2016. január 18., hétfő

Ki volt a magyaroknak az Istene ?



Bízvást mondhatjuk, minden túlzástól, kérkedéstől óvakodva: ez volt az emberiség legősibb istene, a mindenható és mindent látó, mindent éltető isten, a Szent Égi Szem, a füvet zöldítő, mezőt virágoztató, égi erő, a NAP , a mennyei NAPISTEN.
Eleink - akárcsak az ősvilág valamennyi népe - a Napistent imádták, a jégkorszak dermesztő fekete évezredörvényei után felderengő, a földi világot arannyal éltető meleggel elöntő szent égi fényt: a Napot.
Tisztább, szentebb és igazabb hitvallás még nem volt a földön, s nem volt egyszerűbb és természetesebb sem. Őt imádták népágazataink, szumérok, kussok, pártusok, hikszoszok, őt imádták testvéreink az irániak, indusok, egyiptusok, japánok, koreaiak, inkák és az ókor csaknem valamennyi nagy népe.
Bízvást mondhatjuk: a Napisten volt az emberiség s egyben a magyarság ősvallása, miként ezt ősi napjelképeink, mondáink sora is tanúsítja.
Sátáni részrehajlás és sátáni kétszínűség kell ahhoz, hogy ezt a szent, tiszta ősi vallást bálványimádásnak, pogányságnak, a "pokolbeli ördög kárhozatos művének", "szentségtörő szokásnak" bélyegezzék.
S ez a jégkorszakból felderengő égi, isteni erőhöz fűződő hit emelte Isten népévé a magyart, maga a mindenség Ura, tündöklő koronája a Napisten.
Mert az Ég Istene a maga képére formálta az általa teremtett földi világot, s e lenti földi uralmát, kormányzását a maga fiainak, földi képmásainak, a szkíta királyoknak a kezébe adta.
A szkíta királyok a napisten földi helytartói, képmásai voltak. A koronázási jelvények, a korona, a jogar, a palást, a gömb, a trónszék mind a napképzetekkel függ össze és a napistenhitre vezethető vissza.
Maga a koronázás sem más őseredeti értelmében, mint szent arany körrel való felékesítés, a nap fiává való felavatás: a kerek koponyára szálló arany kör, a korona a nap jelképe, a Napisten jelképe; az száll koronázáskor a kiválasztott személy, a Nap Fiának fejére, kijelölve őt a földi világ fölötti uralkodásra, a Napisten népének, a szkítamagyarságnak irányítására. Maga a király fogalma is, miként a szót ő mutatja, éppúgy mint a korona, koronázás szavunk kör ősszavunkat rejti s az égi szent körre, a Napra, a Napistenre utal, arra, hogy mindezek a jelképek és szertartások az ősi - és világ tudatában már elhomályosodott - Napistenhit keretébe tartoznak és a Napisten képmásává történő felavatást jelzik. S mindezek a magyar nyelvben ma is élő ősszavak, az ősfogalmaknak, tárgyi jelképeknek, szertartásoknak eredője, ősforrása a szkíta magyarság, s hogy a fogalmak és szokások innen terjednek el világszerte, mitőlünk vette át azt a világ valamennyi népe, anélkül, hogy tudná e jelképek ősértelmét. Magától érthető az is, hogy az ősi jelképek és a fogalmak átvételével, terjesztésével devalválódtak, s szükségszerűen elhomályosodtak maguk a fogalmak is, hiszen ha már nem egy, de több királyság jött létre, úgy tarthatatlanná vált s a valósággal ütközővé az az őshiedelem, az a felfogás, ami az egész szertartás együttest tárgyi kellékeivel egyetemben létrehozta: az, hogy a koronázással a királya Napisten földi képmásává válik, miként az egész világ fölött a Nap, a Napisten, úgy a földi világ fölött ő uralkodik mind a négy égtáj, az egész földkerekség fölött.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése