2015. július 5., vasárnap

Sal Rachele/Selacia: Az Illuminátusok és a Sötét Erők


Arra kérünk benneteket most, hogy tegyük rendbe az illúziónkban fészkelő gondolatainkat, mielőtt még a sötét erőket, mint valójában egykori megvilágosodottakat egyszerűen csak megvitatnánk, elintéznénk.

Nincsenek olyan lények akiket „sötét erőknek” nevezhetnénk. Csak Fény van és a Fény, különböző árnyalatai. Amikor valakikben csak éppen pislákol a Fény, azokat hívhatjuk sötéteknek. Az úgynevezett sötét erők csoportjainak lelkei azok, akikben kevés Fény van. Miért? Azért, mert megtagadták maguktól, akár tudatosan, akár öntudatlanul. Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen homályos fényű lelkek nem képesek hihetetlen pusztítást okozni. Valójában már évmilliók óta ezt teszik: Ők egy olyan világ illúziójában élnek, amelyben a félelemmel és gyűlölettel való álmaik vannak összeszőve, és már jó hosszú ideje ezekben a rémálmokban hisznek, és ezek a rémálmaik ilyen vagy olyan formában csak folytatódnak és folytatódnak.

Számos olyan információ kering arról, ami azt sugallja, hogy létezik egy negatív „alternatív” univerzum is, amely kiszívja az energiát a mi univerzumunkból és a sötét lelkek valójában ennek az univerzumnak a lényei. Függetlenül, attól hogy ez igaz vagy sem, erre a kihívásra az a megoldás, hogy MINDIG emeljük fel a saját tudatosságunkat, rezgésünket és oszlassuk el a félelmet és a tudatlanságot önmagunkból, mert csak így tudunk az Isten Szerető Fényéből minél többet magunkhoz ölelni.

A Sötétség leleplezése

Az egyszerűség kedvéért ezeket a lelkeket „negatív entitásoknak” fogjuk nevezni. De ezek az entitások sem tudnának létezni csipetnyi Fény nélkül, de mivel az a kényszerképzetük hogy a Fényből csak épphogy vagy sehogy se részesülhetnek, a sötétség válik valóságukká. A sötétségüket nézve még így is szükségük van valamennyi fényre, (mert ezzel szeretnének és tudnak teremteni) de ennek csak az a lehetősége van számukra, hogy Fényt vesznek el másoktól. Ezért is tűnik az a látszat róluk, hogy ezek az entitások kiemelkednek másoktól, hogy erővel el tudják ragadni az energiákat másoktól. Azonban az univerzum az energia megmaradás törvénye alapján működik. Mivel végtelen mennyiségű energia áll rendelkezésre, így soha nincs olyan energia, amelyet el lehet (örökre) lopni vagy másoktól elragadni. Ahogy felébredünk a tudatosságunkra, egyre több végtelen energiamezőt csapolhatunk meg (így nem kell másoktól ellopni). Ezért ha magas szintre emelkedünk a tudatosságunkban, akkor a negatív entitások nem lesznek képesek energiát elragadni tőlünk, mert ilyenkor egy végtelen áramlás megy rajtunkon át, keresztül mindenkor.

Az úgynevezett sötét erők azért is létezhetnek, mert egykor átadtuk nekik a (teremtői) hatalmunkat. Éppen ezért amikor tagadjuk a létezésüket, akkor akaratlanul is hatalmat adunk nekik. És ez azért van, mert bármit, amit tagadunk az fényben is megjelenik (az univerzum nem ismeri a „nem-et”), mert a Fény a Minden. Amikor tagadásban vagyunk, akkor a fény egy alacsonyabb szintjét engedjük be és éppen ez, ami bevonzza a negatív entitásokat és arra hajlamosítja őket, hogy energiát raboljanak. A negativitásnak az az illúziója hogy a mi belső fényünkön keresztül érvényesüljenek, de ezek az entitások ennek ellenére elűzhetőek. Ez azért is van, így mert a mi tudatosságunk fényét fordítják negativitásba, vagy visszariadnak tőlünk (ha tudatosak vagyunk), mert a fény elnyomja őket és inkább a sötétségben maradnak.

Ha elég sok ember van, aki a tudatosságát fel tudja emelni a 4. dimenzión túlra, akkor a negatív entitások kénytelenek lesznek egy másik olyan bolygót keresni ami jobban megfelel az ízlésüknek.


Az Illuminátusok
Az Illuminátus szó, Megvilágosodott egyének, személyeket, embereket jelöl. Hosszú idővel ezelőtt, réges-régen voltak olyan lelkek itt a Földön, akik elérkeztek egy olyanfajta megértésben, hogyan legyenek mesterei, urai a bolygónak. Elértek egy sokkal gyorsabb és intuitív képességet, ami viszont elmaradt a spirituális tudatosságuk haladásától, éppen ezért így nem tudtak teljesen felszabadulni az egojuk uralmától. Ezért van az, hogy visszaéltek a Szellem ajándékától, a fehér mágiától, amelyet fekete mágiába fordítottak. Ezt követően leesett a vibrációjuk és egy anyagi/fizikai bolygóhoz kötődtek. Itt először kezükbe vették a hatalmat, aztán korrupttá, erkölcstelenné váltak és még tovább esett a vibrációjuk, aminek az lett a következménye, hogy negatív entitások szervezeteihez kötődtek.

És ez történt meg velünk, újra meg újra, és ez történt egykor az ősi Atlantisz adeptusaival, misztikusaival. Ez történt az egyiptomi királyokkal és fáraókkal, a maja papokkal, és ez történt Itáliában a Medici családdal, a bajorokkal, a templomos lovagokkal, a szabadkőművesekkel, sőt még a Rózsakeresztesekkel is.

De hogy miért is történ ez? Könyvemben a “Life On the Cutting Edge” -ben egy fejezetet szenteltem ennek: „The God of Denial” (A tagadás Istene) (19. fejezet). Elég erre csak annyit mondani, hogy nincs rövidített útja a megvilágosodásnak. (talán kivéve a háládatosság, hálaadás) de erről még később. Az egonak az egyik legmélyebb, legsötétebb sarokpontja a hatalomvágy. Amíg ez a vágy egyértelmű számos léleknek, addig nagyon is kényes másoknak. Így ezen az úton elég sok lélek emelkedett ki a szerencsén és hírnéven keresztül úgy, hogy lezárták a szívüket a lelki dolgok elől. És ez olyan sok ideje folyik már, hogy szinte az életünk velejárója lett nekik. A hatalomvágy vibrációja negatív entitásokat vonzott be az univerzum egész területéről. Először egy alternatív univerzumból származó csoport kezdett energiát kiszívni a mi világegyetemünkből az övébe. Ezt az Orionból a Rigel Tanácsa követte, aztán az Alfa Draconiából származók (reptiliánok/hüllők), majd a negatív Zéták. És ez így ment és folytatódott, de csak egészen idáig!

Végül is felébredünk és visszavesszük az Isteni örökségünket. Itt az ideje, hogy véget vessünk a rémálmok/rémképek világának. De ehhez, magunkhoz kell ölelnünk a tiszta, feltétel nélküli szerető Isten fényét.

Annak érdekében, hogy felragyogjon az Istenünk Szerető Fénye, szükséges tanulmányoznunk a világunk még a legsötétebb sarkában is megbúvó Illuminátusok nagyon sok megnyilvánulását, arculatát és a dimenziókat. Más szóval meg kell vizsgálnunk az Illuminátusok többfajta tudatossági szintjét.

A 3. dimenziós szinten, az egoközpontúság, a könyörtelenség és a hódításvágy a jellemző. A bankrendszereik az elmekontroll programozást alkalmazzák, és a hüllő ET-kel való szövetségüket arra használják fel, hogy olyan sci-fi és horror filmeket készítenek és olyan manipulációval adják közre, mintha azok például egy mormon vasárnapi istentiszteleten készültek, volna.

Az asztrál entitások a félelemkeltés energiájából táplálkoznak, úgy hogy másokban kiváltják azt, mégpedig a 3. dimenziós uralkodó eliten keresztül gyakorolnak kontrollt az itt élőkön. A gondolatokon és érzéseken keresztül megteremtik az elkülönülés érzetét és a félelemérzet létrehozásával manipulálják a hírcsatornákat, médiákat, pénzügyi rendszereket, katonai hírszerzést és a Föld titkos társaságait.

A 4. dimenziós szinten az egész birodalmuk azon alapszik, hogy a hitrendszerüket ráerőltetik másokra, nehogy valaki is felettük uralkodjon. Ha felül írjük az általuk sugárzott hitrendszerüket, amelyek a félelemkeltésen, elválasztódáson és illúziókon alapszanak, akkor elkerülhetetlenül erőtlenné válnak, mert ezek mind-mind illúziókon alapszanak. Ha mindannyian Egy-ek vagyunk, azaz az egységtudatosságunkban állunk, senki sem lesz képes arra, hogy ellenőrzés, vagy manipuláció alatt tartson bennünket, bárkit is közülünk.

5. dimenziós szinten viszont úgy kell rájuk tekintenünk, mint a teremtő Istenünk olyan gyermekei ők, akik saját kényszerképzetük szerinti álmaikat alusszák.


Miért is uralkodnak még mindig

Nagyon kevesen vagyunk még olyanok, akik már megoldották az érzelmi és lelki problémáikat annyira, hogy felszabaduljanak az Illuminátusok befolyása alól. Amikor már elérkeztünk oda, hogy meghatározhatjuk személyes helyzetünket a tudatosság fényében és tudomásunk van arról, hogy mennyire befolyásolnak, hipnotizálnak bennünk, akkor már el kell kezdenünk elvágni ezeket a kötelékeinket a haladásunk útjából. De ez még majdnem lehetetlen a magasabb világokból érkező segítség nélkül. Szükségünk van a magasabb rezgésben, valóságokban létező és a Földön élő a fényt szolgáló elkötelezetett lélekcsoportokra, hogy emlékeztessenek bennünk arra, hogy egykor alvásra szenderültünk.


Hogyan szabadulhatunk meg a negatív entitásoktól?

Kétféle módon eshetünk vissza, természetes tökéletes alapállapotunkba a negatív entitások által, akiket csak magukat szolgáló, csak magukról gondoskodó entitásoknak (STS service – to – self) nevezünk.

1,  Ha tudatosan vagy tudattalanul engedélyt adunk rá, valamilyen okból kifolyólag engedünk csáberejüknek vagy, alkalmazzuk azt, amit tőlük tanulunk.

2, Vagy ha annyira műveletlenek, vagy meggondolatlanok vagyunk, úgy viselkedünk, és ezzel bevonzzuk őket.

A viselkedésmód itt azt jelenti, hogy csökkenteni kellene a negatív szokásainkat, és elkezdjük kutatni, megismerni azt, hogy mit tartalmaznak a lélekleckéink. Ez azt is jelenti, hogy el kell utasítanunk az erőszakos filmeket, vagy az alacsony vibrációs zenét, vagy más emberek horror és lealacsonyító történéseit és visszaéléseit. Néhány rendkívüli esetet tekintve elviselem szeretteimtől különösen, ha azok a rokonaim, családtagjaim.

A 2. pontban lévő probléma a tudatosság emelésével oldható meg. Tisztába kell hozni azt, hogy a negatív hatások mindig a döntéshozatalunktól lesz kiváltva. Ha van egy olyan karmikus probléma, ami egy 4. d-s entitást vonzott be, akkor meg kell tudni oldani azt a karmikus kérdést, és tudni kell használni a pszichikus védelmet (feltöltöm magamat Isten fényével: http://salrachele.com/webarticles/psychicandspiritualprotection.htm), de ha nem oldom meg a saját érzelmi/karmikus problémámat, akkor a negativitás visszatér.

Végső soron senki és semmi sem állíthat meg bennünk, abban hogy azok a lények legyünk, Akik Vagyunk, Aki Vagyok, ha nem engedjük. Ez a jó oldala a szabad akaratnak: Végső soron nincs olyan dolog, hogy megsértenék a szabad akaratunkat. Ugyanakkor a tudatlan és durva vagy tisztátalan lelkek a karmikus terhek által, helyet kínálnak a negatív entitásoknak.


Az egymást önzetlenül szolgálók (STO service-to-others)
Az egymást önzetlenül segítő szolgálók (STO) entitások, egy része azoknak a lényeknek, akik azért jöttek elsősorban a Földre, hogy segítsék felébreszteni az emberiséget az Illuminátusok és a negatív entitások szorongatásaiból. Amit az STO entitások legfőképpen nem vesznek észre az, hogy elsősorban magukra kellene vigyázniuk, különben nem lesz energiájuk másokra, hogy segíteni tudjanak. Ha a saját szükségleteik kielégítésére is gondot fordítanának, ez nem azt jelentené, hogy önzőek lennének. Az viszont egy más kérdés, hogy mennyire kötődnek érzelmileg a személyes vágyaikhoz. Az STO entitások is ugyanúgy vágyakoznak, kedvelnek valamit, mint bárki más, de ők rájöttek arra, hogy az a céljuk, hogy úgy nyújtsanak segítséget másoknak, hogy maguknak se ártsanak ezzel és segítsék a saját önállóságuk megteremtését is. Egy magasabb szempontból egyszerre kapsz, amikor adsz is. Hálaistennek, köszönhetően a Földön nagyszámban jelenlévő tanítónak és gyógyítónak az Illuminátusok hatalmának a napjai a Földön meg vannak számlálva.


Az Új Világ Hatalmi Rendszere (New World Order) – NWO

Nagyon sok információ érhető el már az Interneten és a könyvemben is az NWO-ról, így nem fogom megismételni őket itt ezeket. Csak arról teszek említést itt most, hogy a médiából nincsenek ismereteink, ismertetések számunkra az UFO-kal, az ET-kel, a gazdasággal, a környezettel és sok egyéb mással kapcsolatos igazi történetünkkel, történésekkel. Ezek tagadása sötétséget/tudatlanságot szül. Példának okáért vannak olyan magasabb rangban lévő tisztviselők, ismert és ismeretlen kormányhivatalnokok, akik jó ideje már tudatában vannak az ET jelenlétnek. Néhány űrhajósunk is jó ideje már beismerte azt, hogy a saját szemével látta őket, találkozott az UFO-kal. A Közzététel Tervezet (Disclosure Project: www. disclosureproject.org) az egyik hiteles forrás ezzel kapcsolatban a sok közül, amely feltárja azt, hogy a kormányaink már régóta kapcsolatban vannak a Földönkívüliekkel.

Az NWO napirendjén tartja azt, hogy az USA-t, és más gazdasági világhatalmat gazdasági csődbe taszítsa, azért hogy a nemzetközi bankár kartellen keresztül rájuk kényszerítse az ő törvényeit, és egy globalitáson alapuló társadalom létrehozásával egy pénzuralmi szabályozást vezessen be az egész bolygón.

Én mindennap megbocsátok magamnak, amikor időt szánok az NWO napirenden lévő cselekedeteiről beszélek és megbocsátok mindenki másnak is, akit befolyásolt az NWO szerteágazó kínálata.


A mi szeretett irányítóink
Ironikus módon az Illuminátusok bábjai között nagyon sokan ténykednek a törvénykezésben/törvényhozásban. Úgy szeretnék legálissá tenni a hatalmunkat, arra hivatkozva, hogy Isteni törvényen alapszik a Földi rend. Azt szeretnék velünk elhitetni a mi hőn szeretett vezetőink, hogy a „ A Course In Miracles”-t (Csodák Tanítása vagy Csodák Könyve) felolvassák nekünk, miszerint: Nincsen más törvény ránk nézve, csak az Istené!
Óh, Istenem, Istenem! Nincs többé halál, nincs többé adó (mert Istenem mi nem hiszünk ezekben), Igen Istenem: Mi a Szeretetben hiszünk, a korlátlan szabad energiában és minden lény jólétében az Univerzumban. Hát azt hiszem éppen ez az első tévhit, amit szeretnék eloszlatni a világ jelenlegi kormányai nem éppen az (Isteni törvényen alapuló világot) szeretnék megvalósítani.

Másképpen fogalmazva, a jelenlegi kormányfők, elnökök, miniszterelnökök tökéletesen kijátsszák ezeket a mondatokat Hát éppen ezért is eljött az ideje annak, hogy végre már Felébredjünk. A vezetőink nem mások, mint a jelenlegi hű tükörképünk. És ezek azok, akik szánt szándékkal el akarják elpusztítani Amerikát és az egész világot. Éppen ezért ha mi tudunk rólunk, akkor le akarják dönteni a régi rendszerünket, mielőtt még egy új világ eljönne. Mert miért is ne tudnánk felülkerekedni a lehető leggyorsabban e szomorú káosz állapota fölé. Nyilvánvaló tehát, hogy Mr. Bush, Mr. Blair és Mr. Sharon és mások, amit csinálnak, az, az hogy tönkreteszik a régi világot amilyen gyorsan csak lehet.

Igazán nem is számít, hogy ki ül az elnöki vagy miniszterelnöki székben. Mindegyik illuminátus és addig is ez így lesz, amíg nem ébredünk arra rá, hogy döglött patkány van a szekrényben. Ennek ellenére néhány közülük halovány fényűnek tűnik, talán jobban, mint mások, például Kerry és Edwardsról is ez a látszat, hogy kicsit több agytekervényük van, mint Bushnak és Cheneynek együttvéve.

De mind a két elnökjelölt (George Bush és John Kerry) is tagja az Illuminátusoknak, így technikai értelemben teljesen mindegy melyik jelöltet választják meg, de azért van néhány jelentős különbség közöttük. Ahogy én látom, ha Busht választják meg, akkor katasztrofális változások fognak bekövetkezni, amelyek kemények és gyorsak lesznek. Ez azért van így, mert Bush második négy éve alatt, azt jelentené, hogy nagyon sok ember ébredne fel egyszerre. Ha Kerryt választanák meg akkor a változások egy kicsit finomabban fognak bekövetkezni, de még mindig hatásos eredménnyel. Ez azért van így, mert, akik Kerryre szavaznak, azok a kisebbik rosszat választják a kettő közül, hogy úgy mondjam. Bár a felébredés menetrendszerűen akkor is folytatódni fog és nem számít az, hogy kit választanak meg. A Föld változásai a Nagy Felébredés felé vezető úton folytatódni fognak. Az Illuminátusoknak lehetetlen lesz megállítani a Földanya Felemelkedését.

Van azért néhány fényes lélek is, akik így vagy úgy odakeveredtek valahogy a politika és katonai élet színpadára és ezen belül segítenek változásokat létrehozni. Dennis Kuchnich például egy fénymunkás és az emberek az eredményessége és a haladó nézetei miatt is szeretik.
Néhány további gondolat az Illuminátusokról
Bevallom, hogy én már korábban is ezt a kifejezést, „Illuminátus”-t meglehetősen tágabb értelemben használtam. Amikor ezt használom, akkor elsősorban a negatív 4 D-s entitásokra utalok, akik irányítás és ellenőrzés alatt tartják a planetáris vezetőinket. Ezek közül néhányan „hüllő” entitások, míg más bukott lények az orioni és szíriuszi rendszerből valók. Az „Illuminátus” szóval egyébként egy sérült fényenergia-hányadosra utalok. Ezzel a szóval nevezem meg őket akkor, amikor felismerem a korlátozó frekvenciájukat, és hogy tartózkodjunk tőlük. Bár úgy tűnik, hogy ez a banda régi korok óta tisztában van azzal, hogy úgy érvényesüljön, hogy tudatlanságba és lehetőség szerint korlátozás alatt tartsanak minket, nehogy szemfényvesztésnek tűnjön a hatalmuk.

A hatalom fogalma egy kicsit homályos megfogalmazás, utalás erre. Akár hiszünk benne, akár sem, a hatalmi központunk a testünk közepén a napfonatban van, és ha megfelelően működik, akkor minden egyes személy tudja uralni és képes tudatosan manifesztálni viszonylag könnyedén. Közülünk elég sokan hajlamosak vagyunk arra, hogy a fejünk után megyünk, persze néha a szívünk szerint is. A kiegyensúlyozott személyiség ismérve a természetes háromság egységéből fakad: A szeret a szív, a bölcsesség a fej, zsigerek az erő/hatalom. A legtöbb spirituális fénymunkásnak problémája, gondja van a hatalommal. Ennek elsősorban az az oka, hogy sokan közülünk már megtapasztalták azt, hogy hogyan lehet visszaélni a hatalommal. Elég, ha csak megnézzük a világunk jelenlegi vezetőit, hogy zajlódik le, hogyan játszódik le ez náluk. A Hatalom/erő mindig a leggyöngébb láncszem, a szeretet, bölcsesség, hatalom szenthármasságában. Mivel egy a 16. századi ittlétem alatt, egyházi üldöztetésben volt részem, és ezért azóta nagy figyelmet szentelek arra, hogy a hatalomtól való félelem érzését meggyógyítsam magamban. Valóban majd sokkal részletesebben bele fogok menni a 16. századi életidőmbe.

Tehát nem szabad ítélkezni, a negatív entitások felett. Én akkor használom a negativitás szót,, ha a fény  olyan hányadosra utalok, akik csak magukért szolgálnak, magukért élnek (service-to-self: STS) és a vibrációjuk olyan hogy az nem szolgálja a lelkük fejlődését

Én úgy vélem, hogy elsősorban vannak magukról gondoskodók és vannak egymásról gondoskodók (STO: service-to-others), de nem zárja ki egyik a másikat, mivel voltaképpen ahhoz, hogy másokról is gondoskodjunk, meg kell tanulnunk magunkról is gondoskodni. Ha nem gondoskodnánk magunkról, akkor hogyan gondoskodnánk másokról? Azt hiszem, amikor még korábban a negatív lényekre utaltam ebben a cikkben akkor még nem jött meg ez a felismerés erről.

Vannak viszont olyan baljós kimenetelű tervek, amik elindultak kivitelezésre a mi „hőn” szeretett vezetőinktől, az Illuminátusok és a hataloméhesek soraiban. Annyi biztosnak látszik, hogy tudatosan, szándékosan vagy akaratlanul aggasztó módon, különböző területeken mérgezik a vizet és a levegőt. Az élelmiszereinkbe olyan adalékanyagokkal dúsítják, mint a nátrium-glutaminát vagy az aszpartam, valamint a médiából tudatbefolyásoló, tudatmódosító erőszak folyik ki hatalmas dózisban.

Birkáknak néz bennünket a teljes agymosást végző média minden kétséget kizáróan. Ezért is van az, hogy megkülönböztető figyelmet szentelek az alternatív médiának, mint például Jeff Rense és mások lapjaira, annak ellenére, hogy ők kizárólag csak a negativitásra összpontosítanak.
A Sötétség meghatározása
A Sötétség az tudatlanság. A tudatlanság, mint hiányosság ugyanakkor a meg nem nyilvánított potenciákra is vonatkozik. A Sötétséget, mint gonoszságot véleményíteni, egy olyan állandósult ítélkezés alapján jön létre, amikor azt hisszük, hogy a Teremtés szempontjából mi sokkal többre vagyunk képesek az Isten általi szeretetre érdemesítve, mint mások. Mivel Isten szeretete mindenhol és mindenütt egyformán jelentkezik, ez a fentiekben említett vélemény azt az illúzióba esést hozza létre, amikor úgy hisszük, hogy vannak egyesek, akik elkülönültek Istentől.

A Sötétség, mint hiányosságot tekinteni, nem más, mint a Fény hiányát állítani. A Fénynek, mint igazságnak nincs ellentéte, így a fény hiányának illúziónak kell lennie.


További gondolatok a sötétségről

A hiedelmeink, hitrendszereink rendkívüli erősséggel bírnak. Mivel nagyon sokan hisznek a sötétségben még, ezzel az erővel bevonzzák őket, így közülük a negatív ET-ket is. Ha nem engedjük meg magunknak az ilyenféle gondolatokat, akkor ezek az energiarabló entitások máshová fognak menni, ahol ezt biztosan megkapják. Mindig is éreztem azt, hogy Bush egy üresfejű lakáj volt az ő rendszerükben. Olvasva a „bushizmus” történéseiben és az elnök nyilatkozatait, jelentéseit, a minimális alapvető intelligencia hányadosa is megkérdőjelezhető. Ez a férfi még jobb napjaiban is egy kétbalkezes idióta.

Még ijesztő egyéniségek az USA akkori kormányában, Cheney, Aschroft és Rumsfeld is. De ők egy kicsit okosabbak, mint a főnökük és fondorlatosabbak. Hát nézzük meg mennyivel. Másszunk csak fel a piramis, következő szintjére, ahol a Bilderbergeket és Rothschildokat találjuk. Aztán a következőre, ahol 300 ember a színfalak mögött azon szövetkezik össze, hogy gondoskodjanak és kiszolgálják a mestereiket, azokat a 4 D-s entitásokat, akik különböző csillagrendszerekből valók. És a piramis legmagasabb csúcsán pedig a Teremtőtől teljesen elszakadt hitben lévő entitások vannak, akik lelkeket halásznak, toboroznak és lehúzzák magukhoz őket a kielégíthetetlen hatalomvágyuk céljaként. A legtöbben közülük egy alternatív dimenzió és világegyetem lényeit képviselik és már elpusztították a saját világukat és most azt próbálják azt állítani a Földről, hogy az ő saját tulajdonuk. Erre hivatkozva szeretnék használni és kihasználni az itt élő embereket és erőforrásaikat. Én már azt mondom: Ebből elég volt! Minél inkább magunkba olvasztjuk a Teremtés Végtelen Fényét, annál inkább gyorsabban fogunk véget vetni ennek a nagyon is sajnálatos kész átverő show műsornak. Mert az igazság a legvégén mindig győzedelmeskedik.


Néhány szó a legújabb filmekről is

A közelmúltban bemutatott katasztrófafilmeket, beleértve a szökőrák pusztításait és a várasokat legyaluló aszteroidák okozta rettegéseket az Illuminátus Központ készítette, mégpedig különféle nemzetek közismert jó szándékú alkotóival. Ezeknek a filmeknek a legfőbb célja az, hogy folyamatosan csepegtessék a félelmet a lakosság mindennapjaiba. Persze vannak benne pozitív témák is, mégpedig olyan hősökkel, akik aztán megmentenek bennünket az egyre közismertebb globális felmelegedés hatásaitól,  De ezeknek mégis az a céljuk, hogy félelmet keltsenek, és hogy minél nehezebben lehessen felismerni az igazi céljukat.. Másrészt pedig az, hogy ezek a filmek elősegítsék elfogadni azt, hogy támogassuk a különféle Star Wars típusú katonai létesítmények létrehozását. Az Illuminátus csillogásnak van azért más alternatívája is. Ajánlom például megnézni nektek azt a filmet, aminek az a címe: What the bleep do we know:  Mi a csudát tudunk a világrólhttps://www.youtube.com/watch?v=ry5mfVgkehs. Ez a film a fizikai és metafizikai világ lényeges összefüggéseivel foglalkozik és nagyon jóra sikeredett. Remélem elérhető lesz ott ahol éltek. Úgy tűnik, van még egy régóta pedzegetett téma és még mindig beteges összeesküvéseknek tartják az Illuminátusok laboratóriumi kísérleteit és ezek igazságára egyre inkább fény derül. De nem mindenkire van hatással az egzotikus vírusok okozta betegségek. A lelkek személyiségének érzelmi felépítése sokkal összetettebb annál, hogy az immunrendszerük összeomlását okozza. És semmiféle hatással nincs azokra, hogy egy másfajta életmódot éljenek. Lényeges viszont hogy muszáj felépíteni és karbantartani az immunrendszerünket, meditációval, imákon, jó rezgésű ételeken és tiszta vízen, egészséges életmódon és pozitív gondolkodáson keresztül. Viszont számos lélek arra használja fel az immunrendszer összeomlását, hogy kiléphessen innen.

Közületek jó néhányan ismeritek David Icke munkáit. Icke úr azt állítja, hogy az uralkodó elit mögött a hüllők állnak. Még azt is hozzáteszi, hogy ezek a hüllők képesek alakot váltani a hüllő és emberi testesülések között. Az ezzel kapcsolatos nézetem nem teljesen ugyanaz, mint az övé. Viszont azzal teljes mértékben egyetértek, hogy az uralkodó elitet 4 D-s entitások irányítják (beleértve az Alfa Drakonidákat, az Orionbeli Rigelieket és még másokat. Bár ugyanakkor azon a véleményen vagyok, hogy az uralkodó eliten belül nagyon keveseknek tudatos ez a hatás és még kevesebbnek adatik meg az a pszichikus képesség, hogy alakot tudjanak váltani.


Összefoglalva

A hasonló, hasonlót vonz. Ha a félelem hullámhosszán vibrálunk, akkor manipulálhatnak és ellenőrizhetnek bennünket és a hatalomvágyaiknak adunk erőt és be fogjuk vonzani azokat az entitásokat, akik ugyanilyen tudatossággal rendelkeznek. Azt hiszem, hogy ezeket az entitásokat, a dühöt, a terrort, versenyharcot, kapzsiságot kiváltó érzelmek táplálják. Ők valószínűleg éppen ezért, ilyen módon adnak folyamatosan tanácsot és ötleteket a hatalom birtokosainak.

Azok az Illuminátus tagok, akik olyan rituálékat végeznek, mint például amelyet az „Eyes Wide Shut” (Tágra zárt szemek) című film ábrázol, valószínűleg kisebbségben vannak. Elvégre, ha túl sok ember nyíltan gyakorolja a „fekete mágiát” és a rituális kínzásokat, akkor előbb vagy utóbb fellebben róluk az őket elrejtő fátyol és a hatalmuk is elillan ezzel.

Az Illuminátusok úgy tartják fenn a hatalmukat, hogy létezésüket titkolják, és ezzel tévesztenek meg mindenkit. Mert ha elég sokan vannak, akik tudomást szereznek létezésükről és terveikről, akkor ennek a játéknak be kell fejeződnie. A legtöbb ember, ha meg is ismerné őket, soha sem fogadná el az uralkodó elitet és ténykedéseit. Akárhogy is van ez, de a legegyszerűbb megoldást többször is közöltem írásaimban. Légy az a Fény és Világosság, Aki valójában Te Vagy! Ne hagyjátok azt, hogy ezek az entitások minden energiátokat elszipkázzák a személyes teretekből azért, hogy ne érezzétek méltónak magatokat a felemelkedésre. Az aurátoknak, számos megszerezhető technika áll rendelkezésetekre, hogy feltöltekezhessetek a lelketek esszenciájával. Mindezeket megtalálhatjátok a Meditation rovatban ezen a weboldalon.

Ami a 9/11-es eseményeket illeti

Ahogy meditáltam erről, abból arra a következtetésre jutottam és az látszik valószínűnek erről, hogy az Illuminátusok és a Cionisták (jobboldali izraeliek) bűnrészesek ebben. Néhány Illuminátus tag szemmel láthatóan részt vett a 9/11-es eseményekben. Az épületet nyilvánvalóan belülről robbantották fel. Bármilyen tűzszerész ismeret nélkül ezt láthattuk, a felvételek átnézése után. Az hogy egyáltalán volt e egy  repülőgép amely bombaként becsapódott az épületben vagy sem, ahogy azt egyesek állítják, ez vitatható persze, de nem lennék meglepve, ha nem.

Persze hogy ki is volt ezért a felelős, az egy újabb megoldatlan kérdés. Azt hiszem, mindannyian tartogatunk a tudatalattinkban a terrorral, a fenyegetettséggel számító gondolatokat. Bárhogy is tagadjuk, ezt láthattuk kijátszani magunkról a színpadon életünket tükrözve. Ennek az, az oka, hogy nem vagyunk tisztába azzal, hogyan jön létre a tudatalattinkból a valóságunk, tudatosság nélkül. Minden ember kollektív tudatalattijában lévő terror-félelem gondolata teremti meg a terroron alapuló valóságot. Ha nem tetszik nekünk ez a kép, akkor tudjuk, mit kell tennünk. Változtassuk meg ezt a filmet a gondolatainkkal. Persze ettől még mások dönthetnek úgy, hogy a terror megteremtését választják, de ha nagymértékben érzéketlenek leszünk rá, ha tudatosak vagyunk, akkor nem tudnak megosztani bennünket. Ekkor végül is a 100. majom elmélete fog hatályba lépni és az emberek ekkor nagyon gyorsan észre fogják venni ezeket az igazságokat.

Az elménk is arra van beállva, hogy egyszerűen fekete-fehérben gondolkozzon, azért mert egy duális világban élünk (fény és sötétség kettőssége). Valójában hatással lehetünk az Illuminátus befolyásra. Mindenféle befolyásnak van végtelenségig fokozattal bíró árnyalata, vagy mini szintjei. Az Illuminátusok nagyon sok lélekre vannak befolyással és lehetséges, hogy szinte mindenkire, aki a Földön él és egyelőre így van ez a továbbiakban is. Csak a befolyásolás mértéke fog megváltozni először, de az jelentősen, attól függően, hogy milyen érzelmi állapotban vagyunk az Illuminátus tervekre és befolyásolásra nézve. Ők nagyon is tudják ezt, éppen ezért az a módszerük, hogy a média tele legyen erőszakkal és az ego kihangsúlyozásával. Ezzel szemben azt állítják Dr. David Hawkins és mások, hogy az emberiség leginkább felvilágosult tagjai nagyon nagy pozitív hatással lehetnek a lelkekre, sokkal jobban, mint a negatív rezgés a lelkekre most.

Ha képesek vagyunk meggyógyítani minden bántó gondolatunkat és képessé válunk egységbe kerülni Istennel, akkor a tudatalattinkkal hozzájárulunk ahhoz, hogy a világon uralkodó elit aljassága minimális vagy jelentéktelen legyen. Ha elég sokan ráébrednek erre az abszurd játékra, akkor ez a játék nagyon gyorsan véget ér és az energiarablók nem tudnak majd akkor több áldozatot keríteni maguknak. A történet végén a legsötétebb lelkek is felébrednek Isten szeretetére, de ez az idő talán még hosszú utat kíván számukra, hogy kitörhessenek a 3 D.-ból.

Sal

Közreadja: www.foldicsillagok.hu


Forrás: The Illuminati and the Dark Forces

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése