeretlek leveszed majd az álarcodat, mellyel védted magad, megmutatkozol teljességedben! Kertész Kata Keke