Átalakulás, átmenet az Új Világba

Az átalakulás folyamatos része életünknek, ami bennünk megy végbe.
Az Új bennünk válik ÚJJÁ, és ezzel az új minőséggel, új szemlélettel foglaljuk el helyünket az általunk kialakított Új Világban. Tőlünk válik a körülöttünk lévő világ ÚJJÁ, mert lélekben, szellemben, a fizikai síkkal összekötve magunkat,- megújulunk, újjászületünk,- középre helyeződünk.

Amíg idáig eljutunk, bizony vannak az életünkben olyan időszakok, amit a legkevésbé sem élünk meg kellemesen, és amelyek előtt értetlenül állunk.

Olyan ez, mint amikor elindulunk a régi otthonunkból egy teljesen új környezetbe, és a választott új lakóhelyünkre érkezésünket, az átmenetet, egy hosszú híd köti össze.

Tételezzük fel, hogy ezen az átmeneten való átkelést, egy száguldó vonaton utazva kívánjuk eltölteni. A hídon lévő állomásokon mikor megállunk, érintkezünk társainkkal. Sokan, akikkel eddig együtt utaztunk, különböző állomásokon kiszállnak, és újak jönnek helyettük,- akik vagy velünk maradnak további utunkon, vagy ők is csak egy bizonyos állomásig utaznak velünk.

Egyszer csak azt vesszük észre, hogy választott utunkon egyre gyorsabb tempóval haladunk tovább. Akármilyen „gyors vonatra” is szálltunk fel, a megélt folyamatot ami az átalakulás, átmenet részét képezi,- személyes életünkben borzasztó lassúnak és vontatottnak érezhetjük.

Ebben az időszakban a magunkba nézést sem kerülhetjük el. 

A SORS olyan helyzeteket teremt az életünkben, aminek kapcsán szembesít minket esendőségünkkel.

Minél jobban meg akarjuk oldani a problémáinkat, annál nagyobb ellenállásba ütközünk. Folyamatosan zárt falakat döngetünk, olyan, mintha egy kényszerhelyzetbe lennénk beszorítva, és ez valójában az egyik napról a másikra történhet meg, - főleg ha nem vettük észre a figyelmeztető jeleket.

A régiből átmenetet képezni az Újba, ez a folyamat, a mély belső megélések közé tartozik. Szellemben pontosan tudjuk, hogy csak jó dolgok történhetnek velünk, amitől fejlődünk, többek leszünk.
A fizikai világban lévő környezetünk viszont olyan problémákat állít elénk, amit önerőnkből képtelenek vagyunk megoldani.

A kapuk be vannak zárva, a kulcs a legfölső polcon van.

Hogy mikor érjük el a kulcsot, és mikor tudjuk saját börtönünk ajtaját kinyítani?

Akkor, ha megértjük, megéljük ami történik velünk, és megadjuk magunkat a folyamatnak.

Ha már felültünk arra a „gyorsvonatra”, akkor ne engedjük, hogy azt lelassítsák, vagy esetleg leszállítsanak róla, eltérítsenek a célunktól.

Éljük meg a folyamatot, a bennünk és a környezetünkben lévő változásokat.

Ne akarjunk semmit visszatartani, megtartani,- bízzunk rá magunkat a SORSRA, a MAGASABB RENDEZŐELVRE.

Próbáljuk feloldani a félelmeinket, kétségbeeséseinket, örült kapaszkodásainkat. 

Hagyjuk csak sodródni tovább magunkat az ismeretlen felé,- tudjuk, hogy a régmúlt már nem képezi részünket, teljes átalakítás/átalakulás alatt van velünk együtt.

Magasabb szinteken már minden eldőlt, elrendeződött, de időbe telik mire a fizikai síkra is átképeződik.

Támogassuk és gyorsítsuk meg ezt a folyamatot bizalmunkkal, hitünkkel.

Az átalakulás, az átváltozás folyamatos részét képezi életünknek.

Vannak olyan személyek, akiknek csak kisebb dolgokat kell elengedni, kisebb dolgokban kell változtatni, - tőlük a SORS nem vár el teljes elkötelezettséget. De bizony vannak olyan egyének, akiknek gyökeresen megváltozik az élete. 

Tőlük a SORS teljes elkötelezettséget kíván, teljes jelenlétet.
Teljes hittel és bizalommal lévő ráhagyatkozást az Isteni Vezetésre.

Ebben az esetben az ember nagyon nehéz, mély belső tapasztalásokon megy keresztül, valójában nem érti mi történik vele. Olyan mintha kihúzták volna a lába alól a talajt.

Tapogatózik, találós kérdéseket tesz fel magának. Mindent átvizsgál az életében, vajon mit rontott el, mit kellett volna esetleg másképp csinálnia. De aztán rájön, hogy minden úgy volt jó ahogy tette, mert az akkori tudásának birtokában cselekedte meg a dolgokat.

Mikor magunkban idáig elérkezünk, akkor a híd közepén jóval túlhaladtunk.

A szívünkben, a lelkünkben már időtlen idők óta él az Új, de most eljött az idő, hogy itt a fizikai valóságban is bizonyságot tegyünk.

A Szellem üzenetét a fizikai világba be tudjuk-e illeszteni?

Tudjuk-e alkalmazni a tanultakat?

Tudunk-e teljes hittel és bizalommal élni, amikor minden pillanat az életből azt közvetíti felénk, azt sugallja, hogy nincs tovább, nem tudunk mit tenni. 

Még az is benne van a pakliban, hogy amiért megdolgoztunk, mindazt egy pillanat alatt elveszíthetjük.

Tudunk-e ilyenkor teljes hittel élni?

Rámerjük-e bízni magunkat a TEREMTŐRE?

Ha eddigi utunkon teljes szívvel Isten felé fordultunk és hittünk a Magasabb Rendezőelvben, akkor is nagyon nagy mélységeket járunk be magunkban.

Lelkünk igen érzékeny területeire érkezünk. A világ nyomora még mélyebben megérint, más síkokat járunk be önmagunkban.

Mélyebb értékeket hozunk a felszínre, és mélyebb megértéseket találunk.

Mire idáig eljutunk, már a híd végénél találjuk magunkat.

Már látjuk, érezzük az Újat, tudjuk azt is, hogy ott kitárt karokkal várnak minket. De még vissza van a legnehezebb lépés, ami ezután következik.

Már összekötöttük a szellemit a fizikaival, megéltük/átéltük,- átértünk, de most ott magunkban, a szívünkben, teljes terjedelmünkben ezt középre kell helyeznünk és átlépnünk az Új Világba.

Szellemben, elvben, lélekben már sokan, és sokszor átléptünk. 

Különböző fokozatokat átléptünk, átéltünk.

Most viszont eljött az idő, amikor végképp mind a három valóságot (fizikai- lelki- szellemi) magába forgatva, kiegyenlítve,- teljes hittel és bizalommal az Újba be kell lépni. Még olyan áron is, ha ezzel akár mindent és mindenkit, ami/aki nem az új részét képviseli már életünkben, elveszíthetünk.

Egyet nem veszíthetünk el soha,- MAGunkba és Istenbe vetett hitünket, bizalmunkat.

A nehéz helyzetekből adódó tapasztalások megerősítenek.

Lehetőséget adnak, hogy tapasztalásaink által levont tanulságokkal másoknak segítő jobbot nyújtsunk.

Isten áldása kísérjen utunkon!

Írta: ÁhimRé- Feketéné Lendvai Katalin