2015. március 29., vasárnap

Tara – Kitartás!

A saját bőrömön is tapasztalom, hogy az utóbbi egy-két hét elég kemény volt, másoktól is sok panaszt hallok. Extrém fáradtság, ingerlékenység, testi fájdalmak, erős érzelmi hullámzások, ezek miatt viták… bizony nem kis feladat most tudatosnak maradni vagy kibillenés esetén visszatalálni a középpontunkhoz.
Most igencsak jól jönnek azok a technikák, amiket eddig megtanultunk. Használjuk őket! Relaxáljatok, meditáljatok, pihenjetek, aludjatok! Találjatok módot arra, hogy lecsendesítsétek az elméteket az érzelmeiteket.
Én rajzolok, festek, varrok, relaxálok, tudatosan lélegzem, mozgok. Én is érzem, hogy az idegrendszerem hamar túltherhelődik, ezért többször nyúltam a számomra egyensúlyt nyújtó eszközökhöz, épp ahhoz, amihez az adott pillanatban kedvet éreztem. Hogy még egy relaxációs módszer se legyen korlát, ne mindig ugyanazt használjam.
Hogy miért vagyunk ennyire felpörögve?
Most kaptunk a nyakunkba mindent egyszerre.
Napfogyatkozás, tavaszforduló, újhold mindenféle asztrológiai együttállással megtámogatva. A lezárások és kipucolások ideje ez. Az asztrológiai állások szerint április 4-ig tart ez az időszak, utána indulnak majd be a dolgok, a már kitakarított állapottal. Sokaknál nem csak a szokásos tavaszi nagytakarítási vágy indul be, hanem annál erősebb hajtóerővel, szinte kényszert érezhetünk a környezetünk rendbetételére: akár a lakástakarítással, akár az asztalunkon rendrakással vagy azon ismerősök szelektálásával, akikkel úgy érezzük már nem tudunk együtt haladni. Aktív megújulásban vagyunk, a folyamat közepén.
Ó és még foghatjuk mindezt a napkitörésekre is (a nyuszin kívül), és ne feledjük, hogy a sarki fény is leért Magyarországig, mert olyan erővel jött az energia a Föld irányába.
Kitartás! A nehezén túl vagyunk.
Saját képpel leírva úgy érzem, hogy most egy óriási mosógépben vagyunk, ami fel-le forgat minket, kimossa belőlünk mindazt, amire még ugrunk, nyomogatódnak a gombjaink rendesen.
A fény és a sötét intenzívebben kerekedik egymáson felül, nem finom átmenetekkel. De egyszercsak leáll ez a tekerés, jön a centrifuga, nekiindulnak az energiák és ahogy a víz kilövell a csövön át a mosógépből, mi is ilyen határozott erővel tudunk nekiindulni hamarosan. Az aratás (ahogy azt az év elején is írtam) pedig nagyjából év közepétől lesz várható.
Igazából büszkék lehetünk magunkra, hogy ekkora erőhatások mellett nem őrültünk meg, még itt vagyunk. Kitartás!
Ha tudsz, pihenj sokat, aludj sokat.  Érjen minél kevesebb inger. Ha zenét választasz, az inkább legyen csendes, ellazító típusú vagy válaszd a teljes csendet. Ami neked jó. Azt válaszd, ami símogatja az idegszálaidat. És tudd, hogy nem vagy egyedül ebben a mosógépben.
Új kedvencem Matt Khan (aki erősen emlékeztet a Papaji vonalra és igyekszem többet fordítani tőle) pedig ezt mondja: “Szeresd azt, ami épp felmerül. Ne állj ellen semmilyen érzésnek. Ha nyűgös vagy, szeresd magadban azt, aki nyűgös. Ha tehetetlennek, lemaradottnak érzed magad, szeresd azt, aki nem tud mit tenni, aki lemaradt. Szeresd azt, ami van.”
A lényeg, hogy ne állj ellen mindannak, ami épp történik, mert azzal csak a falat tolod, több feszültséget generálsz magadban és hamarabb fogy az erőd. Ha cselekvésre vágysz, takaríts, rakj rendet, nézd meg mire van szükséged és mi az, amire már nincs. Ezzel igazán egybevágó tudsz lenni a jelenlegi energiákkal. Ha elfáradtál, pihenj. Nem kell bonyolítani, csak annyit tegyél meg, amennyit kell. Többre nincs szükség.
“Most ………………. -nek érzem magam. Tehát ez a legtökéletesebb pillanat arra, hogy szeressem magam.” (Matt Khan)
Tamás Kriszti Tara – http://www.egyensulyban.com
Ha szükséged van valakire, aki meghallgat, ha nem tudod hogy kezeld ezt az időszakot, hogyan legyél egybevágó a saját érzelmeiddel, ha szükséged van egy relaxációs módszerre, keress meg bátran, gyere Múzsabeszélgetésre!
Nem kell egyedül dobálóznod abban a mosógépben :) Várlak szeretettel!
2015.03.28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése