Mária Magdolna és Jézus

Mária Magdolna tudta mi vár Jézusra, vele volt.
Szívét iszonyú fájdalom töltötte be.
Lassan telt az idő, de az idő múlása óriási ólmos fájdalomként nehezedett testére.

Jézus ott volt vele, tudták mi az amit vállaltak,- amely átlendíti őket egy még magasabb létbe.

Mária minden idegszálával Jézusra koncentrált, próbált nyugalmat erőltetni magára, de igen nehezen ment.

Mindazt a tudást amelyet eddig megszerzett, amelybe beavatást nyert, mintha egy pillanat törtrésze alatt kitörölték volna az emlékezetéből.

Próbálta összeszedni magát, és étertestéből olyan impulzusokat küldeni Jézus felé, amelyek még nagyobb magasságokba emelik rezgését.

Jézus lehajtott fejjel ült és csak nézett maga elé.

Nem lehetett tudni mire gondol.

Arca rezzenéstelen, de a kemény vonások azt tükrözik vissza, hogy lelkében mélységeknek adott helyett.

Mária végigsimítja a hasát,- Mi lesz az új élettel?

Vajon reá is ez a sors vár?

Szeméből könnyek gördülnek alá,- fohászkodik az Atyához.

- Uram, én Teremtő Istenem!

A megváltást miért így eszközlöd ki e népnél?

Legkedvesebb Fiad adod nékik, hogy megváltsd mindazt a sötétséget ami bennük lakozik?

Mily halál, mely értelmét még nem fogják fel, pedig utat nyit a Világosságok Szentséges Országába?

Meredten nézz maga elé, mélyen a szívében megszólal a HANG.

- A test elporlad, a Szellem Örök marad. Ne a test tükrével nézd a dolgokat, hanem a Szellem erejével.

A megváltás és a feltámadás misztériumát nektek volt hivatott a Földre hozni.

Ebben a szellemi sötétségben meg kell világosítani az utat, hogy a megváltás és a feltámadás Örök Fényként ragyogjon bennetek.

Mária tovább merengett, majd megszólalt.

- Jézus felkészültél?- kérdezte.

- Igen,- hallatszott végtelen mélységekből a válasz.

- Teljesedjen be Teremtő Atyám mennyei Akarata.

Jézus felállt, kinyitotta az ajtót. Világosság szűrődött be a sötét helységbe.

Mária csak nézte Jézust.

Mintha örökkévalóság lett volna mióta összetalálkozott vele….

De hisz mindig is ismerte, ott volt a szívében.

És most elvállnak útjaik, ő itt folytatja útját, Jézus pedig szellemi magasságokba emeltetik.

- Mennem kell,- szólalt meg Jézus

- Elérkezett az idő.

Mária bólintott, nem tudott szólni. Képtelen volt bármit is mondani. Felesleges lett volna minden szó, hisz semmi sem tükrözte volna vissza érzéseit. De végül mégis megszólalt.

- Szeretlek Jézus,- tőrt fel belőle, és szeméből könnycseppek buggyantak elő.

Jézus bólintott, elfordította arcát, és behúzta maga után az ajtót.

És Mária ott maradt egyedül a gondolataival, fel nem dolgozott érzelmeivel a sötétben.  

Írta: ÁhimRé