2013. március 20., szerda

Enigmák - A végjáték elkezdődött - 2013.03.19


1 megjegyzés:

  1. Nem mindenki nyerészkedésre vett fel devizakölcsönt.

    Nekünk, úgy került jelzálog a házunkra, hogy 2003. ban a pufajkás miniszterelnök idején a volt ávéhásoktól hemzsegő APEH követelt rajtunk egy nem létező adóelőleget, hiába igazoltam, hogy következő adóévben, sajnos nem lett adóbevételem. 1990 után, miután Antalék minden állami céget Áruházat stb. eladtak, s iparművész lévén egycsapásra elveszítettük az összes piacunkat. Az APEH válaszul, áttette a korábbi adóelőleg tartozásomat, egy másik adónembe adó hátralék, majd behajtás adónembe. A lakásomat akarták azonnal elvenni, majd adtak egy nagyon rövid határidőt, arra hogy kölcsön után nézzek, nekem, mint adótartozónak forintkölcsönt nem adtak, ekkor indult a devizahitel CHF kölcsönt kaphattunk és belementünk, mert nem szerettük volna elveszíteni egy rossz és gonosz adótörvény miatt a lakásunkat. Nincs összeesküvés elméletem, pontosan tudom, hogy az „osztályidegen” főnemes származásom miatt akarnak még ma is, sőt egyre inkább tönkre tenni.
    A devizahitel, pedig egy nagy átverés, és sajnos az Orbán kormány érthetetlen módon, bár ők is látják, hogy nincs mögötte deviza, akkor nem lehet devizahitelnek tekinteni, mégsem állnak ki mellettünk.
    Mi „devizahitelesek” és családtagok, 2,5-3 millió szavazópolgárok vagyunk, mi pontosan tudjuk kik okozták, és azt is tudjuk, hogy kik nem segítenek, s elvihetik az ingatlanainkat, ha egy valakitől elveszik a lakását nem fogunk szavazni sem szocikra, sem a Fideszre. Hát gondolkodjanak el a „nagy gondolkodók”!

    „osztályidegen”

    VálaszTörlés