2018. december 27., csütörtök

A magyarság szent állata: a Nap jelképe a csodaszarvas, mely utat mutatott őseinknek!



Az Isten által a magyarság számára küldött mitikus vezérállat szövevényes története…
A magyarok hosszú évszázadokon át nem ismerték, hogyan kerültek mai hazájuk területére…
A világ keleti feléről indultunk útnak, körülbelül 6-7 ezer évvel ezelőtt.
Mások szerint valójában csak portyázásra indultunk, és a Honfoglalás sokkal inkább volt egy HonVISSZAfoglalás, melynek keretében újra hazatértünk.
Történelmünk egyes pillanatit még ma is nagy sötétség borítja.

Ahogy minden népnek ezen a földön, úgy a magyarságnak is létezik többféle mondája és legendája a nép eredetét illetően.
Az akkori időkről szóló mondák segítenek abban, hogy könyebben elképzeljük életüket. A számos legenda között talán a legismertebb az Emese álma és A csodaszarvas legendája.
A turul és a csodaszarvas azóta is jelképe a magyarságot övező történelemnek, és a magyarok totemállatává váltak.
A csodaszarvas az újjászületés és a megújulás, valamint a Nap jelképe.
A csodaszarvas legendája így szól:
Történt egyszer, hogy Hunor és Magyar vadászat közben messze elkalandoztak, és már a Meotisz mocsarai között bolyongtak. Ekkor hirtelen egy nőstény szarvas bukkant fel előttük, ők pedig mindjárt üldözőbe vették.
Futott a szarvas, majd nagy hirtelen nyom nélkül elenyészett a vadászok szeme elől. Sokáig keresték, de sehogy sem tudták megtalálni.
Ahogy a szarvast keresték, az egész mocsaras helyet bejárták, és barmok legeltetésére nagyon alkalmasnak találták.
Ezután atyjukhoz visszatértek, tőle engedélyt kértek, és amint ezt megkapták, minden jószágukkal a meotiszti mocsarak közé költöztek.
Meotisz tartománya határos Perzsiával. Mindenfelől tenger veszi körül, egy nagyon keskeny gázlót kivéve. Folyói egyátalán nincsenek, de füvekben, fákban, madarakban, halakban és vadállatokban bővelkedik.
Nehéz oda a bejutás meg onnan a kijárás is. Hunor és Magyar népe a meotiszi mocsarak közé behatolt, és öt éven át onnan ki sem mozdult.
A hatodik évben elindultak, és a pusztában véletlenül rábukkantak Belár király fiainak feleségeire, akik férjük nélkül sátrakban tanyáztak. Amikor rájuk bukkantak, éppen a kürt ünnepét ülték: a zene hangjára táncot jártak.
Ekkor őket elfogták, és minden jószágukkal együtt magukkal ragadták a meotiszi mocsarakba. Az alánok fejedelmének, Dulának két lányát is elfogták, az egyiket Hunor, a másikat Magyar vette felségül.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése