2013. február 15., péntek

FELHÍVÁS A HITELKÁROSULTAK TÁMOGATÁSÁRA!


FELHÍVÁS A HITELKÁROSULTAK TÁMOGATÁSÁRA!
 
 
   Ma az egységalkotás idejét éljük! Tisztában kell lennünk azzal, hogy az egyén a saját életét csak a mások életének jobbításával változtathatja meg, mert mindenkinek mindenhez közvetlen vagy közvetett köze, azaz felelőssége van! Nem mehetünk el szó nélkül a kizsákmányoltak, az emberi méltóságukban megalázottak, a becsapottak gondjai mellett. Egy igazságos világ csak úgy valósulhat meg, hogy egy nép, egy társadalom tagjai elkezdenek egymással Igazságosan viselkedni!
   Bennünk rejlik az Isteni igazságosság tudása, ezért gondolatban, szóban és tettekben ezt kell kinyílvánítanunk! Nem harcolni kell az igazságért, hanem mindent meg kell tennünk az Igazságosság érdekében és ezt attól függetlenül, hogy mi személy szerint szenvedő alanyai vagyunk-e az  igazságtalan tetteknek, helyzeteknek!
   Isten útjai nem kifürkészhetelenek. A változások, a megvalósulások kézzel foghatók és jól érzékelhetők. Nagyon fontos az, hogy minden ember tudatában legyen annak, hogy egy általa felismert igazságtalanság igazságossá tételéhez gondolatban, szóban és tetteivel is hozzá tud járulni! Ez az igazságtalanság felháborítóan szembetűnő most a hitelcsapdába került, becsapott, megalázott embertársaink jelen helyzetében. Nem csak a károsultaknak, de minden embernek felelőssége, hogy minden helyzetben támogassa azt a folyamatot, mely a dolgok Igazságos elrendeződéséhez vezet!
   Ezért arra kérünk minden embertársunkat, hogy a gondolat teremtő erejével, de ha lehet szóval és tettekkel is támogassa  Kásler Árpádnak az igazságosságra való törekvését, mellyel a hitelkárosultak embergyalázóan igazságtalan helyzetét változtathatjuk meg és az Új Igazságos Világ egy szeletét is megteremthetjük!
   Aztán pedig tovább a megkezdett úton, mert az idő kevés, a tennivaló temérdek, ám az Új világ olyan lesz amilyennek megálmodjuk, de csak akkor, ha mindenki megteszi a maga dolgát! Gondolkodik-segít-támogat mindent, ami igazságos, Kásler Árpád szándéka pedig sokszorosan is az!
 
                                                                      TÁMOGASSUK!!!
 
 
                              Krizantén lélek-test harmonizáló és önfejlesztő egyesület az Új Emberért, Pécs
                                                                     Árvai László, elnök
                                                                     Szellemi látó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése