2016. november 27., vasárnap

BOLDOGASSZONY


Feketéné Lendvai Katalin: Boldogasszony (selyemkép)

Népünk hitében a Fény a teremtő erő és a Törvény a világban.
Keletnek fordulva ezért köszöntötték a régiek a Napot, s köszöntik ma is imával minden reggelen a gyimesi csángók:

„Köszöntelek téged, Istennek szent igéje,
Istennek szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott Napom,
Adj szerencsés mai napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendőséget...”

E teremtő és igazító fény örök asszonyi óhajtását Boldogasszonynak hitte és nevezte népünk. Magot sóvárgó szeretőnek és fénymadártól foganó anyának tartotta őt. Hitte, hogy ő Isten „szántóföldje”, ő a tenger csillaga, hogy róla vall az erdő, s őt mutatja a rét és a virág, hogy ő van jelen minden csillagporos televény éjszakában, s a Holdban, amely a vizek Úrasszonya.
Ő a mindenek anyaméhe.
Minden ember eredendően lelkében hordja őt. A kicsi gyermek, aki a régiek hitében Isten tenyerén él, akivel csillagocska születik a világra, aki még szűz, elküldőjére emlékező fényesség – belső késztetésből rajzával mesél jelenlétéről. Ő a gyermekrajzok, különösképpen a kislányrajzok tulipán-koronás királynő alakja: hajsátra, amely e rajzokon igen sokszor a földig ér, az anyai oltalom megidézője; karja, amely fölfelé lendülő – áttörni készül, vagy éppen áttöri a sátrat. Talán az sem véletlen, hogy keresztény hitünk Úrasszonya gyermeknek, leggyakrabban lánygyermeknek jelenik meg – Lourdes, Fatima, Medjugorje – s a testükben vágytalanok, a már szüzek, a teremtő fényhez készülődők, javarészt öreg nénik a „márialátók”.
Ősvallásunk istenasszonyában két személyt tisztelt és tartott számon népünk: Nagyboldogasszonyt és annak szűz leányát, a Kisasszonyt.
Kereszténnyé lett népünk lelkében „kozmikus parancsra” személyessé vált a fiktív Boldogasszony (Kisasszony) kép; új tartalmat kapott az ősi forma.
Ideje érkezett, hogy a Szűz méhébe fogadja és Fiú képében világra szülje a fénnyel teremtő Atyát.
„Pogány népünk” Emeséje, dicső és szent uralkodók ősanyja, aki álmában héja-forma madártól a fényt, a szellem-természetű erőt megidéző Turultól fogadott magot, a Krisztust szülő Máriát „előlegezte” a magyarságnak.
„Az Emese-szimbólum érteti meg velünk Szent Istvánnak és Árpád-házának feltűnő Boldogasszony kultuszát, az országnak az ő oltalmába ajánlását...
Ez a hit magyarázza, hogy a keresztény utódok templomot építenek Árpád sírja fölé, és alapítanak hasonlóképpen Mária tiszteletére Szeren, az első országgyűlés mondai székhelyén monostort” – írja Bálint Sándor.
Népünknek, s a pápának Szent Gellért ajánlotta, hogy őshitünk Boldogasszonyában Mária tiszteltessék, a magyaroknak és e világnak Nagyasszonya. Csak Szent Gellért püspök, aki István tanácsadója és Imre nevelőatyja volt, tehette ezt. Ő, aki hétesztendős korában súlyosan megbetegedett, s szülei szerzetesi ruhába öltöztették, vagyis Istennek és a bencés rend szerzeteseinek oltalmába ajánlották. Hétesztendős korában hívta őt el a Teremtő – miképpen táltosainkat – és felnőtt korában, amikor remeteségre indul Jeruzsálembe, Dalmáciában hajótörést szenved – szándéka ellenére Isten hozzánk parancsolja.
E világ Nagyasszonya, a mi Boldogasszonyunk segít a szülésnél, ő óhajtja bennünk, s fogadja, őrzi a világra érkező fényt, a gyermeket. Nagyboldogasszony, akiben népünk Szent Annát látja, a gyermekáldást öreg korában is töretlen hittel sóvárgó asszonyt, akinek neve a héberben kegyelmet jelent, aki a kedd, a kezdet asszonya segíti a meddő nőt, hogy magot fogadhasson, s ő vigyáz az áldott állapotúra.
(A régiek minden jelentős munkába kedden kezdtek, s vigyáztak, hogy a hét e napján semmit be ne fejezzenek.) Szüléskor Nagyboldogasszony lánya, Szülőboldogasszony, az istenszülő Mária van jelen, a szombat, az őrzés, a nyugalom asszonya; és őrködik a „boldogasszonyágyát” fekvő anya és gyermeke fölött – két angyal a társa. Szüléskor a harmadik nőalak, a Szépasszony is megjelenik. Ő kint ólálkodik, s azt akarja, hogy az ő ágyában szülessék meg a gyerek. Ha bent a szobában gondatlanul készítik el a boldogasszony ágyát, belopódzik és a gyermeket idétlen, ütődött sajátjával cseréli ki.
A két Boldogasszony és a Szépasszony a Mindenségben működő egyetlen asszony-erő. Nagyboldogasszony és Szülőboldogasszony (Mária, aki a Szentlélek „mátkája”) az óhajtás és a Rend; a lélek, a test és a környezet asszonyi rendje. Szépasszony, aki „vördöngős”, bukott angyallal szeretkező banya lánya, a Rendetlenség. Mindkettő a lélekben lakozó egytövű adottság: az ember döntése, rítusa vagy ennek hiánya miatt valósul a Rend, illetve a Rendetlenség.
Boldogasszony készíti fel a testi vágyaktól szabadult embert az utolsó átváltozásra is; ő segít, hogy tisztán, szűzen térhessünk vissza a teremtő Fényhez. Palóc, csángó és székely öregasszonyaink még napjainkban is kilenc-keddes Szent Anna-böjtökkel könnyítenek lelkük terhén; s az utolsó órán Boldogasszonyt, Máriát várják. A csíki székelyek és a gyimesi csángók a Holdat Babbának nevezik, a Napbaöltözött Asszonyt, a Hold Asszonyát pedig Babba Máriának. Hitükben haláluk óráján a telihold, Babba jön el, hogy átvezesse lelküket a „nagy vízen”.
Az esztendő körének változásrendjében ugyancsak Boldogasszony vezeti az embert: Gyertyaszentelő-, Gyümölcsoltó-, Sarlós-, Nagyboldogasszony, Kisasszony stb. – népünk hétnek mondja, a hetes szám mágikus ereje miatt, bár számon tartott ünnepe ennél több. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony (némely vidékünkön Nagyasszony) ünnepén népünk Mária mennybemeneteléről emlékezik meg. Az ilyenkorra már töve szakadt füvek, virágok párlós, gyógyító illatával, Máriával mennybe megy az imádságos lelkű ember. E nap vigíliáján Karancshegyen a „szendergő" Mária virágos koporsóját a szent forrástól a hegy csúcsára kísérő zarándokok Mária mennybevitelével a majdani föltámadást, az ember „mennybemenetelét” játsszák el. (Szent Anna erejét, a foganásnál segítő Nagyboldogasszonyét a régiek július 26-án idézték meg.) Az esztendő körének számos Boldogasszonya is egyetlen asszony-erő, aki a változások rendjében szükségképpen mindig más-más „erényét” mutatja meg.
Boldogasszonyunk egyetlenségéről és szerepéről analógiás képi nyelven gyönyörűen vall az ország minden vidékén több változatban is ismert régi imádságunk:
„Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szűz Máriát,
Szűz Mária szülte Jézus Krisztust –
Világ megváltóját.”
Boldogasszonyban jelenik meg, és benne, általa munkálkodik a teremtő és igazító Fény: ő a csipkebokor, amelyben Mózesnek megjelent az Isten, ő Illés felhője, amely az irgalmasság enyhítő esőjét adja, Boldogasszony teszi „elviselhetővé” a Fényt, miképpen a fehér-hamvú „máriaüveg”; gyarlóságok „értője” ő, a bűnök bocsánatáért esdeklő. Benne, vele tudnak a régiséget becsülő hívő öregjeink a Teremtőhöz fordulni. Boldogasszony a vezetőjük nemcsak az esztendő körének ünnepein, de minden napon, a nap minden órájában. Ő a közösség „kotlós”-Asszonya, de vele, az ő közvetítése által viselhető el a személyes nyomorúság is. Ő vezeti öregjeinket Szent Fiához, benne, általa rendezett a lét. Hívő katolikus népünk még ma is az ő oltárához fordul legelőbb a templomban, s csak utána a főoltár felé, ahol a monstranciában mindig jelen van Krisztus.
Öregjeink hitében a magyarság – a Teremtő rendeléséből – Boldogasszony népe. Jelenléte, „bennünk léte” hazánkban a legközvetlenebb és a legszemélyesebb, ahol is nem szentnek, hanem szűznek nevezik. Legfontosabb ünnepei nyugati legendájukban is magyar „eredetűek” (magyar közvetítéssel kerültek nyugatra). Ilyen, egyebek között a szeplőtelenség, az Immaculata december 8-i ünnepe. Jellemző középkori francia hagyomány szerint ez ünnep szerzője egy magyar pap, Magyarország királyának féltestvére. Ennek az ünnepnek időszerű üzenete, képi beszéde a várakozás időszakában segítette a hajdan volt embert – még ma is némely vidékünkön az öregeket –, hogy böjtjével, rorátés imamalmával, rítusával a Szűzet varázsolja lelkébe; hogy a csillagnyi hites óhajtás „a Szűzzé” változzon – s ekképpen a téli napfordulaton, karácsony éjfélén (minden esztendőben újra meg újra) benne születhetett világra Fény-Krisztus, az eleven Törvény.
* * *
Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiedet, ne kérd vissza. És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.

Forrás: MOLNÁR V. JÓZSEF

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése