Lelkünk az önmagából kibocsátott sugarak szivárvány fényében él, s ezek hol tiszta, hogy piszkos színek. Innen érthető az a kifejezés, hogy "megtisztulás". Ez nemcsak testi, de főleg lelki fogalom. Ennek mély értelmét az ember csak a szellemvilágban fogja föl, ahol a gondolatnak formája és minden érzésének színe és fénye van.
És ez elrejthetetlen.
Minden megszületésünk célja, hogy megtisztuljunk.
Ide hozzuk a földre szennyesünket kimosni.
Lényegében ez lesz majd az itteni sorsfeladatunk: megszabadulni attól, ami méltatlan hozzánk, s ami lelkünk világában mint rossz erő, mint sötét folt jelent meg rajtunk. Ez nem erkölcsi, hanem lelki kérdés. Mert akit legjobban zavar a sötétségünk, az elsősorban nem a környezetünk, nem a többi ember, hanem mi magunk vagyunk.
Nem szeretünk együtt élni magunkkal.
A diszharmonikus lélek nem tud önmagával élni.
Megoldani pedig minden problémát, csakis itt, a földi dimenzióban lehet.
A lélek, amikor születése előtt megépíti földi szerepét, rendszerint úgy teszi, hogy a benne lévő már kiharcolt világosságot igyekszik a még "megváltatlan" sötét erőivel harmóniában hozni.
Minden ember fénynek és sötétségnek keveréke.
Mindenkiben van valami jó, még akkor is, ha néha aránytalanul kevés.
Uralkodó személyiségünket, ami idehozott bennünket a földi életbe, s ami sorsunk döntő szólama lesz majd később, az első időkben nemigen érzékeljük.
Mindaddig, míg valaki áldozatos munkával, odaadással és főleg nagy szenvedéssel ezt a magával hozott szenvedélyét át nem minősíti, zenéjének alapmotívuma ez lesz és ez is marad.
És hiába kérdi nagy bajában orvosától, apjától, mestertől, akár az Istentől is, hogy "most mit tegyek?" - mert úgyis azt fogja tenni, amit ez a legerősebb szenvedélye diktál neki.
Én ezt az uralkodó szenvedélyt úgy hívom, hogy démon.
A "lelki nyitás" pedig azt jelenti, hogy az ember legyőzi a démonát.
Meghall olyan zenét, ami nem az övé. És megpróbál keserves munkával egy új "lemezt" készíteni verklijébe. Egy szebbet, mint a régi.
Kilép a jelleméből. Kilép a sorsából.
Megpróbál egy másik életet élni...ha tud.
(Müller Péter)
És ez elrejthetetlen.
Minden megszületésünk célja, hogy megtisztuljunk.
Ide hozzuk a földre szennyesünket kimosni.
Lényegében ez lesz majd az itteni sorsfeladatunk: megszabadulni attól, ami méltatlan hozzánk, s ami lelkünk világában mint rossz erő, mint sötét folt jelent meg rajtunk. Ez nem erkölcsi, hanem lelki kérdés. Mert akit legjobban zavar a sötétségünk, az elsősorban nem a környezetünk, nem a többi ember, hanem mi magunk vagyunk.
Nem szeretünk együtt élni magunkkal.
A diszharmonikus lélek nem tud önmagával élni.
Megoldani pedig minden problémát, csakis itt, a földi dimenzióban lehet.
A lélek, amikor születése előtt megépíti földi szerepét, rendszerint úgy teszi, hogy a benne lévő már kiharcolt világosságot igyekszik a még "megváltatlan" sötét erőivel harmóniában hozni.
Minden ember fénynek és sötétségnek keveréke.
Mindenkiben van valami jó, még akkor is, ha néha aránytalanul kevés.
Uralkodó személyiségünket, ami idehozott bennünket a földi életbe, s ami sorsunk döntő szólama lesz majd később, az első időkben nemigen érzékeljük.
Mindaddig, míg valaki áldozatos munkával, odaadással és főleg nagy szenvedéssel ezt a magával hozott szenvedélyét át nem minősíti, zenéjének alapmotívuma ez lesz és ez is marad.
És hiába kérdi nagy bajában orvosától, apjától, mestertől, akár az Istentől is, hogy "most mit tegyek?" - mert úgyis azt fogja tenni, amit ez a legerősebb szenvedélye diktál neki.
Én ezt az uralkodó szenvedélyt úgy hívom, hogy démon.
A "lelki nyitás" pedig azt jelenti, hogy az ember legyőzi a démonát.
Meghall olyan zenét, ami nem az övé. És megpróbál keserves munkával egy új "lemezt" készíteni verklijébe. Egy szebbet, mint a régi.
Kilép a jelleméből. Kilép a sorsából.
Megpróbál egy másik életet élni...ha tud.
(Müller Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése