2015. augusztus 31., hétfő

MÁRIA MAGDOLNA / A női és a férfi ego sebei és gyógyulása / 2015-08




Kedves Barátok!
Mária Magdolna vagyok. Szívem melegével és örömével üdvözöllek benneteket. Ismerlek benneteket. Tudom, kik vagytok. Rokonlelkek vagyunk és a magunk módján ugyanazt az utat járjuk mindannyian. Ma a női energiáról szeretnék beszélni és arról, hogy ez az energia miként virágozhat fel a jelen időkben, mert ennek jelentős szerepe van a tudatváltozásban, amin az emberiség egészének keresztül kell mennie. Az egész világban és az egyes emberek esetében is szükséges a női és férfi energiák egyensúlya. A női energiát hosszú időn keresztül elnyomták, károsították és megsebezték és ez a férfi energiák egyoldalú felülkerekedéséhez vezetett. Első pillantásra úgy tűnik, mintha már újra visszaállt volna az egyensúly: sok országban a nők majdnem olyan jogokkal rendelkeznek, mint a férfiak. A világ ezen országaiban a nők ugyanolyan szabadon valósíthatják meg önmagukat, mint a férfiak, képezhetik magukat és lehetőségük van karrierépítésére, hatalmi pozíciók vállalására és magánvagyont gyűjthetnek.
De a mélyebb szinteken hiányzik valami ebből az egyensúlyból. Mert amikor a nők ilyen módon harcolják ki az egyenjogúságot, akkor valójában az történik, hogy elsajátítják a férfi energia dominanciáját és azt, a saját érdekeiket szolgálva hasznosítják. Ezzel nincs gond, de a kérdés az, hogy képes-e ez a női lelket mélységében kielégíteni. Ahogyan egyébként szintén kérdéses, hogy a férfi lelket a hatalom és a felsőbbrendűség megszerzése mélységesen kielégíti-e.
Ezekben az időkben egyre több ember keresi a mélyebb beteljesülést, követik inspirációjukat életükben, keresik a kapcsolatot a Földdel és embertársaikkal, a félelem helyett a szívükben bíznak…ezek az ideálok érintik meg most a fiatal emberek szívét. A régi kontrollt és elnyomást képviselő férfi energia elérte a végidejét. Most egy új, másképp gondolkodó és érző generáció van jelen, mely magában hordozza a lehetőséget a női energiák valódi feltámadásához. Itt nem csak a nők szociál-politikai jogairól és szabadságáról van szó, hanem a lélek által elszenvedett mély belső sebek valódi gyógyulásáról.
Mi történt a múltban a női energiával? Sokféleképpen legyengítették, szellemi és testi erőszakkal. Erről sok feljegyzés megtalálható a történelemkönyvekben, ezt talán nem kell bővebben kifejtenem. Figyelmem ma mindenekelőtt arra irányul, amit az erőszak okozott a női energiában. Ha a kollektív női aurát, tehát a nő átlagos energiamezőjét szemügyre veszitek, akkor azt látjátok, hogy a has területén üresség van jelen. Ott egy lyuk található. Az alsóbb energiaközpontok területei – a köldökcsakra, szex-csakra és a gyökércsakra- kiüresedtek és elgyengültek. Sok nő esetében, lehet olykor csak félig tudattalanul, jelen van az értéktelenség, a méltatlanság, a félelem és a bizonytalanság érzése. Az eredeti női hasból induló (zsigeri) erő vitális és leföldelt: a nők természetből fakadóan veszik fel a kapcsolatot a Földdel, az évszakok ritmusával és a bölcsességet, mint a szívben gyökerező magától értetődő önérték érzéseként és megbecsülésként élik meg. Ez az évszázadok folyamán elveszett és a természetes hasból [napfonat-csakrából] induló, alapot nyújtó erő nélkül a nő nem képes egyenletesen kapcsolódni a szívével az őt körülvevő világhoz. Ez azt jelenti, túl sokat ad magából és elveszik a másikban, visszahúzódik a térből és nem szab határokat.
Ha az elutasítás, az erőszak és a megalázás a magotokig hatol, akkor az energiamezőtökben egy eltolódás történik. Tudatotok visszahúzódik a hasatokból, ami az érzelmek, a kapcsolatok és az intimitás székhelye. Egy nő visszahúzódik erről a területről, ha túlságosan fájdalmassá válik számára az ott való jelenlét. Lehasad onnan, elhatárolódik. A tudat felszökik és az aura felső részében ragad. Az érzelmek elsekélyesednek, depresszió vagy fáradtság léphet fel, mert nem fér hozzá az illető a saját érzelmeihez és nem képes irányítani őket. Az átélt erőszak traumáján kívül és az ebből fakadó mély érzelmi zavarodottság mellett, önmagatok elvesztése miatt a szívfájdalomhoz az üresség érzése társul. Röviden fogalmazva, ez történt a női lélekben. Még ha nem minden nő mutatja egyforma erősséggel ezeket a mintákat, mégis egy általános tendenciáról beszélhetünk, amit következőképp foglalhatunk össze:
– a medence, mely az érzelmek, a szexualitás és az intimitás területe és természetből fakadóan kapcsolatban áll a Földdel, általában üres. Fenyegető az ott való tartózkodás, a fájdalmak miatt, amik emlékként vannak jelen és az erő miatt is, ami ott leselkedik. Ijesztő ennek az erőnek átadni magatokat.
– a visszavonulás következményeként létrejön egy hasadék az energiamező alsó és felső része között, a szív és a napfonat (has) területei között.
– a szív energiája, a szeretet és az inspiráció központja csak elégtelenül képes kiáramolni és csak elégtelenül tud kapcsolódni a világgal és más emberekkel. Túl sok félelem és bizonytalanság van jelen vagy olyan túlzó erővel kapaszkodtok másokba, hogy elveszítitek önmagatokat és érzelmileg függővé váltok másoktól.
Azok a nők is mutatják ezeket a mintákat, akik nem szenvedtek el (szellemi, testi vagy szexuális) erőszakot. Mert egy vagy több életükben is jelen volt a női energia károsítása, ami a mostani inkarnációban még nem gyógyult meg teljesen. Más életekből hordoztok magatokkal régi mintákat. Nőként, a kollektív női lelken keresztül befolyásolt benneteket az általánosan uralkodó kép a női-létről, valamint a múltban gyűjtött tapasztalatok. Amit itt körvonalaztam, az minden nőt érint. Egyetlen nő számára sem magától értetődő, hogy természetesen áramoltassa a hasból (żsigerből) áramló erőt.
Egyre szükségszerűbbé válik a tudat-átalakítása ezekben az időkben, hogy a hasban [napfonatban] keletkezett energetikai seb meggyógyulhasson. Ha spirituális területen fejlődtök és érzitek a késztetést, hogy szívetek mély inspirációjára hallgatva éljetek, nőként fel fogjátok fedezni, hogy mélyen ülő félelmekre bukkantok. Hogy határokat szabjatok, hogy naggyá tegyétek magatokat, hogy kiegyenesedjetek és szembenézzetek a konfliktusokkal, mindez nem természetes, és mélyreható kérdések boncolgatásába terel az önértékelés és az önmagatokhoz való hűség témájában. Bizonyos értelemben nőként szükséges volna, hogy a kollektív női fájdalom egy darabkáját ti alakítsátok át belsőleg. A saját fájdalom vizsgálata és gyógyítása új utakra tár ajtót, amin keresztül a tudat növekedni képes.
A spirituális fejlődést úgy hirdetik, mint a szívetek megnyitását, hogy szeretettel kapcsolódhassatok másokkal és elengedjétek egótokat. De pont a nők számára, akik hiányt szenvednek a hasi (zsigeri) energiákból, ez számos csapdát állíthat. Mert ha összekapcsolódtok másokkal, anélkül, hogy jelen lennétek a hasi  [energetikai] középpontotokban és nem kapcsolódtok szükségleteitekhez és belső igazságotokhoz, akkor a másokkal való összekapcsolódás gyorsan önmagatok elvesztésével válhat egyenlővé és kimerültséghez vezethet. Főleg, amikor szuper-szenzitívek [érzékenyek] vagytok és nyitott a szívcsakrátok, gyakorlatilag rögtön érzékelitek mások hangulatát és érzelmeit, akkor különösen fontos, hogy biztonsággal felismerjétek saját [érzelmi] határaitokat. Pont ilyenkor szükséges egy erős ego! Az erős ego azt jelenti, hogy tisztában vagytok vele, hol kezdődtök ti és hol a másik. Azt is jelenti, hogy tudatában vagytok annak, mikor adtok túl sokat, mert barátságosnak akartok tűnni vagy, mert nem mertek nemet mondani. Egy egészséges ego szükséges, hogy tisztábban lássátok át a más emberekkel való interakciókat. Az ego szó beszennyeződött, időközben már mindenre ráragasztják, ami alantas és el kell engedni, de éppen a nők számára fontos az Ön-felismerés eme formája és kifejezetten fontos a határok feltérképezése. A férfiak esetében ez másképp fest.
A férfiakat másfajta morállal nevelik. Fiúként erősebben bátorítják őket, hogy kimondják véleményüket, hogy keressék a megküzdést és, hogy kitűnjenek mások közül. Ez egyébként olyan fiúk számára fájdalommal járhat, akik nem érzik így jól magukat, akik természetükből fakadóan beleérző képességgel rendelkeznek, megfontoltak vagy nyugodtabbak [békések]. De a férfiakat általában kevésbé biztatják arra, hogy adakozóak legyenek, míg a becsvágyat és az érvényesülési vágyat pozitívan megerősítik. A férfiak esetében egy energetikai sebről van szó, ami a múlt tapasztalataiból származik. A férfiak megváltak a nőies minőségű energiáiktól, az érzésektől és az intuíciójuktól és ezt az öröm, az érzések és a kapcsolatok elvesztéseként élik meg. Az üresség a szívükben van, kevésbé a hasukban és ez az üresség őket is kínozza, ahogyan a nőket is kínozza a napfonatukban tátongó üresség. Mindkét nemet károsították a hagyományok, amiben éltek. Mégis másképp sebződtetek meg és ennek megfelelően a gyógyulás is más módon zajlik.
A férfiak számára gyógyulást segítő, ha a szívük megnyitására helyezik a hangsúlyt. Gyógyulásuk útjának alapköve, ha kapcsolatot létesítenek érzéseikkel, meg merik mutatni sebezhetőségüket és belsőjükbe engedik a női energiákat.
De a nők számára bizonyos szempontból pont az ellenkezője az igaz. Számukra az öngyógyítás útja az önmagukhoz való hűségben, a határok kijelölésében és egyedülálló adományaik felismerésében keresendő. Energetikailag ez azt jelenti, hogy szívetek és lelketek energiáját a hasatokba integráljátok, tehát igazán mélyre, a medence barlangjaiba, ami a női energia őserejét szimbolizálja.
A biztonságos bázisba való visszatéréshez a nő egyik útja, a belső haraggal való tudatos foglalkozásban rejlik. Sok nő elnyomja a düh érzelmeit, vagy frusztrációját, vagy csalódottságát. A harag félelmet vagy a kiszolgáltatottság érzését hívja elő. A harag romba dönthet, mert valószínűsíthetően konfliktusba sodor. Ha nem érzitek úgy, haragotokat kimutatva képesek vagytok síkra szállni önmagatokért, akkor a düh átcsaphat levertségbe, közönybe és cinizmusba. Azonban a dühre értékes jelzésként is tekinthettek, mely azt jelzi valami vagy valaki átlépte a határaitokat és sebzettnek érzitek magatokat, ez egy olyan jel, aminek segítségével pozitív változásokat idézhettek elő életetekben. Ha a haragot és a dühöt pozitívan fogadjátok, akkor komolyan veszitek életetekben és a dühben rejlő erőt pozitívan fejezhetitek ki, ill. használhatjátok fel. Az első lépés ilyenkor, hogy a dühre és a haragra ne valami önmagatokban rejlő rosszként tekintsetek, és ezért ne ítéljétek el magatokat. Ez a nők számára nehezebb, mint a férfiaknak. A nők megszokták, hogy mások érdekében visszavonuljanak, ahelyett hogy igényt tartanának az őket megillető természetes terüknek.
És ezért szeretném arra irányítani a spirituális útjukat járó szuper-érzékeny nők figyelmét, hogy legyenek óvatosak a nap-fonat erejükkel, szerezd vissza saját erődet, merj kiállni önmagadért és foglald el a helyed/tered. A spiritualitást gyakran túlságosan a szeretettel, fénnyel és a kapcsolódással társítjátok. Ezek valóban esszenciálisan fontosak, de mindez felborulhat a határnélküliség és az önmagatok erejével való kiegyensúlyozott kapcsolat hiányában. Ezért elsősorban értékelni és tisztelni kell saját erőtöket, tehetségeteket és minden érzelmeteket.
Én magam egy olyan időben éltem, amikor a nők szabad önkifejezése nem volt elfogadott, a nők megbecsüléséről nem is szólva. Mélyen érintettek Jeshua és a krisztusi energia üzenetei. Megérintettek szavai, kisugárzása és egyre mélyebben emlékeztem, ki is vagyok én. Ezen felül harag is lángolt bennem az uralkodó hatalmak kapcsán, akik megtiltották nekem, hogy az lehessek, aki voltam: független, erős, kitartó. Rendszeresen visszahullott ez rám és az ájultság és a harag érzéseivel küzdöttem. A hasamat megszállta a frusztráció energiája és az alatta szunnyadó alacsonyrendűség és az önmagammal kapcsolatos kétség. A feladatom az volt, hogy tisztázzam önmagamban az önértékelésem hiányát és hogy elengedjem a külvilág általi megítélésemet.
Ez mindannyiunk kihívása. Pontosan azért, mert a nők nincsenek jelen hasi-területeiken, hajlamosak arra, hogy túl sokat adjanak szívükből cselekedve, magukat üressé tegyék vagy, hogy túlzóan feladják önmagukat másokkal való kapcsolatukban, például egy szerelmi viszonyban, gyermekeikkel, szüleikkel vagy barátnőikkel. Önmagatok másokban való elveszítése sokszor arról tanúskodik, hogy nem vagytok teljesen otthon önmagatokban, biztonságos bázisotokban. Ha ott üresség vagy elidegenedés uralkodik, akkor csábító lesz mások után kinyújtani a kezeteket – látszólag szeretetben, ami mögött egy másik indíték húzódik: szükségetek van a másikra, hogy jól érezzétek magatokat és elfogadjanak. A valódi spirituális nagyság azt jelenti, hogy felteszitek önmagatoknak a kérdést: milyen szándékkal kapcsolódom az engem körülvevő világgal, a szerelmemmel, a barátaimmal, a gyermekeimmel, a szüleimmel…?
Válasszatok ki egyet ezekből a kapcsolatokból és figyelmeteket irányítsátok a hasatokra [napfonatra] és érezzétek, mennyi helyet foglaltok el ebben a kapcsolatban és mennyi helyet fogadtok ti be. Válasszátok ki például a párotokat és tegyétek fel magatokban a kérdést, hogy jelenlétében érzékeltek-e mélyen a hasatokban teret. Tegyétek meg ezt egy barátnővel is. Lélegezzetek mélyen a hasatokba, amikor rájuk gondoltok és figyeljetek sikerül-e. Éreztek lélegzés közben megakadást vagy elakadt ott valami? Teszteljétek ezeket gondolatban.
A kulcskérdés a következő: el tud lazulni a hasad ebben a kapcsolatban? Úgy érzed elfogadnak és szabadon önmagad lehetsz? Vagy úgy érzékeled, meg kell feszülnöd, vergődsz vagy a másik elveszi energiádat. Ekkor a tudatod a magasba szökken és elhagyja saját bázisát, biztos pontját a napfonatban. Ha ez így van, akkor ne ítélkezz önmagad felett, hanem szeretetteljes őszinteséggel vedd szemügyre saját félelmedet, a félelmet, hogy hatalmas vagy és elfoglald a teret. Amikor felismered a félelmedet, akkor képes vagy átalakítani azt. És ezt nem egyedül teszed. A nők kollektív energiamezője változóban van. Amit önmagának ad, az mások hasznára válik és viszont.
Š Pamela Kribbe
Csatornázta: Pamela Kribbe
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.jeshua.net/de
[A Fordító hozzáfűzése:
A köldökcsakra poztív megerősítése: Én vagyok én. Pozitívan harcolok. Kimutatom az agressziómat.]


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése