"Egyedül lenni annyi, mint lehetőséget kapni arra, hogy felfedezzük: megvan bennünk minden, amire boldogságunkhoz szükségünk van. Hogy nem egy másik emberhez képest vagyunk valamilyenek, érzelmi állapotunk nem mások hangulatának és tevékenységének függvénye.
Az egyedüllét esély, hogy közelebbi ismeretséget kössünk valódi önmagunkkal, és az így szerzett új élmények birtokában tisztábban lássuk, merre van az előre, mire vágyunk igazán, merre vezet elhivatottságunk. Aki egyedül van (és nem tömi be szemét-fülét-orrát-száját műanyag vackokkal, színes-szagos pótcselekvésekkel), ráébredhet önmaga csodálatosságára.
Ilyenkor szoktátok megkérdezni, nem önző-e ez a gondolkodás. Erre azt szoktam válaszolni: tudtok-e mondani bármit, amivel jobban használunk környezetünknek annál, hogy tisztába jövünk önmagunkkal? Hogyan segítünk inkább: ha depressziós, elégedetlen, kételyekkel teli romhalmaz vagyunk, önnön mocsarunkban fuldokló, rettegő ösztönlények, vagy ellenkezőleg? Ha kinyílik a világ, ha rá merünk csodálkozni tehetségünkre, boldoggá tesszük önmagunkat úgy és annyira, hogy környezetünk is boldogságot, kiegyensúlyozottságot, Fény-ajándékokat kaphasson tőlünk?
Adni csak abból tudunk, ami nekünk is van. Hiába látok egy síró kisgyermeket, ha nincs egy darab szamócám, nem fogok tudni adni Neki. Csak akkor tudok epret adni, ha előbb én is ültetek, szedek, vagy bárhogy szerzek. Hogy legyen. És minél több van, annál többet tudok adni.
Megsúgok egy titkot: a dolog nem csak szamócával működik. Hanem szeretettel, törődéssel, szellemi és lelki útravalóval, kovászos uborkával ugyanúgy.
Sokszor volt már szó arról (ezek szerint nem elégszer), hogy a mástól kapott boldogságot el is tudja venni tőlünk a világ (más, bárki, akárki).
Csupán az önmagunkban fellelt, minden külső körülménytől független egyensúly és harmónia tudja azt a trükköt, hogy szilárdan tart minket érzelmi viharok, kapcsolati krízisek, mattrészeg Mikulások között is.
Amikor megtaláltuk/megalkottuk magunkban ezt a belső tartást (amit nevezhetünk harmóniának, egyensúlynak, lelki békének vagy akár Boldizsárnak), azután állunk készen arra, hogy ehhez a minőséghez méltó társa(ka)t vonjunk életünkbe."
Lilith Cadmon
Az egyedüllét esély, hogy közelebbi ismeretséget kössünk valódi önmagunkkal, és az így szerzett új élmények birtokában tisztábban lássuk, merre van az előre, mire vágyunk igazán, merre vezet elhivatottságunk. Aki egyedül van (és nem tömi be szemét-fülét-orrát-száját műanyag vackokkal, színes-szagos pótcselekvésekkel), ráébredhet önmaga csodálatosságára.
Ilyenkor szoktátok megkérdezni, nem önző-e ez a gondolkodás. Erre azt szoktam válaszolni: tudtok-e mondani bármit, amivel jobban használunk környezetünknek annál, hogy tisztába jövünk önmagunkkal? Hogyan segítünk inkább: ha depressziós, elégedetlen, kételyekkel teli romhalmaz vagyunk, önnön mocsarunkban fuldokló, rettegő ösztönlények, vagy ellenkezőleg? Ha kinyílik a világ, ha rá merünk csodálkozni tehetségünkre, boldoggá tesszük önmagunkat úgy és annyira, hogy környezetünk is boldogságot, kiegyensúlyozottságot, Fény-ajándékokat kaphasson tőlünk?
Adni csak abból tudunk, ami nekünk is van. Hiába látok egy síró kisgyermeket, ha nincs egy darab szamócám, nem fogok tudni adni Neki. Csak akkor tudok epret adni, ha előbb én is ültetek, szedek, vagy bárhogy szerzek. Hogy legyen. És minél több van, annál többet tudok adni.
Megsúgok egy titkot: a dolog nem csak szamócával működik. Hanem szeretettel, törődéssel, szellemi és lelki útravalóval, kovászos uborkával ugyanúgy.
Sokszor volt már szó arról (ezek szerint nem elégszer), hogy a mástól kapott boldogságot el is tudja venni tőlünk a világ (más, bárki, akárki).
Csupán az önmagunkban fellelt, minden külső körülménytől független egyensúly és harmónia tudja azt a trükköt, hogy szilárdan tart minket érzelmi viharok, kapcsolati krízisek, mattrészeg Mikulások között is.
Amikor megtaláltuk/megalkottuk magunkban ezt a belső tartást (amit nevezhetünk harmóniának, egyensúlynak, lelki békének vagy akár Boldizsárnak), azután állunk készen arra, hogy ehhez a minőséghez méltó társa(ka)t vonjunk életünkbe."
Lilith Cadmon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése