2013. március 8., péntek

2013. MÁRCIUS 22.-E HIVATALOSAN IS A 3. DIMENZIÓ VÉGÉT JELÖLI KI




2013. MÁRCIUS 22.-E HIVATALOSAN IS A 3. DIMENZIÓ VÉGÉT JELÖLI KI JENNIFER HOFFMAN/URIEL ARK : MÁRCIUSI ENERGIÁK 
Írta: JENNIFER HOFFMAN/URIEL ARK 
2013. március 07. csütörtök, 16:33 


2013. MÁRCIUS 22.-E HIVATALOSAN IS A 3. DIMENZIÓ VÉGÉT JELÖLI KI


JENNIFER HOFFMAN/URIEL ARK : MÁRCIUSI ENERGIÁK

Januárban magunkhoz vettük a 2012-es energiákat, de eléggé elfáradtunk és kicsit kiábrándultak és csalódottak is voltunk (hogy a 2012-es forduló nem úgy jelent, meg, ahogy azt vártuk). Februárban felfedeztünk szinte minden olyan blokkot, melyek korlátoztak eddig bennünk, beleértve a lelki sebeinket, a karmikus ciklusainkból adódó gondjainkat, a partnereinkkel, a hiedelmeinkből adódó zavarodottságainkat. Ezek nagyon kemény hónapok voltak, ahogy egymás után következtek. Március viszont egy „vegyes tálnak”-nak tűnik, amely tele lesz őrültséggel, sértésekkel és egy csomó igazságtalansággal, de az igazságunk meglátásaival is. Ezért is adódik aztán az, hogy Március 22.-e, talán a legerősebb energetikai nap lesz ebben az évben.
Március 22.-e (az Arkangyali tanács szerint) a 3. Dimenzió végét is jelenti a Földön, és erre a napra van az előre jelezve, hogy a régi világ energiatámogatása végleg megszűnik. (energiája még nem tűnik el, hanem elkezd lebomlani a maga ütemében). Annak az ideje, amit nagyon sokan meg fognak ünnepelni. A polaritás és a szétválasztódás végét hozza ez a nap, amely már nem kaphat többé energiatámogatást. Mi azonban még (fél lábbal) a 3. dimenzióban vagyunk egyelőre, de úton arra, hogy sokkal könnyebben hozzáférhessünk a multidimenzionális energiákhoz és az energiaportálokhoz.
A fátyol elkezd lebomlani, és a korlátozások elkezdenek megszűnni. 

A 3. dimenziós pólusokat a Pápa és az angol Királynő adta, ők képviselték a poláris elkülönülés két pólusát. A királynő kórházba került (és nem lesz cselekvőképes már), így az ország kormányzása a helyi kormány kezébe kerül vissza, míg a Pápa nyugdíjba vonult. Tudni való az, hogy a Brit Birodalom a Római Birodalom egyik kiterjesztése (Londonium), melynek Róma volt a fővárosa. A királynő a Föld szárazföldi részének 1/6-át, míg a Pápa valamivel alig kevesebbet tulajdonolta, így a Föld szárazföldi részének jelentés része a hatalmukba volt.
2013-ban azonban az Isteni erő és Igazság évéről beszélünk, és ebben az évben, március hónapban ennek az ajtaja szélesre fog tárulni mindannyiunk előtt. Valószínűleg ez nem lesz olyan kellemes sokaknak. Sok dühös, kibillent és zavarodott ember lesz, akik azzal fognak szembesülni, hogy nem értik azt, hogy a 3. dimenzió milyen ingatag alapokra épült és így is lesz addig, amíg a lótusz szívéből ki nem virágzik az új világunk, mert akkor a régi végleg összeomlik a saját súlya alatt. Így a kapzsiság, hatalmaskodás, mások feletti uralkodás és elkülönülés, amitől eonok óta szenvedtünk a romok, alá kerül. Nem táplálja többé már semmi féle energia ezt a régi paradigmát, és így az megszűnik egyszerűen.
Tehát készen kell állnunk már egy új paradigmára, amely az önvalónkkal való meghatalmasodással és elképzelésünk szerint építi fel új világunkat, amely az egyenjogúsított kapcsolatokon, egyenlőségen, szereteten, békességen és örömön alapszik és ehhez igazítja saját magunk létezését és így az a személyes paradigmánkká is válik. Így ez egy jó hónap arra, hogy elkezdődjék a 3. Dimenziós paradigma összeomlása, egyre nagyobb és gyorsabb lendületre kapva nap, mint nap. Ezért is kérünk bennetek arra, hogy ne essetek félelembe, mert mindig minden Isteni rendben és időben történik.
Március jó lesz arra nézve, hogy integráljuk isteni erőnket, amely a Forrással való kapcsolódásunkat jelenti és nem éppen a régi korok energiavámpírságát. Ha most ezt nem használjuk ki, ezt az integrációs lehetőséget, akkor ez az energia ott marad, ahol van és vár ránk türelmesen, amíg készen nem állunk arra. Márciusban egy nagy adag igazság érkezik, amely lehet, hogy egy keserű gyógyszer, mind személyes, mind globális szinten, de egy olyan lehetőség arra nézve, hogy kipróbáljuk isteni Erőnket. Mivel a 3. Dimenziós paradigma összeomlik, ez segíteni fog bennünk, abban, hogy egy rendezett, de átmeneti útra lépjünk. Kerüljük el a negativitást (a drámákat, összeütközéseket, egymás kritizálását), ahol, és ahogy csak lehet, mert csak akkor lehetünk belátással a következő szintre. Márciusban felkészülhetünk a májusi következő Uránusz/Plútó kvadrátra*, mert a következő hónapban, a Kosban lévő stellum(bolygó összehangolódás, összegyűlés, együttállás)*indítja mindezt el.
Így Március 22.-e az év egyik legerősebb napja lesz és hivatalosan is a 3. Dimenzió végét jelenti. Meglehet, hogy nem kíséri ezt a váltást sem egy „nagy durranás”, de csak figyeljük meg, hogy mi is történik körülöttünk. A legfontosabb a Szeretet Hatalmunknak Forrása, amelyet nem lehet elvenni tőlünk. Legyünk tehát Szeretettel magunk felé és különösen ebben a hónapban, mert ezek az energiák Uriel megerősítésével, egy hatalmas ajándékként érkeznek el hozzánk.

Uriel ajándéka nekünk a következő:
„Én isteni vezettetésen keresztül, összekapcsolódva, biztonságban és védelemben vagyok minden formában és minden nem kívánt dologtól.”

Legyen egy csodálatos hónapotok!

Jennifer Hoffman

Közreadja: www.foldicsillagok.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése