2013. október 3., csütörtök

SaLuSa / 2013. szeptember 27.MADAD közvetítése



MADAD közvetítése
Mindenki lelki tisztulása, ami jelenleg veletek és Fölanyával is zajlik, egyenes úton a magasabb tapasztalási valóságba vezet el benneteket. Érezzétek az ebben a pillanatban végbemenő változásokat, mert ajtót nyitnak a számotokra eddig láthatatlan dolgokra. Ezen a ponton egyeseket köztetek valószínűleg még egyszer a sok korábbi életek egy bizonyos pillanatára vezetik vissza, egyes egyedül azért, hogy egy vagy több tisztulási témának az okát felismerjék, amiről azt feltételezték, hogy már tisztázásra kerültek. Ez lehetővé teszi számukra, hogy úgy lássák a dolgokat, ahogy vannak, - az egykor ehhez kapcsolódó alacsony rezgések és személyes újbóli bevonódás nélkül; így elengedhetik azt és teljes mértékben felszabadíthatják önmagukat. Fogadjátok el ezt a mélyebb – jobban mondva: mélyreható tisztulást, és legyen világos előttetek, azért történik ez meg, mert ami eddig tudat alatt volt, most a tudatba kerül és semmi sem maradhat elrejtve, mert a magasabb valóságokban minden egyes aspektusotoknak tudatában vagytok, és ez felruház azzal a hihetetlen szabadsággal, hogy a tökéletes tapasztalatot válasszátok ki magatoknak. Álmaitok most megváltozhatnak és ez annak a jele, hogy bizonyosak vagytok: véget ért a személyes tisztulási folyamatotok. Nem írhatjuk elő nektek, hogyan kellene megváltozniuk az álmoknak, mert ennek kitalálása rajtatok áll; mindegyikőtök különböző, sajátos álomvalóságokat él meg, de ti magatok ezt biztosan tudni fogjátok.
Mindenkor veletek vagyunk és mindenki, aki kifejezi kívánságát, hogy velünk legyen, minden bizonnyal érezni is fogja; készen állunk, hogy valódi otthonotokban üdvözöljünk benneteket. Akik még nem bizonyosak vagy még nem kívánják a velünk való kapcsolatfelvételt, azok ennek eldöntésére elegendő idővel fognak rendelkezni; de mivel oly sokan ébrednek fel a tagadhatatlan igazságra, lerövidül ez az idő, mert kollektív hangotok egyre hangosabbá válik és kiköveteli magának az igazságot minden dologgal kapcsolatban – a történelmetekkel, a bolygótokon kívüli élettel, valamint a spiritualitással kapcsolatosan. Eddig e témákat a megszokott módon, kinevették vagy elferdítették és egyesek köztetek még mindig kényelmetlennek érzik, ha olyan fogalmakat hallanak, amik a saját tapasztalataikat írják le ezekkel a csodás változásokkal kapcsolatban, amin mindenki keresztülmegy. Ehhez azt szeretnénk mondani, hogy most a naponta közvetített információk módjának változása is világosan megfigyelhető. Így például a legtöbb államfőtök meglehetősen nyíltan beszél, mellőzve bármilyen titkos forgatókönyvet, mely szavaik mögött húzódna meg. Bár talán a szokványos szavak használatával élnek, de észrevehető a különbség, ha a mögötte rejlő energiára fókuszáltok.
Érezzük, amint hozzászoktok a magasabb birodalmak állandó energiaáramlásához és megengeditek testeteknek, hogy még többet fogadjon be magába, ami lehetővé teszi számotokra, hogy a szükséges változásokat lezárjátok. Minél több energiát fogadtok be, annál többet tudtok mindenkivel megosztani – és ezzel együtt megkönnyítitek a Földanyán még jelen lévő negatív energiák tisztázásának folyamatait. Újfent összpontosítsatok az adott helyekre és küldjétek a SZERETET és a FÉNY gyógyító energiáit, mert ez a legértékesebb segítség. Ezenkívül ez az energiatranszfer beindítja a fizikai segítség manifesztációját azoknál, akik képesek azt megadni; és ne feledjétek, hogy az ezekben a régiókban élő emberek, érzik a nekik küldött hatalmas SZERETETET és ez segíteni fog nekik saját átalakulások folyamán. Minden tökéletesen meg lett tervezve és ki lett dolgozva és szeretnénk, ha ezt a ti világotokban is érzékelnétek.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról és szavakkal leírhatatlan számomra milyen csodálatosan érzem magam! Minden akadály ellenére, amit az utatokba helyeztek, képesek voltatok tovább előre haladni fejlődésetekben és tisztáztátok, mi az, ami már nem szolgál benneteket utatokon. Veletek vagyunk és megteszünk minden tőlünk telhetőt, és ami megengedett számunkra, hogy segítségetekre legyünk kívánságaitok és álmaitok megvalósításában. Ezek a valóságotokká válnak és képesek vagytok realitásotok minden múló pillanatában egyre többet érzékelni. – Legyetek tudatában, hogy a végleges átalakulásotok nagyon közel van. Érezzétek ezt valóságosnak és fogadjátok el, mert ez bátorítani fog benneteket,- és képesek lesztek nyugodt erővel haladni az Újba vezető úton.
Csatornázta: MADAD
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://salusathroughfaithandhope.blogspot.pt/2013/09/english-salusa-2792013.html 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése