2016. szeptember 10., szombat

AZ EMBERI PSZICHÉ MANIPULÁLÁSA - ALAN WATT INTERJÚ [MAGYAR SZINKRON]


A fájdalmunkkal együttlevés szent egyszerűsége






A fájdalmunkkal együttlenni nagyon egyszerű; mégis ez az egyik legnehezebb dolog a világon.
Hatalmas bátorságra van szükség ahhoz, hogy ne akarjuk minél hamarabb megszüntetni, tompítani vagy elfedni valamivel. Ezen a ponton van szükség az önfeladásra, a megadásra. Egyszer elérjük azt a pontot a gyógyulásunk útján, amikor már az összes könyvet elolvastuk, az összes guru tanácsát kikértük, és az összes remek módszert kipróbáltuk; és az egyetlen dolog, ami még hátra van, nem más, mint hogy:
Érezzük a fájdalmas érzéseinket. Ironikus módon pont a fájdalmunkkal való együttlevés fogja elhozni nekünk mindazt, amit az elkerülése által próbáltunk elérni.
Az érzelmi sérülések gyógyulásához az egyik rendkívül fontos lépés az, hogy hajlandóak legyünk elviselni a kellemetlenségeket, mert ez hozza el az átalakulást. Az erre való hajlandóság kulcsfontosságú ahhoz, hogy valóban át tudjuk dolgozni a gyerekkori sérüléseinket, és tartós gyógyulást érjünk el.
A kellemetlenségek sokféle formában jelentkezhetnek:
- Családtagjaink nem értenek, félreértenek minket
- A fájdalmunkkal való együttlevés; annak megengedése, hogy a fájdalom ott legyen bennünk, és érezzük azt
- Egy haraggal és gyásszal teli perióduson mehetünk keresztül, anélkül, hogy tudnánk, mikor lesz vége a - kellemetlen érzéseknek
- Alacsony energiaszint, elveszettnek, bizonytalannak érezhetjük magunkat
- Annak megengedése, hogy sebezhetőek legyünk, és elfogadjuk másoktól a segítséget
- Eltávolodás olyan emberektől, akikhez korábban közel álltunk
Kultúránk az azonnali kielégülést és a gyors eredményeket helyezi előtérbe. Hatalmas bátorságra és erőre van szükség ahhoz, hogy kitartsunk a gyógyulás nem túl csábító folyamatában, aminek megvan a saját ideje. A kulturális faktoron túl ott van bennünk az a túlélési ösztön is, ami arra késztet, hogy ha fenyegetve érezzük magunkat, támadjunk, vagy meneküljünk. Ezért rendkívül fontos, hogy a gyógyulási folyamat során legyenek segítőink, támogatóink.
A még meg nem gyógyult belső gyermekünk csak a származási családunkból jövő mintáknak megfelelően tudja kezelni a fájdalmát, ám legtöbbször éppen ezek a minták okozzák magát a fájdalmat. Így csapdába, ördögi körbe kerülünk. A megoldás az, hogy megtanuljunk anyaként gondoskodni saját belső gyermekünkről, és megnyugtatni őt, miközben olyan új döntéseket hozunk, amelyek jobban tükrözik valódi vágyainkat és szükségleteinket. Ez a belső kapocs az, aminek a segítségével sikeresen leválaszthatjuk magunkról azokat a családi és kulturális mintákat, amik a szenvedést okozzák. 
A legtöbbünknek gyerekként sorozatosan cserben kellett hagynunk önmagunkat, amelynek során csak úgy tudtunk túlélni, hogy egy belső hasítást hoztunk létre magunkban. Ez a hasítás általában azt jelenti, hogy valamilyen módon tompítottuk, elnyomtuk az érzéseinket, és elutasítottuk saját magunkat annak érdekében, hogy a családunk elfogadjon. A gyógyulás során visszaszerezzük a képességünket arra, hogy az érzéseinket azok teljességében érezzük, és hogy ezáltal szégyen nélkül éljük át és fejezzük ki, hogy kik is vagyunk valójában.
Ugyan folyamatosan azt az üzenetet kapjuk, mind kívülről, a kultúránkból, mind belülről, a korai túlélési mechanizmusaink által, hogy kerüljük el a fájdalmunkat, a valódi gyógyulás mégis éppen azáltal történik, hogy jelen vagyunk a fájdalmunkkal, ésmegengedjük, hogy az érzéseink szabadon áramoljanak.
Az igazság a komfort zónánkon kívül van. A komfort zónánkon kívül van az a tér, amelyben leválaszthatjuk magunkról azokat a diszfunkcionális mintákat, amiket a kultúránk és a családunk vésett belénk.
Két fő fázisa van annak, hogy a valódi változás érdekében megtanuljuk elviselni a kellemetlenségeket és kellemetlen érzéseket. Ez a kettő olykor egyszerre is történhet, de általában az ellenállástól haladunk a megadás felé.
1) ELLENÁLLÁS
Itt általában erős ellenérzésekkel viseltetünk a fájdalmas érzéseinkkel való szembenézés iránt, és kerüljük azt. Különféle módokat kereshetünk arra, hogy hogyan topítsuk vagy nyomjuk el a valódi érzéseinket. Az ellenállás különböző formái lehetnek az önszabotázs, a feledékenység, a levertség vagy a függőségek. Az ellenállás olykor hasznos belső szabályozóként működik, ami lelassítja a dolgokat addig, amíg képesek nem vagyunk teljesen szembesülni valamivel. És olykor az ellenállás az elkerülése olyasvalaminek, amiről tudjuk, hogy muszáj szembenéznünk vele. Gondos önvizsgálatra van szükség ahhoz, hogy megállapíthassuk, az ellenállás melyik formái dolgoznak bennünk. Előfordulhat, hogy a gyógyulás minden újabb szintjének kezdetén ellenállást tapasztalunk, de ahogy fejlődünk, egyre jobban fel tudjuk ismerni az ellenállást, és könnyeben haladunk át rajta.
2) MEGADÁS
A legtöbben egész egyszerűen azért adjuk meg végül magunkat, mert az ellenállásból keletkező fájdalom túl erőssé válik. Egy idő után pedig átjutunk egy bizonyos határon, amin túl már tudjuk, és bízunk abban, hogy nem a fájdalom elől való menekülés, hanem annak az elfogadása az, ami végül megkönnyebbülést hoz. Megízleljük és teljesen átérezzük azt az örömet és szabadságot, amit a bennünk lévő VALÓDI-hoz való kapcsolódás ad. Semmi nem hasonlítható ahhoz, amikor az ember átment a fájdalmon, és megérkezik az önmagával való EGYSÉG örömébe. Ez a belső őszinteségből fakadó béke: a valódi, őszinte érzéseink megtapasztalásáé és kifejezéséé, anékül, hogy azokat védeni kellene.
Ráérzünk, hogy milyen harmónia van a személyes tökéletlenségeink, és az élet felsőbb tökéletességében betöltött pótolhatatlan szerepünk között. 
A valódiságunk és az igazságunk megélése utáni vágy végül minden más vágyon felülkerekedik - a fájdalommentesség vágyán is. Meglátjuk azt, hogy megbízhatunk a valódiság, igazság utáni vágyunkban, hajtóerőnkben, mert az mindig elvezet ahhoz, amire éppen szükségünk van. És olykor arra van szükségünk, hogy a belső fájdalom egy újabb szintjét öleljük magunkhoz. Az a megkönnyebbülés és öröm, ami az átölelt, megélt fájdalom nyomán nyílik ki bennünk, mindenért kárpótol. Újra és újra megtapasztaljuk, hogy a fájdalmunk elfogadása, és az azzal való együttlevés kapcsol össze bennünket saját teljesebb belső igazságunkkal.
Szerintem az egyik oka annak, hogy miért hatja át olyan erőteljesen a nyugati világot a keresztrefeszítés szimbóluma az, hogy éppen azt jelképezi, ami oly mélységesen nehéz tud lenni: a hajlandóságot arra, hogy elfogadjuk a fájdalmas érzéseinket, és érezzük őket.
Egy új belső tér jön létre, amiben megengedett számunkra, hogy a VALÓDI-ból éljünk.
Ahogy folytatjuk a belső munkát, végül létrejön bennünk egy meggyőződés, új élettel foganunk meg, és kiolthatatlanul vágyunk arra, hogy a saját igazságunkat éljük, ami mellett rendíthetetlenül el is köteleződünk. Kialakul bennünk egy vágy arra, hogy minden pillanatban a valódi énünk tüzéből éljünk. És minden pillanat új, friss lehetőséget jelent arra, hogy az arra való egyszerű, nyitott tudatosságból éljünk, ami van. 
Meglátjuk azt, hogy a tudatosság maga egy átölelés, egy elfogadás.
A fájdalmas perifériáról indulunk, majd ahogy egyre gyakorlottabbakká válunk a kellemetlen érzések és az előttünk álló ismeretlen bizonytalanságának elviselésében, megnyílik előttünk a lehetőség, hogy eggyé váljunk azzal a szentséges jelenléttel, ami a fájdalmunk közepében lakik; és ekkor felismerhetjük, hogy ez az, ami valójában vagyunk.
Sokunkban van mélyen belül egy erős honvágy. Egy névtelen vágyódás és fájdalom. Sokan éreztük ezt gyermekkorunkban az anyánkkal kapcsolatban; a talajnélküliség, és sodródás érzését. Az anyasebben rejlő honvágy meglésével végül eljutunk oda, hogy felismerjük - valójában sosem lehetünk elhagyottak. Ez úgy válik lehetségessé, ha szerető belső anyává válunk a belső gyermekünk számára, azzal, hogy teret adunk a legmélyebb kétségbeesésének is. 
Ebben a kétségbeesésben egy kapu rejlik; kapu a forrásunk, az egységes tudat felé, amiben mindennel egyek vagyunk
Így hát a fájdalmunk tulajdonképpen hírnök. Egy hírnök, ami arra hív bennünket, hogy itt az ideje hazatérnünk, a belső, őseredeti otthonunkba, ami nem más, mint hogy reébredünk: a valódi önazonosságunk maga a tudat, és hogy tudjuk: szellemből vagyunk, és sosem árthatnak nekünk vagy hagyhatnak el bennünket igazán, mert mindennel egyek vagyunk.

Emlékszem, ahogy a saját gyógyulási folyamatomban rétegről rétegre haladtam az anyasebben rejlő fájdalom és gyász feldolgozásában; emlékszem az értéktelenség érzésére, és arra, hogy meg akartam halni. És abban a hajlandóságban, hogy mindannak a hihetetlen mértékű kétségbeesésnek és fájdalomnak teljes mértékben átadjam magam, tudtam, hogy elérkeztem az aljára. Nem volt ennél mélyebb fájdalom. Az a fájdalom volt a talaj. És azzal, hogy ezen a talajon megálltam, és együttvoltam a legmélyebb fájdalmammal, szabad voltam.
Az, hogy megengedjük, hogy érezzük a fájdalmunkat, megszabadít tőle.
Azzal, hogy együttvagyunk a fájdalmunkkal, lassan rájövünk, hogy a fájdalom, amit éreztünk, nem az igazi önvalónk. Látni kezdjük, hogy az a nyílt, szerető jelenlét, amit akkor testesítünk meg, amikor jelen vagyunk a fájdalmunkkal: az az, aki valójában vagyunk, a valódi identitásunk, ami minden más identitás alatt rejtőzik. 
Az „énként” élés tetőpontja az, amikor „nem-énként” élünk; ami az a tágas, szerető tér, ami szeretettel látja a fájdalmunkat, és teljes mértékben el- és befogadja azt. Így van jelen egy egészséges anya is a gyermeke számára. Rupert Spira író szerint a tudatosság olyan, mint egy szobában rejlő tér: feltétel nélkül elfogad mindent, ami benne történik. Hasonlóképpen, az optimális fejlődéshez egy gyermeknek olyan anyára van szüksége, aki feltétel nékül jelen van számára, és elfogadja őt. Ám az anyák is emberrek, hibákkal, hiányosságokkal. Így mindnyájan sérülünk valamilyen szinten az anyánk által.
És ezáltal az elsődleges, ősi, szent seb által arra kapunk hívást, hogy egy ilyen szerető anyává váljunk saját magunk... és az egész élet számára.
Ahogy megtestesítjük a belső anya feltétel nélküli szeretetét, visszakapcsolódunk magához az Élethez. Visszakapcsolódunk ahhoz a születés- és halál nélküli középponthoz, ami folyamatosan újraszületik és meghal, számtalan formában. Ez az evolúciós lépés az, ami az anya-seb fájdalmában rejlik.
Nőként abban a hitben növünk fel, hogy a szent erő rajtunk kívül található, ám a gyógyulási folyamat során lassan rájövünk, hogy az, amire a leginkább vágyunk, ami a legszentebb, legtisztább, és örökkévaló, az bennünk van, és mindig is ott volt. Sőt, mi vagyunk az. És nem csak bennünk, vagy néhányunkban él, hanem mindannyiunkban, minden Életben.
És mivel mind össze vagyunk kapcsolódva, minden alkalommal, amikor szeretettel átöleljük a saját fájdalmunkat, aktiváljuk a mindenben élő, mindent átható Egységnek az erejét.

Forrás:http://inspira.blog.hu/2016/06/30/a_fajdalmunkkal_egyuttleves_szent_egyszerusege
Bethany Webster írása.

Az eredeti cikk itt megtekinthető: http://www.womboflight.com/the-holy-simplicity-of-sitting-with-our-pain/
 

Ébredj emberiség,mert vége az álomnak! Amit nem akarnak hogy tudja az emberiség!


A tudósok rájöttek, miképp okozhatnak gondolataink a génekben molekuláris változásokat

Egyre bizonyosabbá válik, hogy elménk képzésének vagy a tudatosságot fokozó egyes módszereknek pozitív egészségügyi kihatásai lehetnek.
A kutatók arra törekszenek, hogy megértsék, milyen fizikai hatással vannak ezek a gyakorlatok a testre. Wisconsini, spanyol és francia kutatók tanulmányai arról számolnak be, hogy megtalálták az intenzív éber tudatosság meditációt követő időszakban, szervezetünkben zajló specifikus molekuláris változások első bizonyítékát.

A tanulmány egy csoport tapasztalt meditálónál vizsgálta egy napos intenzív éberség meditáció gyakorlat hatását, összehasonlítva egy olyan személyekből álló képzetlen kontroll csoporttal, akik csendes, nem meditatív tevékenységet folytattak. A nyolc órás éberség meditáció után a gyakorlók egy sor genetikai és molekuláris szintű eltérést mutattak, többek között a géneket szabályozó mechanizmus alkotórészeinek megváltozott szintjét és proinflammatorikus gének csökkent szintjét, ami pedig a stresszes helyzetekből való gyorsabb fizikai felépüléssel korrelál.

"Legjobb tudomásunk szerint ez az első tanulmány, amely a génexpressziós folyamatok gyors változásait mutatja azoknak az alanyoknak a körében, akik éberség meditációs gyakorlatokat végeztek", mondja a tanulmány szerzője, Richard J. Davidson, aki a Center for Investigating Healthy Minds (Az egészséges elme vizsgálati központjának) alapítója, valamint William James és Vilas, a Wisconsin-Madison Egyetem pszichológia és pszichiátria tanszékének professzora.
„Érdekes módon, azokban a génekben figyeltek meg változást, amelyek a gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító gyógyszerek aktuális célpontjai voltak", tudósít Perla Kaliman, a cikk vezető szerzője, aki mellesleg annak a barcelonai spanyol Biomedical Kutatóintézetnek a szakértője, (IIBB-CSIC IDIBAPS-), ahol a molekuláris elemzéseket végezték.
A tanulmány a Journal Psychoneuroendocrinology folyóiratban jelent meg.
Az előzetes klinikai vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az éberség meditáción alapuló képzések jótékony hatással vannak a gyulladásos megbetegedésekre, és az American Heart Association (Az amerikai szívgyógyászok társasága) is megelőző beavatkozásként hagyta jóvá. Az új eredmények a lehetséges biológiai mechanizmus terápiás hatását igazolják.

A gének aktivitása észleléseinknek megfelelően képes változni

Dr. Bruce Lipton szerint a gének aktivitása napi ritmusban is változhat. Ha az elménkben zajló érzékelés testünk vegyi folyamataiban tükröződik, és ha idegrendszerünk olvassa és értelmezi környezetünket, majd ellenőrzi a vér kémiai összetevőit, akkor ez azt jelenti, hogy gondolataink megváltoztatásával szó szerint képesek vagyunk befolyásolni sejtjeink sorsát is.
Sőt, Dr. Lipton kutatása azt is igazolja, hogy észlelésünk változásával, az elménk befolyásolni tudja génjeink aktivitását, és ekképpen minden egyes génnek több mint harmincezer változatát képes létrehozni. Még részletesebben szólva, a genetikai programokat a sejtek sejtmagjai tartalmazzák, és képesek vagyunk átírni ezeket a genetikai programokat, és ezáltal megváltoztatni vérünk kémiai összetételét.
A legegyszerűbben kifejezve, ez azt jelenti, hogy meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat, ha ki akarunk gyógyulni a rákból. "Tudatunk feladata, hogy megteremtse hiedelmeink és tapasztalati valóságunk közötti koherenciát," Dr. Lipton szerint. "Ez azt jelenti, hogy elménk hiedelmeinknek megfelelően fogja alakítani testünk biológiáját és viselkedését. Ha azt mondják neked, hogy meg fogsz halni hat hónapon belül és az elméd elhiszi ezt, akkor nagy valószínűséggel meg is halsz hat hónapon belül. Ezt hívják a nocebo hatásnak, ami nem más, mint a negatív gondolatok hatalma, amely ellentétes a placebo hatással, amikor is a pozitív gondolatok elősegítik a gyógyulás folyamatát."
Ez a dinamika egy hármas felosztású rendszer része: van az a részed, amelyik 'Isten bizony' nem akar meghalni (a tudatos elme). Ezt felülírhatja az a része, amelyik elhiszi, hogy meg fogsz halni (az orvos prognózisát az elme tudatalatti része közvetíti), amely aztán sebességbe kapcsolja a kémiai reakciókat (amit az agy vegyi anyagai hangolnak össze). E kémiai reakcióknak engedelmeskedve a test beigazolja a domináns hiedelmeket. (Az agyat kutató tudományok már rég felismerték, hogy életünk 95%-át tudatalattink irányítja.)
Most mi a helyzet azzal a résszel, amelyik nem akar meghalni, a tudatos elmével? Ezt nem befolyásolják ugyanúgy a szervezet vegyi folyamatai? Dr. Lipton szerint, minden azon múlik, hogy a tudatalatti elme, amely legmélyebb meggyőződéseink tárháza, hogyan van programozva. Éppen ezek a hiedelmek azok, amelyeknek a szavazata végül dönt.
"Ez egy bonyolult helyzet," magyarázza Dr. Lipton. Az emberek arra vannak programozva, hogy áldozatoknak tekintsék magukat, és hogy nincs hatalmuk a sorsuk felett. Kezdetektől fogva anyánk és apánk hiedelmei programoznak minket. Így például, amikor megbetegedtünk, azt mondták a szüleink, hogy el kell mennünk orvoshoz, mert az orvos az egészségünkben illetékes hatóság. Mindannyian megkaptuk ezt az üzenetet egész gyermekkorunk alatt, hogy az orvosok az egészségügyeinkben illetékes hatóság, és hogy mi a testünk erőforrásainak áldozatai vagyunk, az irányítás legcsekélyebb képessége nélkül, áldozatai vagyunk azoknak. A vicc azonban az, hogy útban az orvoshoz az emberek gyakran jobban lettek. Ez az, amikor az öngyógyítás veleszületett képessége berobban életünkbe, ami a placebo hatás egy újabb példája.

Az éberség meditáció specifikusan befolyásolja a szabályozási mechanizmusokat

A Davidson tanulmány eredményei kimutatják a gyulladásos folyamatokban szerepet játszó gének alulszabályozottságát. Az érintett gének közé tartoznak a COX2 és RIPK2 pro-inflammatorikus/gyulladás-megelőző gének, valamint számos hiszton deacetiláz (HDAC) gén, amelyek epigenetikusan (a szerzett tulajdonságok öröklődésével) szabályozzák más gének aktivitását bizonyos kémiai részeinek eltávolításával. Mi több, az, hogy milyen mértékben voltak szabályozottak bizonyos gének, kapcsolatba hozható a társadalmi stressz-teszt elvégzésekor, a felépülést segítő erőteljesebb cortisol termeléssel. A társadalmi stressz-teszt lényege, hogy rögtönzött beszédet és szellemi erőfeszítést igénylő feladatokat kell közönség és videokamera előtt elvégezni.
A biológusok már évek óta gyanítják, hogy valamiféle epigenetikus öröklődés következik be a sejtek szintjén. A testünkben lévő különféle típusú sejtek példázzák ezt. A bőrsejtek és az agysejtek eltérő formájúak és funkciójúak, annak ellenére, hogy pontosan ugyanazt a DNS-t tartalmazzák. Kell, hogy legyen valami a DNS szabályozástól eltérő mechanizmus –amelynek segítségével a bőrsejtek megbizonyosodnak arról, hogy bőrsejtek maradjanak az osztódás során.
Talán meglepő, hogy a kutatók tapasztalatai szerint a kutatás kezdetekor nem volt különbség a vizsgált génekben, az emberek két csoportja között. A megfigyelt hatásokat csak az éberség gyakorlatot elvégzett meditálóknál észlelték. Ezen kívül számos más DNS-módosító gént is vizsgáltak, de nem találtak különbséget a csoportok között, ami arra utal, hogy az éberség gyakorlat specifikusan befolyásolt bizonyos szabályozási folyamatokat.
A legfontosabb eredmény az, hogy a meditálóknál az éberség gyakorlatot követően olyan genetikai változásokat tapasztaltak, amelyek az egyéb csendes tevékenységet végző nem meditáló csoportnál nem jelentkeztek. Ez az eredmény alátámasztja azt az elméletet, miszerint az éberség meditáció epigenetikus változásokat, a szerzett tulajdonságok öröklődését okozhatja a genomban.
Rágcsálókon és embereken végzett korábbi vizsgálatok azt mutatják, hogy mindössze néhány óra alatt dinamikus epigenetikus válaszok alakulnak ki olyan fizikai ingerekre, mint a stressz, a táplálkozás, vagy a testmozgás.
"A génexpresszió meglehetősen dinamikus folyamat, és ezek az eredmények azt sugallják, hogy tudatunk nyugalma valóságosan hatást gyakorolhat erre." – állítja Davidson.
"A HDAC szabályozás és a gyulladásos folyamatok illusztrálhatják, hogy milyen folyamatok zajlanak az éberség-alapú beavatkozások terápiás hatásmechanizmusának hátterében. " Kaliman szerint: "Eredményeink alapjául szolgálhatnak olyan eljövendő vizsgálatoknak, amelyek azt kutatják, hogyan segíthetnek a meditációs stratégiák krónikus gyulladásos állapotokban."

A tudatalatti hiedelmek kulcsfontosságúak

Túl sok pozitív gondolkodó tapasztalja, hogy önmagában az, hogy pozitív gondolatokat táplálunk és megerősítéseket hajtogatunk órákon át - nem mindig hozza azokat a várt eredményeket, amelyeket ezekben az „érezd jól magad" könyvekben ígérnek.
Dr. Lipton nem vitatta ezt a kérdést, mivel a pozitív gondolatok a tudatos elméből származnak, míg ugyanakkor az ellentmondásos negatív gondolatok általában a sokkal hatalmasabb, erőteljesebb tudatalatti elmébe vannak programozva.
"A fő probléma az, hogy az emberek tisztában vannak tudatos hiedelmeikkel és viselkedésükkel, de tudatalatti hiedelmeikkel és magatartásformáikkal viszont nem. A legtöbb ember nem is ismeri el, hogy a tudatalatti elméje működik egyáltalán, miközben tény, hogy a tudatalatti elme milliószor erőteljesebb, mint a tudatos elme, és hogy életünk 95-99%-át tudatalatti programjainkból teremtjük.
"A tudatalatti hiedelmeink vagy érted dolgoznak vagy ellened, de az igazság az, hogy nem te irányítod az életed, mert a tudatalatti elme kiszorít mindenfajta tudatos kontrollt. Tehát, ha tudatos szinten próbálod gyógyítani magad - megerősítéseket szajkózva és bebeszélve magadnak, hogy egészséges vagy - előfordulhat, hogy egy láthatatlan tudatalatti program esetleg közben szabotál, megakadályoz ebben. "
A tudatalatti elme hatalma elegánsan napfényre került a többszörös személyiségzavarral küzdő emberek esetében. Míg az egyik személyiség uralja az elmét, az egyén súlyosan allergiás lehet az eperre. Aztán amikor a másik személyiség bukkan fel, akkor következmények nélkül megeheti az epret.
Az epigenetika új tudománya azzal az ígérettel kecsegtet, hogy bolygónkon minden embernek lehetősége van rá, hogy az legyen, aki ő valójában, hogy teljes egész legyen, elképzelhetetlen erővel és képességekkel rendelkezzen, és képes legyen használni és elérni a leghatalmasabb lehetőségeit, beleértve testünk gyógyítását, kultúránk tökéletesítését és hogy békében éljünk.
Fordította: Radó Márti
Forrás: tunedbody.com

Őseink Hagyatéka 2016.09.06.