2013. február 22., péntek

A Nyugat-bácskai Gombos község Turul-emlékművének újraállításáért

A Nyugat-bácskai Gombos község Turul-emlékművének újraállításáért.
A gombosi turul-szobrot a világháború viharai és az előre tudható megsemmisítés elől, lelkes és gondoskodó helybéliek a katolikus templom közelében a föld alá rejtették. Sajnos már az elrejtés közben megsérült. Egyik szárnya az információk szerint letört. Anyaga egy porózus puha mészkőfajta, melyből rögtön az is következik, hogy az idők folyamán akár a föld alatt is annyira szétporladhatott, hogy már nem felújítható. Valamint, információim szerint, éppen a település legforgalmasabb útja alá van elrejtve, egy valamikori bombatölcsérbe, ami szintén megnehezítené az esetleges feltárást. Így ha azt szeretnénk, hogy a gombosi magyarok az irányú álmai megvalósuljanak, hogy újra álljon Gomboson turul szobor, akkor azt minden bizonnyal újból el kell készíteni!
Ennek a feladatnak a teljesítésére, megszervezésére tettem ígéretet Verebélyi Árpád atyának és a gombosiaknak.

A feladat nagy. Csak nemes összefogással, adományokból valósulhat meg.
A turul-szobrot 2013. augusztus 20. án szeretnénk visszaállítani a katolikus templom kertjének azon a pontján, amit Szent István kardmásolatának földbeszúrásával jelöltünk meg   2008. esztendőben a Szent István Zarándoklat alkalmával. (ez az esemény látható a fotón)
Várhatóan a szoboravatás napjára, egy Szent István ereklye is érkezik a község templomába.
Nemes összefogásra buzdítom minden kedves Lovagtestvéremet és minden adományozni tudó magyar testvéremet.
A szobor várható előállítási költsége, műkőből, szoboralap nélkül, megközelítőleg 600000. ft. (egy árajánlat alapján)

Barátsággal és szeretettel:
Hodruszky Róbert CSR.
Támogatásukat az alábbi számlaszámon tehetik meg!
Stefanita Szeretetszolgálat Alapítvány
feltétlenül tüntesse fel: Turul emlékmű Gombos
Bank: PÁTRIA Takarékszövetkezet
IBAN szám: HU75651001491136975400000000

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése