2015. április 16., csütörtök

GÁBRIEL ARKANGYAL TANÍTÁSA: Belső erő








GÁBRIEL ARKANGYAL TANÍTÁSA

Belső erő

Kedvesek, beszéljünk a szeretet azon minőségéről, amit belső erőnek nevezünk.

Az ember lelkében van otthon az univerzum egyik legerőteljesebb ereje, ami az egyén istenihez fűződő kapcsolatának legmélyebb lélekszintjével függ össze. A lélek egy rejtett tudással rendelkezik, és aki lényének magját felismeri ebben a kapcsolatban, az a vezettetés, gyógyulás vagy remény idején lelke felé fordulhat. Itt megtanulja lelkiismeretétől, miként lehessen vezetve belső világának megkülönböztető szent ereje által.

Amikor következetesen hallgat lelkiismeretének hangjára, ami Isten hangja, akkor ő testesíti meg a béke és morál spirituálisan fejlett lényét.

Az egyén lelke spirituális lény, az életet irányító erők pedig spirituális természetűek. Ezek az értékek határozzák meg a mindennapokat és ez az erő kerül kifejezésre a lelkesedésben, a kreativitásban, az intuícióban és az istenivel való kapcsolatban. Csak miután az ember önmagában kutat a fény után, csak akkor juthat hozzá saját erejéhez. És ha ezzel az erővel összhangban van, amin keresztül kifejezi a szellemi síkot, akkor az élet az igazságot és örömet tükrözi vissza és az ember felismeri, hogy kicsoda valójában és hogy miért jött ide a Földre.

Amikor az ember belső erejét és spirituális bátorságát használja, egy olyan minőséget testesít meg, mely olyan személyként mutatja, aki megvalósította egyéni isteni mivoltát.

Ez a megvalósítás olyan erővel ruházza fel, ami csakis belülről fakadhat és ami világossá teszi, hogy több az ember, mint aminek látszik: az élet tervének alkotóeleme. Amikor az ember úgy dönt, életét a lélekszint vezetésével éli, világában mindennel és mindenkivel harmóniában és szeretetben marad. Ha pedig megérti, hogy mindenki rendelkezik ezzel a belső erővel, az öngyógyítás erejével, akkor felébresztheti valódi természetének legbensőbb részéből saját lelkének értékes és új erejét és így azt érzi, hogy része, alkotó eleme a nagy univerzumnak.

Ez alapján az emberiség boldogsága és feloldozása annak függvénye, hogy mindenki önállóan a nemes és önzetlen mellett döntsön és életét az istenivel összhangban élje. És ha az emberek kapcsolódnak a bennük lakozó isteniséggel, akkor az élet kirakós darabkái egy képpé állnak össze és megoldást találnak minden problémára.

Ha az ember visszavonja erejét a külvilágból és oda irányítja ahová való a szív-központjába, akkor minden válasz világossá válik.


Szükséges tudatosítani, hogy a kimondott szavak teszik ki egy egyén jellemét és az ő megítélésének alapját. Ha hangosan mondják ki a szavakat, akkor azok rezgéssé alakulnak át, amik energiákat hordoznak és így hatással vannak másokra, véleményformálóak vagy mások cselekedeteit hangolják, alakítják át.
A szavak hullámai elterülnek az időben, néha akár több generáción keresztül.
Az átgondoltan kiejtett szavak a mély jelentés áldását hordozzák magukban, megmaradnak az emlékezetben és kapcsolódnak az emberekhez, így gazdagítják azok életét.

Egy szóval gondolatokat és rezgéseket küldünk a Föld mágneses mezejébe, abba az energiamezőbe, ami a Föld valóságát teremti meg.

Ha ismerjük a szavak valódi erejét, akkor tudjuk azt is, hogy a szavak ereje befolyásolja az egyén energiáját és az embertársakét is, mivel a szavak rendelkeznek azzal a képességgel, hogy az energiákat egy bizonyos irányba hangolja és ellenőrizze.

Létezik egy egyre növekvő globális tudata az együttérzésnek és a bölcsességnek, ami mindenkit felszólít arra, hogy a szeretet szintjéről és kevésbé a félelem szintjéről cselekedjen. Ez az új erő összekapcsolja az embereket lelkükkel, más emberekkel és a bolygóval. Így válik teremthetővé egy jelentőségteljes, hálával, örömmel és beteljesedéssel teli értelmes élet.

Ha az ember a külső személyiségét összhangba hozza  saját lelkével, akkor hozzáférhet lelkének valódi erejéhez és rátalál a békével, szeretettel és boldogsággal teli világba vezető útra.

Közben minden tapasztalatra és érzésre eszközként tekint, mely segít, hogy többet tanulhasson önmagáról és a világról, amiben él. Minden tapasztalat egy lecke, amiben egy ajándék rejlik és az ember elkezd bízni benne és elkezdi hinni, hogy az élet folyama pontosan azt nyújtja mindenkinek, amire szüksége van a növekedéshez.

A hiteles, önmagában megerősödött emberek nem függnek semmi külső dologtól, ahhoz, hogy teljes mértékben értékesnek vagy teljesnek érezhessék magukat.

Mindenki javát szolgáló élet mellett döntenek és felismerik a kapcsolatot minden élő között. Magukhoz hívják az univerzum energiáit, hogy azok támogassák őt spirituális növekedésében.

Mivel bíznak valódi erejükben, így minden szükségessel rendelkeznek, hogy megoszthassák fényüket a világgal. Ez a hiteles erő a megingathatatlan belső tudásból fakad, hogy egy olyan dolog részesei, ami önmaguknál nagyobb. Ez erejük, önbizalmuk, bizonyosságuk és képességük forrása, hogy határokat szabjanak, miközben megőrzik rugalmasságukat.

A hitelesség erőt kölcsönöz, mert az ember tudja, hogy az életnek teljes értelme van, képességeit produktívan használja és ezzel a környezetében békével és harmóniával járul hozzá az emberek életéhez.

Hogy teljes mértékben kikövezhetővé váljon az őszinteséghez és igazsághoz vezető út, az egyéni növekedésre és fejlődésre szükséges összpontosítani.
A legszebb ajándék, amivel rendelkezhet az ember, ha jól érzi magát a bőrében és őszinte önmagával. Ha bizalmi kapcsolatok építéséről van szó, akkor nincs más meggyőzőbb és jobb érv, minthogy az ember azon dolgozik, hogy a lehető legjobbat hozza ki belőle; mert amit adsz, azt kapod vissza.

Sugározzon belőletek valódi és hiteles erőtök mindenen keresztül, amihez hozzáértek és pusztán jelenléteteken keresztül is legyetek ÁLDÁSA ennek a világnak.

Gabriel Arkangyal VAGYOK.




Csatornázta: ©2009-2015 Marlene Swetlishoff/Tsu-tana (Soo-tam-ah)

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett


 https://kristalyhang.wordpress.com/2015/04/02/gabriel-arkangyal-belso-ero-2015-03-26/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése