2015. június 25., csütörtök

Jézusnak semmi köze a mai kereszténységhez!







Először is a teremtés története egy SUMER történet vagyis egyrészt LOPOTT, másrészt meg a mi ősiségünkről szól, és nem az amit ma kisajátítva, kimazsolázva, átírva eladnak nekünk, nem véletlen hazudják le történelmünket a mai napig.  A hazugságok sorozata a csőd szélére sodorta az emberiséget erkölcsi és anyagi szinten egyaránt.

A sátáni hatalom által finanszírozott politikai báb kormányok, vallási dogmák, és médiájuk, a megosztásra, a hazugságok terjesztésére, a totális butításra, a nemzetek felszámolására, Istenüktől való megfosztására és a történelem hamisításra épül.

A vallás és a politikai hatalom saját dogmájuknak megfelelően át írták a bibliát, körbe gyilkolták az egész földbolygót (Jézus nevében), kivették Jézus tanításainak nagy részét és adtak egy pusztító Istent akit összemostak Jézus apjával, amihez semmi közünk sem nekünk, sem Jézusnak. 

A TEREMTŐ ISTENNEK NINCSENEK TÖRVÉNYEI, MERT OTT REND VAN!

Több mint 2000 éve hülyítik az emberiséget, hogy bűntudatba tarthassanak, kifoszthassanak és uralkodhassanak rajtunk. Jézus:"Eltörlök minden törvényt szeressétek egymást". Ezt azért mondta mert tudta, hogy a szeretet Istene nem rabszolgákat teremtett.
Teljes írás itt olvasható:
http://napitema.blogspot.hu/2014/05/nem-rabszolgaknak-lettunk-teremtve.html



1 megjegyzés:

  1. Van igazság is ebben az írásban. A kérdés az, hogy aki, akik írták vajon a fényesség által, eljutnak-e a megvilágosodáshoz? Mert AZ az igazság.

    VálaszTörlés