Pünkösd a régi magyar táltoshagyományban

ISPILÁNG

Ispiláng, ispiláng, ispilángi rózsa,
Rózsa volnék, piros volnék, 
mégis kifordulnék...
ĺgy szól a gyermekdal, amelyet mindannyian ismerünk. De mi is valójában ez az ispiláng, amelynek emlékét mára csak ez a kis gyermekdal őrzi?
A tudós táltosok hite és hagyománya szerint ispiláng a szellem ünnepe, pünkösd régi megnevezése. „Ekkor ünnepeljük az ÉG PERMETÉT-t, amikor az Istenek lelkünk mellé a SZUSZ-hoz (ösztön, a kettőslélek-hitben testlélek, testhez kötött lélek) ISZ-t (eszme, szellem, a kettőslélek-hitben árnyéklélek, szabad lélek) adtak. A tiszta lánggal égő SZELLEM nem más, mint a bölcsesség és szeretet IKERLÁNGJA.”
Az ünnep valamikor réges-régen egy egész héten át tartott, s a bácsák, táltosok hete is volt. 
Ezek a szellemi tanítók és gyógyítók a szabad ég alatt tanították a fiatalságot, beszéltek nekik törvényekről, a régiekről, ellátták őket jó tanácsokkal.
A versenyen dől el, melyik lovat áldozzák a MÁ-nak, a magyarok istenének. 
A leggyorsabb lovat felnyergelték, a táltosok megáldották. 
Táltoslónak mondták. Körmenetekre ezt a lovat használták. Az a legény, aki felnyergelte a táltoslovat, a közösség által egy évig el volt látva étellel-itallal, szállással. Őt nevezték „ispiláng kagánjának” – pünkösdi királynak.
Ispiláng a nagy tűzgyújtások hete, valamint a „nagy lófuttatás” ideje is volt. 
Ispiláng ünnepén leányok, ifjak, gyerekek jártak házról házra köszönteni. 
A gyerekek ajándékot kaptak, a koldusok alamizsnát. Az ifjak, leányok fehérbe öltözve jártak. 
Lepel alatt vezették királynéjukat meg királyukat. Bácsák, táltosok, harsányok és regősök is jártak házról házra. 
Megáldották a házat és a ház népét. Vízzel és tűzzel áldottak.
A háziak cserébe megvendégelték őket.
Forrás: Máté Imre: Yotengrit 1,2,3,4. kötete

Pünkösd-Ispiláng az ősmagyar vallásban... 

forrás: www.yotengrit.com
 

Ispiláng üzenete - avagy a templom nem cirkusz a pap nem bohóc-

Ispiláng egy régi magyar ünnep neve, melyet a kereszténység azonosított Pünkösddel. Ispiláng tehát egyenlő: pünkösd, ami a nevet illeti. Tartalmilag is közel van egymáshoz a két vallás ünnepe. Őseink eredeti vallásában, a BÜ-ÜN-ben, melyet ma, az egyszerűsítések korában röviden Yotengrit vallásként emlegetünk, Ispiláng a kettős istenség Férfi (hím) felének ünnepe volt, akit a tűz jelképez. … Évezredek, évszázadok során a hit és a hiedelem egyaránt új meg új elemekkel gazdagodott, lévén őseink vallása un. Összegző (integráló) jellegű... Levédiában, Etelközben idegen eredetű vallások is megvetették lábukat őseink társadalmában. Például Zarathusztra vallása, a Szeredás vallás és annak kultúrforradalom jellegű változata, származéka a MANICHEIZMUS, a Manó hit.
A módot hagyjuk most figyelmen kívül, mert a hatással foglalkozunk.
A káldeus Mani kezdetben azt állította, hogy ő a Szentlélek megtestesülése, de prófétákra ritkán jellemző bölcsességgel belátta, hogy tévedett. Attól kezdve csak azt hirdette, hogy „legyetek jók, akkor előbb vagy utóbb eljön a Szentlélek”. A Manicheista vándorhittérítők vitték világgá fehér lovon nyilazó égi íjász alakját is, János apostol Apokalipsziséből.
Ezt az égi íjászt őseink azonosították a „Magyarok Istenével”, aki így összefüggésbe került Ispiláng ünnepével. Neki Áldoztak (=áldottak) fehér lovat, az ispilángi lófuttatás győztesét. Ez az un. „Pünkösdi királyság” eredete. A pünkösdi lófuttatás/ pünkösdi királyság szokását jól ismerjük a magyar irodalomból is.

Jóval kevesebbet tudunk az ünnep liturgiájáról, ami mint keresztény tartalommal IS megtöltött szokás még 1950 táján is dívott, az a pünkösdi királyné/ király „ugratás”.

Ez pedig eképpen zajlott: 10 év körüli lányok, legalább négyen 3-5 év körüli kisfiút vittek lepellel letakarva, házról házra járva. Hasonló korú fiúk ugyanígy kisleánnyal.

Jártak házról házra külön-külön is, de ahol jobb volt az emlékezet, ott együtt, mert a rítus azt kívánta meg.

Ahol még nem veszett el a szokás értelme, ott összekoccintották a királlánt a királlal. A nagy Ispilángi Szer (celebrálás) gyerekjátékba rejtett nyomai ezek.

Először elénekelték a keresztény éneket:

„A pünkösdnek jeles napján

Szentlélek isten küldetett,

erősítvén a híveket,

az apostolokat.....”

Ha több strófát nem tudtak, akkor már ez után fölemelték a lepellel takart kisfiút, ill. kisleányt és meglódították a levegőben. A leánykákat balról jobbra a kisfiukat jobbról balra miközben énekelték:

„hozta isten hozta

piros pünkösd napját,

mink is megugratjuk

a mi királlánkat (királunkat)

A „pogány szöveg”:

Ispilángnak jeles napján

istenanyánk lángot fogott,

mikor is megugratott a szerelem tüzében.

Hozta isten, hozta

ispiláng szép napját:

mink is megugratjuk

a mi királnénkat (királunkat)

ez a gyerek-pünkösdjárás ősi szertartás maradványa.

A Pogány misének, az ősi BÜ-ÜN vallás liturgikus tetőpontja a világörvényt megjelenítő örvénylő tánc. Az egymás felé közeledő táncosok, - férfi és nő - végül is találkoznak és csókot váltanak. Több táncosra is megvan a liturgikus koreográfia. Ez ma is szertartási része a Yotengrit vallás szertartásának, csak nem vittük színpadra...

Szer keretében nyilvánosan táncolható, de táncolható, mint Hagyományápolás közönségnek is.

A közönség nem azonos a közösséggel... Az igazi egyházak természetétől idegen, hogy közösséget szórakoztassanak, akkor is ha az bevételt jelent. Nekem is vannak egyházon belüli noszogatóim, aki az ősök igéjét aprópénzre váltanák, sőt váltatnák velem, mert ők maguk arra sem képesek, hogy ennek maguk ejtsék szerét. Én meg úgy vélekedem, hogy a templom nem cirkusz, a pap meg nem bohóc.

Folyamatos látványosságra semmi szükség. A Yotengrit vallás tételes vallás: van filozófiai alapja, teológiája, erkölcstana és liturgiája is van, de nem hány a pap cigánykereket. Nem a formaság a lényeg, hanem az életvitel, a tanok jegyében. Ehhez ismerni kell a tanokat, ahhoz pedig tanulás-tanítás szükségeltetik. Ezért lesz YOTENGRIT AKADÉMIA is csak nem hamarkodjuk el senki fia kedvéért, mert SZÍNVONALAT akarunk, nem zagyva szellemi abrakot. Azt kaphat az érdeklődő úton-útfélen, úgy elszaporodtak az Ősiségkucsbékerek.

Máté Imre

  

Ispilángi forgás

Őseink pünkösdi tánca, az „ispilángi forgás” az „ikerörvény” tanának megjelenítése táncban. YOTENGRIT az Ős-szellem „testesül” nősténnyé és hímmé, hogy folyamatosan egyesüljenek és egyre tökéletesebbet teremthessenek. Ezt jelenti meg a „forgás”: Ehhez alapszinten egy táncos pár szükségeltetik, de „Nagy „SZER”-hez hét, vagy kilenc párra van szükség.
Csigavonalban állnak föl és a csigavonal közepéből indulnak el táncmozgással.
A „csiga” külső végénél találkoznak, s attól kezdve páros táncban haladnak egyenes vonalon... Ekkor hangzik el az „Egy, egyből kettő, kettő meg egy. A táncoló nők bő szoknyába öltöznek e tánchoz.

A „Genetikai láncot” csak olyan ünnepeken táncolták végig, amik a teremtéssel kapcsolatosak, mint például a gyümölcsoltó, vagy Ispiláng. Egyébként a Csiga „Szájánál” összecsókolóztak...
Ez a liturgikus magaslat....

A nép ezt a liturgikus táncot ispilángi forgásnak, meg „forgószél-táncnak” is nevezte.
(A nagyon hívő keresztények boszorkánytáncnak is)

A liturgikus „forgás” igen ősi eredetű. Az altáji népek hagyományából betört az Iszlámba is a SZUFIZMUS révén. A keringő dervis azért kering, hogy harmonizálódhassék az örvénylő Őserővel.

Ispiláng ünnepén lovat nyergeltek a „Magyarok Istenének” és körmenetben vezették.

Erdős Péter dédnagybátyám szerint az Ispiláng-forgásban forgó nők vizeskancsót, a férfiak mécsest vittek a táncba. „Az elevenebbje avval ropta, a sutábbja a forgás kimenetelihez rakta, de így vagy úgy, a tánc végin elótották a leán vízivel a legín mécsesit. Azt szokta a leán illenkor mondanyi: „ócsd te az én tüzemet!”

Annyi bizonyos, hogy a nőknél a kék szín dominált öltözetükben, a férfiaknál a piros. Víz meg tűz.

Máté Imre

Forrás: Máté Imre: Yotengrit 1,2,3,4. kötete