2015. augusztus 31., hétfő

MAG állapot






ÉG és FÖLD között VAGYOK.
Ez egy természetes állapot.
ÖnMAGam tükrében létezem.
A SZÍV az én megtartó erőm,- hisz a SZÍV ösvényén élek és létezem.
VAGYOK AKI VAGYOK.
Itt belül a SZÍVBEN isteni VAGYOK, s a cél,- hogy ezt kiteljesítsem.
Kiárasszam MAGomból, körülöleljem vele magam,- majd szétsugározzam a világba ezt az isteni részt, mely megtestesült bennem.
VAGYOK.
Ezen a szinten több VAGYOK az embernél,- mert jelen VAGYOK,- áramlásban VAGYOK,- állandó mozgásban,- együtt hatásban.
ÉG és FÖLD között VAGYOK.
Létem a FÉNY.
Ott a MAGban van egy pont, egy hely,- melybe ha alámerülök, EGY VAGYOK ISTENNEL.
Ez a VAGYOK állapot.
ÖnMAGam valóságán belül létezem, s mindezt ott belül élem meg, és tükrözöm ki a világba, tartom áramlásban.
VAGYOK, mert létezem.
A Létezés a Szent Elemem.
Mindent megteszek annak érdekében, hogy a VAGYOK állapotából, ne csússzak oda, hogy csupán csak emberi vagyok.
ÉG és FÖLD között VAGYOK.
A Szent Elemek vigyáznak rám, és Én, SZER-EL-METES VAGYOK.
ÖnMAGam tükrében létezem,- megváltom az isteni részt bennem.
Megváltásom saját magam kezébe helyezem,- mert akarom,- mert tudom, hogy képes vagyok rá,- hogy az istenit MAGOMból kiteljesítsem.
S ez a nagybetűs VAGYOK állapot.
ISTEN bennem VAN, és ÉN ŐBENNE.
És ez így van.
Ott a MAGban mindnyájan EGYEK VAGYUNK,- ez a MAG állapot.
EGYSÉGET teremtünk, EGYSÉGBEN VAGYUNK,- tapasztalunk,- s majdan ha eljő az idő, újra HAZATALÁLUNK. És ekkor megértjük, hogy mit jelent a VAGYOK AKI VAGYOK,- Bennetek lakom, bennetek LÉTEZEM és ÉLEK,- és ha RÁM figyeltek,- ÁLTALAM cselekszetek.
Ez a VAGYOK ÁLLAPOT.
És a HANG szól:
A SZÍV ha elcsendesül csodákra képes,- megváltja ÖnMAGa részét, megérti az emberi LÉT értelmét,- s így magasabb síkra helyezve, megváltja ÖnMAGa LÉTÉT.
És ez így van.
Indulj el hát, tapasztald meg....
Légy VELEM együtt a Létezésben.
Emeld fel magad a LÉTEZÉS magasabb fokára, s légy társam a Teremtésben, oldódj fel a Létezésben,- ÉN veled VAGYOK.
Áldással és Fénnyel: ÁhimRé - Feketéné Lendvay Katalin



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése