Ha nem tudsz kifényesedni, ha nem tudod lerázni magadról legalább néhány percre vagy órára életed alacsony rezgésszámú aggodalmait, félelmeit.....

Ha nem tudsz kifényesedni, ha nem tudod lerázni magadról legalább néhány percre vagy órára életed alacsony rezgésszámú aggodalmait, félelmeit, mohóságait, konok előítéleteit: a náladnál bölcsebb és tisztább és tapasztaltabb lelkekkel sohasem kerülhetsz kapcsolatba. Csakis azokkal, akik veled egy hullámhosszon: az aggodalmak, a félelmek, a mohóságok és előítéletek szintjén rezegnek.
Ez így van a földi életben is.
Az ember csak a hasonlóra, a vele "egy húron pendülőre" rezeg. Ha nem tudod áthangolni magad, az öröm, a derű, a gondoktól való szabadság rezgéseit sohasem veszed, s benne maradsz abban a boldogtalan rezgőkörben, ahol az emberek egymást fertőzik a gyűlölettel, a borúlátással és a reménytelen keserűséggel.
Élni nehéz. Ma különösen az. De senki sincs kötelezve arra, hogy ebbe a nehézségbe érzelmileg és gondolatilag belesüppedjen, hogy elvágva magát saját távlataitól, önfényétől és derűjétől, részt vegyen egy olyan szánalmas körtáncban, ahol a jutalmat csakis a pénz és a karrier jelenti. Ez az adás ma zavaros és sötét. A mocsok, az önzés, a becstelenség, a brutalitás és a képmutatás szintjén rezeg. De nemcsak ez az egy adó működik! Vannak más adók is, amelyek mélyebbről és magasabbról, egy tágabb életkörből, s főként a jövőd irányából sugároznak feléd: ha nem hangolódsz rájuk, önmagad foglyává válsz.

A bizalmat, a reménységet és az alázatot meg kell előlegezni.
Én alázat alatt a teljes nyitottságot értem.
Minden jó külső és belső esemény azért történt az életemben, mert eléje mentem.
Pontosabban szólva: lelkileg ráhangolódtam.
Mert a világ teli van üzenetekkel.
És csupán hangoltság kérdése, hogy ki, mit vesz belőle.
A holtak éppúgy üzennek, mint az élők, a költöző madarak éppúgy, mint a virágok, a fák, a tavak, a hegyek, a sejtek, a szentek és az angyalok, mert valójában sem a látható, sem a láthatatlan világban nincs olyan, ami ne lenne Lélek, s ne lélegezne.
Nincs olyan tisztaság, amely ne tudna a vétekről.
És nincs olyan vétek, amely ne sóvárogna a tisztaságra.
Mert egyik a másikban benne van.
Az angyal tudja az ördög titkait.
És sajnos az ördög is tudja, hogy az angyal szívében hol rejtőzik az a sötét pont, ahol megkísérthető.
Jézus legnagyobb küzdelme minden bizonnyal nem a Golgotán volt, hanem amikor a pusztában megkísértette a Sátán.
Mert a Sátán, az abszolút negativitás elve sohasem kívülről érkezik, egy másik bolygóról vagy egy másik dimenzióból mint valami Ufo - hanem lelkünk sötét oldala, amelyet a fény keresztjével át kell húzni, és meg kell váltani.
Mert ami a fizikai világban az ellentétes pólusok egymást váltó, lüktető, vibráló egysége, az az emberi lélekben úgy jelenik meg, mint örökös háborúság.

Aki él, tudja, hogy drámában él.
Állandó harcban önmagával és környezetével.
Lényegében nem más ez, mint a boldogságért való küzdelem.
Mert a boldogság - mindenki érzi - valahol elveszett.
És bármennyire is kettős a világ és kettős a lelkünk természete is: a szétszakítottságot nem viseljük el, szenvedünk tőle, és vissza akarunk találni újra az Egybe.
Az embernek a harc nem természete.
Csak rá van kényszerülve.
S mindaddig küzdenie kell, amíg a kettősségen fölülemelkedik, megteremti az erők harmóniáját, s az egységbe visszatalál.
A negatívot pozitívvá tenni: ez az ember feladata.

/Forrás: Müller Péter: Kígyó és kereszt /