2015. szeptember 8., kedd

ÁLLJ LE, De NE ÁLLJ ELLEN




Ne keress több kifogást, helyette maradj csöndbe egy kicsit,
a csend az, ahol a tested-lelked megnyugszik.
S a nyugalom, úgy ringat el, mint édesanya gyermekét,
a csendben megnyugszol Isten szeretetteli ölelésében.
Oly sok mindent és mindenkit kerestél, de most felismerted,
mindig erre vágytál, erre a csendre, nyugalomra, és kiáradásra.
Megnyugszanak izmaid, ellazul a tested, itt biztonságban pihenhetsz,
nem kell tovább vinned terhedet, engedd el, amire nincs szükséged.
A csend kívül Bellül körbe jár, a ragyogó fény elborítja tested,
a benned lévő kicsi lámpás, fényét árasztja, s a belső fényed kiárad.
Most ebben a pillanatban haza találtál, haza önmagadhoz,
haza az egységhez, haza szívedhez, kiben végtelen szeretet rejtőzik.
S hogy ez a rejtőző szeretet megmutassa önmagát, és végtelenségét,
ki kell, hogy tárd szíved ajtaját, hogy megtapasztalhasd a szárnyalást.
A csend megtisztít, új erővel tölt fel, a csend ereje a te erőddé válik,
s ebben az áramlásban, nyitottá váltál a sok csodára.
Ebben a szent csendben meghallhatod lelked hangját,
megérezheted az energia mozgást, az angyali érintést és az áldást.
Itt már nincs benned ellenállás, az áramlással egy vagy,
eltűntek a határok, de tudd a legnagyobb biztonságban vagy.
Lelassul, a gondolat, majd megszűnik, az idő és tér eltűnik,
lebegés és szárnyalás, mindenütt a tiszta Isteni szeretet.
Nem a világ rohanó, hanem eddig te magad voltál az,
most megtapasztaltad, hogy a csend gyógyító erővel hat.
Megéri leállni, magadért tenni, magadat megismerni,
minden ellenállást elengedni, szeretni és szeretve lenni.
A csend, mindig haza vár, te döntesz, mikor lépsz be hozzá,
szabad akarat, Isteni ajándék, hallgass a csend hívó szavára.
ÁLDÁS
P.Nagy Zsuzsi








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése