"Muszáj belemennünk egy olyan témába, ami sokaknak kellemetlen lehet, mégis, éppen ezért (!) fontos, hogy tisztába tegyük a helyzetet! Kell ez azért is, mert a magyar nemzet mag-őrzői most ébredeznek, kell a letisztulás és az összefogás a kapcsolatokban és kell az, hogy a felszínen örvénylő küzdelmek mögött meglássuk a valós működéseket, helyretéve ezzel a felszíni működést is.
Tegyük fel tehát, hogy azzal nézünk szembe, hogy valaki gonoszkodik velünk, rosszat akar nekünk, irigy és féltékeny ránk. Vagy épp ellenkezőleg: mi magunk érzünk irigységet valaki iránt, ami feszít és frusztrál. Az ilyen lehúzó minőségeket pedig szépen helyre lehet tenni magunkban, ha mélyebbre ásunk.
Kezdjük onnan, hogy először is, ahhoz, hogy megszülessen az irigység, nem önmagunkkal, hanem valaki mással kell foglalkoznunk. Ami ugye, eleve gyanús, hiszen az életünket nem azért kaptuk, hogy mások dolgaival foglalkozzunk, hanem azért, hogy önmagunkat fedezzük fel. Amikor a másikat nézzük, őt vizsgálgatjuk, az egy csapda, tévút. Eltereli a figyelmet ön-mag-unkról, kizárja azt, hogy felfedezzük a mag-unkban rejlő csodát! Hogy felfedezzük saját, egyéni, egyedi képességeinket és küldetésünket. Mert hogy az mindenkinek más. Irigykedhetek én valakire azért, mert sikeres egy területen, amiben én hiába kapálózok, sosem leszek annyira jó. Aztán idővel rájöhetek, hogy persze, én eleve más területen, vagy ugyanabban más módon vagyok sokkal jobb, mint ő! Nem is jobb – egyszerűen csak, mindenkinek megvan a maga egyéni dolga, amire hívatott és ha a másik útját akarom járni, akkor soha nem érem el a saját célomat.
Az irigységhez aztán látnunk kell egy képet is, megtudni egy infót, bármit a másikról. Igen ám, csakhogy a kép, amit látunk és ami a mögött valójában történik, nem egy és ugyanaz! Meglehet, azt látjuk, hogy a másiknak nagyon jól megy a szekér. Legalábbis ez a látszat... Lehet, hogy tényleg úgy is van. Mi meg vergődünk a saját kis helyzetünkben és nem értjük, miért nem megy (pedig annak is oka van). Ilyen esetekben, ha belemerülünk az önsajnálat, irigység és a másikon való agyalás mocsarába, biztosan nem segítünk magunknak. Kérdés, képesek vagyunk-e eltávolodni a problémától és kicsit messzebbről ránézni a helyzetre? Képesek vagyunk-e a megértésre? Ugyanis onnan kezdve ki szokott derülni, hogy először is, a másiknak nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Ő ugyanúgy megküzdött az eredményeiért, sőt, az is lehet, hogy meglépett magában valamit, amit én még nem tudtam meglépni. (Gyakori eset, hogy épp azért rezgünk rá valakire, mert ő mutatja a pozitív példát, csak az irigység miatt azt a példát hisszük a negatív példának.) Kiderül aztán az is, hogy az élet nagyon is változatos és izgalmas: egyik nap könnyebb, másik nap munkásabb és ez a másik életében sincs másként. Azt hisszük, könnyebb az élete, holott nem biztos, hogy az. Ha pedig mégis, akkor kiderülhet akár az is, hogy az előző neki volt nehezebb és most kapott egy kis pihenést, hogy kipihenje azt. Lényeg a lényeg: senki életét ne irigyeld, mert az csak a látszat, hogy neki könnyebben megy! Ugyanúgy dolgozik, sír, küzd ő maga is, mint te. Legfeljebb nem látod.
Ha már felismertük magunkban a féltékenységet, irigységet, ellenszenvet, akkor az is fontos, hogy ezt elfogadjuk és ne akarjuk elfojtani. Természetes, földi ember útján megtapasztalandó dolog, hogy ezeket az állapotokat olykor megtapasztaljuk. Engedd meg magadnak, de ismerd is fel, hogy benned szakadt fel valami, ezzel pedig esélyt kaptál még jobbá válni! Elnyomás helyett itt is a szembenézés a megoldás első lépése. Hiszen, ami létezik, de nem akarunk róla tudomást venni, az annál nagyobb erővel törekszik arra, hogy felfigyeljünk rá (írok még erről később, nemsokára).
Érdemes tehát tisztában lennünk a lehúzó ösztöneinkkel és ezek általában vett hamisságával is. Hiszen gyakori helyzet, hogy pl. egy párkapcsolatban, éppen arra vagyunk féltékenyek, akire egyáltalán nem kellene. Vagy megirigyeljük valaki sikerét, holott a másik megdolgozott érte (és lehet, hogy nem is akart olyan eredményeket elérni, amelyeket mi magunk szeretnénk). Minden esetre, a lehúzó ösztönerők működésének felismerését vegyük esélynek arra, hogy fejlődhetünk! Tudatosítsuk, hogy csak arra rezgünk vissza (jövünk indulatba), ami belőlünk ered (természetesen más szintről)! Fogadjuk el, hogy annak, aki „élen jár” - kell, hogy legyen ellenlábasa is (köszönöm a megfogalmazást Marcsinak), hiszen így van egyensúly.
Ezeknek az erőknek a felismerése nem azért kell, hogy megtudjuk, milyen vacak emberek vagyunk, hanem azért, hogy lehetőségünk legyen még jobb emberré válni és az összefogás, összetartás, egység felé közeledni! (Ennek analógiája a Neptunusz bolygó és a Halak minőség is, amikor igazán mélyen – és még mélyebbre! - ásunk le magunkban, felfedezzük az egót építő minőségeket, függéseket és félelmeket, majd tudatossá téve feloldjuk azokat és megérkezünk az egységbe, a feloldott, harmonikus állapotba, az Unio Mysticába.)..."
"..Mindenesetre, ízlelgessük a tényt: együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön.
Úgy gondolom és érzem, hogy aki már eljutott oda, hogy tudja: minden és mindenki Egy – az nem akar rosszat önmagának (aki az adott esetben épp egy másik társában van jelen). Mert hát így megy ez. Ami a felszínen szigetnek látszik, az a mélyben összeér. Mert eredendően Egy."
Zentai Anna asztrozófus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése