2015. május 4., hétfő

Varázslatos vidékek gyógyító hagyományai


Mire jó a kankalin, a kakukkfű, vagy a körömvirág? Melyek a Kárpátaljára leginkább jellemző gyógynövények? A gyógynövények mellett a köpölyözéstől a piócaterápiáig számos hagyományos gyógymódot is dokumentáltak abban filmben, melyet a Filmklub az Akadémián sorozat legutóbbi vetítésén láthattak az érdeklődők. Nézze meg az MTA honlapján ön is a filmet!


Méhszúrás-terápia, kenések, masszírozások, köpölyözés, fürdőzés. Ezeket a gyógymódokat évszázadok óta végzik, sőt van olyan, amelyet állatok betegségeinél is sikeresen alkalmaznak – tudhattuk meg az Akadémiai Filmklubban április 29-én vetített Gyógyító hagyomány című ismeretterjesztő filmből.
Az orvostudományi és néprajztudományi oldalról is közelíthető népi gyógyászati kutatások 1945 után kezdődtek el hazánkban. A néprajzkutatók elsősorban a szokásokra koncentráltak, a gyógynövények alkalmazásával kapcsolatos megfigyelések ezért hiányosak voltak. Ezen a helyzeten segített, hogy a gyógynövények gyűjtésében sok orvos és gyógyszerész is részt vett. „Gunda Béla és Oláh Andor orvos, vagy Kóczián Géza gyógyszerész gyűjtései voltak a legkiemelkedőbbek. A kutatásaik során rákérdeztek a betegségek tüneteire és arra is, hogy milyen növénnyel lehetett gyógyítani azokat. Ezt követően pedig be is gyűjtötték a növényeket” – mondta el Babulka Péter népiorvoslás-kutató, a film szakértője, a vetítés utáni szakmai beszélgetés résztvevője.


Kárpátalján vannak olyan települések, ahol a mai napig nincs se orvos, se pap. Ha komolyabb mennyiségű eső esik, akkor az utak járhatatlanná válnak, a település megközelíthetetlen. „Ebben a helyzetben, ha betegség üti fel a fejét, akkor ki kell használni az a gyógymódot, ami kéznél van” – tette hozzá a kutató. „Ezeken a vidékeken az orvosoktól sem áll távol a népi gyógyászati eszközök használata: nappal a kórházban dolgoznak, délután pedig gyógynövényekkel gyógyítanak.”
„Az, hogy egy közösség elfogadja annak az embernek a tudását, aki a gyógyító hatású növényeket ismeri, teljesen természetes” – hangsúlyozta Hoppál Mihály néprajzkutató, a beszélgetés meghívott vendége. „A gyógynövényes asszonyok, akik javasoltak valamit – tehát javasasszonyok – nagy tudással rendelkeztek. Nem volt orvos minden kis faluban, valakinek ezt a feladatot el be kellett töltenie.”
„Ilyen gyógyító személyek voltak a sámánok is. Az igazi sámánok pedig gyógyítottak, munkájukért eszükbe sem jutott pénzt kérni. Meggyőződésük szerint az ember tudását a másik ember számára át kell adni ingyen” – magyarázta Hoppál Mihály. Az MTA BTK Néprajztudományi Kutatóintézet korábbi igazgatója elmondta, hogy munkájában Antall József, az Orvostörténeti Könyvtár és Múzeum akkor igazgatója indította el az 1970-es években. Egy közösen szervezett népi gyógyászait kiállítás után az ő ösztönzésére kezdett el szervezetten foglalkozni néprajzkutatással.



A film elkészítésének ötlete közel tíz évre nyúlik vissza. Ekkor találkozott először Babulka Péter Novobáczky Sándor rendezővel és Nádorfi Lajos operatőrrel, és határozták el, hogy elkészítenek egy filmet a hagyományos orvoslásról. „Sokat forgattunk a határainkon túl is: főleg Erdélyben és Kárpátalján. Távoli és elvarázsolt helyeken. Olyan helyeken, ahol az orvosi ellátás és gyógyszerellátás sokáig elérhetetlen volt. Mára azért jobb a helyzet, de ma sem könnyű” – mesélte el élményeit a film rendezője, hozzáfűzve, hogy közel 50 órányi anyagból született a három részből álló, másfél órás sorozat. Ehhez 6000 km-t utaztak és 40 helyszínen forgattak.
„Nagyon érdekesek voltak az egyes nyelvjárások kifejezései is, melyekkel találkoztunk. Csíkban és Csángó földön már-már tolmács kellett ahhoz, hogy megértsük egymást. Erdélyben például a gyógynövényt burjánnak hívták – innen ered a burjánzik szavunk, Csángóföldön pedig dudónak, amit itthon dudvaként ismerünk” – mondta a rendező.
„Fontos volt továbbá, hogy a szereplők elmondták, mi pedig dokumentáltuk a történeteket. Nem akartuk a narrátor szövegével kiegészíteni, kommentálni, még akkor sem, ha valamelyik gyógymódról az orvostudomány esetleg mást gondolt. Hiszen ezeknél a gyógymódoknál az is lényeges, hogy mennyire hisznek az emberek az évszázadok óta használt módszerekben” – monda el Novobáczky Sándor.
Népi hiedelem és hasznos tudás
„Nem kell és nem is feltétlen lehet a kettő között határt húzni” – mondta Hoppál Mihály az empirikusan nem ellenőrzött hiedelem és a gyakorlat által is megerősített tudáselemek keveredése kapcsán. „Az emberek fejében a kettő együtt van, együtt működik. A füstölésről azt mondták, hogy azért szükséges, mert azzal hatékonyabb lesz a gyógymód. A néprajztudósok ezt már mágikus gyógymódnak tartják. Épp a sámánokkal való találkozásokból tudható, hogy ezek együtt képesek jól működni. A beteg szeretne meggyógyulni, a sámán pedig gyógyítani, segíteni akar, de nem mindig tud. Ahogyan a tudomány sem mindig tud.”
A népi gyógyászat irracionális (mágikus, hiedelmen alapuló, szertartásos eljárások) és a racionális elemeit vizsgálva Babulka Péter elmondta, hogy minden növényi alkalmazásnál is találunk példákat a keveredésre. Gyakran fordul elő, hogy a sárga virágú növényeket például a „sárga”, a fehéreket pedig a „fehér” színű betegségek gyógyítására használják. „A Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen kimutatták, hogy az erdélyi népgyógyászatban használt hatvan növényből több mint harminc sárga virágú, amit a mai napig a vesebetegség gyógyítására használnak.”
„Nem véletlen, hogy az ember időről időre visszafordul a népi tudás felé. Nincs mágikus tudás, csak tudás. Ennek vannak kevésbé belátható területei, de az a fontos, hogy segíteni akar az egyik ember a másikon” – egészítette ki Hoppál Mihály.
magyarno.com




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése