2005.VIII.6 - Okümene
AZ ÚR EVANGÉLIUMA
Molnár Edit:
UTOLSÓ KINYILATKOZTATÁSOK I. kötet 50-54 oldal:
Égi Mester: -Az én keresztrefeszítésemhez kapcsolódó testi halálom valóban nem egészen úgy történt, ahogyan sokan gondolják közületek. De nem is úgy, ahogyan egyes tévesen gondolkodó emberek - a maguk elképzelései alapján - terjesztik ezt. Az igazság az, hogy én valóban szenvedtem és földi értelemben meghaltam a kereszten. Ám, ami az emberek számára érzékelhetetlen tartományban történt, azt mesélem most el nektek. Tudnotok kell, hogy én nem egészen úgy haltam meg a kereszten, ahogy a halál más, közönséges emberekhez érkezik el. Ami ott történt az én testemmel, lelkemmel, szellememmel az egy elsősorban szellemi műveletnek volt kezdőpontja, s egy másiknak pedig bizonyos értelemben befejezése és beteljesedése. Nem véletlenül hangzott el akkor az, hogy "bevégeztetett". Én ott a kereszten a magamra isteni terv szerint kirótt szenvedést valóban földi emberként és test szerint is átéltem. Csak halálom perce volt az, amivel én magam is rendelkezhettem. Értsétek ezt úgy, hogy miután égi hatalmamat már korábban letéve, teljesen kiszolgáltattam magam ellenségeimnek, a kereszten valóban a haldokló ember kínjait szenvedtem el. Megengedtem a világnak, hogy velem a földi törvények szerint azt tegyék, amire gyilkos szándékuk vezette öket. Kiszolgáltattam magamat a világ földi és másvilági fejedelmei gyűlöletének. Mert meg akartam mutatni nektek, hogy az, aki bár égi természettel és hatalommal érkezik a földre, ha sorsa elkerülhetetlen, nem állhat a gonosznak ellen, sőt küldetését csak úgy teljesítheti be, ha képes elveiért vállalni a keresztet. Vagyis képes megtenni a legnehezebbet, alázattal átadni magát ellenségeinek, nem ragaszkodva testi életéhez, ragaszkodva viszont lelkéhez-szelleméhez. Ezáltal azt kellett megértetnem veletek, hogy az Isten országába bejutni csak úgy lehet, ha az ember nem ragaszkodik mindenáron földi, anyagi létezésehez. Azt akartam, hogy amit addig csak szavakban hirdettem, tetteim által is jól megértsétek. Vagyis, hogy a test halála nem jelenti azt, hogy az ember életének vége. Sőt, éppen a testi halál után lesz szabad minden egyes földi halandó lelke-szelleme, ha testét képes önként átadni evilág enyészetének. Arra is rá akartam irányítani a figyelmeteket, hogy bizonyos értelemben még a test halála sem végleges. Hiszen aki itt a Földön kellőképpen tiszta életet élt, az feltámad egy még tisztább mennyei testben, s ha küldetése az, ismét kapcsolatba léphet földi testvéreivel. Ám a percet, amikor halálom időpontja elérkezett, nem úgy éltem át, ahogy más haldoklókkal megesik ez A halál rám nem "kívülről" érkezett. Hanem amikor az a perc, melynek bekövetkezését Atyámmal együtt rendeltük el elérkezett, önként szállt ki az én testemből az én mennyei szellemtestem. Még pedig oly módon, hogy bár a test halála fizikai szinten is megállapítást nyert, én testemmel a kapcsolatot nem teljesen veszítettem el. Ezt nem túl egyszerű elmagyaráznom nektek, a ti földi nyelveteken. Mert olyan égi törvényszerűségek működtetéséről kellene itt beszélnem, amikről nektek földi tapasztalatotok nem nagyon lehet. Legfeljebb kivételes emberek rendelkeznek valamelyest azokkal az ismeretekkel, amikről szó van ebben az esetben. Az, amit én megcselekedtem "halálra ítélt" és "halálra adott" földi testemmel, valamint lelkemmel és szellememmel, megtehetik mások is olykor, de csakis olyan magas rangú földön testet öltött szellemek, akik erre minősítettek. Ennek megértéséhez a jógik élve eltemetkezése vezethet közelebb benneteket, bár amit ők tesznek, az nem egészen az, amit én megtehettem. Ismétlem, éltek és élnek ma is köztetek olyan szellemek, akik úgy meghalni, ahogy én "tudtam", képesítettek voltak hajdan és ma is képesítettek. Miután én a "lelkemet a kereszten kileheltem", némi élő kapcsolatot azért fenntartottam az én földi testemmel. Ez annak a műveletnek volt elengedhetetlen feltétele, amit ezután kellett véghez vinnem. Mert miután testemet barátaim és szeretteim a sziklasírban helyezték el, az én lelkem-szellemem földi testemmel ismét kapcsolatot teremthetett. Így kellett cselekednem ahhoz, hogy ezután részecskéire bonthassam, s tiszta energiává alakíthassam az én "halott" földi testemet. S az így transzformált élő energiával a Földet sugározzam be. Ahhoz, hogy ezt ti valamelyest megérthessétek, bővebb magyarázattal kell ellássalak benneteket. Először is azt kell tudnotok, hogy az én földi testem akkorra tökéletesen salakmentessé változott, mert lelkem-szellemem természete minden durván földies rezgéstől megtisztította az én testemet. Ami tehát belőlem így keletkezett, azt olyan élő-rezgő rám jellemző tiszta "anyagként" foghatjátok fel, amit inkább már erőnek, energiának nevezhettek, s mely a szem számára láthatatlanul a földi közegben továbbra is jelen lehet. Más földi testek halálakor nem ez a folyamat játszódik le. Bár némi hasonlóság minden egyes földi test halálakor erre az átalakulásra emlékeztet. Mert a halott test nem durva anyagi természetű energiái minden ember esetében hozzávonzatnak rövid időn belül a meghalt ember szellemi-lelki rezgéseihez, melyek a nekik megfelelő szférafokokon jelennek meg. Ami itt marad, koporsóba zárva, az már a szellem számára felesleges, túl durva burok, szellemi szempontból a salak, a selejt, ez oszlik aztán szét, s válik egyneművé a föld természetével. Hosszadalmas lenne elmagyaráznom nektek, a földi testnek, s az ahhoz kapcsolódó éteri mintáknak, "ruháknak" mely rétegei azok, melyek a földbe vagy annak légkörébe kerülnek bele, s mint hagyják maguk mögött ezeket a burkokat a különböző rangfokozatú szellemek. Annyit mindenesetre talán sikerül megértenetek, hogy nem véletlenül neveztetnek az alacsonyabb szférák sűrűbbnek, nehézkesebbnek, anyaggal telítettebbnek. Ezek azok a helyek, ahol a földi rezgések - a szellemek sűrűbb anyagburkai, - levettetnek, s mint anyaghoz hasonló természetű életteret biztosítanak mindazoknak a szellemeknek, akik ezekben az alacsonyabb szférákban helyezkednek el. Ezért van az, hogy az alsóbb szférákat ti szennyezettebbeknek nevezitek. Hiszen ott sűrűsödnek össze azok a már nem egészen földi természetű, de azért még nehezebb anyagtermészetű lélekrétegek, melyek az ott tartózkodó emberszellemek valaha és az ottani "jelenben" termelte érzés-gondolat-ösztön képződményeiből tevődnek össze. S mint élő energiák a hozzájuk hasonlókkal vegyülnek, azokhoz kapcsolódva új fluidkapcsolatokat, konglomerátumokat, képződményeket teremtenek. Így kapja meg tehát minden létezési fok a neki megfelelő hozzá hasonló energiarétegeket. Az én testem halála ebből a szempontból vizsgálva volt kivételes. Amikor ugyanis azt vették észre az emberek, hogy a sírból nyomtalanul eltűnt az én földi "porhüvelyem", akkorra én már túl voltam azon a szellemi műveleten, melyről az előbb beszéltem nektek. Szellemem erejével részeire bontva teljesen feloszlattam én a saját testemet. S tettem ezt annak a hatalomnak és tudásnak birtokában, ahogy az Isten teremt, újjáalakít, s ha kell, látszólag semmivé változtathatja a földi elemeket, testeket. Annak fordítottját tettem akkor meg, ami születésem titka volt, s ami csodálatos módon anyám méhében jöhetett létre. Úgy, hogy akkor szellememmel testemet én magam építhettem fel belekapcsolódva édesanyám testi rezgéseibe. Mert ahogy az isteni kvalitásokkal bíró szellem a földön anyagot süríthet össze, ennek fordítottja számára ugyanúgy megengedett. Itt hagytam hát rátok az én korábbi földi "emberségemet", s akkortól fogva bármikor újra felépíthettem - számotokra is látható módon - új testemet. Ti ezt a mágikus módszert materializációnak nevezitek. Amikor magdalai Mária elsőként találkozott újra velem, s tapasztalhatta, hogy feltámadt szeretett Mestere, én már új testemben jelentem meg előtte, melyet azonban ő még meg nem érinthetett. Ennek oka olyan bonyolult törvényszerűségekbe van elrejtve, amit ma még végképp nehezen tudnék maradéktalanul megértetni veletek. Elégedjetek meg annyival, hogy nekem akkor még - a ti modern tudományotok fogalmaival élve - be kellett állítanom, stabilizálnom kellett bizonyos égihez kapcsolt földi energiaszinteket, ami földi szempontból is némi időt jelent. Azért, ha arra gondoltok, hogy a spiritista körökben időnként materializálódó szellemek első alakja olykor nagyon halvány és szinte szabad szemmel alig észlelhetően, félanyagi szinten és csak homályosan jelenik meg, mert a szellem birtokába nem juthat elegendő fluid a megfelelő sűrűség előteremtéséhez, ez a jelenség könnyíti a ti megértéseteket. Azonfölül az én átalakuló energiáim érintése földi emberre nézve abban a stádiumban még veszélyes lehetett. Máriát ezért figyelmeztettem arra, valamilyen módon hirtelen buzgalmában meg ne érintse új testemet. Ezután aztán már bármikor magamra ölthettem "romolhatatlan" anyagból készült testemet. Sőt, arra is módom nyílt, hogy ne csak egyféle alakban jelenjek meg, hanem mindig annak a célnak megfelelően, ami azt szolgálja, hogy szeretteim, tanítványaim könnyebben felismerjenek. Ezen a testemen nekem már nem kellett szükségszerűen viselnem a kereszthalálkor szerzett sebeimet. Ám mikor tanítványaim ép és egészséges új testi mivoltomban csak alig-alig ismertek fel, Tamásnak, a Hitetlennek már úgy mutatkoztam meg, mint aki régi sebeit hordja magán, mert máskülönben ő és még néhányan nem hittek volna nekem. Aztán nekik elmagyaráztam természetesen mindazt, amiről most felvilágosítalak titeket, de azt is rájuk hagytam, hogy erről ne beszéljenek széles körben. Mert hiszen ezt ők - akkori földi értelmükkel sem érthették meg. Arról pedig tudomásom volt, hogyan próbálja majd ellenfelem elhitetni később az emberekkel, hogy a Názáreti Jézus nem halt meg a kereszten, sőt mint ember nem is létezett. Ezért a megváltás sem történt meg, csak mese. Nem volt érett tehát az idő arra, hogy tanítványaimra úgy bízhassam rá ezeket a részleteket, mint tömegeknek kinyilatkoztatható ismereteket. Mégis azóta is, számos földi tanítványom kaphatta meg ezeket a felvilágosításokat tőlem, azzal a feltétellel, hogy a titkot jól őrizze meg, s csak azoknak a beavatottaknak árulhatja el, akik vissza nem élnek ezekkel a közleményeimmel. Mára azonban ti már sok tekintetben érettebbek lettetek, s az az idő amúgyis elérkezett, amikor én az utolsó nektek szánt titkokról is a fátylat sorban fellebbenthetem. Mert ideje van annak, hogy ti tőlem mindent, ami nagyobb világosságot teremthet bennetek, ajándékképpen átvegyetek. Itt az ideje a titkok feltárulásának azért is, mert éppen napjaitokban figyelhető meg, mint próbálja a sötét oldal minden eszközt bevetve eltorzítani és félremagyarázni az én tetteimet. Továbbhaladva a történtek elemzésében, most még azt is részletesen elmondom nektek, az hogyan történt az én megjelenéseimet követően, amit ti a mennybemenetelemnek neveztek. Nemrég utaltam már arra nektek, hogy az én égbe távozásom szellemi szempontból voltaképpen mit is jelentett. Azt mondottam akkor: az én Lelkem itt mindent beburkolt, isteni erejével átrezegtetett. Nem más törtent tehát valóban, mint amit akkor tanítványaimnak előre jeleztem, itt hagytam rátok Lelkemet s vele együtt azt a Földön és földközelben érzékelhető szellemiséget, amit mint Názáreti Jézus földi életemben birtokoltam, itt kiteljesítettem. S aminek tartományába ti akkortól úgy kapcsolódhattatok be - mint földi emberszellemek, hogy imában kérhettéttek, hogy az Én Szent Lelkem, Szent Szellemem segítsen, buzdítson, vigasztaljon titeket. Ekkor történt az meg, hogy én a ti egész világotokra, Földetekre kiterjesztettem lelki-szellemi vonzáskörömet. Itt szintén szükséges az, hogy valamit jobban megértessek veletek. Egy elsődszellem, aki messiási szerepet tölt be, akkora szellemi energiákkal bír, amiről nektek fogalmatok alig lehet. S én a Teremtőnek vagyok ilyen elsődszelleme, ki a ti világotokban vállalta magára a messiási szerepet. Krisztusságom azt is jelenti. hogy én a rám bízott világban istenként teremthetek. Ilyen értelemben vagyok az Atyával mint Teremtő Lényeggel Teremtő Igeként egy. S az, hogy én Igeként érkeztem ide, azt jelenti, hogy magammal hoztam a Teremtő lényegét, a mindent átható, magához vonzó-ölelő, teremtő szeretetet. Ez a szeretet az, mely csak adni képes, magát adja folytonosan az egész teremtettségnek, belőle vagytok ti és minden teremtmények, benne éltek és Ő bennetek rezeg. Amikor én mint Messiás éltem közöttetek, elhoztam hozzátok konkrét formában, emberileg is érzékelhető módon ezt a teremtő lenyeget. Másképpen ezt ti soha meg nem értitek, befogadni nem lettetek volna képesek. Holott ez a teremtő lényeg, az Ige már világotok keletkezésének hajnalán itt volt jelen, láthatatlan módon érintkezett veletek. Csak mert nem láttátok, földi érzékszerveitekkel nem észleltétek, nem juthattatok Hozzá egykönnyen közelebb. Nekem azt kellett feltárnom életemmel, halálommal és megdicsőülésemmel, hogy az út immár szabad, kitisztult előttetek, számotokra a mennyekhez általam híd, közlekedési lehetőség keletkezett. Addig ugyanis, míg én keresztre nem mentem értetek, s emígyen a pokol a mennyel össze nem köttetett, nem hívhattam magamhoz, az égbe csak azt a csekély számú emberszellemet, akik eleve tőlem, a menny szféráiból érkeztek közé-tek már akkor, mint utamat előkészítő, szolgáló szellemek. Addig az időig, amikor én meghaltam értetek, a földi szférákat s a mennybélieket egymástól éles határok, mély szakadék választotta el. A szakadék fölött nem juthatott vissza egyetlen egy földi emberszellem sem, csak azok a kivételesek, akik már eleve innen küldettek le. Ez a megváltás igazi szellemi értelme. Olykor-olykor korábban is beszéltem már erről egy keveset nektek. Azzal, hogy én akkor itt hagytam rátok rezgéseimet, annak feltételeit teremtettem meg, hogy akkortól ti bármikor bekapcsolódhassatok az Élő Igébe. Azaz érzéseitek, gondolataitok és tetteitek által, melyeket az én nyomdokomba lépve éltetek, mind az Én lényegemmel összeköttetést nyerhettetek. Vagyis akkortól az összes földi érzés, szívjóság és felebaráti cselekedet mind az én vonzáskörömbe csatlakozhatott be. Hogy jobban megérthessétek ezt, úgy gondolhattok rá, mint arra a jelenségre, amikor ti a központi áramkörbe vagy hálózati rendszerbe egy újabb elemet csatlakoztattok be. Ilyen hálózatnak, központi forrásnak képzelhetitek el azt az energiarendszert, amit az Én Lelkem, Szellemem pünkösdi rátok kiáradása, s azóta történő folyamatos jelenléte körülöttetek jelent. Ez a központi forrás bizonyos értelemben már korábban is létezett, ám számotokra nem hordozott magában földi síkon is könnyedén elérhető közegeket, hiszen ahhoz, hogy ti magatokban is az Élő Ige rezgéseire rálelhessetek, meg kellett mutatnia számotokra azt valakinek, hogy embertestben élve hogyan juthattok szellemi szempontból az éghez közelebb. Nekem kellett azokat az emberi magatartásformákat, érzéseket magamban itt kifejlesztenem, melyeket itt hagyva rátok - már mint élő-rezgő mintákat akkortól magatokba építhettetek. Mert ismétlem, az csak egy része volt az én földi küldetésemnek, hogy szavakban, földi cselekedetekben és érzésekkel a helyes útra tanítottalak, fizikai síkon az egy akol felé terelgettelek benneteket. Valójában egy másik szinten - amit ti szellemi-lelki dimenziónak nevezhettek - én lépcsőfokokat képeztem ki számotokra, melyekre fokról fokra felemelkedhettek.
I. kötet 162 oldal:
Az olyan halott világoknak, bemerevedett anyagsűrítményeknek - mint a ti Földetek volt azelőtt, mikor az elsődök ébresztgetni kezdték ezt - isteni energiákkal való átitatása és teljes megtisztítása soha nem egy csapásra vihető véghez. Első stádiumban mint már mondtam, rendszerint éppen csak annyira lehet átalakítani egy lesüllyedt anyagvilágot, mely egy égitest formájában kering az űrben, hogy az isteni energiák megpróbálják lefejteni róla a külső kérgesebb rétegeket. Emlékezzetek arra a példára, amit a csonthéjas gyümölcsökről mondtam nektek! Ezt most még valamivel kiegészítem. Létezik még egy módszer, s az isteni elsődök rendszerint ezt cselekszik meg elsődlegesen. Vagyis azt, hogy "lyukakat" fúrnak a csonthéjas gyümölcs külső burkán keresztül a belsejébe, réseket ütnek a mélyebb tartományok felé, ami által a csonthéjat részben belülről kifelé haladva választhatják le, a finomabb munkát emígy előkészítve. Nos, ez történik akkor is, amikor az el nem bukott elsődök, majd az őket követő Ember-istenek egy-egy bolygót erős energiáikkal "kezelésbe" vesznek, s ébresztgetni kezdik ezeket. Pontosabban azt a halottá merevedett szellemiséget és megkérgesedett teremtettséget, amit az ilyen anyagkonglomerátumok magukból képeztek. Vagyis megpróbálnak behatolni a bolygó "közepébe", hogy ott olyan belülről kifelé irányuló öngerjesztő folyamatokat indítsanak be, amihez társulhat az, hogy ezek után már maga a bolygó szelleme is képes arra, hogy "együttműködjön" azokkal a tisztító erőkkel, amikkel a külső kérgeit hántolják le az istei küldöttek. Vagyis egyfajta "öntisztulásra" serkentik azt a szellemiséget, melyet betakar, önmaga előtt is rejtve tart a saját kérgeinek durva köpönyege, de mely már ébredezve megsejti azt, hogy neki hogyan kellene egészségesen továbbfejlődnie, s miképpen lesz lehetséges az, hogy a külső segítségre alapozva, önként dobja le magáról azokat a fojtogató páncélokat, melyek az ő lényegét fedik el. Igen, jól sejtitek, én most arról a "lényről" beszélek nektek, akit ti - homályosan érzékelve az igazságot - egy élő szellemiségként is tiszteltek, s akit Gaiának, Földanyának kereszteltetek el. Mert most tudjátok meg, ez a homályos sejtés nem a véletlen műve. Az, aki alattatok nyög és szenved és életet ad nektek és magából szüli meg a ti testeteket, s magába temeti el azt, amikor levetitek, s halott anyagként visszaadjátok az ő erőinek, egy élő, ébredező hatalmas szellemiség, egy elbukott elsőd, a maga egész besűrített, bukása által életre alkalmatlanná tett ferde teremtettségével. Ő az, aki legvégül szintén megtisztul, s miután magával táplál és kiszolgál tömegesen rajta élő szellemeket, egyszer csak az "idők végén" halott poraiból ragyogó "csillagként" életre kel. Szükséges volt az, hogy én ezt a felvilágosítást is átadjam nektek. Mert ennek fényében a ti földi léteteket, s azt aki megszül és dajkál és magában hordoz benneteket, másként, új szempontból szemlélhetitek. Mert az a ti felelősségetek is kell legyen, hogy ne csak magatokra gondoljatok, hanem őrá is, arra a valamikori nagyszerű lényre, akinek felemelkedését és visszaváltozását és majdani újjászületését ti is jótékonyan segíthetitek, miközben ő benneteket szolgál tisztuló erőivel, szüntelen.
I. kötet 164 oldal:
Az előbb említett sebészi öntisztítás a ti bolygótokkal is már több ízben "megesett". Ezek közül az alkalmak közül a legjelentősebb az volt, amikor a Föld magából a Holdat kivetette, amivel besűrűsödött ellentétszellemiségének jó részétől szabadult meg. A Hold igaz itt maradt, kísérőként és némiképp "kísértő" jelleggel hozzákapcsolódva keringésével az ő megszülőjéhez, ám megkötve magában, s így elerőtlenítve azokat a sötét erőket, melyekkel korábban aktívabban rendelkezett. Ráadásul önálló tagként belekerült abba a mindent átvarázsoló isteni sugárzásba, amit a Nap közelsége számára jelent, s ennek valamikori átalakulása szempontjából lesz majd igen nagy jelentősége. Erre azonban én most ki nem térek, mert szorosan nem érinti mindazt, amiről nektek beszélnem kell. Annyit azonban még hozzá kell tegyek ehhez, hogy nektek a Holdtól - mint bezárult és kevetett sötét szellemiségtől - nem kell félnetek, hiszen jól tudjátok, a sátáni erők rátok hatni akkor nem képesek, ha halottá merevedtek be. S a Hold olyan halott kísérőbolygó, mely kártékony hatását alig-alig éreztetheti a földi emberre. Bár ennek egyes vonatkozásait már a ti tudósaitok is felfedezték, s lemérték, hogy rátok nézve különösen a holdtölte s az újhold ciklikussága mit is jelent. Mondom a Holdtól mégsem kell félnetek, hiszen mint besűrüsüsödött, merev anyagképződmény a törvényes fejlődés keretébe "tehetetlenül" keringve beilleszkedett. Sőt, azt mondhatni, számára az Isteni Kegyelem biztosított új szerepet, hiszen éjszakáitok sötétségét a Naptól kölcsönkapott fényével világítja be. Tömegével kiegyenlíti a földön zajló természeti folyamatokat, hatással van a földi nagy vizek mozgására, arra a működésre, ahogy ciklikusan mozognak a tengerek, vagyis léte jótékonyan is hat a ti létetekre."
(Megjegyzés: Az idézetben szó volt elsődszellemekről és Isten-emberekről. Nagyon röviden: az elsődszellemek a teremtés első, eredeti fázisában lettek teremtve. Az elsődszellemek egy részének bukása után a bukott elsődszellemek és a Teremtőhöz örökké hű szellemek között egy idő után olyan nagy lett a "távolság", hogy a bukottak megmentése és ébresztése érdekében Isten létbe hívta, megteremtette az Emberszellemet (a Földön élő emberek többsége bukott ember) azzal a fenséges isteni küldetéssel, hogy önmagából példát fejlesztve ki, égi mintát mutasson azok felé, akik a mélységekben helyezkednek el. Az elsődszellemeknek pedig: )
I. kötet 96-99 oldal:
kihirdettetett, hogy az Emberre úgy tekintsenek, mint akit saját erőikből is mindig segíteniük kell abban a nemes feladatkörben, amit a Teremtő hagyott erre a lényre. Az Ember tehát olyan méltóságot képviselt a teremtettségben, ami - mint rang - jelentős funkciót töltött be az Isten megváltási tervében. Az az elsődszellem, akit ti Lucifer néven ismertek, ekkor követte el azt a hibát, hogy irigységében ellene szegült Isten tervének. Ő már korábban megtévedt szellemként volt jelen az eredeti szellemek szeretetközösségének abban a kicsit homályosabb, kevésbé tiszta részében, amit az előbb javulási területnek neveztem el. Szellemében tehát már ekkor hordozott olyan foltokat, téves elképzeléseket, melyeket azonban még kitisztíthatott volna, ha nem gőgje, irigysége növekszik egyre hatalmasabbra bensőjében. Azok közé a szellemek közé tartozott, kiket az első szellembukáskor elbukott szellemek saját ferde szemléletükkel fertőztek meg, s akik a felső világban csak azért maradhattak meg, mert esélyük volt arra, hogy győzelmet arathassanak önmaguk felett. Azaz képesek lettek volna arra, hogy hibáikat felmérjék, kijavítsák, lehántolják magukról a rájuk rakódott tévedéseket. Lucifer azonban éppen attól kapott "vérszemet", hogy saját méltóságában sértve érezte magát akkor, amikor az Embert úgy képzelte el, mint akit az Isten őfölébe helyezett. Még hogy ő szolgáljon egy nála "alacsonyabb rendű", nem az eredeti teremtéskor született szellemnek! Ez a gondolat nem hagyta nyugodni, lázadásának ez volt alapvető gyökere. S ez volt az a momentum, amikor tudatosan ellene szegült Isten tervének. Aminek aztán az lett a következménye, hogy az eredeti szellemek szeretetközösségéből kivettetett. Ezt azonban ne úgy képzeljétek el, hogy őt az Isten taszította le. Ugyanaz volt érvényes rá, ami a többi bukott elsődszellemre, vagyis önmaga magát vetette le a mélybe azáltal, hogy "engedetlenségébe" belemerevedett. S nem volt képes többé magából igazat, szépet, tisztát, Istennek tetszően törvényeset előhívni, vagyis önmaga köré sötét gondolatai rétegeit szőtte meg. Amik aztán a "nehézkedési erő" folytán lejjebb húzták őt, elkülönítve a tiszta világok "könnyű", szabad rétegeitől, ahol továbbra is léteztek a törvényesen munkálkodó elsődszellemek. (...) Lucifer nem pusztán azért gyűlölte meg annyira az Embert, mert nem tartotta magához méltó szellemnek, s mert Isten akarata őt az Ember szolgálatába rendelte. Elsősorban azért haragudott meg engesztelhetetlenül erre a lényre, mert úgy vélte, saját bukása is miatta történhetett meg. (...) Mert azt az eddigiekből már nyilván kikövetkeztettétek, hogy ő akkortól, amikor az eredeti égi közösségből kivettetett, az Embernek esküdt ellensége lett. Lázadó és gyilkos indulatokból táplálkozó hatalomvágyában és sértettségében valóban olyan fogadalmat tett, hogy ő eztán az Embert ott gáncsolja el, ott és akkor akadályozza törvényes létezésében, ahol és amikor csak lehet. Megesküdött magának s az Istennek arra, hogy az Ember legfőbb kísértőjévé, lázadásra csábítójává lesz.
I. kötet, 176. oldal:
Egyiptom volt az a terület, ahol az őrzők még Atlantisz bukása után is gyakrabban öltöttek magukra embertesteket. Ők voltak azok, akiket az óegyiptomi hagyomány isteneknek írt le. Ozirisz, Izisz, Hórusz, Thot és még sorolhatnám az általatok is jól ismert neveket. Ők valamennyien az égi tudást hozták le újra és újra emberközelbe. S itatták át bölcsességükkel és mágikus erejükkel azokat az egyszerű embereket, akik a Nílus deltájának vidékén telepedtek le. Ám mindjárt Atlantisz hanyatlásának idején, ahogy ezt már korábban kifejtettem, erre a vidékre is megérkeztek olyan ártó szellemek, akik a valódi őrzők kvalitásait másolták le. Ám céljuk éppen nem az volt, hogy az igazi tudást közvetítsék az embereknek, hanem éppen ellenkezőleg, ténykedésükkel a vallás és a kultúra terén is pusztító "munkát" vittek véghez. Közülük néhányan egészen "magas rangú" luciferi küldöttek voltak, akik javulásuk érdekében kaphattak földi testeket. Ám amint megérkeztek a valódi őrzők közé, mindjárt kártékony tevékenységbe kezdtek. Ilyen démoni alak volt az a szellem, akit az egyiptomi hagyomány Seth néven emleget: Ozirisz gonosz ellenfele, ki megtámadta és meggyilkolta az isteni küldöttet, Oziriszt. Ti jól gondoltátok nemrégen, amikor is tőle olvastatok Észak-Amerikában keletkezett médiumi közleményeket, hogy az, aki ma is tévtanaival milliókat mételyez meg, ugyanaz a valamikori Seth, aki az egyiptomi történelemben testvérgyilkosként, sátáni figuraként szerepel. S nem ő volt az egyetlen, aki abban a korszakban nagyhatalmú fekete mágusként érkezett testbe. S oda küldetett el, ahol a valódi őrzők képviselték és hirdették az emberek számára az égi szellemiséget. Voltaképpen másról sem szól a megőrzött egyiptomi hagyomány, mely az "istenek" földi munkáját beszéli el, hogy hogyan támadtak ezek egymásra, miként küzdöttek egymás ellen, megszemélyesítve a jó és a gonosz harcát emberközelben.
II. Kötet, 98-103 oldal:
Mert ekkor már ők is, akárcsak az elsődszellemek, önmagukból kisebb teremtésmintákat hozhattak felszínre, s önmaguknak nagy-nagy boldogságokat teremthettek, bár nagy részben még a legfőbb örömet a messiásoktól, Atyjuktól-Anyjuktól kaphatták meg mint létükhöz nélkülözhetetlen életfeltételeket. Mégis ők már kíváncsiságuktól hajtva arra törekedtek, hogy erőből, tudásból mind többet magukba emelhesse nek. S törvényes is volt eme törekvésük, ám - mint fent mondottam, csakis abban a szabott mértékben, ami a keretet biztosította számukra, s amely keretet a felettük álló Messiás-szellem, mint az Ő Uruk szabott meg nekik ahhoz, hogy annak határain belül tevékenykedhessenek. Azaz ők is, akárcsak az elsődök, legfőképpen is az engedelmességben vétkeztek, akkor is, amikor elfogadni akarták azokat az "információkat", "ismereteket", melyekkel őket a luciferi szellemcsoport megfertőzni kezdte. Mert az első elbukó emberszellemeket - s ezt ti jól jegyezzétek meg - nem a gőg juttatta a javulófélben lévők hamisságainak közelébe, hanem a kiváncsiság, a tudásban való haladás szándékának mérték fölötti elferdülése. Ezért is igaz az, amit a Bibliátok úgy mond el, hogy a Kísértő Kígyó Evát közelítette meg. Mert csakugyan az emberszellem - aki szintén duális egységként teremtetett - az ő elfogadó felével hajlott arra, hogy minél több megszűretlen hatást az ő környezetéből felvegyen. Ezért lehet "okolni" a női szellemiséget az elbukás eredetével. Bár ehhez mindjárt hozzá kell tegyem, ezt a mértéken túlmenő befogadóságot aztán nyomban a férfirész, a hatószellemiség felduzzadása és gőgössé ferdülése követte. Mert aztán - miután a befogadófél a külvilág negatív tényezőit, erőit, hatásait a luciferi "almában" átvette, s magábanyelni kezdte - az ő szellempárja, a ható lett az, aki eme új és izgató lelki-szellemi mintákból máris építkezni kezdett. S akkor a sátáni elv őt támadta meg, mégpedig úgy, ahogy azt már elmondtam nektek: felduzzasztván benne a saját akaratot, a tudásszomjat, s a féktelen szabadságvágyat, valamint azt a kételyt beléje helyezve, amit Lucifer sugallt, hogy ő Teremtője jószándékát megkérdőjelezze. S a duális egységként élő emberszellemnek hatófele volt az, aki aztán hamis gondolkodásba kezdett, s aki ekkor már a külvilágra törvénytelen módon hatást gyakorolni igyekezett, mégpedig úgy, hogy felhasználta a befogadója által megkapott sátáni ismereteket, s beleépítkezni kezdett a semmibe vivő teremtésrétegekbe. Mind nagyobb és nagyobb területeket birtokolni akarván, melyeket pedig magához vonzania azért volt könnyű neki, mert ekkor már megtévedtségében azt sem vette észre, hogy dehogyis ő vonzza magához ezeket, éppen hogy ezek azok, melyek tartalmaikkal, kiáradásaikkal őt húzzák magukhoz kőzelebb. Azaz őt süllyesztik egyre mélyebbre a semmibe, miközben ő elhagyván az Istent, szinte öntudatlanul a tagadás-szellemiségével töltekezik be. Ez pedig "időben" ugyanakkor zajlott, amikor is Lucifer és társai azt döntötték el - lázadó szellemiségükből erőket merítve -, hogy ők sértettségük folytán ettől kezdve "haragban lesznek" az Istennei, aki lám csak "újszülött", apró emberteremtményeit előnyökben részesítette velük szemben. Vagyis mikor ők ismét csak szellemi gőgjük miatt "sérültek" meg, s eme sérüléseikbe belemerevedtek. S ennek következtében ők az Isten tagadásban megerősödtek, s mint tavaly azt levezettem előttetek - szándékkal vonzották magukhoz - kísértőkként - az emberszellemeket, hogy őket kifosztván, maguk alá rendelvén szerezhessenek mindenkor belőlük - általuk - friss energiákat, isteni erőket. S így mégiscsak létrehozhassák saját ellenteremtéseiket, melyekkel azt akarták bebizonyítani, hogy élni, létezni Isten nélkül is lehet. Ekkor már duplán tagadó álláspontba belehelyezkedve és duplán vétkezve az isteni törvények ellen. Aminek pedig az lett a következménye, hogy ők a paradicsomi világok emberszellemeit aztán magukhoz tömegesen vonzották le, mégpedig úgy, hogy elcsábították őket hamis ígéreteikkel. Eme csábítások tartalmi lényegét már tavaly közöltem veletek, így most csak azt fejtem ki, mi is lett annak az eredménye, hogy a kísértő szavaknak inkább adtak hitelt a gyermek-emberszellemek, mint annak a tiltásnak, amit az Atyától, s Világuk Urától, a Messiástól kaptak meg. Mert éppen eme csábítás miatt hitték ők azt el, hogy nagyszerűbb tudáshoz, hatalmasabb ismeretekhez, s ennek folytán gazdagsághoz, hatalomhoz és szabadsághoz juthatnak ők akkor, ha kísértőik világaival kapcsolódnak egybe. S miért is nem látták meg eme első emberszellemek, hogy ez őket éppen vakságuk folytán viszi a kárhozathoz közelebb? Éppen azért, mert a javulási szférák hibás elsődszellemei, a luciferi lények csakugyan félig törvényes világaikat mint még így is pompás teremtettségeket - mutathatták meg mintául az emberszellemeknek. Hiszen az ő teremtettségeiknek csak egy része volt a semmivel, s a tagadással megfertőzve, s másik része viszont bírt az igazság és a mérték törvényességével. Azaz kevert világok voltak ezek, melyeknek éppen felfelé való tisztításán dolgoztak javulások folytán a bennük élő, ható szellemek. Így aztán az nekik nehezükre nem esett, hogy a maguk teremtettségeiből azt villantsák fel követendő irányként az embereknek, ami csakugyan szép volt és csillogó, s ami az ő nagyságukat visszatükrözte. Mert csakugyan bírtak ők ekkor már (vagy még) olyan teremtő erőkkel, s olyan szellemi rétegekkel, melyek az emberszellemek számára vonzóak lehettek. S még azt a látszatot is keltették ezekkel az embereket szándékosan megtévesztve, hogy ők éppolyan nagy hatalommal és erővel rendelkeznek, mint azok a Messiások, akik "égi királyokként" uralkodnak az ő világaik felett. Sőt, az emberszellemeket éppen arra vették rá, hogy elhiggyék nekik azt: nem is igaz, hogy nekik a Messiásuknak engedelmeskedniük kellene, hiszen az nem rendelkezhet korlátlan hatalommal az ő szellemük-lelkük felett. Itt láthatjátok, minden megtévesztés lényegét, mely azóta is letükröződik a bukott emberszellemek összes teremtési rétegeibe! Itt láthatjátok annak irigy hazugságát, aki már akkor, az Én Királyságomat kérdőjelezte meg, mert gőgje folytán arra törekedett, hogy ellenem lázítson minden szellemet. Mert Lucifer és társai ekkor már első célként magukban azt jelölték meg, hogy az emberszellemeket először is Messiásukban való hitüktől fosszák meg. S ti éles körvonalakkal körülrajzoltan mindinkább észrevehetitek, hogy a ti Földeteken ma is pontosan ez a tendencia az, amely a sátáni szellemiség folytán érvényesülni szeretne. Mert azokban a szellemi irányzatokban, amelyeket a földi megtévesztők gerjesztenek, s melyekben a saját gondolataikat és sugallataikat helyezik el, - bár látszatra nem beszélnek Isten-tagadóan, hiszen az híveiknek túl gyanús lenne -, beszélnek viszont arról, hogy én, Krisztusként, Messiásként nem is éltem a ti földeteken. S beszélnek még arról, hogy én meg sem haltam a kereszten, s mondanak nektek minden féle tévinformációt arról, hogyan is lehettem én - nem testben - csak az emberiség szellemi tudatában jelen Földetek terében. S hamisítanak még ennél sokkal nagyobb képtelenségeket arról, hogy én egyszerre hány apostol testében éltem, s halálom meg sem történt, hanem a kereszt elől vagy arról élve leszállván, elmenekültem, s megházasodtam és átlagemberként éltem más népek környezetében. Erre most hangsúlyozottan figyelmeztetnem kell benneteket! S nem azért, mert nekem ezek a tévhírek árthatnának, vagy mert így kívánnám - embermódra - megóvni tekintélyemet, hiszen az én Szellememen, Lelkemen eme hamisságok foltot nem ejthetnek. Azért beszélek ezekről figyelmeztetőleg előttetek, hogy ti azt észrevegyétek, mindezzel benneteket akar megkötözni, foglyul ejteni a fekete fejedelem. Mégpedig úgy, hogy hamisságokat elhitetve veletek, ti az én tisztaságomban, Krisztusságomban, s ennek folyamodványaként a Megváltásban kételkedjetek! Mert ezek a megtévesztő hírek arra már nem alapoznak, hogy az Istent tagadni merjék hívő emberek körében, de azt igenis megcselekedni igyekszenek, hogy Tőlem, a ti Teremtőtöktől eltántorítani próbáljanak titeket. Mégpedig azért, mert ha ti csak egy kicsit is az én Messiás-voltomban, keresztre feszítésemben kételkedtek, nekik máris nyert ügyük van, hiszen így tőletek azt az Utat, Igazságot és Életet veszik el, amit számotokra én jelentek. Ugyanezt tették pedig az akkori luciferi elsődszellemek. Azt mondták az embereknek, hogy az én királyságom csak tévedés eredménye, kivetítették saját gőgjüket, nagyságmániájukat rám, rólam hamis képet festve, s arra biztatván az őket követőket, hogy nekik higgyenek. Felgerjeszteni próbálták az emberek haragját ellenem, azzal indokolva uszító törekvéseiket, hogy én vagyok az, aki szándékosan korlátok közé akartam szorítani a ti emberi léteteket, azért, hogy nehogy valamiképpen olyan nagyra, erősre növekedhessetek, hogy fölém kerekedhessetek. Holott nektek ehhez jogotok van, mondták ők - saját törtetésükből kitermelt gyilkos indulatokkal titeket megmételyezve -, hiszen ti csak fejlődni, növekedni szeretnétek, ehhez pedig joga van minden teremtménynek. S jól lássátok meg, mai kísértőitek ugyanezen szavakkal, sugallatokkal bombáznak akkor titeket, amikor is ellenem lázítani akarnak benneteket. Mert felhasználják a ti kíváncsiságotokat, tudásszomjatokat és szellemi gőgötöket, valamint hatalmi késztetéseiteket és önzéseteket.
S még mindazt a sokféle egovágyat, amit ti életetek folyamán magatokból kitermeltek. Holott én akkor is és a mában is figyelmeztettelek, s figyelmeztetlek benneteket: vigyázzatok, higgyetek nekem, senki teremtmény előbb tudásban, erőben meg nem növekedhet, csak amikor már arra kellőképpen érett lesz. Azt pedig, hogy ő mennyire érett, elsősorban is eldönteni hivatottak a felette álló magasabb tudású, hatalmú szellemek, végső soron pedig én, s a ti Teremtő Istenetek. S ki ezt el nem hiszi, azt a megtévesztés kötözi meg, mégpedig saját ferde gondolatai, vágyai által, melyekbe ha belevész ő, azok az ő útját ferdítik el, s azok által ő egyenesen a semmi felé menetel. Az emberszellemek bukása - világos lehet ez előttetek - nem egyszerre, s egy időben történt meg úgy, ahogy a bibliai történet ezt lefestette. Mert míg kezdetben csak abban vétkeztek az emberek, hogy a duálok elfogadója kíváncsisága folytán a luciferi ismereteket tükrözte át saját hatófelébe, majd a hatófél gőgössé növekedni kezdett, ők még mindig egységként léteztek. S bár a Paradicsomi világokbeli helyükből már lefelé, kifelé törekedtek, nem azonnal "űzte ki" onnan őket a Teremtő, hanem csak akkor, amikor már nem hallgattak Rá (illetve Rám) többé, hanem mindinkább csak saját fejük után mentek. Több figyelmeztetést is kaptak ők, ám mindezekre már nem figyeltek, mert őket is olyannyira lekötni kezdte az a hamisság, amit a luciferi szellemiségektől ellestek, hogy inkább szívesebben ezen gondolati tartományaikban - a kísértés dimenzióiban - tevékenykedtek, mintsem arra törekedtek volna, hogy gondolataikat, érzéseiket a Messiás-szellem, s az Isten törvényeihez igazították volna, azaz lemérték volna az Örök Igazság tükrében. Így kerültek ők is Messiásuktól, s Teremtőjüktől gondolatban és érzületben mind messzebbre. Inkább foglalkozván azokkal a "szórakoztató" és élvezetet nyújtó látványokkal, érzésekkel, melyek őket magukhoz csalogatni igyekeztek. S éppen ennek folyamán fertőződtek meg később a luciferi szellemiségek érzékiségével, testiségével, önzésével. Mert a luciferi javuló, illetve már ismét csak hanyatló szellemek, akik már saját duáljuktól különváltan léteztek, megismertetni kezdték őket azon ellentétérzésekkel, s ugyanakkor újfajta "örömöket" ígérő érzületekkel, melyeket úgy "nyertek", hogy ők nem saját duáljaikkal kapcsolódhattak össze, vagyis eme ideiglenes egyesülésekből merítettek erőket, tapasztalatokat és "ismereteket". Vagy megmutatták ezek a bukott szellemek azt a fajta szerzésvágyat az emberszellemeknek, mellyel ők szellemtestvéreiktől energiát, tudást lopni voltak készek. Mindezzel pedig az emberi szellemi egység ben a különbözőséget tudatosították úgy, hogy különféle hatásokkal elkülöníteni igyekeztek a duálfeleket. Minek pedig az lett a következménye, hogy az egyetlen duális egységben élő Ádám és Éva, kik ekkor már kezdték elveszíteni a közös gyökerükbe általam elhelyezett őket összetartó szeretet-lényeget, lassacskán ráébredtek arra, hogy ők bár egyek, mégis egymástól olyannyira különböznek. Ez volt pedig az ő két félre szakadásuk előzménye. Mert miközben a kísértők a befogadót bombázták minél változatosabb érzéki valóságok megismertetésével, kiváncsiságára és befogadóságára alapozván, hogy azt ferdítsék el benne; a hatófelet ezenközben arra serkentették, hogy hatalmaskodássá növelje erejét, s önzővé és agresszorrá legyen. Azaz benne pedig a hatóminőséget gerjesztették túl azon a fokon, ahol az még szolgálta volna a duális egységet. S Ádám és Éva ekkor vették észre, hogy ők "meztelenek". Vagyis a köztük lévő különbség, mely örök szerelmüknek, s egymás gazdagításának volt feltétele, ekkor vált kettősséggé, ahol is ők már furcsállották egymás másságát, sőt megütközni kezdtek ezen. Mégpedig azért, mert a külső hatások őket külön külön utakra téríteni igyekeztek, mégpedig olyan szándékkal, hogy egymástól elszakítsák őket. Mert mi mást is adhattak volna át eme szerencsétlen, szétvált elsődök tudásként az emberszellemeknek, mint az ő ellentéttől áthatott szellemiségüket, lelkületüket, s az abból fakadó eltorzult örömeiket? Mert eme elbukott elsődök, ha már saját szellemtársukkal addig nem egyesülhettek, míg a javulásban végleg meg nem erősödtek, úgy tartották fenn látszatboldogságukat, úgy elégítették ki a beléjük írt törvényt, mely az egyesülésre sarkallta őket, hogy a nem saját duálfeleikkel kapcsolatot létesítettek. Ami viszont bennük különös - ellenérzéstől áthatott, de mégis egységre törekvő - vágyat keltett, ami egyfajta furcsa ambivalenciaként jelentkezett lelkükben. Azaz egyszerre vonzotta, s ugyanakkor taszította is őket a nem saját duáljuk lelkisége, szellemisége, mellyel összeköttetésbe kerültek. S mert olyannyira vágytak a magány helyett arra, hogy valakivel ismét egyek lehessenek, eme ambivalens érzésre cserélték fel korábbi duálszerelmüket. Mert a magánynál, a fél-ség tudatánál ez a kapcsolódás még mindig több örömet, megbékélést jelentett számukra, s még akkor is, ha sokáig a nem saját duáljuk másságát elviselni nem is voltak képesek, legalább ismét csak valakitől valamennyi energiát nyerhettek. Sőt, ez volt az alapja annak a korcs szerelem-érzésnek, ami aztán a ti földeteken is gyökeret vert, s ami alapja minden testi szerelemérzésnek, mely voltaképpen a másikat csakis birtokvággyal, azaz saját féletméből és kapnivágyásából kiindulva közelíti meg. S aminek aztán mindig csakis szenvedés lehet a következménye. Mert ez a birtokvággyal és kapni akarással feltöltődött érzelem, nem viszi egymáshoz sokkal közelebb a szellemfeleket, ellenkezőleg: ezáltal ők egymást csak kifosztani, megsebesíteni tudják, egymástól tolvaj módon energiákat, erőket vonva el, vagy egymás által egymást durván megkötözve, azaz egy mást szabadságkorlátozottságra ítélve. Mert hogyan is lenne képes egy ilyen önérdekből, önzésből fakadó ambivalens érzés kielégíteni ama boldogság és egyesülés iránti sóvárgást, amit a szellemek emlékezete oly mélyen megőrzött bennük, hogy még bukásuk sem törölte ki belőlük annak emlékét: a valódi szerelem, egyesülés és duális együttlét mit is jelent. S mégis ez a fajta "házasságkötés" lett a bukott szellemek kiemelkedésének egyik feltétele. Mert azonközben, hogy ők - jórészt csak önzésböl - a másik félhez törekedtek, s tőle kapni akarván, őt kötözték meg egy időre saját erőikkel, legalább a reményt fenntarthatták arra, hogy valakivel egyek lehetnek. S éppen eme kapcsolódásokból is tanulhattak, s főként akkor, ha maguknak tisztább párt választhattak, azaz olyan duálféllel köthették össze létüket, aki kevésbé volt bűnös természetű, mint ők, s így őket szellemileg-lelkileg emelhette. S ez a kiemelkedési lehetőség jellemzi mind a mai napig a ti földi szerelmeiteket, s azokat a házasságokat is, melyeket nem saját duálpárjaitokkal köttök meg, inkarnációról inkarnációra haladva tisztítván fel emígy duálérzéseiteket. Erről azonban majd a megfelelő helyen beszélek részletesebben. Egyelőre fontos, hogy tudjátok: Ádám és Éva szétválásának bibliai története már a szellemhonban megtörtént, mégpedig a duális szakadás eseményében. Amikor is a ható mind nagyobb hatással a környezetébe kifelé nyomatta erőit, egyre kevesebb örömmel feltöltve befogadóját, akitől pedig kapta az éltető érzéseket, isteni értékeket. Hiszen az volt mindenkor is a befogadó lényege, hogy az Istentől származó hatásokat elsősorban is ő kaphassa meg, s azokkal szellemfelét ajándékozhassa meg. Míg a ható pedig a benne élő isteni törvénynek megfelelően részben hatást fejthetett ki az ő szellemi-lelki környezetére, részben pedig az onnan kapott erőkkel saját befogadóját ajándékozhatta meg. Ám az elfogadó fél is torzulásokat szenvedett ezenközben, mert mint mondtam, egyre inkább nem az isteni mintákra volt hangolt, s nem "fentről" várt már segítséget, hanem a kísértő világok szellemiségét tükrözte ki magában, s azok hatásait fogadta be. Széthúzás keletkezett hát köztük, mely egyszer csak belső, egyre kevésbé egységes világukat szétfeszítette. S ez volt az az esemény, amikor is ők is "belezuhanni kezdtek a semmibe". Vagyis bukásuk ekkor pecsételődött meg. S ezzel egyidőben a javulási szférákból Lucifer és társaí kivettettek. Amit pedig ti úgy képzeljetek el, hogy ekkor a Törvény Szellemei ezeket csakugyan a Paradicsomi Világokon kívülre helyezték el, azaz a Fiú-világegyetemekből ők a külső tartományokba zuhantak le. Mert akkor már őket egyben tartani azokkal, kik váltig javulásukon munkálkodtak, s vissza az Istenhez törekedtek, nem lehetett. S ez volt az egykori szellembeli szétválasztás, melynek a javulók érdekében a Paradícsomokban meg kellett történnie. S ekkor aztán a luciferi lázadókkal együtt ama megtévedt, önzővé, érzékivé és gőgössé vált emberszellemek is ,,kiűzettek", akik hozzájuk csatlakozván az ellentéttel már annyira feltöltődtek, hogy helyük semmiképpen nem lehetett azok között, akik törvényesen fejlődtek. Mert az isten Törvényei a búzát az ocsúval csak addig tartják egyben, amíg az ocsú, azaz a megtévedt szellemiség _még képes arra, hogy a búzától, vagyis a törvényes szellemektől jót egyáltalán felvehessen, mert önmagát lázadásába, gyűlöletébe még egészen nem zárta be. Ám amikor már az ocsú csak arra képes, hogy a búzát is pusztulással fenyegesse, szétválasztja ezeket az Isten Hatalmas Ereje. A még mélyebbre bukott világok, majd anyagrendszerek aztán így jöttek létre. Foglyul ejtve nemcsak a sátáni luciferi szellemeket, hanem az őket követő emberszellemeket is, kikből az előbbiek energiákat nyerhettek.
S még mindazt a sokféle egovágyat, amit ti életetek folyamán magatokból kitermeltek. Holott én akkor is és a mában is figyelmeztettelek, s figyelmeztetlek benneteket: vigyázzatok, higgyetek nekem, senki teremtmény előbb tudásban, erőben meg nem növekedhet, csak amikor már arra kellőképpen érett lesz. Azt pedig, hogy ő mennyire érett, elsősorban is eldönteni hivatottak a felette álló magasabb tudású, hatalmú szellemek, végső soron pedig én, s a ti Teremtő Istenetek. S ki ezt el nem hiszi, azt a megtévesztés kötözi meg, mégpedig saját ferde gondolatai, vágyai által, melyekbe ha belevész ő, azok az ő útját ferdítik el, s azok által ő egyenesen a semmi felé menetel. Az emberszellemek bukása - világos lehet ez előttetek - nem egyszerre, s egy időben történt meg úgy, ahogy a bibliai történet ezt lefestette. Mert míg kezdetben csak abban vétkeztek az emberek, hogy a duálok elfogadója kíváncsisága folytán a luciferi ismereteket tükrözte át saját hatófelébe, majd a hatófél gőgössé növekedni kezdett, ők még mindig egységként léteztek. S bár a Paradicsomi világokbeli helyükből már lefelé, kifelé törekedtek, nem azonnal "űzte ki" onnan őket a Teremtő, hanem csak akkor, amikor már nem hallgattak Rá (illetve Rám) többé, hanem mindinkább csak saját fejük után mentek. Több figyelmeztetést is kaptak ők, ám mindezekre már nem figyeltek, mert őket is olyannyira lekötni kezdte az a hamisság, amit a luciferi szellemiségektől ellestek, hogy inkább szívesebben ezen gondolati tartományaikban - a kísértés dimenzióiban - tevékenykedtek, mintsem arra törekedtek volna, hogy gondolataikat, érzéseiket a Messiás-szellem, s az Isten törvényeihez igazították volna, azaz lemérték volna az Örök Igazság tükrében. Így kerültek ők is Messiásuktól, s Teremtőjüktől gondolatban és érzületben mind messzebbre. Inkább foglalkozván azokkal a "szórakoztató" és élvezetet nyújtó látványokkal, érzésekkel, melyek őket magukhoz csalogatni igyekeztek. S éppen ennek folyamán fertőződtek meg később a luciferi szellemiségek érzékiségével, testiségével, önzésével. Mert a luciferi javuló, illetve már ismét csak hanyatló szellemek, akik már saját duáljuktól különváltan léteztek, megismertetni kezdték őket azon ellentétérzésekkel, s ugyanakkor újfajta "örömöket" ígérő érzületekkel, melyeket úgy "nyertek", hogy ők nem saját duáljaikkal kapcsolódhattak össze, vagyis eme ideiglenes egyesülésekből merítettek erőket, tapasztalatokat és "ismereteket". Vagy megmutatták ezek a bukott szellemek azt a fajta szerzésvágyat az emberszellemeknek, mellyel ők szellemtestvéreiktől energiát, tudást lopni voltak készek. Mindezzel pedig az emberi szellemi egység ben a különbözőséget tudatosították úgy, hogy különféle hatásokkal elkülöníteni igyekeztek a duálfeleket. Minek pedig az lett a következménye, hogy az egyetlen duális egységben élő Ádám és Éva, kik ekkor már kezdték elveszíteni a közös gyökerükbe általam elhelyezett őket összetartó szeretet-lényeget, lassacskán ráébredtek arra, hogy ők bár egyek, mégis egymástól olyannyira különböznek. Ez volt pedig az ő két félre szakadásuk előzménye. Mert miközben a kísértők a befogadót bombázták minél változatosabb érzéki valóságok megismertetésével, kiváncsiságára és befogadóságára alapozván, hogy azt ferdítsék el benne; a hatófelet ezenközben arra serkentették, hogy hatalmaskodássá növelje erejét, s önzővé és agresszorrá legyen. Azaz benne pedig a hatóminőséget gerjesztették túl azon a fokon, ahol az még szolgálta volna a duális egységet. S Ádám és Éva ekkor vették észre, hogy ők "meztelenek". Vagyis a köztük lévő különbség, mely örök szerelmüknek, s egymás gazdagításának volt feltétele, ekkor vált kettősséggé, ahol is ők már furcsállották egymás másságát, sőt megütközni kezdtek ezen. Mégpedig azért, mert a külső hatások őket külön külön utakra téríteni igyekeztek, mégpedig olyan szándékkal, hogy egymástól elszakítsák őket. Mert mi mást is adhattak volna át eme szerencsétlen, szétvált elsődök tudásként az emberszellemeknek, mint az ő ellentéttől áthatott szellemiségüket, lelkületüket, s az abból fakadó eltorzult örömeiket? Mert eme elbukott elsődök, ha már saját szellemtársukkal addig nem egyesülhettek, míg a javulásban végleg meg nem erősödtek, úgy tartották fenn látszatboldogságukat, úgy elégítették ki a beléjük írt törvényt, mely az egyesülésre sarkallta őket, hogy a nem saját duálfeleikkel kapcsolatot létesítettek. Ami viszont bennük különös - ellenérzéstől áthatott, de mégis egységre törekvő - vágyat keltett, ami egyfajta furcsa ambivalenciaként jelentkezett lelkükben. Azaz egyszerre vonzotta, s ugyanakkor taszította is őket a nem saját duáljuk lelkisége, szellemisége, mellyel összeköttetésbe kerültek. S mert olyannyira vágytak a magány helyett arra, hogy valakivel ismét egyek lehessenek, eme ambivalens érzésre cserélték fel korábbi duálszerelmüket. Mert a magánynál, a fél-ség tudatánál ez a kapcsolódás még mindig több örömet, megbékélést jelentett számukra, s még akkor is, ha sokáig a nem saját duáljuk másságát elviselni nem is voltak képesek, legalább ismét csak valakitől valamennyi energiát nyerhettek. Sőt, ez volt az alapja annak a korcs szerelem-érzésnek, ami aztán a ti földeteken is gyökeret vert, s ami alapja minden testi szerelemérzésnek, mely voltaképpen a másikat csakis birtokvággyal, azaz saját féletméből és kapnivágyásából kiindulva közelíti meg. S aminek aztán mindig csakis szenvedés lehet a következménye. Mert ez a birtokvággyal és kapni akarással feltöltődött érzelem, nem viszi egymáshoz sokkal közelebb a szellemfeleket, ellenkezőleg: ezáltal ők egymást csak kifosztani, megsebesíteni tudják, egymástól tolvaj módon energiákat, erőket vonva el, vagy egymás által egymást durván megkötözve, azaz egy mást szabadságkorlátozottságra ítélve. Mert hogyan is lenne képes egy ilyen önérdekből, önzésből fakadó ambivalens érzés kielégíteni ama boldogság és egyesülés iránti sóvárgást, amit a szellemek emlékezete oly mélyen megőrzött bennük, hogy még bukásuk sem törölte ki belőlük annak emlékét: a valódi szerelem, egyesülés és duális együttlét mit is jelent. S mégis ez a fajta "házasságkötés" lett a bukott szellemek kiemelkedésének egyik feltétele. Mert azonközben, hogy ők - jórészt csak önzésböl - a másik félhez törekedtek, s tőle kapni akarván, őt kötözték meg egy időre saját erőikkel, legalább a reményt fenntarthatták arra, hogy valakivel egyek lehetnek. S éppen eme kapcsolódásokból is tanulhattak, s főként akkor, ha maguknak tisztább párt választhattak, azaz olyan duálféllel köthették össze létüket, aki kevésbé volt bűnös természetű, mint ők, s így őket szellemileg-lelkileg emelhette. S ez a kiemelkedési lehetőség jellemzi mind a mai napig a ti földi szerelmeiteket, s azokat a házasságokat is, melyeket nem saját duálpárjaitokkal köttök meg, inkarnációról inkarnációra haladva tisztítván fel emígy duálérzéseiteket. Erről azonban majd a megfelelő helyen beszélek részletesebben. Egyelőre fontos, hogy tudjátok: Ádám és Éva szétválásának bibliai története már a szellemhonban megtörtént, mégpedig a duális szakadás eseményében. Amikor is a ható mind nagyobb hatással a környezetébe kifelé nyomatta erőit, egyre kevesebb örömmel feltöltve befogadóját, akitől pedig kapta az éltető érzéseket, isteni értékeket. Hiszen az volt mindenkor is a befogadó lényege, hogy az Istentől származó hatásokat elsősorban is ő kaphassa meg, s azokkal szellemfelét ajándékozhassa meg. Míg a ható pedig a benne élő isteni törvénynek megfelelően részben hatást fejthetett ki az ő szellemi-lelki környezetére, részben pedig az onnan kapott erőkkel saját befogadóját ajándékozhatta meg. Ám az elfogadó fél is torzulásokat szenvedett ezenközben, mert mint mondtam, egyre inkább nem az isteni mintákra volt hangolt, s nem "fentről" várt már segítséget, hanem a kísértő világok szellemiségét tükrözte ki magában, s azok hatásait fogadta be. Széthúzás keletkezett hát köztük, mely egyszer csak belső, egyre kevésbé egységes világukat szétfeszítette. S ez volt az az esemény, amikor is ők is "belezuhanni kezdtek a semmibe". Vagyis bukásuk ekkor pecsételődött meg. S ezzel egyidőben a javulási szférákból Lucifer és társaí kivettettek. Amit pedig ti úgy képzeljetek el, hogy ekkor a Törvény Szellemei ezeket csakugyan a Paradicsomi Világokon kívülre helyezték el, azaz a Fiú-világegyetemekből ők a külső tartományokba zuhantak le. Mert akkor már őket egyben tartani azokkal, kik váltig javulásukon munkálkodtak, s vissza az Istenhez törekedtek, nem lehetett. S ez volt az egykori szellembeli szétválasztás, melynek a javulók érdekében a Paradícsomokban meg kellett történnie. S ekkor aztán a luciferi lázadókkal együtt ama megtévedt, önzővé, érzékivé és gőgössé vált emberszellemek is ,,kiűzettek", akik hozzájuk csatlakozván az ellentéttel már annyira feltöltődtek, hogy helyük semmiképpen nem lehetett azok között, akik törvényesen fejlődtek. Mert az isten Törvényei a búzát az ocsúval csak addig tartják egyben, amíg az ocsú, azaz a megtévedt szellemiség _még képes arra, hogy a búzától, vagyis a törvényes szellemektől jót egyáltalán felvehessen, mert önmagát lázadásába, gyűlöletébe még egészen nem zárta be. Ám amikor már az ocsú csak arra képes, hogy a búzát is pusztulással fenyegesse, szétválasztja ezeket az Isten Hatalmas Ereje. A még mélyebbre bukott világok, majd anyagrendszerek aztán így jöttek létre. Foglyul ejtve nemcsak a sátáni luciferi szellemeket, hanem az őket követő emberszellemeket is, kikből az előbbiek energiákat nyerhettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése