FEHÉR FÉNY ÁLDÁSA
Mikor belül mindened üresnek érzed,
engedd, hogy az Ég Hozzád közel érjen!
Mikor lelked darabokban szanaszét hever,
és Égi Otthonod már el sem képzeled,
Nézz magad mellé, most is Ő van melletted.
Mikor csikorgón testedre tör a fagyos tél,
s Te még egy percet sosem vergődtél,
utolsó lobbanó lángoddal koldust melegíts,
és lásd, ahogy szeméből az Isten rád tekint!
Mikor szédelegsz éhségtől, és nincs mit enned,
mert éppen meglopták utolsó száraz kenyered,
áld meg a tolvajt, és buzgón áldjad az Istent!
Mikor végső sötétség hatalma gyűlik köréd
megszabni örökléted legapróbb részletét,
óh, Ember, emeld még egyszer a fejed,
és kiálts az egyetlen magas Fénynek:
Kérlek, segíts, Nélküled végleg elveszek!
Mikor feletted bezárul messze mennybolt,
reményed, s hited régen szétfoszlott,
suttogva mondd, ahogy Te is alig hallhatod:
Teremtőm, legyen meg a Te akaratod!
És most ébredj Ember, Igét szólni hívnak,
mert az Ő szavai mindent átjárnak.
Nézz körül lelkedben, s körül a világban,
Fénye elől szemed magad zártad.
Most pedig menj által a tavon, a pusztán,
meglelt Szó kísér, dicséri Éghazád,
s ne feledd, ez a Szó követ görget,
az Egyetlen Élő Ige, a SZERETET.
Ferencváros, 2009. október 14.
Megtisztel! Köszönöm szépen!
VálaszTörlés