Reményik Sándor : Halotti beszéd a hulló leveleknek

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk? 
Bizony bíbor és bronz és arany, 
És örökkévaló szent szépség vagyunk. 
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen: 
Bizony, e világ dőre, esztelen 
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk. 
Nem történhetik velünk semmi sem, 
Mi megronthatná szép, igaz-magunk. 
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk 
S ha alászállunk: vár a hűs avar, 
Testvér-levél testvér-lombot takar, 
Ott is otthon vagyunk. 
Ha megkeményedünk és megfagyunk: 
Zúzmara csillog rajtunk: hermelin. 
Bíbor után a fehér hermelin. 
Bizony szépek vagyunk. 
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk? 
Ha végre földanyánk része leszünk, 
Ott is szépek leszünk, 
Ott is otthon leszünk. 
És árvaság csak egy van, feleim: 
Az erdőn kívül lenni. 
Otthontalannak, hazátlannak lenni. 
Nagyvárosok rideg utcakövén 
A széltől sepertetni. 
Sok más szeméttel összekevertetni. 
Árvaság csak ez egy van, feleim. 
S amíg itthon vagyunk: 
Bizony bíbor és bronz és arany 
És örökkévaló szent szépség vagyunk. 

Kolozsvár, Hója-erdő, 1923. október