2014. január 7., kedd

Az igazság soha nem késő


Az igazság soha nem késő 1/3 

https://www.youtube.com/watch?v=eDrnoJ8om5k

Az igazság soha nem késő 2/3 

https://www.youtube.com/watch?v=v6dSbZpydZQ

Az igazság soha nem késő 1/3 

https://www.youtube.com/watch?v=eDrnoJ8om5k


A film középpontjában a Zétényi-Takács féle igazságtételi törvény áll. Az Országgyűlés 1991. november 4-én nagy többséggel fogadta el "az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett, és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről" szóló törvényt. Göncz Árpád a megszavazott törvényt előzetes normakontrollra átadta az alkotmánybíróságnak. A bírói döntés alapján az igazságtételi törvény soha nem lépett hatályba.

"Ez a filmem is, mint az előzőek csaknem mindegyike, párhuzamos szerkesztésű. A törvényjavaslat történetét, parlamenti vitáját a magyar televízióban őrzött archív felvételek segítségével tudtam követhetővé tenni. Emellett 2012-ben a történet legfontosabb szereplőivel készítettem interjút, Zétényi Zsolttal, a törvény megalkotójával és beterjesztőjével, Kónya Imrével, az MDF-frakcióvezetőjével, valamint Zlinszky Jánossal, akkori alkotmánybíróval. A történet akkori két fontos szereplője kitért a megszólalás elől: Balsai István, igazságügyi miniszter és Sólyom László, Alkotmánybírósági elnök. A harmadik szálon olyan történészeket és jogtörténészeket kértem fel, akik az igazságtételhez tartozó történelmi események - II. világháború, szovjet megszállás, az ötvenes évek terrorja, az 1956-s forradalom és megtorlás - szakértői. Negyedik szála a filmnek két olyan hiteles személy vallomása, aki egyben hőse és áldozata is az 1956-os forradalomnak és a kádári megtorlásnak. Az ötödik szála a filmnek egy olyan történeti áttekintés, amely az igazságtételt a magyar nemzet évszázadokon átívelő történelmi folyamatába helyezi."

 (Jelenczki István)










BIEGELBAUER PÁL: A SZÍV ÉRINTÉSE





Arról szeretnék írni, amiről sem beszélni, sem írni nem lehet. Arról, ami nem fér bele a szavak mindig szűknek bizonyuló ketrecébe. Megtapasztalhattuk, mind ahányszor a beszéd túljut a mindennapok egyértelműségén, tétovává válik, cserbenhagynak a szavak és marad a csend. Közölnivalónk hídjának marad az érintés. Az érintés, amely túl van a szavakon, túl a csenden. 
Az érintés, amely túl van a test bármely pontjának találkozásán a másik testtel.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.

Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.

De mit tegyek – ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó.
 A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni.
Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszülte tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása.
 Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg.
Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó, teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljessége.
Minden szóban a teljesség van jelen.

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök, e tiszta, néma szótagok. Ám az üres papír némasága csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.