2016. február 21., vasárnap

"Temetni jöttem, nem dicsérni"







(Ítélet Horváth professzor koleszterin perében.)

   Amikor Shakespeare ezt a mondatot adta Antonius szájába a ravatalnál. Ennél találóbb címet nem találtam, mikor Horváth István professzor koncepciós peréről írok. Ilyen jelentőségű per még nem volt, s aligha lesz nemhogy a magyar, de az egyetemes jogtörténetben sem. Ennyire egyértelműen koncepciós per mostanában talán csak Észak-Koreában történhet.

Horváth professzor hosszú munkával és nem akármilyen zsenialitással kidolgozott eljárása az érfalakra rakódott plakkokat távolítja el, ezáltal visszaállítja az eredeti, fiatalos érfalat. Ez fáj a gyógyszeriparnak.
Számoljunk! Két világháború évente?
Ma az emberiség körülbelül kétharmada hal meg szív- és érrendszeri betegségekben a rossz keringés, az elzáródott erek miatt. Ahogy idősödünk, egyre erőteljesebb az érfalak merevedése, s beszűkülése koleszterin lerakódások miatt. A mintegy 7 milliárd ember körülbelül 1/70-e hal meg évente, azaz 100 millióan. Ennek harmada szív- és érrendszeri betegségekben, és ennek sokféle következményeként, pl. cukorbetegségben. Ez kb. 30 millió halál/év.
Ez nagyjából az első és második világháború katonai áldozatainak összege. Évente. Azaz minden egyes évben megmenthető lenne két világháborúnyi áldozat élete. Ez (is) a per tétje.

Jogászkodjunk!
Nem csak golyóval, gázzal, méreggel, vagy késsel lehet ölni. A holokauszt során meghaltak azok a cukorbetegek is, akiktől elvették az inzulin ampulláikat, vagy halálra éheztették őket. Ezek nem véletlen esetek voltak, hanem tudatos, előre megfontolt szándék. Ahogy most is az.
Formálisan a per tárgya az „engedély nélküli, embereken elvégzett kísérlet” tényállása lett. Amint a vádlottak ügyvédei erre rámutattak, ez biztosan nem történt meg. A kísérleteken (az állatkísérleteken is) már rég túljutott az eljárás. Valójában csak egyetlen illegális kísérlet valósult meg: Horváth professzor saját magának adta be a szérumot. Ez valóban kimerítette a vád tárgyát. Fel is készült a halálra Horváth professzor. Csakhogy a kísérlet sikerrel végződött!
Innentől kezdve nem kellett több „illegális” kísérlet, minden ép immunrendszerű embernél ugyanúgy hat a szer – az erek kéményseprője.
Ahogy a vád tanúi is elismerték: senkinek sem lett rosszabb az állapota, viszont sokak számára csodálatos gyógyulás következett – de ez a tisztelt bíróságot a legkevésbé sem érdekelte. Sőt. A védelem egyetlen szakértőt, egyetlen tanút sem hozhatott. (Mint ahogy azt a koncepciós pereknél már megszoktuk, megismertük a történelemben.) Ez annyira arcátlanul történt, hogy elképedtem. Legalább a látszatra kellett volna ügyelni. De nem; már a látszat se számít. Határozott lehetett a parancs a háttérben, amire ez az ítélet megszületett.
Nem ez az egyetlen ilyen ítélet – sorozatban születnek. Most éppen nem a vádlottak padján, hanem a hallgatóság között ült Seffer István kutató orvos, sebész és őssejtkutató. Tőle a sikeres klinikáját vette el ugyanez az ügyész/bíró páros. Ezek a koncepciós perek ugyanis azonos módon készülnek, csak a neveket kell kicserélni a szövegszerkesztőben. (Ha már jogászkodunk: Milyen törvénysértés valósul itt meg? Szerény jogi ismereteim mellett: Emberiesség elleni bűntett, hamis vád, jó hírnév megsértése ...)
A hallgatóság között páran megjegyezték, hogy az a baj, hogy a professzor úrnak nincs felcsúti lakcíme és focicsapata. Nagyon tévednek. Ebben az esetben már az se segítene. Ezt a játékot nem hazai pályáról irányítják. Akkor honnan?

Mielőtt meghaltam
Ez annak a filmnek a címe, amiből egyértelmű választ kaphatunk a kérdésre.
A „tömeges halál mint üzleti modell” működése jól látszott egy AIDS-es férfi küzdelméről szóló filmen. A halál torkában vergődő villanyszerelő mindent megmozgatott, hogy immunerősítőkhöz jusson, hogy élve maradhasson. Tanult, külföldről szerezte be nagy tételben az elhallgatott szereket, előadásokat szervezett, egyfajta fogyasztói klubot is, hogy az ismereteit terjeszthesse – hasonlóan Horváth professzorhoz. Mindenütt a sarkában volt az FDA, a szövetségi gyógyszerhivatal, hogy mindent tönkretegyen, betiltassa azokat a gyógynövényeket, amik hatásosnak bizonyultak. Nehogy az olcsó, hatásos gyógynövények elvegyék a gyógyszergyárak, s a mögöttük levő befektetői körök, bankárok profitját. Igen, jól látják. Erről van szó, ez a lényeg.
Ezért nem támogatják a betegségmegelőzést. Ezért kap brutális pénzbírságot számos vitamin és gyógynövény forgalmazó (Lenkei, VivaNatura, a csökkentett deutériumos vizet gyártó Hyd Kft., Somlyai Gábor cége).
Az egészségügy, vagy ahogy találóan nevezik a betegségügy területén nincs piacgazdaság. Az a golyóstollakra, a fogkrémekre és WC papírra korlátozódik. A betegségipar rendkívül erősen szabályozott „piac”. Csak a legnagyobb multik tudnak piacra lépni, olyan magas a „belépési díj”. Ezt épp a legnagyobb gyógyszergyártók járták ki, hogy a Horváth professzor-féle esetek véletlenül se fordulhassanak elő. Sőt, ha valamilyen csoda folytán egy magyar (valójában francia) cég, pl. EGIS vagy Richter (valójában amerikai) szeretne a Horváth professzor szérumával piacra lépni, nem tudná megtenni – a szándékosan égig emelt vizsgálati költségek miatt. A gyógyszergyárak üzleti modelljében nincs helye olcsó, széles hatókörű, végleges gyógyulást kínáló eljárásoknak. Ezért szerintem soha se lesz „engedélye” ennek a szernek, ahogyan Kovács Ádám Celladamjának, vagy Dr. Dávid Tamás daganatellenes gyógyteájának sem. Ha nem lenne hatásos, nem támadnák.
A hivatalos medicina üzleti modellje: szintetikus szerekkel tartsuk életben a pácienst, de meg ne gyógyuljon, mert akkor nem fizet. A mellékhatások pedig jók, mert azok miatt újabb szereket kell venni.
Az államgépezet modellje pedig a „tervezett elévülés”. Azaz, ahogy a kiégett villanykörtét eldobjuk, úgy az embereket is, mert a nyugdíjas már nem növeli a „GDP”-t. Az, hogy a nagypapa olvasni tanítja az unokát, vagy a nagymama megfőzi a vacsorát. A „londoni elemzők” (a kölcsönt adó uzsorások) ezt nem nézik jó szemmel. Sem itt, de még Svájcban, vagy Finnországban sem! Ott sem lehet a „hivatalos” orvosi protokoll része pl. a Horváth professzor értisztító szere.
Ezért (is) kellett Wells Tamásnak olyan látványosan gyorsan meghalnia. Addig, amíg politikusok lopott pénzét mosta tisztára Afrikában, mindenhol nyitott ajtókat talált. De amint milliókkal támogatta Horváth professzor találmányát, kihúzta a gyufát. Állítólag gyorsan ható, nyom nélkül felszívódó pókméreggel ölték meg magas rangú rendőrök. Nyugodtan megtehették. Tudták, hogy büntetlenül tehetik. Azonnal előléptetést és pénzjutalmat kaptak, mert bezártak egy olyan ajtót, mely a gyógyszeriparra veszélyes. Annyira nyíltan és nyugodtan tették, hogy ugyanazon nevet hallottam vissza több helyen. Részegen dicsekedtek vele – megbízóikat is veszélyeztetve.
A nagy gyógyszeripari cégek politikai hatalma korlátlan. Nálunk például a rendszerváltás egyik első lépése a magyar szabadalmi törvény megváltoztatása lett. Korábban a magyar szabadalmi törvény nem a gyógyszert, hanem a gyártási eljárást védte. Azaz, ha ugyanazt a terméket egy másik cég más módon tudta gyártani, akár drágábban is, az már legális lett. (Pl. Bayer Aspirin – magyar Kalmopyrin.) Horváth professzornak akkor talán lett volna hajszálnyi esélye a szabadalmaztatásra. Ez persze még mindig nem járna forgalmazási engedéllyel. Ott olyan „magasra rakták a lécet”, hogy ez a sokszor kifosztott ország belerokkanna.

Az éjjeliőr állam
Sokan azt mondják, hogy az nem lehet, hogy ez a szervezett mészárlás állami segédlettel történjen, hogy ezt a nyílt arcátlanságot nem lehetne tenni.
Az Auschwitz felé tartó vagonokban is ezt mantrázták az oda bezárt szerencsétlenek... „Azért ekkora vérlázító gazemberséget csak nem követnek el ellenünk!” Ismerős mondat? Naivak voltak, akár a devizahitelesek. Az „állam” igenis megteszi. Nemcsak nálunk, bárhol, bármikor, bárkivel.
Az akkori német zsidó pusztító modell lényege az volt, hogy a tömeggyilkosságot az elkobzott javakból fizették, a zsidók terelték a gázkamrába a zsidókat, velük égetették el az elpusztított embereket. Kis, pillanatnyi előnyökért saját magukat pusztították, aztán a Sonderkommandót is lapátra tették. (Mindezt élethűen, megrázóan, reálisan mutatja be a Saul fia c. film.) Az „állam” semmiféle védelmet nem nyújtott – se a zsidóknak, se a magyaroknak. Ők másként, máshol, máskor haltak meg, de ugyanúgy értelmetlenül és kifosztva.
A mi mostani államunk is ilyen – kormányoktól, jelszavaktól függetlenül. Mindig.
Az óriáscégek felé az állam vegytisztán liberális. Szállítja az olcsó, lebutított munkaerőt a futószalag mellé, kiszívja a pénzt az oktatásból, a betegség-megelőzésből, a tömegsportból, az innovációból – s a kis cégektől. A magas jövedelműeknek pedig alacsony az adójuk, a nagy cégek alig adóznak, sőt állami támogatást is kapnak. A szabályokat ugyanis ők diktálják.
A kisember felől nézve az állam pedig pénzszivattyú (például a magas áfával). Ha netán élni szeretne – akkor pedig rendőrállam. Ilyenkor menetrendszerűen jön a közérdeket képviselő feltalálók, kutatók meghurcolása; vagyonelkobzás, bírósági eljárás, összehangolt, előre gyártott elemekből készült lejáratókampány, TV-ben (Kékfény), sajtóban (főleg a Magyar Nemzet).
Míg a milliókat lopó K&H bankárait (Kulcsár Attila ügy) futni hagyják, s míg évekig nyugodtan lophattak a Questoros, Buda Cash és egyéb tolvajok, addig Horváth professzor ügyében szokatlanul fürge lett a bíróság. Míg a vörösiszap perben, vagy Hagyó Miklós, Biszku Béla, vagy Hunvald György ügyében igencsak lassan született meg az ítélet: az ejnye-bejnye, addig a dr. Horváth vagy dr. Seres ügyben fél év alatt megszületett az elmarasztaló ítélet. Koncepciós per? Á, dehogy. Az is pusztán véletlen, hogy Mikó Gergely bíró nem engedélyezett egyetlen tanút sem a védelem indítványaiból. S az is véletlen, hogy a vád egyetlen formális állítása sem volt igaz a perekben. Mert itt például nem történtek emberkísérletek. De ez a T. bíróságot nem zavarta.
Végig egy szakállas vicc járt az eszemben, míg ez a bírósági paródia tartott:
Ítélethirdetéskor felkiált a vádlott:
Hát ez az igazság?
Nem, ez az ítélet – válaszolja a bíró.
Nos, itt is ítélet született, de nem ez az igazság. Erről az elhanyagolható apróságról feledkezett meg a T. bíróság. Egy 10-12 fős átlagemberből álló esküdtszéken biztos, hogy nem ment volna át ez az arcpirító ítélet. Ott esélye lett volna a társadalmi érdeknek – ami a tízparancsolatban csak két szó: ne ölj! (Egyet se, nemhogy tízmillió számra!)
Az is jellemző a gyógyszeripari reklámoktól függő médiára, ahogy tálalták az ügyet, ahogy igyekeztek bizonygatni, hogy kell az engedély. Mikó Gergely bíró még azt is hangoztatta, hogy Horváth professzor pénzt kért az eljárásért. (Érdekes. Nekem nem tűnt fel idáig, hogy a patikákban ingyenesek lennének a gyógyszerek. Vagy lemaradtam valamiről?)
Dr. Mikó Gergely bírónak, s ügyész kollégájának talán eszébe jutott, hogy közvetve hány millió ember halálához járultak hozzá. Ezek szerint a lelkiismeretet elnyomták magukban. Így – szerintem – kiiratkoztak az emberek soraiból, s beálltak Pol-Pot, Haynau, dr. Mengele, Berija, stb. sorába.
Ezért jöttem temetni, s nem dicsérni. Jellemző (úgy általában) a magyarországi „mértékadó” értelmiségre, ahogy lapítanak. Ők is beálltak dr. Mikó bíró sorába. Mert bűnösök közt cinkos, aki néma.
Hol van például Vágó István, Farkasházi Tivadar, Eszterházy Péter vagy Bayer Zsolt? Hol vannak a „véleményvezérek”, amikor a lényegről van szó? Hallgatnak. Mint 44-ben, amikor a zsidókat vitték vágóhídra. De ma mi mind zsidók lettünk. Csak a vagonban most van lapos TV is, benne Győzikékkel meg izékékkel, mindenféle nímandokkal. Hiszen ez a dolguk: elterelni a figyelmet, miközben a fosztogatás és mészárlás folyik. Hiszen ők is a Sonderkommandó részei.
Ezért jöttem temetni és nem dicsérni. Mert az utóbbi csupán a vádlottak padján ülő Horváth professzort, és a mellette ülő orvosokat illeti.
A világ veszélyes hely. De nemcsak a gonoszság miatt. Hanem azok miatt, akik ezt közönyösen nézik.
Dr. Egely György

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése