2012.09.18. | 15:35 Erdély.ma
Igaza volt Wass Albertnek, amikor már a Nagy Sós Vizeken túlról üzente, hogy Magyarországra a rontás nem csak keletről, hanem inkább nyugat felől érkezett. "Ha egyedül keletről jött volna a rontás, puskával a kezünkben elbántunk volna vele. A rontás nyugatról jött... A nyom nemcsak Washingtonig vezetett, de azon is túl, az amerikai egyetemre." Oda, ahová a magyar történetírók későn érkeztek, a környező országok történészei addigra elhintették a maguk legendáiból szőtt históriájukat.
De nem kell átrepülnünk az óceánt ahhoz, hogy a Nyugat nemzetünk feldarabolásában játszott főszerepét felfedezzük. Ormos Mária történész szerint 1919 februárjában a francia vezetésnek sikerült mindenkit meggyőznie, hogy a román hadseregnek szüksége van az Arad-Nagyvárad, illetve a Nagyváradtól észak felé kiinduló vasútra ahhoz, hogy Lemberg (a mai Lvov) vidékén segítségére legyen a bolsevikok ellen harcoló lengyeleknek. Valójában az egész a lengyel-francia osztozkodást szolgálta az egykori orosz birodalom nyugati felében.
A világban való utazásaim alatt meggyőződésemmé vált, hogy a magyar érdekre ma is csak vállat rándítanak a magas kancelláriákon. Az Egyesült Államokra talál továbbra is Wass Albert megállapítása, miszerint "ennek a népnek a politikusait nem érdekli sem a magyar igazság, sem a román igazság, sem a kongóbeli igazság, sem az ilyen vagy amolyan igazság. Egyetlen egy dolog érdekli csak, hogy mához két évre, három évre vagy négy évre hány szavazatot kapnak."
Ami pedig öreg kontinensünk nyugati fertályát illeti: ők is a napi érdekeikhez igazítják a kelet-európai népekhez kötődő viszonyt. A lényeg, hogy ne legyen gondjuk velük, és hozzon valamit az ország kasszájába. Nem egy kisebbségi európai képviselővel beszélgetve majd mindegyikük azt mondta, hogy a nemzetiségek problematikája nem szeretett téma a közös Európában.
Nincs olyan nagyobb ország, amelynek nagynemzeti politikusai ne rángatóznának a kisebbségi követelések hallatán. Így inkább hallgatnak róla. És ujjal mutogatnak minden olyan országra, amely saját útját akarná járni, nem szeretne másodrangú polgárként élni a közös Európában. Az országrontó történelmi szerepükre pedig emlékezni sem akarnak. Főleg, ha a számos országba szétszórt magyarok utalnak erre.
Román Győző
Székely Hírmondó
Kapcsolódó:
Wass Albert: Az elfeledett karácsony szellemében... (Barikád)
Igaza volt Wass Albertnek, amikor már a Nagy Sós Vizeken túlról üzente, hogy Magyarországra a rontás nem csak keletről, hanem inkább nyugat felől érkezett. "Ha egyedül keletről jött volna a rontás, puskával a kezünkben elbántunk volna vele. A rontás nyugatról jött... A nyom nemcsak Washingtonig vezetett, de azon is túl, az amerikai egyetemre." Oda, ahová a magyar történetírók későn érkeztek, a környező országok történészei addigra elhintették a maguk legendáiból szőtt históriájukat. De nem kell átrepülnünk az óceánt ahhoz, hogy a Nyugat nemzetünk feldarabolásában játszott főszerepét felfedezzük. Ormos Mária történész szerint 1919 februárjában a francia vezetésnek sikerült mindenkit meggyőznie, hogy a román hadseregnek szüksége van az Arad-Nagyvárad, illetve a Nagyváradtól észak felé kiinduló vasútra ahhoz, hogy Lemberg (a mai Lvov) vidékén segítségére legyen a bolsevikok ellen harcoló lengyeleknek. Valójában az egész a lengyel-francia osztozkodást szolgálta az egykori orosz birodalom nyugati felében.
A világban való utazásaim alatt meggyőződésemmé vált, hogy a magyar érdekre ma is csak vállat rándítanak a magas kancelláriákon. Az Egyesült Államokra talál továbbra is Wass Albert megállapítása, miszerint "ennek a népnek a politikusait nem érdekli sem a magyar igazság, sem a román igazság, sem a kongóbeli igazság, sem az ilyen vagy amolyan igazság. Egyetlen egy dolog érdekli csak, hogy mához két évre, három évre vagy négy évre hány szavazatot kapnak."
Ami pedig öreg kontinensünk nyugati fertályát illeti: ők is a napi érdekeikhez igazítják a kelet-európai népekhez kötődő viszonyt. A lényeg, hogy ne legyen gondjuk velük, és hozzon valamit az ország kasszájába. Nem egy kisebbségi európai képviselővel beszélgetve majd mindegyikük azt mondta, hogy a nemzetiségek problematikája nem szeretett téma a közös Európában.
Nincs olyan nagyobb ország, amelynek nagynemzeti politikusai ne rángatóznának a kisebbségi követelések hallatán. Így inkább hallgatnak róla. És ujjal mutogatnak minden olyan országra, amely saját útját akarná járni, nem szeretne másodrangú polgárként élni a közös Európában. Az országrontó történelmi szerepükre pedig emlékezni sem akarnak. Főleg, ha a számos országba szétszórt magyarok utalnak erre.
Román Győző
Székely Hírmondó
Kapcsolódó:
Wass Albert: Az elfeledett karácsony szellemében... (Barikád)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése